Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Békéscsaba és Diósgyőr szurkolótáborai nem csak a keleti országrész, hanem az egész ország legjobb drukkerei közé tartoznak. A mérkőzések látogatottsága a két csapat stadionjában mindig az átlag felett voltak, a két csapat múltjának egyértelműen közös pontja, hogy mindkét csapat stadionja igazi oroszlánbarlangként üzemelt – hazai pályán, helyezéseiktől függetlenül ez a két csapat bárkit képes volt legyőzni. Köszönhetően lelkes szurkolóiknak, akik a meccseken tényleg felvették a 12. játékos szerelését a diósgyőri és a Kórház utcai stadionban is. Ez volt akkor, amikor még sikk volt a meccsre járás, amikor még ünnepnap volt egy bajnoki meccs…

20150911

A Diósgyőr minden szempontból rutinosabb csapatnak számít nálunk, hiszen az idei az ötvenedik NB I-es szezonja, míg nekünk csak a huszonhatodik. Első élvonalbeli csapatuk az 1940/41-es bajnokságban szerepelt. Történetük egyébként együtt íródott a diósgyőri vasgyár történetével, legnagyobb sikereiket a vasgyár legjobb időszakában érték el. Diósgyőrben aranykorszaknak hívják a hetvenes évek végét, ekkor érték el legjobb eredményeiket, ebben az időszakban adták a legtöbb válogatott játékost.

Eredményesség tekintetében nincs nagy különbség a két együttes között. A Diósgyőriek legjobb bajnoki eredménye – csakúgy, mint nekünk (1993/94) – egy harmadik helyezés volt, az 1978/79-es szezonban. A Magyar Kupát mi egyszer (1988), ők kétszer is elhódították – ezt is az aranykorban, 1977-ben és 1980-ban.

Egyébként az észak-magyarországi csapat is hasonló utat járt be élete során, mint a mi csapatunk, hiszen akárcsak mi, hosszabb-rövidebb időre, ők is elbúcsúztak az élvonaltól. A DVTK leghosszabb alacsonyabb osztályú időszaka 1984 és 1991 közé esik, ekkor hat szezonban hiányoztak az élvonalból. A rendszerváltás után pedig 1993 és 1997, valamint 2000 és 2004 között négy-négy évig játszottak alacsonyabb osztályban. Az elmúlt öt szezonban azonban az NB I egyik karizmatikus csapatává váltak, köszönhetően – többek között – lelkes szurkolóiknak is. Az idei bajnokságnak nagy reménnyel vágtak neki, de nagyon gyengén kezdtek. Az előző fordulóban azonban hatalmas bravúrt hajtottak végre, amikor hazai pályájukon, a hosszabbításban szerzett góljaikkal legyűrték az Újpest csapatát 2-1-re. Ezzel lett hét bajnoki pontjuk, és a tabellán kettő helyezéssel állnak előttünk.

A két csapat egymás elleni eredményei az NB I-es bajnokságokban hűen tükrözik, hogy mind a két csapat hazai pályán lényegesen jobban teljesít, mint idegenben.

Az élvonalban eddig összesen 24 mérkőzést játszottunk egymás ellen. A hazai mérlege mind a két csapatnak kiváló, emiatt az összesített tabella is teljesen kiegyenlített.

A Békéscsabán lejátszott 12 bajnoki mérkőzés statisztikája: 5 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség. A gólkülönbség 21-12.

Diósgyőrben ugyanez a statisztika: 7 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség. A gólkülönbség: 21-14.

Az összesített eredmények tehát békéscsabai szempontból: 24 mérkőzésen 7 győzelem, 7 döntetlen és 10 vereség. A gólkülönbség: 35-33.

Legnagyobb arányú győzelem: Békéscsaba-Diósgyőr 5-0 (1978/79).

Legnagyobb arányú vereség: Diósgyőr-Békéscsaba 5-0 (1978/79).

Legelső (1974/75) hazai NB I-es mérkőzésünk eredménye 0-1 volt, és ugyancsak kikaptunk utolsó hazai NB I-es meccsünkön is 0-2 (2004/2005). Kiváló alkalom lesz ez a mérkőzés arra, hogy elégtételt vegyünk az első és eddigi utolsó NB I-es hazai vereségeinkért.

A mérkőzés előtt érdemes megemlíteni, hogy az 5-0-s hazai győzelemmel végződött mérkőzésünk ugyancsak a negyedik a legnagyobb arányú győzelmek ragsorában, viszont abban teljesen egyedi, hogy a mérkőzés mind az öt gólját Vágási Sándor szerezte. Azt is érdemes megjegyezni, hogy első NB I-es szezonunkban hazai pályán kikaptunk ugyan a DVTK-tól 1-0-ra, de ugyanabban a bajnokságban, Diósgyőrben 3-0 arányban jobbnak bizonyultunk náluk. Akkor mindhárom gólunkat Királyvári Károly szerezte. Úgy látszik tehát, hogy a Diósgyőr az egyik olyan csapat a bajnokságban, amelyiknek a csabai játékosok egy meccsen több gólt is szeretnek rúgni.

Most megint egy Diósgyőr meccs jön. Bízunk benne, lesz olyan játékosunk, aki legalább egyszer betalál az ellenfél kapujába. De ahogyan azt elődeink példája is mutatja, aki a Diósgyőr ellen egyszer betalál, annak jó esélye keletkezik arra, hogy ez többször is sikerüljön neki. Úgy legyen!

Vágási Sanyi öt gólját legalább tízezren látták annak idején, most be sem fér ennyi ember a stadionba! Viszont, ha mostani mérkőzésen 4.963 nézőt tudnánk regisztrálni, akkor az pontosan ugyanúgy nézne ki, mintha tízezren lennénk!

A békéscsabai Kórház utcai Stadionban, 2015. szeptember 12-én (szombaton) 18:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – DVTK első osztályú labdarúgó mérkőzést Erdős József játékvezető dirigálja, Ring György és Becséri Gergely segédletével.

Az időjárás előrejelzés szerint szombaton 13-21 Celsius fokos hőmérséklet várható és 80 százalékos valószínűséggel 2 mm csapadék is eshet. Mivel a pályarendszabályok előírásai értelmében tilos a mérkőzésre esernyőt bevinni, így javasoljuk a vízálló kabátok használatát. Aki viszont nem rendelkezik ilyennel, annak igény esetén, ingyenesen egyszer használatos esőkabátot (pancho) biztosítunk, melyeket a bejáratnál tudnak majd igényelni. A lehetőségről a hangosbemondóban, időben tájékoztatjuk Önöket!

egyutt_erosebbek_vagyunk

A szombati derbire egyébként – az eddigi érdeklődések és jegyeladási adatok alapján – tisztességes létszámú vendég drukker érkezése várható. Reméljük és bízunk benne, hogy lila-fehér érzelmű szurkolóink is kitesznek magukért és megpróbálják megfelelő létszámban és módon segíteni a csapatot! Előre is köszönjük szépen!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

További információk itt:
http://1912elore.hu/site/jo-tudni/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Tállya KSE

 

NB III. Keleti csoport 2021/2022. 5. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Tállya KSE

6-0 (2-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. szeptember 1. (szerda) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nagy Attila László

Asszisztensek: Topálszki Szabin, Harsányi Martin

Békéscsaba: Apró Ármin, Hodonicki Márk, Váradi Ádám, Oláh Ákos, Ilyés Tamás, Zvara Levente Mátyás, Nikola Pantovic, Zelik Csaba, Fazekas Lóránt, Szabó Csaba, Szabó Zsombor. Cserék: Tóth Alexander Máriusz, Sipaki Patrik Martin, Czvalinga Áron, Kasik Ákos, Bukor Zoltán Márk, Styecz Bence, Borbély Bence Boldizsár, Bónus Marcell, Varga Tamás Károly.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Tállya: Kosztyu István, Tóth Szabolcs, Nyitrai Dávid, Minczér Tibor, Kovács Norbert Imre, Mezőssy Levente, Kulcsár Hunor, Varga Krisztián, Szegedi Bence, Baranyi Bence, Bihari Gyula. Cserék: Tarr Tibor, Ondó János, Rubish Rostyslav, Varga József, Csávás Bence, Bucsák Szabolcs.
Vezetőedző: Lasztóczi Péter

 Gólszerzők: Oláh Ákos (5. perc), Váradi Ádám (7.  és 49. perc), Szabó Zsombor (52. perc), Ilyés Tamás (59. és 86. perc).

 Sárga lapok: Ilyés Tamás (19. perc), Váradi Ádám (24. perc), Tóth Szabolcs (43. perc), Bihari Gyula (46. és 47. perc – kiállítva), Kulcsár Hunor (67. perc), Minczér Tibor (72. perc), Zelik Csaba (73. perc).

Nézőszám: 230

Valószínűleg részben az öltözőben maradhatott még a vendég együttes, hiszen rögtön a mérkőzés elején kétszer is betalált a Békéscsaba – a 7. percben már 2-0 volt az eredmény -, megadva ezzel az alaphangot és amint utólag kiderült, ezzel szinte minden el is dőlt. Néhány kósza próbálkozáson kívül nem hagyott teret a borsodiaknak a hazai csapat, így sorra vezette a támadásokat, néha úgy éreztük, hogy talán túl nyugodtan is, hiszen egy óriási kapufán kívül, több hazai sarokrúgás is többet ígért, így aztán a félidőben maradt a kétgólos vezetés. A pecsétet talán Bihari Gyula teljesen felesleges kiállítása tette a jegyzőkönyvre, hiszen egy jogos sárga cédula után még nekiállt reklamálni, amit a játékvezető egyáltalán nem nézett jó szemmel.

Fotó: Imre György

A második játékrész szinte ugyanúgy kezdődött, ahogy az első, hiszen a 49. percben Váradi talált be ismét (3-0), az 52. percben pedig Szabó Zsombor eresztett el egy inkább átadásnak tűnő lövést, ami a vendég kapus kezei között gurult a hálóba – hatalmas potya volt, 4-0. A folytatásban sem lankadt a Lilák kedve és az 59. percben egy megítélt büntető után Ilyés volt eredményes, 5-0. Mindkét csapat próbált frissíteni a folyatásra, Brlázs mester öt cserepados játékosának is lehetőséget adott, ami a szinte behozhatatlannak tűnő előnynek köszönhetően teljesen érhető is volt. A vendégek számlájára legyen írva – jó értelemben -, nem adták fel és fociztak, ahogy tudtak. Néha-néha eljutottak a csabai kapuig, de nagy gondot azért nem tudtak okozni. Küzdeni tudásból és akaratból mindenképp jelesre vizsgáztak, de az erőviszonyok ezen a mérkőzésen abszolút a hazaiaknak kedveztek. Ilyés még bemutatott volna egy félfordulattal, ollózva szerzett gólt, de a labda a kapufán csattant – szép mozdulat és jó elképzelés volt. Végül a pontot mégis ő tette az íre, hiszen a 86. percben a védőknek sehogyan sem sikerült megakadályoznia a támadó szándékait, így az ötösön belül több próbálkozás után valahogy sikerült a hálóba kotorni a labdát, 6-0.

Brlázs István Gábor: – Jó iramban kezdtük a mérkőzést, amit szinte mindvégig tartani tudtunk és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Külön öröm számomra, hogy végre kapott gól nélkül tudtuk zárni az összecsapást.

Összességében elmondható, hogy az Előre jócskán felülmúlta a tállyaiakat és értékes három pontot szerzett úgy, hogy gólkülönbséget is tisztességgel tudott gyűjteni, aminek a későbbiekben akár hatalmas jelentősége is lehet.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2043481772468909

YouTube Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

plakat_elore_dvtk_20150912_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül léphet be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén (egységesen): 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén (egységesen): 700,- Ft.

A mérkőzés napján is kinyithatnak a hazai pénztárak! A 4-es számú kapunál található kassza konténer pénztárait már reggel 08:00 órakor kinyitjuk, majd kétóránként újabb ablakokat helyezünk üzembe a forgalom függvényében. Délután 16:00 órától pedig teljes kapacitással üzemelünk, hogy mindenki időben be tudjon lépni a stadionba!

Felhívjuk a vendég szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzés napján, a helyszínen már nem tudnak majd belépőjegyeket vásárolni – hiszen az 1-es kapunál található kasszák ZÁRVA lesznek! Kérjük, hogy mindenképpen váltsák meg elővételben a jegyeket!

Vendég szurkolóink figyelmébe ajánljuk, hogy egyelőre csak az E-szektort nyitottuk meg – azaz csak ide válthatnak belépőjegyeket. A másik vendég, D-szektort csak abban az esetben vesszük használatba, amennyiben az E-szektor összes ülőhelye elkelt.

A stadion környékén történő közlekedés és a mérkőzésre érkezés a rendőrségi lezárások miatt a következőképpen lehetséges. A hatóság legkésőbb 16:00 órától a Kórház utca mindkét oldalát, egészen a Telep utcáig lezárja. Ezután erre a részre csak a célforgalmat igazolni tudók és a stadionba érkező technikai személyzet, valamint ott dolgozók jöhetnek be.

A vendég szurkolók érkeztetése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történik, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. A diósgyőri drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre. Valószínűleg a Dedinszky Gyula utca teljesen lezárásra kerül, így ezt az útvonalat kerüljék el!

line_purple

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57000897/Bekescsaba-1912-Elore—DVTK

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

line_purple

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Tállya KSE

Időpont: 2021. szeptember 1. (szerda) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 15:00 órakor. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.

A büfék 15:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be, a ligetben található 3-as számú ezúttal ZÁRVA lesz.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány).

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Adjuk vissza a játékot a gyerekeknek!

Szerda este hat óra.  A Csabagyöngye Kulturális Központ recepciósai magabiztosan és kedvesen segítenek minden olyan előcsarnokba betért embernek, akinek az arcán tanácstalanságot véltek felfedezni. A kérdésekre egyértelműen válaszoltak, de gyakran megelőzték a kérdést is és kezükkel mutatva az útirányt, csak annyit mondtak a tétovázó embereknek: a szülői értekezlet arra van – a koncertteremben.

20150909_szuloi_ertekezlet_01

Koncertterem. A város egyik legjobb akusztikájú, háromszáznál több, ferdén elhelyezett, kényelmes fotelokkal ellátott terem, ahol rendszerint csak ülős, ülős-állós koncerteket vagy színházi előadást, táncfesztivált, esetleg konferenciákat tartanak – ezen az estén szülői értekezletnek adott otthont a koncertterem.

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia: a Békéscsaba 1912 Előre NB I-es csapatának hátországát hivatott létrehozni. Egy olyan szervezet, amelyikben egyszerre jutnak érvényre az Előre profi csapatának, saját utánpótlásának és az egykor Szokolay Sándor által létrehozott és irányított UFC-nek az érdekei. Annál is inkább, mert ma már nincsenek külön szervezetek, ma már nincsenek külön érdekek és célok Békéscsabán. Akik ma a városban a labdarúgásért dolgoznak, azok ugyanazt a célt szolgálják: a város profi labdarúgásának az érdekeit. Mert ha Békéscsabán van sikeres NB I-es csapat, akkor vannak nézők a lelátókon, vannak gyerekek, akik focizni akarnak, vannak támogatók a városban és a megyében egyaránt, akkor jó hangulata van a csabai embereknek, akkor mindenki lila-fehérben közlekedik a városban, akkor csapatára éppen olyan büszke a csabai ember, mint a kolbászra. (Két ilyen erő bőven elég egy városnak, ha fejlődni akar…)

20150909_szuloi_ertekezlet_03

Barkász Sándor, a Békéscsaba 2012 Előre Futball Zrt. többségi tulajdonosa:

– A labdarúgás hátterét egyre jobban megismerve nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyon nehéz dolga volt a szakmai stábnak a nyáron, amikor össze kellett raknia egy élvonalbeli követelményeknek megfelelni tudó csapatot. Azért kellett rengeteg magyar és külföldi játékossal tárgyalnunk, mert hiába néztünk hátra, senkit nem tudtunk a saját utánpótlásunkból a felnőtt csapatba beépíteni. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy Békéscsaba NB I-es profi csapatának gerincét békéscsabai, Békés megyei játékosok alkossák. Tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de mi hosszú távon gondolkodunk, el kell érnünk, hogy öt év múlva az előző mondatom igaz legyen. Ehhez nyugodt, tervszerű, magas színvonalú szakmai munkára és a XXI. század követelményeinek megfelelő infrastruktúrára van szükség. Mi megteremtünk mindent feltételt céljaink eléréséhez. (A moderátor, Molnár Balázs úgy adta át a szót Jakab Péter – utánpótlás vezetőedzőnek, hogy megjegyezte: az akadémia felszerelés-gondja Barkász Sándor jóvoltából megoldódott, minden gyermeknek egyforma, szép, Előrés ruházata lesz…)

20150909_szuloi_ertekezlet_06

Jakab Péter – utánpótlás vezetőedző:

– A BLA azért jött létre, hogy a viharsarki labdarúgó kultúra meglévő hagyományaira épülve minőségi labdarúgást hozzunk létre Békéscsabán, az itt és a város környékén élő gyerekek felnevelésével. A csabai utánpótlás nevelésnek jó a szakmai megítélése az országban, az MLSZ-ben, ennek bizonyítéka többek között az akadémia létrejötte is. Ma minden feltétel adva van ahhoz, hogy eredményesek lehessünk, hogy nagyon sok Békés megyei gyereknek adjuk meg a lehetőséget ahhoz, hogy a világ legnépszerűbb játékának részese lehessen. Akadémiánk jelentőségét növeli, hogy profi csapatunk feljutott az NB I-be, illetve az a tény, hogy a dél-magyarországi régióban, a szerb, román határok mentén mi vagyunk az egyetlen labdarúgó akadémia, tehát nagy a gyermekmerítési lehetőségünk. Aki nálunk válik profi labdarúgóvá, ugyanolyan karriert építhet fel, mint egy budapesti, vagy dunántúli gyermek. Békéscsaba ugyanolyan közel van az élvonalhoz, a külföldi játéklehetőséghez, mint Budapest. Egy csabai srácnak behozhatatlan előnye származik a Pestre került vidéki fiúkkal szemben, ha nálunk járja ki a foci iskoláját, hiszen családja, barátai között, megszokott, biztonságos környezetében készülhet fel profi karrierjére. Ezek pedig pótolhatatlan elemei a játékossá válás folyamatának. Nyugodtan kijelenthetem, még soha nem volt ilyen jó, szoros és együttműködő a kapcsolat a felnőtt csapattal, mint napjainkban. A profi csapat edzője, Zoran Spisljak folyamatos kapcsolatban van az akadémia edzőivel, a gyerekek a legkisebbektől a legnagyobbakig egységes képzést kapnak. (Az BLA-ból indulva a rövid- és a kerülő karrierút is bejárható, ehhez már minden feltétel adva van. A kerülő út a későn érők lehetősége, akik az ifiből kiöregedve NB III-as felnőtt csapatunkban folytathatják pályafutásukat, ahonnan bármikor visszatérhetnek, ha alkalmasak rá, a minőségi labdarúgó karrier útjára…)

20150909_szuloi_ertekezlet_09

Zoran Spisljak, a Békéscsaba 1912 Előre sportigazgatója, vezetőedzője:

– Amikor Békéscsabára kerültem, három éves tervet fogadtunk el a vezetőkkel. Első évben csapatépítés, második évben feljutás, a harmadik évben bennmaradás az NB I-ben. Az első két év terveit egy év alatt teljesítettük, most a bennmaradásért dolgozunk, illetve el kell indulnunk azon a hosszú úton, amelyik egy békéscsabai játékosokra épülő, hosszú távon az élvonalban szereplő profi csapat létrehozását jelenti. A terv teljesítésének legfontosabb feltétele az utánpótlás tervszerű, szakszerű felnevelése. De a legfontosabb, adjuk vissza a játékot a gyerekeknek! Szeressenek futballozni, értsék meg, hogy ez egy játék és játék közben jól kell éreznie magát az embernek. Nem foglalkozunk a múlttal, csak előre tekintünk, az érdekel minket, hogy öt év múlva az általunk felnevelt gyerekek közül többen az alapemberei lesznek a legújabb kori csabai labdarúgás felépítésének. Rendszerben gondolkozunk, amelyben minden korosztály képzésének megvannak a prioritásai. Az általam felépített és Debrecenben már kipróbált rendszer elemeit a legnagyobb futballszakemberekkel folytatott személyes beszélgetéseim és az ő munkájuk hosszabb ideig tartó tanulmányozása alapján állítottam össze. Néhány név akiktől tanultam az elmúlt évtizedekben: Leo Beenhakker, Jose Mourinho, Josep Guardiola, Sir Alex Fergusson, Raymond Verheijen. Én csak facebook nemzedéknek hívom a mai fiatalokat. Ha azt akarjuk, hogy odafigyeljenek ránk, meg kell tanulnunk az ő nyelvükön beszélni. Ha ez az internet, akkor azt is be kell vonjuk a képzésükbe. Ha egy gyermek nem érti, amit tanítasz neki – tanítsd úgy, hogy megértse. Úgy kell dolgoznunk, hogy amikor felnő a gyermek, nyugodtak legyünk abban, hogy felkészítettük mindenre, ami tehetsége kibontakoztatásához szükséges lehet. Nekünk az a feladatunk, hogy meglévő értékeinket még értékesebbé tegyük. Bányászok vagyunk, akik szénből gyémántot csiszolnak. Ehhez a munkához minden utánpótlás edzőnek fel kell nőnie. Nem csaphatjuk be a gyerekeket. Ez a mondanivalóm lényege, örülök, hogy részt vehetek abban az építő munkában, amit Békéscsabán elkezdtünk. (Zorán Spisljak előadása után a kérdések az interaktivitásé lett volna a főszerep. A szülői értekezlet vezetője átadta a szót a közönségnek, hogy kérdezzenek az elhangzottakkal kapcsolatban. Egyetlen kérdés sem érkezett. A kérdések idejét a közelmúltban Békéscsabán nevelkedett és élvonalbeli karriert befutó játékosokról készített film levetítése töltötte ki. Képernyőre került Otigba Kenneth, Ugrai Roland, Jova Levente és Viczián Ádám. Utóbbi az Előrében lett profi labdarúgó…)

20150909_szuloi_ertekezlet_10

Szülők a nézőtéren: a projektoros, kivetítős előadásokat alkotói csendben hallgatták végig a nézőtéren helyet foglaló szülők. Kézzelfogható volt feszült figyelmük, nem akartak egyetlen hangot sem elengedni, meg akartak érteni minden kivetítésre került képet. Bár nem kérdeztek semmit, együttműködőek voltak. Arról nem is beszélve, hogy hatott rájuk a miliő is, hiszen mint labdarúgó szülők nem a pálya szélén, nem egy tornateremben, hanem egy előadásokhoz minden technikával felszerelt, laptopos, kivetítős, mikrofonos konferencián hallgattak meg a fociról korábban nem tapasztalt olyan előadásokat, melyek a gyermekeikről szóltak. Azokról, akik mindennél és mindenkinél fontosabbak számukra. (A moderátor úgy búcsúzott el az szülőktől, hogy ilyen és ehhez hasonló rendezvények rendszeresek lesznek a jövőben, mert az egyesületben és a családban is ugyanazért dolgoznak, hogy a rájuk bízott gyermekek a lehető legsikeresebbek legyenek, ha felnőnek. Ezt pedig csak úgy tudják megvalósítani a klub és a szülők, ha együttműködnek egymással…)

A szülői értekezletről készült videófelvételt nemsokára teljes egészében megtekinthetik weboldalunkon!