Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

Időpont: 2022. február 9. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzés megtekintése a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett INGYENESEN megtekinthető.

A büfék 15:30 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Közlekedési információk:

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Dedinszky Gyula utca Munkácsy Hotel felőli oldalán részleges sávszűkületre számíthatnak, mert járdaépítési munkálatok zajlanak. Érdemes elkerülni a Telep utcát is, hiszen a járdaépítés ezen területen is akadályozhatja a közlekedést! Kérjük legyenek figyelmesek és türelmesek!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek számára fenntartott, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található parkolót jelen pillanatban NEM tudják használni, mert a városi járdaépítési program keretein belül munkálatok folynak a helyszínen. A gépjárműveket ezúttal szíveskedjenek a Kórház utcában található ingyenesen használható parkolóhelyeken leállítani. Belépés az 1-es számú kapun keresztül lehetséges. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag oltási igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már rendelkeznek oltási igazolványukat. Azokat, akik oltási igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak oltási igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

Az oltási igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag az érvényes oltási igazolvány (plasztik kártya) vagy az EESZT applikáció bemutatása fogadható el!

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál oltási igazolvány, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők vásárlása-ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik oltási igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is. Figyelem: az épületeken belül kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata!

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Ingyenes lesz a belépés a Gyirmót elleni kupameccsre

A klubvezetés döntésének értelmében a 2022. február 9-én (szerdán) 17:00 órától, a Kórház utcai Stadionban megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr MOL Magyar Kupa 2021/2022. 5. forduló labdarúgó mérkőzésre INGYENES lesz a belépés.

Bérletekkel rendelkező szurkolóink részére az előre lefoglalt és jelölt helyek – az eddig megszokottak szerint – ugyanúgy használhatók. Védettségi igazolvány a vonatkozó és érvényben lévő rendelet alapján továbbra is kötelező.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A forduló további párosításai a következők: Ceglédi VSE – Kolorcity Kazincbarcika SC, Újpest FC – Kisvárda Master Good, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – MOL Fehérvár FC, FC Nagykanizsa – ETO FC, Aqvital FC Csákvár – Paksi FC, Kecskeméti TE – Budapest Honvéd, Vasas FC – Ferencvárosi TC.

Mindenkit szeretettel várunk! Szurkoljunk együtt a legjobb nyolc közé jutásért!

Hajrá Lilák!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Időpont: 2022. január 30. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. A hazai pénztárak 11:30 órakor, a vendég pénztár 12:00 órakor nyit. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.

A büfék 11:30 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Közlekedési információk:

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Dedinszky Gyula utca Munkácsy Hotel felőli oldalán részleges sávszűkületre számíthatnak, mert járdaépítési munkálatok zajlanak. Érdemes elkerülni a Telep utcát is, hiszen a járdaépítés ezen területen szinte lehetetlenné teszi a közlekedést! Kérjük figyeljenek a szabályos és türelmes közlekedésre!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek számára fenntartott, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található parkolót jelen pillanatban NEM tudják használni, mert a városi járdaépítési program keretein belül munkálatok folynak a helyszínen. A gépjárműveket ezúttal szíveskedjenek a Kórház utcában található ingyenesen használható parkolóhelyeken leállítani. Belépés az 1-es számú kapun keresztül lehetséges. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag oltási igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már rendelkeznek oltási igazolványukat. Azokat, akik oltási igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak oltási igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

Az oltási igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag az érvényes oltási igazolvány (plasztik kártya) vagy az EESZT applikáció bemutatása fogadható el!

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál oltási igazolvány, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők vásárlása-ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik oltási igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is. Figyelem: az épületeken belül kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata!

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Félszezon bérlet

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. folytatja a hátralévő fél szezonra érvényes kombinált bérletek értékesítését. A plasztik kártyák az OTP Bank NB I Liga és a Magyar Kupa valamennyi hazai mérkőzésének megtekintésére jogosítja fel leendő tulajdonosát. A belépésre jogosító okmánnyal egyúttal lefoglalhatja az A-, B-, C- vagy C1 szektorokban még szabad ülőhelyek bármelyikét, így az garantáltan minden mérkőzésen a rendelkezésére állhat. A vásárláshoz természetesen Előre Klubkártya is szükséges.

1912_elore_berlet_2015_2016

A 13-33. fordulóra érvényes bérletek árai a következők:

Diák/nyugdíjas: 4.900,- Ft,

Felnőtt: 9.900,- Ft.

Érdemes kiváltani a részszezonra érvényes kártyákat, hiszen így megtekintheti az összes Békéscsabán megrendezendő első osztályú mérkőzést!

Ügyfélszolgálati Irodánk munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között szeretettel várja az érdeklődőket!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Belépőjegy és bérlet árak:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Lila-fehér karácsony

Az ünnepi vásárlásoknál se feledjék el az Előre Szurkolói Kedvezménykártya Rendszert, hiszen Partnereinknél még karácsonykor is számos kedvezménnyel találkozhatnak drukkereink. Webáruházunk továbbra is várja megrendeléseiket, hiszen egészen 2015. december 23-ig, akár személyesen is átvehetők az eredeti lila-fehér ajándéktárgyak. Bármely Előre szimpatizánsnak örömöt és meglepetést okozhatnak egy-egy aprósággal, könyvvel, mezzel vagy éppen szezonbérlettel!

webshop_karacsony

Boldog, lila-fehér karácsonyt kívánunk!

line_purple

Irány a webshop!

line_purple