Címkézett bejegyzés

Információk: Tatabányai SC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. október 31. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Tatabánya, Grosics Gyula Stadion

Cím: 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 13.

Belépőjegyek, megközelítés

A belépőjegyek egységesen 500,- forint / fő áron a helyszínen válthatók. Elővételes vásárlásra nincs lehetőség. A pénztárak 16:00 órakor nyitnak.

A vendég drukkerek az Olimpikon utca felől közelíthetik meg a stadiont és az úgynevezett “nagy” parkolóban állíthatják le gépjárműveiket. A belépés is ebből az irányból lehetséges.

A VIP vendégek parkolója a stadion túloldalán található, melyet közvetlenül a Szent Borbála útról, a Sport Hotel és Étterem mellett lefordulva érhetnek el. A stadion megközelíthető Tatabánya Óváros, illetve az M1-es autópálya felől is.

Térkép

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Információk: Duna Aszfalt TVSE – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. október 21. (vasárnap) 14:30 óra

Helyszín: Tiszakécske, Városi Sportközpont

Cím: 6060 Tiszakécske, Szabolcska Mihály utca 42.

Belépőjegy információk:

A vendég belépőjegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek.

A jegyértékesítés a helyszínen történik és a vendég pénztár 13:30 órakor nyit. Online módon történő jegyvásárlásra nincs lehetőség. A belépők váltásához nem szükséges klubkártya és/vagy személyi igazolvány, valamint 14 éves kor alatt ingyenes a belépés.

A biztonsági szolgálat kizárólag fényképes igazolvánnyal rendelkező szurkolókat enged majd be, így kérik hogy a személyazonosításra alkalma dokumentumokat és a lakcímkártyákat mindenki készítse elő!

A békéscsabai drukkerek a Strand utca felőli műfüves sportcsarnok parkolójában tudnak parkolni, és a Vendég pénztárnál megváltani jegyüket.

A VIP vendégek a főkapun tudnak behajtani és a számukra kialakított parkolóban parkolni. Hozzátartozók és/vagy sérült játékosok a Liget utcai főpénztárnál vehetik fel névre szóló belépőjüket, melyekkel az F (kék) illetve az E (sárga) szektorban tudnak helyet foglalni.

Stadion:

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.tiszakecskefoci.hu/

Információk: Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. október 3. (szerda) 19:00 óra

Helyszín: Nyíregyháza, Városi Stadion

Cím: 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 24/A.

Belépőjegy információk:

A vendég belépőjegyek egységesen 500,- forintba kerülnek.

A jegyértékesítés a helyszínen történik és a vendég pénztár (Északi oldal – Főiskola felől) 18:00 órakor nyit. Online módon történő jegyvásárlásra nincs lehetőség. A jegyek kizárólag személyazonosításra alkalmas igazolvány felmutatásával igényelhetők. A belépők váltásához nem szükséges klubkártya.

A vendég szurkolók részére az Északi lelátó K, J, I, H szektorai lesznek megnyitva.  A VIP vendégek a Nyugati lelátó mögött található térkövezett parkolóban tudnak parkolni.

Stadion

Térkép

Pályarendszabályok:
http://nyiregyhazaspartacus.hu/palyarendszabalyok

Belépőjegyek:
http://nyiregyhazaspartacus.hu/jegy-es-berlet-vasarlas

Információk: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. szeptember 16. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont

Cím: 8083 Csákvár, Vöröskapu u. 14.

Belépőjegy információk

A mérkőzésre kizárólag a mérkőzés előtt, a helyszínen lehet belépőt vásárolni. A jegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek és nem szükséges sem szurkolói kártya, sem személyi igazolvány. A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlétre nem kell számítani.

Megközelítés

  • Székesfehérvár-Zámoly felől: a fő utcán haladva, a tűztornyot elhagyva a Csákvári Csárdánál balra, majd a Rákóczi utca végén jobbra a sportközpontig.
  • Tatabánya-Környe felől: a Dózsa György utcán haladva a Kastélyparkot elhagyva a játszótérnél balra végig a Mikes Kelemen utcán és a Vöröskapu utcán a sportközpontig.
  • Bicske-Vértesboglár felől: a községbe érve a Kossuth utcán haladva a Csákvári Csárdánál jobbra végig a Rákóczi utcán majd jobbra a Vöröskapu utca felé.
  • Lovasberény felől: a Berényi úton egyenesen a Rákóczi utcán haladva, az utca végén jobbra a Vöröskapu utca végégig.

Stadion

A vendégszektorhoz külön bejárat vezet a Damjanich és a Vöröskapu utca sarkától a parkon át. Ez a szektor a pálya északi részén található a kapu mögött, kapacitása: 200 fő.

Térkép

Információk: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. augusztus 29. (szerda) 19:00 óra

Helyszín: Budapest, Szusza Ferenc Stadion

Cím: 1044 Budapest, Megyeri út 13.

Mérkőzés információk

A Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre találkozóra – a hatályos jogszabályok szerint – csak névre szóló jeggyel lehet belépni a Szusza Ferenc Stadionba.

A mérkőzésre az Interneten – https://meccsjegy.mlsz.hu – és a Ticket Express jegyirodáiban is megválthatják a jegyeiket szurkolói kártya nélkül is.

Internetes és a TEX irodákban történő jegyvásárláskor ebben az évadban nem kötelező a szurkolói kártya csak meg kell adni az adatokat. Kérjük a szurkolókat, nyomtassák ki a jegyet és a kinyomtatott lapot hozzák magukkal a mérkőzésre!

A stadion pénztáraiban minden esetben szükséges egy hivatalos fényképes okmány bemutatása.

A mérkőzés napján 2018. augusztus 29-én (szerdán) 15:00 órakor nyitnak a helyszínen a jegypénztárak. Kapunyitás 17:00 órakor lesz a hazai szurkolók részére a Szusza Ferenc Stadionba.

Vendégszektorba is interneten és TEX irodákban lehet jegyet vásárolni. Amennyiben a vendégszurkoló jegyek nem kelnek el elővételben, a helyszínen a mérkőzés napján 17:30 órakor nyitnak a vendégpénztárak és személyi igazolvánnyal vagy más hivatalos fényképes okmánnyal lehet jegyet vásárolni a vendégcsapat szurkolóinak.  A vendég belépők egységesen 500,- forintba kerülnek.

Kérjük a szurkolókat, hogy vegyék meg jegyeiket elővételben a gyorsabb és zökkenőmentesebb beléptetés érdekében.

Kérjük a szurkolókat, hogy a stadion pénztáraiban történő jegyvásárláshoz hozzanak magukkal személyazonosításra alkalmas dokumentumot (személyi igazolvány, útlevél, fényképes igazolványt stb.) A mérkőzésre történő beléptetés során a rendezők jogosultak meggyőződni a jegyen szereplő adatok hitelességéről. A beléptetés zökkenőmentes lebonyolításához is szükséges a személyazonosításra alkalmas dokumentum és a lakcímkártya. A stadionba kizárólag az érvényes, saját névre szóló jeggyel rendelkező szurkolókat engedik be.

Kérjük a kiskorú nézőket, akik még nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, hozzák magukkal a diákigazolványukat a jegykiállítás megkönnyítése érdekében!

A 2011. évi. CIV. törvény 16.§ (Stv. 72. §), 2) „c” pontja) szerint a beléptetéskor a rendező a belépőjegy, a bérlet birtokosának személyazonosságát ellenőrzi, és személyes adatait egybeveti a belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya adataival.

Kérjük a szurkolókat, hogy időben érkezzenek a stadionhoz, és kövessék a rendezők iránymutatásait!

Kérjük, hogy tartsák be a vonatkozó pályarendszabályok, tartózkodjanak a pirotechnikai eszközök használatától! A ruházat és csomagátvizsgálás során a rendőrség és a rendezők körültekintően fognak eljárni a tiltott eszközök bevitelének megakadályozása érdekében.

Megközelítés

A Szusza Ferenc Stadion megközelítése (Budapest, Megyeri út 13.)

Tömegközlekedéssel

30-as busszal Újpest-központ M3 metróvégállomástól (4 megálló, Baross u.)
147-es busszal Újpest-központ M3 metróvégállomástól (5 megálló, Mildenberger u.)
196-os busszal Újpest-központ M3 metróvégállomástól (6 megálló, Szusza Ferenc Stadion)
104-es busszal Újpest-központ M3 metróvégállomástól (5 megálló, Megyeri út)
122-es busszal Újpest-Városkapu M3 metrómegállótól (3 megálló, Szusza Ferenc Stadion)

Gépkocsival

A belvárosból érkezve a Váci út-Megyeri út útvonalon, vagy a Váci út – Károlyi I. utca – Baross utca – Mildenberger utca útvonalon.

Térkép

Pályarendszabályok:
http://ujpestfc.hu/stadium?filter=stadiumcourtorder

Belépőjegyek:
http://www.vasasfc.hu/jegyek