Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC

Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC

Időpont: 2026. február 15. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC


Kapu- és pénztárnyitás: 13:00 órakor. A pénztárakban készpénzzel és bankkártyával is lehetséges a fizetés.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


A büfék 13:00 órától szolgálják ki vendégeinket.


FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, már csak a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre

Szeged-Csanád Grosics AkadémiaBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
17. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (0-0)


KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2026. február 8. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Szeged, Szent Gellért Fórum

Cím: 6728 Szeged, Dorozsmai út 2-4.

Játékvezető: Katona Balázs

Asszisztensek: Szabó Dániel, Topálszki Szabin

Tartalék játékvezető: Nagy Attila László

Szeged: Molnár-Farkas Tamás (12), Sándor Márton (03), Szilágyi Zoltán (04), Holman Dávid (10), Vágó Levente Martin (16), Novák Csanád Ákos (19), Rjaskó Mihály (32), Kalmár Olivér (33), Kurdics Levente (70), Bodnár Balázs (80), Márkvárt Dávid (88). Cserék: Illés Bence Máté (01), Suljic Asmir (07), Vanja Zvekanov (08), Tóth-Gábor Kristóf (11), Rabatin Richárd (13), Horváth Milán Gábor (20), Borvető Áron (23), Tóth Norman (50), Sztankó László Márk (67), Halmai Ádám (68), Mádi Szabolcs József (73), Kun Ákos Imre (77).
Vezetőedző: ?????

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Borsos Filip (07), Zsolnai Richárd Tibor (09), Balla Kevin Károly (10), Mikló Roland (19), Kuzma Hunor Álmos (22), Kelemen Dávid (28), Major Gergő György (33), Kotula Máté (37), Pintér Bence (40), Nagy Richárd (88). Cserék: Takács János (12), Schrenck Rajmund (76), Kovács Gergő (03), Szabó Bálint (05), Avramucz Dávid (08), Ésik Ákos (11), Igricz Mihály (13), Hodonicki Márk (16), Kóródi Nándor (27), Daru Bence (29), Sármány Kristóf (70), Papp Áron (72).
Vezetőedző: Csató Sándor

Gól Gólszerzők: Novák Csanád Ákos (47. perc), Borsos Filip (55. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Kuzma Hunor Álmos (17. perc), Holman Dávid (31. perc), Rjaskó Mihály (39. perc), Vágó Levente Martin (59. perc), Póser Dániel (88. perc), Szilágyi Zoltán (88. perc), Zsolnai Richárd Tibor (93. perc).


Nyomasztó mezőnyfölényben kezdte a meccset a Szeged, a Békéscsabánál alig volt másodpercekig a labda. A 7. percben Vágó, a 16. percben Novák, majd egy percre rá megint Vágó fejelhetett, az utóbbi kettő már gólt is érhetett volna. Az idő előrehaladtával nem változott a játék képe, de a hazai lehetőségek elfogytak, mezőnyben ment a küzdelem rengeteg párharccal. Az első félóra letelte után bátrabb lett a Csaba, ekkor már percekre sikerült a labdát az ellenfele térfelén tartania, sőt egymás után három szögletet is elvégezhettek a vendégek – eredmény nélkül. Az első félidő után gól nélküli állást mutatott az eredményjelző tábla.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (0-0)

Fotó: Gémes Sándor

Rögtön góllal kezdte a második játékrészt a Szeged, remek bal oldali támadás végén Kalmár Olivér beadására Novák Csanád robbant az ötösre és estében a lőtt a léc alá, ezzel a 47. percben vezetést szerzett csapatának (1-0). Nem sokat kellett várni az egyenlítésre, alig nyolc perc múlva Borsos Filip kapott remek labdát a védővonalban Zsolnaitól és a kapus lábai között hálóba lőtt (1-1). A gyors gólváltás után visszacsendesedett a meccs a pályán, nem forogtak veszélyben a kapuk a hajráig, a lelátón viszont folyamatos szópárbajt vívtak a két együttes szurkolói. A nagy kérdés az volt, ki tud majd újítani esetleg az utolsó negyedórában a rendkívül kevés lehetőséget hozó mérkőzésen. A végén akadt egy helyzete a hazaiaknak, ám Vágó fejese után Póser magabiztosan védett. A mérkőzés így végül 1-1 arányú döntetlennel zárult.

Csató Sándor: – Egy jó hangulatú, jó iramú meccs volt. Nem kezdtünk jól, nehezen alkalmazkodtunk a talajhoz. Húsz perc után magunkra találtunk, de pontatlanok voltak az utolsó passzaink. A kapott gól után volt tartásunk, a végén mindkét fél megnyerhette volna a meccset, de örülünk az egy pontnak. 

Germán Tamás, a Szeged-Csanád GA csapatmenedzsere: – Amikor én ülök itt, az nem jelent túl jót. A héten próbáltuk felrázni a srácokat, és arra hívtuk fel a figyelmüket, küzdjenek a becsületükért, a városért és a címerért. Erre nem lehetett panasz ma, de csalódottak vagyunk, mert ebben a meccsben több volt. Fizikális mérkőzés volt, és valahol igazságos az eredmény.




Online belépőjegy, mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

BelépőjegyMérkőzés információk

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Békéscsaba 1912 ElőreSoroksár SC

Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
16. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

2-1 (2-0)


KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2026. február 1. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Takács Ákos

Asszisztensek: Szilágyi Norbert, Dobos Dávid

Tartalék játékvezető: Ujhelyi Tamás

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Borsos Filip (07), Zsolnai Richárd Tibor (09), Balla Kevin Károly (10), Mikló Roland (19), Kuzma Hunor Álmos (22), Viczián Ádám (23), Kelemen Dávid (28), Pintér Bence (40), Papp Áron (72), Nagy Richárd (88). Cserék: Schrenck Rajmund (76), Kovács Gergő (03), Szabó Bálint (05), Nagy Gergő (06), Avramucz Dávid (08), Ésik Ákos (11), Igricz Mihály (13), Hodonicki Márk (16), Kóródi Nándor (27), Daru Bence (29), Kotula Máté (37), Sármány Kristóf (70).
Vezetőedző: Csató Sándor

Soroksár:Őri Levente (33), Kékesi Alexander Richárd (04), Vass Ádám (08), Gálfi Zoltán Norbert (10), Köböl Krisztián Milán (11), Lukács Dániel (19), Lovrencsics Balázs (20), Gólik Benjámin János (21), Lakatos Csongor (22), Bora György (55), Horváth Kevin (66). Cserék: Holczer Ádám (31), Németh Erik (06), Korozmán Kevin (07), Vén Áron (14), Gágyor Domán Szilárd (17), Króner Martin (23), Bencze Márk (24), Nagy Olivér Zoltán (25), Bagi Ádám Gyula (27), Roskó B. William (30), Kundrák Norbert (65), Kokovai Csongor (68).
Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Gól Gólszerzők: Mikló Roland (30. perc), Nagy Richárd (39. perc), Gólik Benjámin János (61. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Bora György (10. perc), Borsos Filip (27), Lukács Dániel (29. perc), Kuzma Hunor (53. perc), Gálfi Zoltán Norbert (58. perc), Pintér Bence (60. perc), Viczián Ádám (64. és 73. perc) – kiállítva, Köböl Krisztián Milán (72. és 76. perc) – kiállítva, Mikló Roland (76. perc), Lovrencsics Balázs (87. perc), Nagy Gergő (92. perc).

Nézőszám: 580


A tiszta fehérben pályára lépő vendégek indították útjára a labdát. A 3. percben rögtön egy szögletig jutottunk, végül szabadrúgás lett kifelé. Az első öt percben inkább a soroksáriak ragadták magukhoz a kezdeményezést, de a folytatásban már igyekeztünk átvenni az irányítást. A 17. perc elején Gólik ugrott ki és majdnem gólt is szerzett a kontrából, szerencsére túlbonyolították. Egy perccel később  Köböl szabadrúgása után alakult ki újabb veszélyes szituáció, szerencsére nem változott az eredmény. A 23. percben Borsos felé szállt a labda, de Őri kapus figyelt és jött érte. A 29. percben Lukács szabálytalansága után büntetőhöz jutottunk, melyet Borsos a kapusba lőtt, a kipattanót azonban a szemfüles Miklónak sikerült a hálóba továbbítani (1-0). A 34. percben egy újabb kipattanót Pintér suhintott kapura távolról, Őri kapusnak védeni kellett, különben beakadt volna – szép jelenet volt. Jókora nyomás alá került a vendég kapu, végül egy formás támadás végén Nagy Richárd bólintott kapura és a soroksári kapus már csak a gólvonal mögül tudta kikanalazni a labdát (2-0). A játékrész hátralévő részében és az egy perc hosszabbításban már nem változott az eredmény.

Békéscsaba 1912 Előre - Soroksár SC 2-1 (2-0)

Fotó: Bencsik Ádám

A második félidőben két helyen is változtattak a vendégek: Bagi és Nagy kapott lehetőséget, Bora és Vass helyett. Az 53. percben Köböl szabadrúgását Póser biztosította, végül érintés nélkül kirúgással jöhettünk. Az 57. percben Póser bravúrral védte Lovrencsics fejesét – sajnos némileg beszorultunk ezekben a percekben. A 61. percben egy tiszta leshelyzetet követően tovább mehetett az akció és Gólik Benjámin megszerezte a Soroksár szépítő találatát (2-1). Egy újabb hatalmas soroksári helyzet után cserélni tudtunk: Borsos, Papp és Nagy Richárd helyén Nagy Gergő, Hodonicki és Daru kapott körülbelül 25 perc játéklehetőséget. A 71. percben egy csabai szöglet után Kékesi ért a labdába és majdnem becsapta vele kapusát – meleg helyzet volt. A 74. percben Viczián egy igen könnyű síppal befújt szabálytalanság után megkapta második sárga céduláját, ezzel sajnos a kiállítás sorsára jutott. A 76. percben ugyanilyen sorsra jutott Köböl is, aki lefejelte Miklót – aki érdekes módon szintén kapott egy lapot. Közben cseréltünk is: Zsolnai helyett Kovács Gergővel erősítettük a védelmet a hátralévő időre. A 81. percben még egy soroksári csere: Horváth Kevint Bencze Márk váltotta. A 84. percben egy visszagurítást követően Hodonicki került helyzetbe, lövése sajnos elakadt a védőkben. Majd az akciót követő szögletet Daru fejelte kapura, hatalmas helyzet volt, de nem változott az eredmény. A 86. percben még egy változtatás a Soroksárnál: Kundrák lépett pályára Gálfi Zoltán helyén. A 89. percben Balla Kevint Ésik Ákos váltotta, ezzel kihasználtuk utolsó lehetőségünket is. A játékvezető négy percet hosszabbított a mérkőzés végén, de az eredmény már nem változott, így ezzel a nagyszerű győzelemmel elmozdultunk a kiesést jelentő helyekről.




Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Időpont: 2026. február 1. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC


Kapu- és pénztárnyitás: 13:00 órakor. A pénztárakban készpénzzel és bankkártyával is lehetséges a fizetés.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


A büfék 13:00 órától szolgálják ki vendégeinket.


FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, már csak a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

Békéscsaba 1912 ElőreHódmezővásárhelyi FC

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővasárhelyi FC

7-0 (3-0)

ZÁRTKAPUS!


Időpont: 2026. január 21. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Békéscsaba (ABC-rendben): Avramucz Dávid (8), Balla Kevin Károly (99), Borsos Filip (7), Daru Bence (29), Ésik Ákos (11), Hodonicki Márk (16), Igricz Mihály (13), Kelemen Dávid (94), Kotula Máté (37), Kovács Gergő (3), Kóródi Nándor (27), Kővári Róbert (77), Kuzma Hunor Álmos (22), Major Gergő (93), Mikló Roland (19), Nagy Gergő (6), Nagy Richárd (42), Papp Áron (91), Pintér Bence (92), Póser Dániel (90), Sármány Kristóf (70), Takács János (12), Viczián Ádám (23), Zsolnai Richárd (9).
Vezetőedző: Csató Sándor

Hódmezővásárhely (ABC-rendben): Gréczi Márton (16), Guth Ádám (18), Hajduk Levente (19), Hajnal Gergely (14), Hegedűs Martin (20), Herczeg Levente (17), Kálovits Henrik (12), Kocsis Ákos (13), Kovács Kolos (15), Marsa Levente (08), Molnár Bence (03), Oláh Milán (02), Rébék Richárd (11), Sallai Dominik (21), Sági Marcell (22), Sipos Gábor (07), Somogyi Máté (01), Tóth Martin (09), Török Kevin (06), Turcsik Bálint (05), Zana Dávid (04).
Vezetőedző: Szűcs Róbert

Gól Gólszerzők: Borsos Filip (3x), Daru Bence (3x), Sármány Kristóf (1x).


A vendégek kérésére kezdődött az utolsó előtti felkészülési mérkőzés 17:00 órakor. Sajnos ez azzal járt együtt, hogy már -7 Celsius fokig csökkent a hőmérséklet. A műfüves pálya továbbra is kitűnően használható volt, de a sérülésveszély miatt figyelnie kellett mindenkinek. Szépen lassan mindenki bevethetővé válik, így jelenleg már csak a két hosszabb ideje sérült játékosunk Albert és Hursán nem tudott szerepelni, valamint Szabó kisebb betegsége miatt volt maródi. Az első játékrészben gyakorlatilag le is rendeztük a mérkőzést, Borsos elemében volt és háromszor – melyből egy büntető – is betalált. A félidőben teljes sorcserét hajtottunk végre, hogy ismét megkapja mindenki a játékperceket.

A második játékrészben sem csökkent lelkesedésünk és az osztálykülönbség egyértelműen kijött a két csapat közül. Daru is hármat szerzett – bár az egyik öngólgyanús volt, valamint Sármány is betalált végre. Összességében elmondható, hogy a felkészülési időszak utolsó hetében mindenképpen jót tesz egy ilyen arányú győzelem az önbizalomnak, tehát mindenképpen pozitívnak értékelhető a csapat teljesítménye.


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.