Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Martfűi LSE

Hihetetlen, de ötvenhat év után találkozunk ismét a Martű csapatával 2023. szeptember 9-én (szombaton) 16:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Martfűi LSE

A történelmi visszatekintés előtt néhány szó a centerpályáról, hiszen a gyep gondozásáért felelős szakemberek továbbra is fáradhatatlanul azért dolgoznak, hogy a pálya visszanyerje régebbi kiváló állapotát. Mára elmondható, hogy igen sokat javult a helyzet, bár még mindig hetekre van szükség a teljes regenerációhoz, de az biztos, hogy egyelőre nincs szó további változásokról.

Ahogy bevezetőnkben már említettük, történelmi mérkőzés következik, mert legutóbb 1967. november 12-én találkoztunk tétmérkőzésen a Martfű együttesével. Bár ez ügyben van bennünk némi keserűség, hiszen a mérkőzést sokkal jobban el tudtuk volna képzelni legalább egy osztállyal feljebb, de jelen körülmények között be kell érnünk a harmadik vonallal. Összességében egyébként ez lesz a tizenharmadik Békéscsaba – Martfű összecsapás és reméljük, hogy senki sem babonás a számokkal kapcsolatban. Először az 1959/1960-as szezonban mérkőztünk, amikor hazai pályán gól nélküli döntetlen született, majd négy idényen keresztül gyűrték egymást a csapatok váltakozó sikerrel, de 1965. március 14. óta még csak pontot sem szereztek ellenünk. Az utolsó három mérkőzésen győzni tudtunk, persze ez jelen helyzetünkben semmit sem jelent, hiszen igen régen történt. A legnagyobb arányú győzelem egy 6-0 volt hazai körülmények között, amit azért mindenféle kötekedés nélkül most is azonnal aláírnánk. A pontos adatokat pedig ezúton is köszönjük Juhász Zolinak, a magyarfutball.hu szerkesztőjének!

Ha pedig már a történelemnél tartunk, akkor más szempontból is feledhetetlen lesz a szombati meccs, hiszen egyik játékosunk jubilálhat, azaz kereken századik mérkőzésén léphet majd pályára a Martfű ellen. Természetesen szeretnénk a jeles alkalmat méltóképp megköszönni, így szándékosan nem írjuk le, kiről van szó. Még labdarúgónk sem tudja, nem szóltunk neki, hiszen szeretnénk ha meglepetés lenne számára! Csapatunk tagjai és a klubvezetés is készül némi ajándékkal, úgyhogy amennyiben a sors és a szakmai stáb is úgy akarja, a századost igyekszünk majd piedesztálra emelni! Kérjük, a mérkőzésig Önök se árulják el neki, ha tudják is kiről van szó!

Még mindig nem akarunk elszakadni a történelmileg érdekes és/vagy izgalmas momentumoktól, hiszen következő ellenfelünk pályafutását vizsgálva kiderül, hogy a 2000. év óta most kerültek fel ismét a harmadosztályba, mert a 2000/2001-es idény óta ennél alacsonyabb osztályokban vitézkedtek. A 2022/2023-as szezont 26 győzelem és 1-1 döntetlen, valamint vereség birtokában, 79 pontot gyűjtve majdnem hibátlan mérleggel tudták megnyerni a Jász-Nagykun-Szolnok – akkor még – megyei I. osztályban. A közel 6.000 lakost számláló városka csapata hat forduló után 2-2-2 győzelem, döntetlen és vereség mérleggel, 8 bajnoki pont birtokában a táblázat 9. pozícióját foglalja el, ami újoncként egyáltalán nem rossz teljesítmény. Az utóbb két fordulóban talán némileg meglepő módon 0-2 arányban legyőzték a BKV Előrét, majd hazai pályán 3-2-re az ESMTK-t is, azaz mindenképpen jó sorozatban vannak. Érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Kriska Norbertre és Pintér Viktorra hiszen mindketten már 3-3 góllal járultak hozzá csapatuk sikereihez. A feljutás után gyakorlatilag komplett vérátömlesztést hajtottak végre, hiszen több mint egy csapatra való játékos érkezett a nyári szünetben Martfűre: Kriska Norbert (Tiszaföldvár), Asztalos Dávid (Hódmezővásárhely), Gerhát Dávid (Tiszaföldvár), Puskás Zoltán (Dunaföldvár), Kasik Ákos (Tiszaföldvár) – aki egyébként ismerős lehet számunkra, hiszen korábban Békéscsabán is szerepelt, Pintér Viktor (Tiszafüred), Csúri Dájmond Dávid (Dabas), Polyák Dávid (Törökszentmiklós), Ficsor Richárd (Nagykáta), Tölgyesi Viktor (Kozármisleny) – szintén ismerhetjük, mert 2014/2015-ben még Békéscsabán játszott, Mlinárcsik Áron Mihály (Monor), valamint Szedlák Zoltán (Törökszentmiklós).

A jó sorozat szerencsére csapatunkra is érvényes, hiszen eddig hibátlan mérleggel (6/6) állunk a bajnokságban és a MOL Magyar Kupában (2/2) is. Nyilván tudjuk, hogy nem szabad elbizakodottnak lenni, hiszen ez harmadosztály és sok van még hátra, ráadásul a leglényegesebb a végén az osztályozó. Ezzel együtt viszont muszáj jól, lehetőség szerint hibátlanul teljesíteni, még akkor is ha a mezőnyben mindenki a mi skalpunkat szeretné begyűjteni! A sikerek, a győzelmek mindig építik az önbizalmat, további határozottságra sarkallnak és nem elhanyagolható közösségteremtő szerepük sem. Tehát továbbra is ezen az úton kell maradnunk, türelmes és megfontolt játékkal hoznunk kell a győzelmeket és akkor apró lépésekkel mihamarabb elérhetjük célunkat.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, kimaradók legfeljebb kisebb sérülések miatt lehetségesek – sajnos néhányan kaptak jócskán az elmúlt két találkozón. De mindentől függetlenül a csapat majdnem teljes létszámban a stáb és közönségünk rendelkezésére áll, úgyhogy nem lehet gond a legmegfelelőbb tizenegy pályára küldésével.

Csató Sándor: – Azt tudni kell, hogy a Martfű most került fel a harmadosztályba és nyáron egy felkészülési mérkőzésen láttuk is őket, de ebből nyilván nem tudunk kiindulni. A bajnokságot nem kezdték jól, de aztán szépen kiegyenesedtek és az utolsó két meccsüket meg is nyerték. A keretükben van olyan játékos is, aki játszott magasabb osztályban, úgyhogy maximálisan fel fogunk készülni belőlük. A hét elsősorban arról szólt számunkra, hogy a regenerációra is több időt tudjunk fordítani és amellett, hogy a megfelelő terhelést is megkapták természetesen a játékosok, szeretnénk frissek lenni szombaton és egy újabb győzelmet aratni. Az utolsó három mérkőzés nem múlt el nyomtalanul, hiszen vannak kisebb sérüléssel küzdő játékosaink, de majd látjuk ki tud ezekből a hétvégére teljesen felépülni.

A Békéscsaba 1912 Előre – Martfűi LSE mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Rékát, segítőiként Tőkés Róbertet és Volentics Erik Jánost akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2022. március 13-án, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Sányő-Carnifex FC 0-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 339 sárga- és 11 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 7. fordulóját szeptember 8-án (péntek) 16:00 órától Szolnoki MÁV FC – Ceglédi VSE, szeptember 9-én (szombat) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Füzesgyarmati SK, 16:00 órától Körösladányi MSK – Kecskeméti TE 1911 II., Békéscsaba 1912 Előre – Martfűi LSE, ESMTK – Budapest Honvéd-MFA II., BKV Előre – Meton-FC Dabas SE, Hódmezővásárhelyi FC – Pénzügyőr SE, valamint Monor SE – Vasas FC II. párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében derült, gyengén felhős időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +31 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. szeptember 9-én (szombaton) 19 óra 10 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=chUKIvrh39U

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre

Füzesgyarmati SKBékéscsaba 1912 Előre

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
6. forduló

Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre

0-4 (0-1)


Időpont: 2023. szeptember 3. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Füzesgyarmat, Lázár Gyula Sporttelep

Cím: 5525 Füzesgyarmat, Kossuth utca 89.

Játékvezető: Szilágyi Sándor

Asszisztensek: Szilágyi Norbert, Vilmányi Simon

Füzesgyarmat: Fildan Calin Florin, Mezei Balázs, Kis Szabolcs, Virág Tamás, Bartók István Dániel, Szabó Bence, Sándor Raul Benjamin, Bódis István Norbert, Bella Stanislav, Achim Sebastian Zoltán, Csáki Dávid. Cserék: Mező Péter, Béres Richárd, Pinte Krisztián Milán, Kiss Péter, Zsibrita Gergő, Soós János Tamás, Kobály Márk, Hoffmann Patrik Márton, Csaplár Bence György.
Vezetőedző: Szabados Tamás

Békéscsaba: Póser Dániel, Komáromi Csongor, Futó Zsombor, Pintér Norbert, Vólent Roland, Sármány Kristóf, Hodonicki Márk, Mikló Roland, Fazekas Zoltán, Bora György, Albert István. Cserék: Krnács Richárd, Kuzma Hunor Álmos, Farkas Márk, Mihály Bálint, Zvara Levente Mátyás, Zádori Krisztián, Kóródi Nándor, Váradi Ádám, Ilyés Tamás, Rédling Kevin, Mágocsi Bence, Geiger Norbert Attila.
Vezetőedző: Csató Sándor

 Gólszerzők: Vólent Roland (18. perc), Pintér Norbert (63. perc), Váradi Ádám (83. perc), Rédling Kevin (88. perc).

 Sárga lapok: Szabó Bence (17. perc), Sándor Raul Benjamin (28. perc), Csáki Dávid (73. perc), Farkas Márk (86. perc).

A vihar miatt a második félidő majdnem félórás késéssel, 17 óra 23 perckor kezdődött.


Az Előre szinte helyzet nélkül szerzett vezetést: Vólent Roland kiharcolt, majd magabiztosan értékesített egy büntetőt a 18. percben (0–1). A támadó szezonbeli negyedik gólját szerezte. Az első félidő folytatásában is akadt lehetőség a vendégek előtt, de az eredmény nem változott.

A második játékrész a vihar miatt közel félórás csúszással kezdődött. Pár perc elteltével Váradi lövését lehetett feljegyezni egy szabadrúgást követően, de a próbálkozás elkerülte a kaput. A 63. percben növelte előnyét a Csaba: Pintér Norbert szerezte meg első bajnoki gólját lila mezben (0–2). A hajrában Váradi Ádám is betalált, ezzel végleg lezárva a mérkőzést (0–3). Sőt, a közelmúltban igazolt, csereként beálló Rédling Kevin is letette a névjegyét, fölényessé téve csapata sikerét (0–4).

A Békéscsaba hat forduló után is százszázalékos a bajnokságban és vezeti a tabellát a hajrában újra győzelmet szerző Dabas előtt. A lilák a bajnoki szünet előtt szeptember 9-én, szombaton a Martfű csapatát fogadják.


Esemény, jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre

A hatodik fordulóval folytatódik 2023. szeptember 3-án (vasárnap) a harmadosztályú bajnokság, amelyben 16:00 órától Füzesgyarmaton lép pályára csapatunk.

Füzesgyarmati SK - Békéscsaba 1912 Előre

Mielőtt elmélyülnénk a mérkőző felekkel kapcsolatos információkban, a kezdési időpontról néhány szót – hiszen többen is kifogásolták a korainak (?) tűnő kezdést (napnyugta szeptember 3-án 19 óra 22 perckor). A mérkőzések kezdési időpontjai nem úgy kerülnek meghatározásra, hogy valaki a hasára ütött. A szezon előtt az MLSZ az egész mezőny számára fordulónként meghatároz 2-2 választható időpontot: az egyik villanyfénnyel, a másik villanyfény nélkül. Ez 2023. szeptemberében úgy néz ki, hogy a villanyfény nélküli kezdési időpont központilag meghatározva 16:00 óra, néhány csapatnál pedig 12:00 óra. Ettől eltérni csak igen jelentős indokkal lehet úgy, hogy mindkét csapat és a Szövetség is hozzájárul. Mivel az NB3-ban továbbra is él a klubok globális energiatakarékossági törekvése, így ennél később csak igen bonyolult módon lehetett volna kezdeni. Bízunk benne, hogy így mindenki számára érthető és emészthető a dolog!

Kis kitérő után térjünk vissza a gyarmatiak elleni előttünk álló összecsapásra. Mindkét fél jól kezdte a bajnokságot és két forduló után még a Füzesgyarmat is hibátlan mérleggel állt. Aztán az izmosabbnak tűnő Dabas (2-0), a BKV Előre (0-3), majd a legutóbbi fordulóban az ESMTK (5-0) arányban hagyta helyben őket, úgyhogy elmondható, hogy negatív szériába kerültek, amelyből vélhetően ellenünk sem lesz egyszerű kimászniuk. Nyilván nem indulhatunk ki a 2023. július 1-én lejátszott egymás elleni felkészülési mérkőzésből, melyet 7-0 arányban sikerült megnyernünk, de nyilván az elvárások és a bajnoki táblázaton jelenleg elfoglalt helyzetünk alapján, ezúttal is mindenki lila-fehér győzelmet várna. A kitűnő folytatásra és a hibátlan mérlegre továbbra is szükségünk van, hiszen a győzelmek mindig építik a közösséget, jó értelemben növelik az önbizalmat és a határozottságot, javítják a morált, ezek pedig önmagukat generálva újabb győzelmeket eredményezhetnek, melyekre az azonnali visszajutáshoz mindenképp igen nagy szükségünk lenne.

A meccstörténelem szerint első csapatként most találkozunk a Füzesgyarmattal először. Második együttesünk azonban már négy alkalommal is összecsapott a harmadosztályban a piros-fehérekkel és két gyarmati győzelem mellett, egy-egy csabai győzelmet és döntetlent olvashatunk ki a számokból.

Békéscsaba 1912 Előre - Füzesgyarmati SK 7-0 (3-0)

A két csapat között öt lejátszott fordulót követően 9-9 pozíció és pont a különbség, hiszen a gyarmatiak jelenleg hat bajnoki egységgel a tabella 10. helyezését foglalják el. Ügyeletes gólszerzőjük Szabó Bence, aki négy alkalommal tudta bevenni az ellenfelek kapuját, úgyhogy mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani rá. Az biztos, hogy ellenünk nyilvánvalóan mindent meg fognak tenni a pontszerzés érdekében és megpróbálnak felállni a hétközi pofonból, de ehhez természetesen nekünk is lesz néhány szavunk. Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, korábbi sérültjeink pedig már jó úton járnak, hiszen többen a tegnapi vármegyei bajnokin lehetőséget is kaptak – tőlük függetlenül a rendelkezésre álló keret teljesnek mondható.

Csató Sándor: – Mi sem természetesebb, hogy Füzesgyarmaton is szeretnénk tovább folytatni jó sorozatunkat. A találkozó kapcsán nem indulunk ki a két gárda nyári edzőmeccséből, hiszen azóta sok víz lefolyt a Körösökön, ellenfelünknek is akadtak jó mérkőzései. Biztosra veszem, hogy az utóbbi hetek mérsékeltebb szereplése ellenére a hazai együttes komoly ellenállást fog tanúsítani, de azon leszünk majd, hogy ráerőltessük az akaratunkat és tovább gyarapítsuk a győztes mérkőzéseink számát.

Boros Tibor: – A szerdai súlyos vereség után elsődleges, hogy rendezzük a sorainkat. Ebben az idillikusnak közel sem nevezhető állapotban nem tűnik szerencsésnek, hogy éppen a toronymagas bajnokesélyessel kell találkoznunk. Az Előréről tudjuk, hogy totális támadófocit játszik, ennek megfelelő szellemű tizenegyet igyekszünk pályára küldeni. Nehezíti a helyzetünket, illetve behatárolja a lehetőségeinket, hogy a keretben többen bajlódnak sérüléssel. Koncentrációban mindenképpen előre kell lépnünk, lecsökkentve ezáltal az egyéni hibák számát. Ez alapfeltétele annak, hogy csapatként tudjunk funkcionálni. Semmiképp sem elfogadható, hogy még egyszer olyan hitehagyottan lépjünk pályára, mint szerdán tettük az első félidőben.

A Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort, segítőiként Szilágyi Norbertet és Vilmányi Simont akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű sporival 2022. április 29-én – finoman fogalmazunk – a rosszemlékű Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr 2-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 953 sárga- és 57 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 6. fordulóját szeptember 3-án (vasárnap) 12:00 órától Budapest Honvéd-MFA II. – BKV Előre, 16:00 órától Meton-FC Dabas SE – Szolnoki MÁV FC, Martfűi LSE – ESMTK, Füzsegyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre, Kecskeméti TE 1911 II., Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Monor SE – Körösladányi MSK, Pénzügyőr SE – Vasas FC II., valamint Ceglédi VSE – Hódmezővásárhelyi FC párosításokban rendezik meg.

A Dél-Keleti csoportot csapatunk vezeti 15 pont birtokában, a második helyen a Dabas áll 12 egységgel, akiket az ESMTK követ 11 ponttal. A sereghajtó helyezésekben a Cegléd (13.), a Monor (14.) a Szeged II. (15.), valamint a Kecskemét II. (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Füzesgyarmat térségében hidegfront érkezése várható zivatarokkal, a legmagasabb nappali hőmérséklet csak +26 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. szeptember 3-án (vasárnap) 19 óra 22 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Nagyszénás SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Nagyszénás SEBékéscsaba 1912 Előre

Vármegyei I. osztály 2023/2024.
4. forduló

Nagyszénás SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

3-3 (2-2)


Időpont: 2023. szeptember 1. (péntek) 18:30 óra

Helyszín: Nagyszénási focipálya

Játékvezető: Gyuga Zsolt

Asszisztensek: Baranya Tamás, Fekete Zoltán

Nagyszénás: Lévai Balázs, Godár György, Lugasi Martin, Simon László, Kukovecz Dániel, Gazsi Balázs, Kókai Ádám, Nagy Szabolcs Dávid, Márk Ádám Tibor, Sebők Martin, Nagy Máté Miklós. Cserék: Kovács Lajos Mihály, Libor Gergő.
Vezetőedző: Juhász Norbert

Békéscsaba: Somogyi Pál Csaba, Göblyös Sándor Robin, Bacsa Krisztián, Csák Albert, Hursán Gergő János, Cservenák Csaba, Zvara Levente Mátyás, Mágocsi Bence, Kuzma Hunor Álmos, Rédling Kevin, Farkas Márk. Cserék: Tóth Patrik, Máris Dominik, Farkas Ádám, Orvos Levente, Jass Nándor, Avramucz Dávid, Tóth Bence.
Vezetőedző: Jakab Péter

 Gólszerzők: Lugasi Martin (11. perc), Mágocsi Bence (13. perc), Rédling Kevin (29. perc), Sebők Martin (38. perc), Libor Gergő (70. perc) – öngól, Nagy Szabolcs Dávid (78. perc).

 Sárga lapok: Bacsa Krisztián (32. perc), Rédling Kevin (40. perc), Nagy Szabolcs Dávid (44. perc).


Az első nagyszénási villanyfényes találkozón a házigazdák változatos, jó szintű találkozón végeztek döntetlenre az előrés fiatalokkal, akiknek szezonbéli első sikere tovább várat magára.

Változatos első félidőt hozott a mérkőzés, ahol a csabai fiatalok jól építették a támadásaikat, a hazaiak pedig hatékonyan kontráztak. Ennek köszönhetően szórakoztató játékrészt láthatott a közönség. Szünet után a jobb erőállapotának köszönhetően a Békéscsaba több veszélyes helyzetet kidolgozott, kétszer a kapufa is segítette a hazaiakat, de a szénási kontrákban továbbra is volt veszély. Összességében egy jó mérkőzést láthattak a nézők Nagyszénás első villanyfényes összecsapásán.

Jakab Péter: – Az osztály szintjéhez képest iramos mérkőzést játszottunk. A hazaiak mindent megtettek, hogy itthon tartsák a három pontot. Végül egyet sikerült nekik, pedig kétszer is vezettünk. Jól álltunk hozzá a meccshez, ez már előremutató lehet.

Juhász Norbert: – Tudtuk, hogy csak kontrákból lehetünk veszélyesek, ez helyenként jól működött. A játékosaim nagyot küzdöttek és ha egy kis szerencsével is, de megérdemeltük az egy pontot.


Jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

MOL Magyar Kupa 2023/2024. 3. forduló sorsolás

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre a Kolorcity Kazincbarcika SC csapatát fogadja majd. A forduló hivatalos játéknapjai: szeptember 16-17. (szombat-vasárnap).

Békéscsaba 1912 Előre - Kolorcity Kazincbarcika SC

A harmadik fordulóban 64 klub érdekelt: a 2. forduló továbbjutói (34 csapat), az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga együttesei (12 és 18 csapat). Az első osztályú csapatok ezúttal kiemeltek, tehát nem sorsolhatók össze. A versenykiírás szerint az alacsonyabb osztályú együttes szerepelhet hazai pályán, osztályazonosság esetén a korábbi fordulókban kevesebb hazai mérkőzést otthon játszó csapat a pályaválasztó, szintén azonosság esetén az elsőként kihúzott együttes játszhat hazai közönség előtt. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el: amennyiben a rendes játékidőben döntetlenre végeznek a csapatok, 2 x 15 perc hosszabbítás következik, ha ott sem születik döntés, büntetőpárbajra kerül sor. A szabály továbbra is él, miszerint kooperációs versenyengedély nem alkalmazható a kupában. Ahogy a bajnokságban, itt is öt cserelehetőség van három megszakítással annyi kiegészítés mellett, hogy amennyiben hosszabbításra kerül sor, további egy csere alkalmazható. Ha egy csapat nem használta fel az összes cserelehetőségét a rendes játékidőben, azokat felhasználhatja a hosszabbításban. Minden sárga lap törlésre kerül a negyeddöntők végén (1., illetve 2. sárga lap), azokat az elődöntőkre a játékosok, sportszakemberek nem viszik tovább. Nem rendelkezik játékjogosultsággal viszont, ezért az elődöntőben nem léphet pályára az a labdarúgó vagy nem ülhet le a kispadra az a sportszakember, aki a negyeddöntőben megkapta harmadik sárga lapos figyelmeztetését.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.