Címkézett bejegyzés

„A riválisoknál a nevek szerepelnek, nálunk pedig a csapat”

Zoran Spisljak vezetőedző szerint nem a véletlen műve, hogy az Előre a második helyen telel.

Péntek délelőtt a román másodosztály Keleti-csoportjában harmadik helyezett Academica Arges ellen játszotta utolsó törökországi felkészülési mérkőzését az NB II második helyén telelő Békéscsaba. A viharsarkiak a 2-1-es győzelem után rögtön a repülőtérre indultak és amíg a játékosok készülődtek, addig a gárda vezetőedzője – Zoran Szpisljak a Rangado.hu helyszíni tudósítójának adott interjút.

– Az elején egy kicsit meg voltunk fogva, de az utóbbi huszonnégy órában sok olyan szituáció volt, hogy azt sem tudtuk, mikor és ki ellen fogunk játszani és ez egy kicsit bennünk volt – mesélte Zoran Spisljak. – A román másodosztály harmadik helyezettjével találkoztunk és az elején a bal oldalon voltak kisebb gondjaink, ezt az ellenfél jól kihasználta, emiatt tudott többet produkálni. A többi csapatrészünk azonban nagyjából jól működött és nem adtunk nagy lehetőségeket a románoknak. Az “előrejátékban” is végre tudtuk hajtani az elképzeléseinket és a második gólunk után rögtön akadtak további helyzeteink. A második félidőben próbáltuk megnézni a cserejátékosokat is, hogy miképp működnek különböző posztokon. Ez is befolyásolta, hogy a játék ritmusa egy kicsit változott. A románok is próbáltak egyenlíteni, az utolsó öt percben a védelmünk egy kicsit fel is lazult. Összességében meg vagyok elégedve, mert mindenki megmutatta, hogy készen áll a Zalaegerszeg elleni bajnokira.

– Máris készen áll a csapat a jövő hétvégi bajnoki rajtra?

– A felkészülési meccseinken egy döntetlent leszámítva egytől-egyig győzelmet arattunk, egyedül a Debrecent nem vertük meg. Csak a Honvéd ellen kaptunk több gólt, de a védelmünkre büszkék vagyunk, hátul stabilan működünk. Minden meccsre maximálisan ráhangolódtak a játékosok és erőben is azt értük el, amit terveztünk.

zoran_spisljak

– Spitzmüller, Fehér Zsolt és Mursits személyében NB I-es múltú labdarúgókat igazoltak a télen. Elégedett az eddigi teljesítményükkel?

– Mindegyikőjüket erősítésnek tartjuk, azért jöttek hozzánk, hogy még egy kicsit emeljék a szintet és a konkurencia még nagyobb legyen a csapaton belül. Minden igazolás hozta eddig, amit elvártunk, de természetesen ki kell harcolniuk, hogy a kezdőbe kerüljenek. Azt hiszem, az adaptáció időszakán túl vannak, a csapat nagyon jól elfogadta őket és ők is a csapatot. Tovább kell dolgozniuk és kivárni azt a lehetőséget, amikor majd tudnak bizonyítani.

– Véglegesnek mondható a keret?

– Szerintem már nem lesz mozgás. Ha csak véletlenül nem lenne szó valakiről, aki még erősítést jelentene. Jelen pillanatban azonban nem keresünk, mert minden poszton van két olyan játékosunk, aki NB II-ben meg tudja oldani a feladatát.

– A második helyről várják a tavaszi folytatást. Minek köszönhető a kiváló őszi szereplés úgy, hogy a rivális csapatokban azért nagyobb nevek szerepelnek…

– A riválisoknál a nevek szerepelnek, nálunk pedig a csapat. Az elejétől kezdve arról beszéltünk, hogy csapatot akarunk építeni és ezen dolgozunk folyamatosan. Huszonöt játékos van a keretben és mindenkinek meg kell oldania a feladatát, ha megkapja a lehetőséget. Mindenkit tisztelünk, de próbálunk a saját dolgainkkal foglalkozni. Nem véletlenül vagyunk a második helyen, mindent megtettünk ezért. Persze, az elején volt egy kisebb hullámvölgy, amikor a védelem még nem állt össze, de aztán erősek voltunk és felálltunk. Volt egy hétmeccses győzelmi szériánk, ami hatalmas lökést adott a csapatnak. Továbbra is építkezünk folyamatosan, hiszen ez a mi elképzelésünk.

– Csalódott lesz, ha végül nem sikerül kiharcolniuk a feljutást?

– A célunk ebben az első évben, hogy felépítsük a csapatot, mi ezen dolgozunk. Mindenképpen versenyben szeretnénk maradni a többiekkel, de majd a végén látjuk meg, hogy ez mire lesz elég. Eljutottunk idáig, megmutattuk, mire vagyunk képesek, úgyhogy nem fogjuk feladni. Versenyben akarunk maradni a riválisokkal és a végén majd eldől, hogy ez elég, vagy sem.

Forrás: rangado.hu

Élvonalbeli elemekkel készül a Csaba az élvonalba

Élvonalbeli játékkal győzte le a Békéscsaba a Honvédot 4-3-ra, ráadásul Kispesten.

A találkozó után Zoran Szpisljak, a csabaiak trénere válaszolt az nb1.hu kérdéseire.

– A Kispesten látott keret lesz a tavaszi Békéscsaba?

– Igen, a most pályára küldött játékosokra számítok majd. Most is megmutattuk, hogy amelyik posztokra erősíteni kívántunk, oda megfelelő játékosokat szerződtettünk, olyanokat, akik a segítségünkre lesznek. Innentől kezdve tovább kell építeni a játékunkat. A csapat jó úton van, azokat a taktikai elemeket, amiket június óta gyakorolunk, elfogadták a futballisták. Ezt lehet is látni a pályán, szervezettek vagyunk, jó teljesítménnyel rukkolunk elő. Az is fontos, hogy jó korban vannak a focistáink, akik jó szellemiségűek, és még tovább akarnak tanulni. Célokat is el akarnak érni, így minden, ami kell egy komoly siker kivívásához, az benne van a keretünkben.

 – Sok gólt rúgott Kispesten a Békéscsaba, viszont sokat is kapott. Hol és mit kell még kijavítani a tavaszi rajtig?

– A támadójátékunk elismerést érdemel, de a gyenge pontunk a Bozsik-stadionban is kijött, gondolok itt arra, hogy háromszor betaláltak a kapunkba. Ezen mindenképpen javítanunk kell. Naiv játékunk miatt kaptunk két gólt, az egyikkel kapcsolatban lehetne vitatkozni, hogy les volt vagy nem. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy élvonalbeli gárdával játszottunk, ezért számítottunk rá, hogy ellenfelünknek több helyzete lehet majd, mint ahogyan azt megszoktuk a másodosztályú bajnoki mérkőzéseinken. A végeredmény viszont igazságosnak mondható.

 – Mennyit segíthet a felkészülés menetében, hogy az előrejelzések szerint Magyarországra éppen megérkezik az igazi tél, a Békéscsaba meg éppen Törökországba utazik?

– Szakmai szempontból sokat tanulhatunk abból, hogy más futballkultúrák ellen léphetünk majd pályára. Másképpen kell majd néhány taktikai elemet alkalmaznunk, így ez nagy hasznára válik majd a szakmai stábnak és a játékosoknak is.  Jobb idő és jobb pályák várnak ránk. Minőségi munkát szeretnénk végezni a hátralévő időben, erre remek lehetőség a török túra.

 – Mursits Roland érkezett kapusnak. Mennyire tudta átvenni rövid idő alatt a taktikai elképzeléseket? Azért is kérdezek rá külön, mert ugye a kapusnak egész meccsen irányítania kell, és nem mindig csak a védelmet.

– Minden futballista, aki érkezett, nagy jelentőséggel bírhat a tavasszal. Mursitsot egyből elfogadták, mert hozott a csapatba élvonalbeli dolgokat, egyből észrevehető, hogy ezek az elemek sokat segíthetnek majd nekünk. Szerencsére, ő is hamar ráérzett a mi elképzeléseinkre.

Forrás: nb1.hu

Budapesti Honvéd FC – Békéscsaba 1912 Előre 3-4 (1-1)

Budapesti Honvéd FC – Békéscsaba 1912 Előre 3-4 (1-1)

Időpont: 2015. február 3. 14:00 óra
Helyszín: Budapest, Bozsik Stadion

Békéscsaba: Mursits Roland, Balogh Miklós, Balogh Milán, Fehér Zsolt, Zámbori Dániel, Pilán Márkó, Borbély Bálint, Spitzmüller István, Birtalan Botond, Viczián Ádám, Vólent Roland.
Készenlétben: Póser Dániel, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Berki Péter, Bagi István, Tölgyesi Viktor, Király Patrik, Szilágyi Péter, Kertész Tamás. Csere: Balázs Roland, Thomas-Michel Prasler.

Gólszerzők: Punosevac a 7., Holender az 57., Koné a 90., ill. Birtalan a 31., Szilágyi a 66., Berki a 74. , Marku (öngól) a 82. percben.

Zoran Spisljak vezetőedző azt a tizenegy játékost küldte először pályára, akiknek a szombati, kecskeméti erőpróbán csak szűk félóra jutott. Az akkori kezdők – Mursits helyett Póserral a kapuban – pedig most kevesebb lehetőséget kaptak.

A találkozó elején elkerülhetőnek tűnő góllal szerzett vezetést a Honvéd a szemfüles Punosevac révén, mindez azonban nem szegte kedvüket a lila-fehéreknek. Változékony, mozgalmas mezőnyjáték folyt. Valamivel a hazaiak kezdeményeztek többet, Mursits kapusnak néhány alkalommal bravúrt is be kellett mutatnia ahhoz, hogy versenyben tartsa csapatát. Az Előre ritkábban veszélyeztetett, de az egyik ilyen alkalommal Birtalan kiegyenlített – miután egy átadással belépett a tizenhatoson belülre és 14 méterről elgurította a labdát őszi csapattársa, Czuczi mellett.

A szünetben a fővárosiak több cserét is végrehajtottak, közülük Holender beállítása nyerőnek bizonyult – a fiatal támadó ugyanis szűk negyedóra elteltével, egy 20 méteres szabadrúgást varrt be szépségdíjas mozdulattal. Nem sokkal ezután eljött a csabai csapatcsere ideje is. A frissen feljövők új lendületet hoztak, hamar helyzeteket alakítottak ki és gólokat szereztek. A 66. percben előbb Szilágyi „mérte meg” Czuczit, nem sokkal később pedig Berki fejjel volt eredményes, megfordítva ezzel az állást. Még nem volt vége a csabai hurrikánnak, mert egy kapu elé ívelt labdába Marku olyan szerencsétlenül ért bele (ha nem ér bele Szilágyi fejezhette volna be a támadást), hogy a fejéről saját kapujában landolt a játékszer. A hazaiaknak csak a végén jött össze a szépítés, igaz Koné találatához az egymásra váró védők asszisztenciájára is szükség volt.

Zoran Spisljak:Összességében a mérkőzés elérte célját, minden pályára lépő játékosunk ismét megtapasztalhatta, milyen egy élvonalbeli csapat ellen játszani. Ismét alkalmunk volt mérni a pontos futómennyiséget és minőséget. Ezekből megállapítható hogy a csapat élvonalba illően teljesített. Mindkét sorunk felvette a versenyt a magasabb osztálybeli ellenfelével szemben és a mérkőzés nagy részében az történt a pályán, amit elterveztünk. A fiatalok nagyon igyekeztek, az új érkezők pedig otthonosan mozogtak az új  közegben. A csapat mindvégig magabiztosan és kellően agresszívan játszott. Gratulálok a csapatnak, amely kilencven percen át minőségi játékot mutatott az élvonalbeli Honvéd ellen. Négy gólt rúgni mindenképpen dicsérendő, hátul azonban jobban kell összpontosítanunk.

Újabb szép győzelmet arattak tehát az Előre labdarúgói, ennek megfelelően jó hangulatú társaság indulhatott Belekbe. Illetve ma csak Győrig buszozik a csapat, ott megszáll, a schwechati repülőtérről pedig szerdán közvetlen járattal folytatja útját a Török Riviéra csücskében fekvő üdülővárosba.

Csábi József: – A jobban játszó Békéscsaba megérdemelten nyerte a sportszerű mérkőzést!

20150203_honved_elore_web

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Átigazolási hírek – 2015. 01. 30. #1

Tekintettel arra, hogy a törökországi edzőtábor utazó keretének meghatározásához, a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. szakmai stábjának megfelelő időben döntenie kell, így az igazolásokat is igyekeznek ennek fényében lebonyolítani.

Az már biztos, hogy Vozár Dávidot kölcsön adjuk az Orosháza FC-nek és Pataki Zsolt, valamint Soós János státusza is szabadon igazolhatóvá vált. A klub nagy hangsúlyt fektet a fiatal játékosok csapatba építésére, ezért a megkezdett helyesnek bizonyult út folytatása érdekében előrehaladott tárgyalásokat folytat Pilán Márkó és Zámbori Dániel saját nevelésű játékosaival, valamint várható még egy kapus érkezése és kedvező körülmények esetén egy további támadót is igazol a klub.

A véglegesnek mondható keretről várhatóan 24-48 órán belül dönt a vezetőség és amint konkrét szerződés aláírásokra kerül sor, természetesen azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Átigazolási hírek – 2015. 01. 30. #2

A mai nap híre, hogy új kapust köszönthetünk a békéscsabai klubnál Mursits Roland személyében, aki másfél éves szerződéssel igazolt a szombathelyi Haladás FC-től a viharsarokba! A 23 éves hálóőr 187 cm magas és 80 kg. Gólmentes szezont és sok sikert kívánunk! A hétvégén hosszabb bemutatkozással is szolgálunk majd új szerzeményünkről.

Mursits Roland

Mursits Roland

Fotó: http://haladasfc.nyugat.hu

Szintén beszámolhatunk Pilán Márkó és Zámbori Dániel szerződéskötéséről, akikkel az elutazás előtt még közelebbről is megismertetjük szurkolóinkat!

Időközben a szakmai stáb véglegesítette a Törökországba utazó keret névsorát, mely névsorrendben a következő:
Bagi István, Balázs Richárd, Balog Zsolt, Balogh Miklós, Balogh Milán, Bényei Balázs, Berki Péter, Birtalan Botond, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Juhász György, Kertész Tamás, Király Patrik, Koszó Balázs, Mursits Roland, Pilán Márkó, Póser Dániel, Spitzmüller István, Szilágyi Péter, Thomas-Michel Prasler, Tölgyesi Viktor, Viczián Ádám, Vólent Roland, Zámbori Dániel.