Címkézett bejegyzés

Félidőben köszöntjük a bajnokokat

A 2016. augusztus 7-én (vasárnap) 17:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Merkantil Bank NB II Liga bajnoki labdarúgó mérkőzés félidei szünetében köszöntjük a Békéscsaba 1912 Előre SE U19 korosztályú együttesét, amely a 2015/2016-os évadban bajnoki címet szerzett az NB II-es utánpótlás bajnokságban. A csapat rajt-cél győzelmet aratott és a végén 16 pont különbséggel előzte meg a második helyezettet.

A csapat tagjai: Czinanó Áron, Zsibrita Gergő, Démusz Dominik, Somogyi Pál, Bogár Imre, Maruntelu Mihai, Zahorán Balázs, Szajkó Dévald, Tóth Gergő, Orovecz Ádám, Bozó András, Onetiu Romeo, Kun László, Serbán Erik, Brkic Adrián, Ilyés Tamás, Malkócs Marcell, Konyecsni Zoltán, Kálmán Szilárd, Pilán Márkó, Kmetykó Kevin, Horváth Dávid, Szőcs Szilárd, Borbély Zsombor, Zsilinszki Martin, Fülöp Tamás, Novák Norbert.

Szakmai igazgató: Marik László. Edző: Láza János. Gyúrók: Knyihár János, Sipka Gábor.

Az eseményen a sportegyesület vezetői köszöntik a bajnokokat, akiknek ezúton is gratulálunk a nagyszerű eredményért!

Hajrá Lilák!

100 százalék kell!

Hétfőn délután Zoran Spisljak vezetőedzőnk – betegsége ellenére – eligazítást tartott első csapatunk tagjainak és a szakmai stábnak, ezzel megkezdődött a Lilák felkészülési programja a Balmazújváros elleni, hétvégi bajnokira.

Mesterünk minősítve a ceglédi teljesítményt, elmondta: – Mindenkinek ki kell lépnie a komfort-zónájából és akkor is a maximumot kell nyújtania, ha ez fáj! Ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben nem elég elhinni, hogy a mérkőzést mi irányítjuk és egyszer csak hibázik az ellenfél, amelyből esetleg gólt tudunk elérni. A másik 19 csapatnak is ugyanaz a célja, mint nekünk és ezért mindenkitől a megfelelő teljesítményt várom el. Nem csak magatokért, hanem a klubért, az ott dolgozó személyzetért, a városért és a szurkolókért is játszotok. Szurkolóink elégedetlensége teljes mértékben érthető, hiszen az elmúlt hétvége egyáltalán nem tükrözi céljainkat és nem ezért dolgoztunk eddig. Tőlük ezúton is elnézést kérünk!

Zoran Spisljak a szigorú büntetések kiszabása után, további megszorításokat is kilátásba helyezett – ha a következő mérkőzéseken nem a számunkra megfelelő eredmények születnének.

Kedden délelőtt tréninggel, délután mérkőzés-elemzéssel, majd még egy edzéssel folytatódik a program. Szerdán kondicionális felkészülés, majd késő délután labdás foglalkozás vár labdarúgóinkra. A hét negyedik napján a szokásosnak nevezhető két pályás testedzés, pénteken pedig regenerálás és némi pihenő szerepel a recepten. Szombaton újabb videózás, majd fél hattól még egy tréning szerepel a tervben.

A Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Merkantil Bank NB II Liga bajnoki labdarúgó mérkőzés 2016. augusztus 7-én (vasárnap) 17:30 órakor kezdődik a Kórház utcai Stadionban.

Felkészülés: utolsó hét

Sportorvosi vizsgálattal, közös ebéddel és regenerációval kezdik a felkészülés utolsó hetét labdarúgóink.

Keddtől kezdve azonban napi két edzéssel folytatja csapatunk, hiszen vasárnap startol a 2016/2017-es bajnoki szezon. Délelőtt és délután is tréningeken vesz részt együttesünk, a programot pedig videózás, súlymérés, konditermes foglalkozások és regeneráció is kiegészíti. Az utolsó héten elsősorban a frissítésen van a hangsúly, a labdás programokon pedig a gyors, hatékony támadásépítés és a precíz befejezések kerülnek előtérbe. Pénteken délután mindenki pihenőt kap és szombaton kihirdetésre kerül az utazó keret. Második csapatunk és az első csapat itthon maradó tagjai aznap 11:00 órától felkészülési mérkőzést játszanak a Szeghalmi FC együttesével a centerpályán, az utazók pedig taktikai értekezletre hivatalosak. Vasárnap délben indul a csapatbusz Albertirsa felé, hiszen 18:00 órától a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjának első fordulójában a Ceglédi VSE együttese fogadja a Lilákat!

Klubunk – a szokásosnak nevezhető módon – a mérkőzés iránt érdeklődő drukkereink részére (limitált mennyiségben) ismét fel tud ajánlani a mérkőzésre érvényes tiszteletjegyeket! Érdeklődni a belepojegy(at)1912elore.hu címen lehet, név, e-mail cím és telefonszám megadásával. Az igényléseket beérkezési sorrendben tudjuk elfogadni, a készlet erejéig. Természetesen ezekkel a tikettekkel nem lehet a korábban meghirdetett, a 2. fordulóra érvényes promóciónkon részt venni.

Amennyiben módjuk és lehetőségük van rá, kísérjék el idegenbe is csapatunkat – hiszen a jó bajnoki rajt létfontosságú lehet!

További lényeges tudnivaló, hogy klubunk megkezdte a 2016. augusztus 7-én (vasárnap) 17:30 óráról megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 2. forduló bajnoki mérkőzésére érvényes belépők elővételes értékesítését. A korábban már többször közölt időpontokban, helyen és módon továbbra is lehetőségük van bérlet- és/vagy belépőjegy vásárlásra. Érdemes időben, előre lefoglalni a legjobb helyeket, hogy elkerülhessék a sorban állást!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Edzőtábor

A felkészülés következő állomásaként csapatunk 2016. július 11-én (hétfőn) edzőtáborba utazik.

algyo

A Lilák egy egész hetet töltenek az Algyői Sportközpontban, ahol a kondicionális, labdás és taktikai tréningeken kívül fő feladatként a csapatépítést és az egységesség kialakítását tűzték ki célul. Hétfőn délelőtt még a Kórház utcában edz együttesünk, majd a közös ebéd után már Csongrád megye felé veszi az irányt. A hét első napjának délutánján mérések és még egy foglalkozás vár labdarúgóinkra. Kedden két-két pályás edzés, valamint konditermes erősítés szerepel a programban, majd szerdán taktikai megbeszéléssel és az első edzőmérkőzéssel bővül a paletta. A SZEOL SC elleni felkészülés meccs 2016. július 13-án (szerda) 18:00 órakor kezdődik és a szokásoknak megfelelően élőben jelentkezünk majd a helyszínről, így beszámolunk minden  lényeges történésről. Csütörtökön némi regeneráció és pihenő után folytatódik az intenzív csomag, amely a hét ötödik napjára is biztosít tennivalókat. A hétvége első napján még egy mérkőzésen tesztelhetik magukat labdarúgóink, hiszen 2016. július 16-án (szombat) 11:00 órától a Hódmezővásárhelyi FC csapata lesz az ellenfél. A mérkőzés után pedig zárul a heti program: a hazautazás után, vasárnapra mindenki pihenőnapot kapott Zoran Spisljak vezetőedzőtől.

Az utazó keret: Ribánszki László (próbajátékos), Máthé Gábor, Mursits Roland, Bényei Balázs, Pilán Márkó, Kelemen Dávid, Huszár Gergő, Fehér Zsolt, Bagi István, Fabio Nascimento de Oliveira, Juhász György, Beszterczei Attila, Szalai Dániel, Nagy István, Spitzmüller István, Szélpál Norbert, Takács Péter, Gránicz Patrik, Viczián Ádám, Urbin Péter, Ihrig-Farkas Sebestyén, Tóth Dániel, Birtalan Botond, Kálmán Szilárd, Popov Patrik, Medgyes Zoltán (próbajátékos).

Folytatódik a felkészülés

Az edzőtábor előtti utolsó hét programját hétfőn délután kezdik meg labdarúgóink.

A már szokásosnak mondható teszsír-százalék mérés után, 18:00 órakor a Fű3 edzőpályára vonul csapatunk. Ez alkalommal már bevetjük az úgynevezett iQRS rendszert is, amely lehetővé  teszi  a  sportolók  teljesítményének  mérését  és  rögzítését, objektív összehasonlítását, valamint a sporttevékenység közbeni speciális helyzetek jelzését. Az iQRS Telemtriás Sport Platform hatékonyan segíti a sportolók fejlesztése és az utánpótlás nevelés során az edzői munkát, a teljesítmény diagnosztikát, a versenyzői kiválasztást. A platform egy mellpánt szenzor együttes, amely élettani, mozgási, pozíció adatokat mér és rögzít, valamint valós időben elemez egy mesterséges intelligencián alapuló rendszer segítségével. A Platform egységesen támogatja a sportolókat fejlesztő stáb minden tagját és hozzásegíti őket a professzionális munkavégzéséhez. A Platform használatával pontosan mérhetővé és követhetővé válik az edzésen és a pályán nyújtott teljesítmény minősége.

Két csapatunk összesen négy edzőmérkőzést játszik ezen a héten, így a tréningek, regenerációk és konditermes foglalkozások előre meghatározott sorrendben, csoportokra osztva és időben eltolva történnek. Kedden délután 18:00 órától a centerpályán fogadjuk először az ASU Poli Timisoara együttesét. Szerdán is a szokásos menetrend szerint folytatódik a felkészülés, mindkét edzés a Fű3 pályán lesz megtartva. Csütörtökön kondicionális és labdás edzések, valamint délután hat órától – ezúttal a 4-es Honvéd utcában – újabb edzőmeccs vár a Lilákra. Pénteken nincs mérkőzés, de pihenni sem lehet – hiszen a szokásos két foglalkozáson vesznek részt játékosaink. A hét utolsó felvonásaként első csapatunk harmadszor is összeméri erejét a román vendégekkel, a mérkőzést délelőtt 11:00 órakor rendezzük meg a Kórház utcai centerpályán. A fociprogram ezzel nem ér véget, hiszen aki kíváncsi második csapatunk első, igazi megmérettetésére, az kényelmesen átérhet Gyulára – ahol 17:00 órától a Termál FC fogadja a Békéscsabát. A felszerelések előkészítése és a csomagolás után, vasárnapra pihenést rendelt el mesterünk – hiszen 2016. július 11-én (hétfőn) az algyői edzőtáborba indul a csapatbusz.

A felkészülési meccsekről szokás szerint élő tudósításokkal jelentkezünk, de aki szeretné megnézni csapatunkat, azt természetesen szeretettel látjuk. A mérkőzések megtekintése ingyenes.