Várfürdő-Gyula Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

gyulai_termal_se_150

Felkészülési mérkőzés

Várfürdő-Gyula Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (1-0)

Időpont: 2016. január 16. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Gyula, Gyulai Termál FC Sporttelep

Gyula: Harman, Szabó, Kerekes, Turcsek, Ferenczi, Okos, Bálint, Sipos, Nagy G., Balogh M., Styecz. Cserék: Kajári, Burai, Nemes, Szűcs, Kovács G.
Vezetőedző: Szekeres Lajos.

Békéscsaba: Máthé, Vozár, Lászik, Tatár, Zámbori, Orovecz, Ruzsa, Mácsai, Kálmán, Tokodi, Bozsó. Cserék: Baráth, Tóth N., Juhász R., Takács.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerzők: Nagy G. és Mácsai.

A hazai oldalon nem láthattunk új arcot, akadt viszont több hiányzó, ezért az ifjúsági alakulat több tehetséges tagja is játéklehetőséget kapott a második félidőben. Pilán Richárd és Kovács Tamás sérülése miatt nem léphetett pályára, Barna Istvánnak a dereka csípődött be, Hegedűs Edvin pedig Szekszárdon vett részt próbajátékon és nem kizárt, hogy a tavaszt már más csapatban tölti.

Hiányzóból az Előrénél sem volt hiány, ellenben számos új labdarúgó is feltűnt. Huszár Gergő, Pilán Márkó, a keretbe frissen felkerült Konyecsni Zoltán, valamint a Kozármislenyből próbajátékon lévő orosházi Tóth Dániel az első csapatban bizonyíthatott Dabason. Betegség miatt hagyta ki a meccset az U19-es gárdából előlépő Bogár Imre, iskolai vizsgája akadályozta Szarvasi Pétert, aki kapus és a BKV Előréből érkezett próbajátékra.

Ennél is hosszabb az a névsor, amely a mezt öltő új fiúkét tartalmazza. Bogárral és Konyecsnivel egyetemben a tehetséges középpályás, Orovecz Ádám is az NB III-as alakulatban szerepelhet a jövőben. Ezen a csapatrészen javíthat az Aradról érkező, magyar igazolvánnyal is rendelkező, 22 esztendős Borlean Rémusz, akinek a szerződtetése már nyáron is felmerült a klubnál. A krónikus őszi kapushiány leküzdésére igazolták le a csorvási Baráth Bencét, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Szélpál Norberttel, a Diósdi TC NB III gárdájának 19 éves középpályásával, aki a Békéscsaba UFC-ben is megfordult már korábban. A Boér Gábor vezette szakmai stáb egyelőre teszteli a Budapest Honvéd-MFA ifjú csatárát, Tokodi Sándort, valamint a 210 centire megnőtt diósgyőri támadót, Tóth Norbertet.

 

DVTK – Békéscsaba 1912 Előre

dvtk_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 19. forduló

DVTK – Békéscsaba 1912 Előre

2-0 (1-0)

Időpont: 2015. december 12. (szombat) 15:30 óra

Helyszín: Miskolc, Diósgyőri Stadion

Cím: 3534 Miskolc, Andrássy u. 61.

Játékvezető: Erdős József

Asszisztensek: Viszokai László, Kelemen Attila

Tartalék játékvezető: Erős Gábor

DVTK: Ivan Rados, Kovács Gábor, Drazen Okuka, Bacsa Patrik, Lipták Zoltán, Egerszegi Tamás, Kitl Miklós, Németh Milán, Barczi Dávid, Koman Vladimir, Novothny Soma Zsombor. Cserék: Antal Botond, Husic Senad, Takács Tamás, Grumic Miroslav, Nemes Milán Imre, Griffiths Georges Henri Aboubacar, Eperjesi Gábor.
Vezetőedző: Bekő Balázs.

Békéscsaba: Mursits Roland, Thomas Piermayr, Vaskó Tamás, Fehér Zsolt, Damjanovic Slavko, Birtalan Botond, Spitzmüller István, Laczkó Zsolt, Nascimento de Oliveira Fabio, Bratislav Punosevac, Ezequiel Calvente Criado. Cserék: Ilizi Lubos, Bagi István, Balog Zsolt, Borbély Bálint, Vadász Viktor, Szilágyi Péter, George Koroudjiev Assenov.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Novothny Soma Zsombor (28. perc), Koman Vladimir (61. perc).

Sárgalapok: Laczkó Zsolt (42. perc), Thomas Piermayr (40. és 60. perc, kiállítva).

Fekete mezben lépett pályára a Diósgyőr, amely útjára indíthatta a labdát a találkozó elején. Ennek ellenére mégis a Békéscsaba előtt adódott az első lehetőség, Piermayr már az első percben üresre játszotta magát a tizenhatoson belül, lövését Rados védte. A 12. minutumban Lipták ívelt Barczi elé, aki szépen le is vette azt, 12 méterről azonban egy kicsit pontatlanul célzott, így a ziccer kimaradt.

Ezt követően majdnem negyed óráig semmi nem történt, de a 28. percben Németh Milán indította Barczit, aki balról középre adott, Bacsa lekészítette Novothnynak, a korábbi Napoli-játékos pedig nem hibázott ziccerben (1-0).

Hat perccel később Okuka beadását Bacsa ezúttal az ötösről az oldalhálóba lőtte. A 34. percben Calvente húzott el a jobb oldalon Kovács G. mellett, éles szögből tüzelt, Rados kiütötte a sarok elől a játékszert. A 40. percben Piermayr Egerszegi felrúgásáért sárgult be, két percre rá Barczit Laczkó rúgta meg hasonló büntetésért. Ezzel véget is ért az első játékrészt, előnnyel mehetett az öltözőbe a Diósgyőr.

Egyik csapat sem cserélt a félidőben. A második játékrész hatodik percében Németh Milán egy szabadrúgást ívelt fel Liptákhoz, aki közelről lőtt, Mursits hárítani tudott. Egy perccel később a csabai védők komoly megingása után Lipták és Mursits együtt ugrott fel, a kapus nem tudta megfogni a labdát, de az üresen maradt kapuba nem sikerült bekotorni azt. Három percre rá újabb diósgyőri roham jött, Bacsa lőtt kevéssel fölé két csel után. A 60. percben muszáj volt változtatnia a Békéscsabának a játék képén, Spitzmüller helyére Koroudjiev állt be.

Ennek ellenére újabb gólt ért el a Diósgyőr. Németh Milán beadását elfejelték, a kipattanóra jött Koman és 17 méterről kapásból, laposan tüzelt a hosszúba (2-0).

Tovább robogott a DVTK, a 63. minutumban Barczi erős lövése ment kevéssel fölé. Két perccel később tovább súlyosbodott a vendégek helyzete, Piermayr lökte fel Barczit, második sárgája után piros lappal kiállította Erdős játékvezető. Erre reagálva Birtalan helyére Vadász Viktort küldte be Zoran Spisljak. A 73. percben mindkét fél cserélt, Bacsa helyére Grumic; Punosevac helyére Szilágyi jött.

Tíz percre rá Barczi helyére Takács Tamás állt be. A 86. percben Okuka lövését védte vetődve Mursits, majd Kitl lőtt nem sokkal később kevéssel mellé, végül Takács lövését ismét a kapus hárította. A végén Koman helyére beállt Eperjesi, az eredmény már nem változott, győzött és távolodott a kiesőhelyektől a Diósgyőr.

Bekő Balázs: – Végig domináltuk ezt a mérkőzést, nagyon akartuk a győzelmet, nagyon sokat tettünk érte. Amennyit a pálya talaja megengedett, azt próbáltuk kihozni, gördülékenyen játszani, helyzeteket kidolgozni. Ez megmutatkozott gólokban is, a ,,hét szűk esztendőnek” vége, örülünk, hogy örömet tudunk szerezni a szurkolóinknak és magunknak is. Az biztos, hogy futball nélkül ezt a Békéscsabát nem lehetett volna feltörni, nagyon védekeztek és nagyon hátul – amit jónak tartok, hogy a kontráikat is el tudtuk fojtani.

Zoran Spisljak: – Gratulálok a Diósgyőrnek a három pont megszerzéséhez. Nagyon kiegyenlített meccs volt, az első félidőben, az első percben kis szerencsével vezetést szerezhettük volna, de a kapus jól olvasta a játékot. Utána stabilan védekeztünk, nem adtunk nagy terület az ellenfélnek, de egy kipattanó labdára nem értünk oda, ezzel vezetett a DVTK, egy-nullára. A második játékrészben is igyekeztünk megnyomni a játékot, közelebb kerülni a kapuhoz, de közben fellazultunk – ezt kihasználta a hazai csapat. Nehéz volt és amikor emberhátrányba kerültünk, még nehezebb lett, de nem adtuk fel, ekkor sem. Sajnos, nem tudtunk pontotokat szerezni, de sokat tanultunk ebből a mérkőzésből is.

line_purple

line_purple

line_purple

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1059349687432543/

Swietelsky-Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

haladas_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 18. forduló

Swietelsky-Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (0-0)

Időpont: 2015. december 5. (szombat) 15:30 óra

Helyszín: Szombathely, Rohonci úti Stadion

Cím: 9700 Szombathely, Rohonci út 3.

Játékvezető: Németh Ádám

Asszisztensek: Varga Zsolt dr., Márkus Tamás

Tartalék játékvezető: Szalai Dániel

Haladás: Király Gábor, Jánvári Gábor, Wils Stef, Gosztonyi András, Gaál Bálint, Iszlai Bence, Wils Thomas, Angyal Zsolt, Pregrad Bosnjak, Németh Márió, Halmosi Péter. Cserék: Rózsa Dániel, Nagy Petrik, Schimmer Szabolcs, Batarelo Ante, Jagodics Márk, Medgyes Zoltán Henrik, Popin Sasa.
Vezetőedző: Mészöly Géza.

Békéscsaba: Mursits Roland, Thomas Piermayr, Vaskó Tamás, Fehér Zsolt, Slavko Damjanovic, Bagi István, Borbély Bálint, Spitzmüller István, Nascimento de Oliveira Fabio, Birtalan Botond, Ezequiel Calvente Criado. Cserék: Ilizi Lubos, Kertész Tamás, Balog Zsolt, Bratislav Punosevac, Vadász Viktor, Juhász György, George Koroudjiev Assenov.
Vezetedző: Zoran Spisjak.

Gólszerzők: Ezequiel Calvente Criado (66. perc), Németh Márió (78. perc).

Sárgalapok: Vaskó Tamás (19. perc), Thomas Piermayr (27. perc), Bagi István (54. perc), Németh Márió (78. perc), Mursits Roland (89. perc).

Nézőszám: 2.147

line_purple

line_purple

Taktikus, fegyelmezett játékkal hoztunk el egy értékes pontot a Halitól, amely még igen jól jöhet majd a végelszámolásnál.

Szokás szerint a nézők soraiból néztük végig – így mindig több impulzus, vélemény jut el hozzánk – és kommentáltuk élőben a találkozót, amelyet a máshol megjelent beszámolóktól eltérően egyáltalán nem éreztünk alacsony színvonalúnak. Amennyiben a kialakított gólveszélyes helyzetek minősítenek egy meccset, akkor nyilván nem sorolhatjuk a legjobbak közé, de a taktikai fegyelem mindkét együttes részéről érezhető volt.

A Haladás az első félidőben megpróbálta átengedni a területet és így akart gyors támadásokat vezetni – elsősorban a bal oldalon. A Békéscsaba számított erre és igen jól kezelte a helyzetet. Eltekintve néhány védelmi megingástól a hátsó sor jól működött, a kapusteljesítmény is rendben volt és sikerült időben megállítani szinte az összes próbálkozást. A középpályán jól szűrtük meg a támadás indításokat, de a filteren átjutott labdák is rendre elakadtak védőink munkájának következtében.

A 10. percben máris Calvente veszélyeztetett és lövésével bemelegítette Király kapust. Egy perc múlva érkezett a válasz, amikor Gosztonyi késztette munkára Mursits Rolandot. A folytatásban elsősorban a középpályán tologattak a felek, néha egy-egy kiugrás és kapu felé tartó lövés borzolta a kedélyeket. A hazai közönség nem volt túl elégedett kedvenceik teljesítményével és ennek időnként hangot is adtak. A taktikai szabálytalanságokkal jó ütemben sikerült megfelelőképpen tördelnünk a játékot, melyre a Haladásnak az első 45 percben nem is volt ellenszere. Veszélyt szinte csak a pontrúgások jelentettek a kapukra, de ezek pontatlanok, eredménytelenek voltak mindkét csapat részéről. A félidő hajrájában a zöld-fehérek rátettek egy lapáttal, megpróbáltak végre gólt szerezni – de a spori sípszava véget vetett küzdelmeiknek.

A fordulás után változtatott taktikáján a vendéglátó és megpróbálta nagyobb nyomás alá helyezni a Lilákat. Továbbra is nagy kedvvel játszott a békéscsabai közönség kedvence – Calvente többször keverte meg a szombathelyiek védelmét és Királynak kellett tisztázni. Az 50. perc környékén több banális technikai hiba is előfordult mindkét csapatnál, melyet a helyi közönség nem díjazott túlságosan. A 62. percben egy tizenegyesgyanús helyzetben Birtalant hagyták helyben. Ezután elkezdődtek a cserék a Vas megyei alakulatnál, akik így próbáltak meg frissíteni.

A 67. percben ismét Calvente hagyta ott a védőket és egy briliáns visszahúzás után, állítgatás nélkül helyezett a bal felsőbe, 0-1.

Sokáig nem tudtuk őrizgetni az eredményt, hiszen 4 perccel később egy pontrúgást követően nem tudtunk felszabadítani, zavar támadt a kapu előtt. Sajnos elsőnek Iszlai eszmélt és kihasználva a védelmi megingást a kapuba tessékelte a labdát, 1-1.

Felbátorodtak a hazaiak és nagyobb fokozatba kapcsoltak, hiszen mindenképpen szerették volna otthon tartani a három pontot – a 74. percben újabb cserét is eszközöltek az ügy érdekében. Az utolsó negyedórában megpróbáltuk megtartani, megbecsülni a labdákat. Többször sikerült szabadrúgást és szögletet is kiharcolni, ezzel számunkra megfelelőképpen telt az idő. Fabio és Bagi is többször okozott problémát a hazaiaknak, Vaskó és Fehér pedig önfeláldozóan és fáradtságot nem ismerve dolgozott tovább. A végére a Békéscsaba is megpróbált megújulni, a 82. percben Birtalan helyére Punosevac érkezett. Két perc múlva máris helyzetbe került, de Király Gábor a helyén volt. A 89. percben Mursits kapott még sárgát – a játékvezető szerint nem a megfelelő tempóban végezte el a kirúgást. A kétperces hosszabbításban egy sarokrúgáson és egy szabadrúgáson kívül más érdemleges esemény nem történt.

Mészöly Géza: – A nehéz talajú pályán az első félidőben kevés helyzetet dolgoztunk ki. Szünet után többet kockáztattunk, emiatt kicsit fellazultunk, a Békéscsaba pedig szép góllal vezetést szerzett. Ezután végig nálunk volt a labda, sikerült egyenlítenünk. Játékosaim mindent elkövettek a győzelemért is, a frissesség és talán ha jobb a pálya talaja, segítette volna a támadófutballt. A Békéscsaba megszervezte védekezését, nagyon sokat brusztolt. Nem tudom elmarasztalni futballistáimat, valamennyien akarták a győzelmet, mindent megtettek a három pontért, ma ennyi volt bennük. Emelt fővel jöhettek le a pályáról.

Zoran Splisjak: – Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz, de a Vasas elleni vereség után sikerült talpra állnunk, ebben talán szerepet játszott, hogy fejmosást tartottam labdarúgóimnak. Egy pontért jöttünk, könnyen három lehetett volna belőle, kétszer is ott volt a lábunkban a második gól. Ennek ellenére örülök a döntetlennek, a csapat megmutatta karakterét., ami az NB I-ben maradáshoz szükséges. Nem hagytunk területet a Haladásnak, a hazai gárda nem tudott kibontakozni. Pontrúgásokkal, oldalszabadrúgásokkal próbálkoztak, de belső védőink jól állták a sarat. Sokat ér a mai egy pont.

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1023585690997925/

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

vasas_fc_logo

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 15. forduló

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

4-0 (1-0)

Időpont: 2015. december 2. (szerda) 18:30 óra

Helyszín: Budapest, Ilovszky Rudolf Stadion

Cím: 1139 Budapest, Fáy u. 58

Játékvezető: Farkas Ádám

Asszisztensek: Varga Gábor ifj., Demeter János

Tartalék játékvezető: Erős Gábor

Vasas: Hermány Bence, Preklet Csaba, Hangya Szilveszter, Debreceni András, Pajovic Tomislav, Vida Máté, Vukasovic Marko, Könyves Norbert, Pavlov Ievgenij, Ádám Martin, Czvitkovics Péter. Cserék: Póser Dániel, Berecz Zsombor, Romic Danijel, Ubiparip Vojo, Lázok János, Grúz Tamás, Kenesei Krisztián.
Vezetőedző: Simon Antal

Békéscsaba: Ilizi Lubos, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Damjanovic Slavko, Nascimento de Oliveira Fabio, Vadász Viktor, Thomas Piermayr, Spitzmüller István, Laczkó Zsolt, Punosevac Bratislav, Viczián Ádám. Cserék: Mursits Roland, Birtalan Botond, Bagi István, Kertész Tamás, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Juhász György.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Könyves Norbert (41. és 51. perc), Pavlov Ievgenij (64. perc), Kenesei Krisztián (84. perc).

Sárgalapok: Pajovic Tomislav (20. perc), Ádám Martin (53. perc), Debreceni András (58. perc), Bényei Balázs (66. perc), Laczkó Zsolt (80. perc), Preklet Csaba (81. perc).

line_purple

line_purple

A tabella utolsó és utolsó előtti helyezettjének mérkőzésén a harmadik percben kis híján vezetést szereztek a vendégek, ugyanis Punosevac fejese a keresztlécen csattant. A túloldalon is kimaradt egy ígéretes lehetőség, majd Laczkó Zsolt szabadrúgását védte Hermány. A folytatásban ritkábban forogtak veszélyben a kapuk, meglehetősen eseménytelen volt a játék.

Aztán a 41. percben Ádám Martin nagy ziccerben hibázott, mert a kapufát találta el, de Könyves közelről – ám éles szögből – a hálóba bombázta a kipattanót (1-0). Végül Hermány védése is kellett hozzá, hogy a szünetben – a látottak alapján némi meglepetésre – az angyalföldiek vezessenek egy góllal, ám a döntetlen igazságosabbnak tűnt volna.

Miután az idén nyáron Paksról igazolt csatár a második felvonás elején is betalált (2-0), tulajdonképpen eldőlt a meccs. A 65. percben Pavlov egy szöglet után volt eredményes (3-0), majd négy perccel később Czvitkovics lőtt mellé.

A hajrában Kenesei Krisztián – a Czvitkovics elleni szabálytalanságért megítélt tizenegyesből – megszerezte pályafutása 192. magyar élvonalbeli gólját (4-0). A Vasas ezt megelőzően szeptember közepén nyert bajnoki meccset, de továbbra is kiesőhelyen áll – viszont már nem sereghajtó, mivel mostani sikerének köszönhetően helyet cserélt a Békéscsabával.

Simon Antal: – Tudtuk a Békéscsabáról, hogy Zoran Spisljak egy nagyon masszív csapatot épít, és azt is tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk. Szerencsénk volt az elején a kapufánál, ha ott befelé pattan a labda, nagyon nehéz lett volna ezt a Békéscsabát megverni. Csapatom a második félidőben jobban játszott, de leginkább a harmadik gól volt az, ami megnyugtatott bennünket. Át kellett éreznie ezúttal mindenkinek, hogy mindenképpen meg kell nyerni ezt a mérkőzést, egy öngólos sikernek is örültünk volna. Azt, hogy 4-0-ra sikerült nyernünk, talán a játék képe nem tükrözte teljesen. Nagyon egységesek voltunk, nagyon akartak a fiúk. Ennél jobb dolog nem történhet a folytatáshoz, mint egy biztos siker.

Zoran Spisljak: – Először is gratulálok a Vasasnak. Jól kezdtük az első félidőt, ki is alakítottunk helyzeteket, a kapufát is eltaláltuk. Talán egy pár játékos lazára vette utána a meccset, így nem meglepő, hogy a Vasas előnybe tudott kerülni. Fontos lett volna, hogy ne kapjunk gólt, mert egy esély azért mindig van a gólszerzésre. Aki idén a legjobb játékosunk volt a szezonban – Fabio, egy nagy hibát elkövetett a második félidő elején, ami után már nagy hátrányba kerültünk. Innentől már nem a mi kezünkben volt a találkozó, felszabadultan játszott a Vasas, szép akciókat vezetett. Nekünk még sokat kell tanulni, az ilyen meccseken kellene pontokat gyűjteni. Sok mérkőzés van még hátra, lehet még pontokat szerezni a szezon végéig. Hétről-hétre tapasztaljuk, milyen nehéz az NB I-ben helytállni. Bizonyos posztokon erősíteni is kell, illetve idén a két mérkőzésen minél több pontot szerezni. Az eredménytől függetlenül köszönöm azoknak, akik Budapestre is elkísérték az együttest!

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/538267283014379/

Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre

honvedfc_logo_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 17. forduló

Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre

3-2 (1-2)

Időpont: 2015. október 28. (szombat) 15:30 óra

Helyszín: Bozsik Stadion

Cím: 1194 Budapest, XIX.ker., Puskás Ferenc u. 1-3.

Játékvezető: Szabó Zsolt

Asszisztensek: Georgiou Theodoros, Becséri Gergely

Tartalék játékvezető: Bozó Zoltán

Budapest Honvéd: Kemenes Szabolcs, Botka Endre, Ignjatovic Alexandar, Lovric Ivan, Baráth Botond, Kamber Djordje, Prosser Dániel Bálint, Gazdag Dániel, Nagy Gergő, Holender Filip, Vernes Richárd, Horváth András, Erdős Gábor, Csábi Mihály Géza, Hidi Patrik, Vasziljevics Dusan, Délczeg Gergely, Lukács Dániel.
Vezetőedző: Marco Rossi

Békéscsaba: Ilizi Ljubos, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Damjanovic Slavko, Nascimento de Oliveira Fabio, Birtalan Botond, Thomas Piermayr, Spitzmüller István, Laczkó Zsolt, Punosevac Bratislav, Viczián Ádám. Cserék: Mursits Roland, Bagi István, Balog Zsolt, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Vadász Viktor, George Koroudjiev Assenov.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Gólszerzők: Vaskó Tamás (3. perc), Nagy Gergő (6. perc), Birtalan Botond (34. perc), Nagy Gergő (63. perc), Baráth Botond (91. perc).

Sárgalapok: Viczián Ádám (36. perc), Holender Filip (40. perc), Punosevac Bratislav (53. perc), Prosser Dániel Bálint (72. perc), Birtalan Botond (75. perc).

line_purple

line_purple

A találkozó elején rögtön vezetést szerzett a vendég Békéscsaba, ugyanis Fabio szabadrúgását Vaskó Tamás továbbította a kapuba. Egy védelmi rövidzárlatot kihasználva – Nagy Gergő jóvoltából – csakhamar egyenlítettek kispestiek (1-1), majd körülményes mezőnyjáték vette kezdetét az alaposan elázott, rendkívül csúszós pályán.

Az időjárás rányomta a bélyegét a meccsre: a két gyors gól után visszaesett a tempó, mert nagyon hideg volt Kispesten. A 18. percben Fabio beadása után Punosevac lőtt kapura, de a hazaiak szögletre mentettek. A 29. percben Birtalan hagyott ki egy hatalmas helyzetet, de öt perccel később javított – higgadt megoldásának köszönhetően ismét a csabaiak álltak jobban (1-2). A 38. percben Holender 12 méteres, kemény lövését ütötte szögletre Ilizi. Három perccel később Kamber 12 méteres fejesét védte bravúrral a csabai kapus, ezért a szünetig nem született újabb gól.

A második felvonásban a hazaiak nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de a csabaiak előtt is akadtak lehetőségek a hóviharban. A 63. percben Nagy Gergő nagyjából harminc méterről leadott lövésével ismét egalizált a Honvéd, amely ezen felbuzdulva még nagyobb lendülettel játszott a folytatásban. A vendégek dolgát az is nehezítette, hogy szembe szélben játszottak.

A 81. perc: Borbély tekert be egy sarokrúgást, majdnem bekotorták a hazaiak, csak üggyel-bajjal tudtak felszabadítani. A 89. percben Botka Endre veszélyes beadását Ilizi ujjheggyel tolta szögletre. A 91. percben egy szöglet után Baráth Botond fejelt a hálóba, ezzel a Honvéd megszakította hét tétmérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatát és szeptember vége után tudott ismét győzni (3-2).

Marco Rossi: – A jól játszó Békéscsaba ellen csak a hosszabbításban tudtuk megszerezni a győzelmet. Csapatom végig nagy elszántsággal küzdött.

Zoran Spisljak: – Nem érdemeltünk vereséget. Az első félidőben irányítottuk a játékot, több helyzetet dolgoztunk ki, amiből 2–1-es vezetést szereztünk. Szünet után a Honvéd egy kipattanó labdából egyenlített. Nekünk két nagy helyzetünk volt, de azok kimaradtak. A 91. percben a hazaiak egy szöglet utáni fejesből megszerezték a győztes gólt.

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1694487274119852/