Támadásban is erősítünk

A Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábjának sikerült megegyeznie és kétéves szerződést kötnie Bratiszlav Punasevac támadóval, aki a Budapest Honvéd csapatától érkezik a Lilákhoz.

punosevac_bratislav

Bratiszlav Punasevac a 2014/2015-ös szezonban 603 bajnoki és 30 Liga Kupa percet töltött a pályán és két találattal gazdagította volt klubja gyűjteményét. A szerb nemzetiségű, 189 cm magas, 82 kg súlyú, jobblábas támadó korábban a szerb, japán és román bajnokságokban is szerepelt. A 28 éves, tapasztalt focista mindenképp segítséget jelent majd a Liláknak, hogy megvethessék lábukat az első osztályban.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. nevében köszöntjük új játékosunkat és sikeres, sérülésmentes szezont kívánunk! Természetesen nemsokára egy részletesebb interjú alkalmával közelebbről is megismerkedhetnek a csapat új tagjával.

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 26. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!
Békéscsaba 1912 Előre
1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia
1
0'
Békéscsaba: Póser Dániel, Futó Zsombor, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Mikló Roland, Albert István, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Szabó Csaba, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Krnács Richárd, Farkas Márk, Váradi Ádám, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Fazekas Lóránt, Mágocsi Bence, Kóródi Nándor, Hodonicki Márk, Marik Soma. Vezetőedző: Brlázs István Gábor
0'
Szeged: Takács János, Szilágyi Zoltán, Prosser Dániel Bálint, Gajdos Zsolt, Temesvári Attila, Könczey Márk, Papp Áron, Szatmári Lóránd, Géresi Krisztián, Tóth Bence, Kundrák Norbert. Cserék: Molnár F. Tamás, Kövári Róbert, Rácz Balázs, Bíró Bence Balázs, Povázsai Zsolt, Lestyán Lionel, Gera Norbert, Beronja Zoran, Jammeh Haruna. Vezetőedző: Stevanovic Aleksandar
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér szerelésben a vendég csapat. A vendég csapat kezdte a találkozót.
15'
Puskás lőtt mintegy 25 méterről, a labda alig kerülte el a bal felső sarkot.
22'
Géresi Krisztián - Bíró Bence
24'
Kundrák lőtt 16 méterről, de nem találta el a csabai kaput.
25'
Kitl maradt a földön.
41'
Futó Zsombor
42'
Czékus küzdött meg egy labdáért az ellenfél térfelének felénél, lapos indítása azonban pontatlannak sikerült.
45'
A játékvezető 1 percet hosszabbít.
45'
Horváth szánta el lövésre magát 30 méterre a kaputól, jobblábas, csavart lövése védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba.
45'
1-0
46'
Elkezdődött a második félidő, a hazaiak indították útjára a labdát.
46'
Kundrák Norbert - Jammeh Haruna
46'
Haruna okozott gondot a csabai tizenhatoson belül, de a rövid sarkos lövését a védők kivágták.
49'
Második veszélyes támadását szőtte a Szeged, egy baloldali beadást Szilágyi fejelt 6 méterről Póser kezébe.
53'
Kitl Miklós
59'
Albert István
59'
Futó Zsombor - Fazekas Lóránt
70'
Gajdos Zsolt
71'
Könczey Márk - Kővári Róbert
73'
Hármas csere: Lukács Raymond - Máris Dominik, Hamed Yasin - Váradi Ádám és Puskás Gábor - Hodonicki Márk
81'
Temesvári Attila góljával egyenlítenek a vendégek.
86'
Horváth lőtt 25 méterről, lövése kapu mellé szállt.
91'
Hodonicki Márk
91'
Tóth Bence
92'
Kitl - Kóródi
96'
1-1

Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre

honvedfc_logo_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. felkészülési mérkőzés

Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre

1-0 (1-0)

Időpont: 2015. július 1. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Bozsik-Stadion

Cím: 1194 Budapest, Puskás Ferenc u. 1-3.

Békéscsaba: Mursits – Bényei, Koszó, Balogh Zs., Juhász – Borbély, Korudzsiev, Berki, Király – Birtalan, Punosevac. Játszott még: Ilizi, Bényei, Balázs, Fehér, Damjanovics, Fabio, Spitzmüller, Bagi, Viczián, Prasler, Szilágyi.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerző: Holender (23. perc).

Kiállítva: Balog Zs. (44. perc), Szilágyi (63. perc).

Szerda délután a Honvéd labdarúgó-csapata felkészülési mérkőzésen legyőzte a Bozsik-stadionban az NB I-ben újonc Békéscsabát. Az egyetlen találat Holender nevéhez fűződött, aki a 23. percben talált be. A vendégek kilenc emberrel fejezték be a meccset, miután Balog Zsolt és Szilágyi is piros lapot kapott.

A vendégeknél az újak közül a bolgár középpályás, Georgi Korudzsiev kezdő volt, ahogy a Kispestről érkezett szerb csatár, Bratiszlav Punosevac is, a szlovák kapus Lubos Ilizi, a brazil védő, Fábio és a montenegrói hátvéd, Szlavko Damjanovics csere volt, a szünetben álltak be.

A meccsen a hazaiak gyorsan mezőnyfölénybe kerültek és bár a vendégek kapujára nem sok veszélyt jelentettek. A 23. percben mégis megszerezték a vezetést, Holender Filip egy legurított labdából 17 méterről, középről lőtt a léc alá.

A Honvéd a folytatásban is jobban játszott, Erdélyi László révén a szünet előtt még volt egy nagy helyzete, de a támadó a kapu mellé lőtt. Ezután, nem sokkal később az utolsó emberként szabálytalankodó Balog Zsolt piros lapot kapott a vendégektől, de a megítélt szabadrúgást Holender a kapu fölé lőtte.

A második félidőben mindkét csapat sort cserélt. A Honvédnál jött Kamber és jöttek a nagy bedobásai, de az újabb gól nem. Az emberelőnyben játszó Honvéd ettől függetlenül nagy fölényben futballozott, ráadásul a 63. percben könyöklésért Szilágyi Pétert is kiállította a játékvezető a vendégektől.

Az eredmény már nem változott. A kispestiek 1–0-ra győztek a csaknem fél órát kettős emberhátrányban játszó Békéscsaba ellen.

line_purple

Csatlakozz az eseményhez facebook oldalunkon!

https://www.facebook.com/events/1606296882980331/

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 24. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!
Békéscsaba 1912 Előre
2
Szentlőrinc
0
0'
Békéscsaba: Póser Dániel, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Mikló Roland, Albert István, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Bora György, Horváth Péter. Cserék: Krnács Richárd, Futó Zsombor, Máris Dominik, Mágocsi Bence, Hodonicki Márk, Farkas Botond Gergő, Szabó Csaba, Zádori Krisztián. Vezetőedző: Brlázs István Gábor
0'
Szentlőrinc: Bese Balázs, Tamás László Hunor, Radosevic Ognjen, László Dávid, Keresztes Bence, Csörgő Raul, Török Kevin, Hursán György, Rétyi Róbert, Kesztyűs Máté, Pintér Ádám. Cserék: Rátkai Zsolt, Alban Taipi, Novák Zsombor, Havas Attila, Kiss-Szemán Péter, Múcska Viktor, Farkas Marcell, Lénárt Gábor, Papp G. Benedek. Vezetőedző: Jeremiás Gergő
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér szerelésben a vendég csapat. A vendég csapat kezdte a találkozót.
4'
Egy percen belül kétszer is gólhelyzetbe kerültek a hazaiak, de Bese mindkétszer bravúrosan hárított.
10'
Kényszerű csere a vendégeknél, Csörgő Raul helyett Alban Taipi folytatja.
15'
Egy baloldali bedobás után, először Hursán majd Radosevic próbálkozott lövéssel, de a hazai védők hárítottak.
28'
László Dávid 20 méteres lövése a felső léc fölött hagyta el a játékteret.
35'
Kitl ívelte a vendég védővonal mögé. Lukács kapásból a kapu fölé lőtt.
36'
Az ellentámadás során László Dávid kapu közepébe tartó lövését hárította Póser.
43'
Lukács Raymond
45'
A játékvezető 1 percet hosszabbít.
45'
0-0
46'
Elkezdődött a második félidő, a hazaiak indították útjára a labdát.
46'
Horváth Péter - Hodonicki Márk
48'
Pintér ballábas, 20 méteres lövése a kapu mellé szállt.
56'
Kitl 25 méteres szabadrúgását Bese tenyerelte a kapu fölé.
58'
Kitl - Futó, Váradi - Máris és Lukács - Farkas Botond.
62'
László cselezte be magát a tizenhatoson belülre, visszagurított labdáját Radosevic vágta a kapu fölé.
63'
Futó nagy bedobását Albert fejelte egy kevéssel a jobb felső sarok mellé.
64'
Hursán 22 méteres, erős lövése a kapu fölé szállt.
65'
Kesztyűs - Múcska
67'
Keresztes 25 méteres bombája szállt a hazai kapu mellé.
69'
Török száguldott el a balszélen, lövésébe egy hazai védő szögletre mentett.
75'
Radosevic érkezett egy lapos beadásra, perdítése alig ment a hazai kapu fölé.
79'
Hursán szánta el magát lövésre, 20 méteres lapos lövését Póser lábbal hárította.
80'
Pintér lövését Póser védte.
84'
Alban - Kiss-Szemán és László - Novák
86'
Hamed lapos lövését próbálta menteni Keresztes, a lábáról lepördülő labda védhetetlenül csapódott a jobb felső sarokba.
89'
Hamed - Szabó Csaba
90'
A játékvezető 4 percet hosszabbít.
93'
Czékus kapott egy indítást, egy jó csellel lerázta a védőjét, majd a higgadtan a kapu közepébe gurított.
94'
2-0

Újpest FC – Békéscsaba 1912 Előre

ujpest_fc_logo_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. felkészülési mérkőzés

Újpest FC – Békéscsaba 1912 Előre

1-2 (1-1)

Időpont: 2015. június 27. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Szusza Ferenc Stadion

Cím: 1044 Budapest, Megyeri út 13.

20150627_01

Fotó forrás: onlajnok.com

Újpest: Balajcza, Nego, Heris, Windecker, Balogh B., Perovic, Mohl, Nagy G., Kálnoki, Forró, Suljic. Cserék: Vida, Bojan, Tóth P., Gubacsi, Farkas.
Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics.

Békéscsaba: Mursits, Koszó, Damjanovic, Balogh Zs., Bényei, Borbély, Spitzmüller, Bagi, Király, Birtalan, Viczián. Cserék: Fildán, Nagy J., Fehér, Balogh Miklós, Juhász, Georghi, Tölgyesi, Berki, Balogh Milán, Balázs, Prasler.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Heris (10. perc), Borbély (20. perc), Prasler (71. perc).

A 10. percben Suljic szabadrúgása után a vendég lila-fehérek még kivágták a labdát, majd az új szerzemény – Kálnoki Kis középre adta a labdát, amelyből Jonathan Heris gólt szerzett. A 20. percben egyenlítettek a vendégek – Borbély Bálint szögletet követően egy kipattanó labdát követően volt eredményes. A 71. percben a békéscsabai Prasler Thomas győztes gólt szerzett, miután becsapta Vida Balázst.

Nebojsa Vignjevics: – Megérdemelten nyert a Békéscsaba.

Zoran Spisljak: – Elsősorban gratulálok a csapatbak azért, hogy az első felkészülési meccsen győzni tudott. Több célunk is volt a meccsen és azt lehet mondani, hogy a csapat fizikálisan, taktikailag is megfelelt az élvonalnak. Az is látszik azonban még, hogy sokat kell dolgoznunk. Ezt a győzelmet Szikszai László névnapjára ajánlja a csapat.

A felkészülés jövő héten folytatódik: 2015. július 1-jén 17:00 órától a Budapest Honvéddal játszunk.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

line_purple

Fotók: ujpestfc.hu

line_purple

Kapcsolódó cikk:
http://ujpestfc.hu/hirek/hir/felkeszueles_ujpest_fc_bekescsaba

Csatlakozz az eseményhez facebook oldalunkon!
https://www.facebook.com/events/1451279455193037/