PFK Lokomotiv Plovdiv – Békéscsaba 1912 Előre

plovdiv_150

Felkészülési mérkőzés

PFK Lokomotiv Plovdiv – Békéscsaba 1912 Előre

2-0 (1-0)

Időpont: 2016. január 30. (szombat) 14:00 óra (CET)

Helyszín: Belek, Törökország – Arcadia Futball Center (E)

Játékvezető: M. Erqin Gőzűtok

Asszisztensek: Gőkhan Barcin, Meris Kűaúkyímaz

PFK Lokomotiv Plovdiv: Aleksandar Vitanov, Plamen Krumov, Kiril Kotev, Aleksandar Tunchev, Krum Stoyanov, Stefan Velev, Martin Raynov, Birsent Karageren, Emil Gargolov, CVeselin Marchev, Mansour Gueye.

Békéscsaba 1912 Előre: Vukašin Poleksić, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Thomas Piermayr, Damjanovic Slavko, Fabio Nascimento de Oliveira, Takács Péter, Spitzmüller István, Ezequiel Calvente, Nathan Eccleston, Birtalan Botond.

Fél óra elteltével az ellenfél szerzett vezetést, Gargorov góljával (0-1). A szünetig kitartott a bolgárok előnye, majd a második félidőben újfent bevették a több cserét is végrehajtó Békéscsaba kapuját – a 63. percben Kamburov növelte a különbséget. Innentől hiába próbált meg szépíteni a Békéscsaba, nem sikerült bevenni a bolgár kaput: maradt a 2-0.

Már az első percben megszerezhettük volna a vezetést, hiszen Calvente szaladt el egy jó indítást követően a bal oldalon. A tempós mérkőzésen ezután kiegyenlített játék folyt, több helyzet is kimaradt mindkét oldalon. A 30. percben egy bal oldalra kitett labdát sikerült beadni a bolgároknak, Gargorov érkezett jó ütemben (1-0). A továbbiakban sem hagyott alább a lendület és Poleksic kapus több életmentő védéssel járult hozzá a mérkőzéshez. A félidőben mindkét csapat cserélt: Juhász, Paukner, Vadász, Pilán, Fehér, Mursits – később pedig fiatal játékosaink is játéklehetőséghez jutottak. A 63. percben négy átadást követően, a jobb oldalról beadott labdát Kamburov gurította közelről a kapunkba. A második félidőben Mursits kapus két bravúrral is támogatni tudta védelmet, de a küzdelem ezúttal nem párosult eredménnyel, így a – mérkőzés alapján – elmondható, hogy a Plovdiv ezúttal jobb játékerőt képviselt és megérdemelten győzött.

Folytatás két nap múlva, február elsején, hétfőn a Yeni Malatyaspor (török I. liga) együttese ellen.

A másik mai magyar érdekeltségű mérkőzésen az MTk-Budapest 1-0 arányban kikapott a cseh 14. helyezett Vysocina Jihlava együttesétől.

http://1912elore.hu/site/naptar/

line_purple

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/162600457448462/

FC Botosani – Békéscsaba 1912 Előre

fc_botosani_150

Felkészülési mérkőzés

FC Botosani – Békéscsaba 1912 Előre

2-1 (1-0)

Időpont: 2016. január 28. (csütörtök) 17:00 óra (CET)

Helyszín: Belek, Törökország – Bellis Hotel Sports Center

Játékvezető: Ahmet Esref.

Asszisztensek: Cűneyt Getin, Kadir Akilli.

FC Botosani: Plesca Razvan, Dimitrov Radoslav, Miron George, Ichim Alexandru, Musat, Nicolae, Cabrera Gonzalo, Casado Jose, Golofca Catalin, Hadnagy Attila, Martinus Quentin, Vasvari Gabriel. Cserék: Ilien Plamen, Patache Anarei, Fulop Istvan, Matulevicius Daividas, Bordeianu, Mihai, Bujor Vlad, Carralero Fernando.

Békéscsaba: Vukašin Poleksić, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Thomas Piermayr, Fabio Nascimento de Oliveira, Takács Péter, Laczkó Zsolt, Spitzmüller István, Ezequiel Calvente, Nathan Eccleston, Hudák Martin. Cserék: Vadász Viktor, Fehér Zsolt, Borbély Bálint, Szalai Dániel, Alexander Svedyuk Pál, Matus Paukner.

Gólszerzők: Casado Jose (43. perc), Matulevicius Daividas (50. perc), Laczkó Zsolt (52. perc).

A Békéscsaba a román élvonalban kilencedik helyen álló Botosani ellen kezdte meg a törökországi edzőtábor felkészülési mérkőzéseinek sorozatát.

Próbálta magához ragadni a kezdeményezést a Békéscsaba, az ötödik percben Calvente cselezgetett, majd lőtt 20 méterről, de a román kapus könnyedén hárított. A 15. percben Calvente-Ecclestone összjáték után az exliverpooli csatár lőtt mellé 15 méterről. Az első negyedórában a románok nem értek fel Poleksić kapuja elé és a Lilák könnyen előnybe kerülhettek volna.

A következő percek viszont Polekszicsről szóltak: a viharsarkiak kapusa két román ziccert is bravúrral védett. Az Előre védekezésébe több hiba csúszott ebben az időszakban. A 29. percben sort cseréltek a románok. Hosszú idő után jutott el a Békéscsaba a románok kapuja elé, Laczkó baloldali beadását Takács fejelte fölé. A 38. percben a remekül futballozó Calvente tört be bal oldalról a 16-oson belülre, visszagurítása után Laczkó közeli lövését blokkolta egy román védő. A 41. percben ismételhetett a spanyol, újabb veszélyes helyzetbe hozta magát.

A félidő végére is teljesen egyenrangú ellenfélként fociztunk, ennek ellenére a románok szereztek vezetést a 43. percben, amikor Casado lesgyanús körülmények között lépett ki a védők között, ezúttal Poleksić már nem tehetett semmit (1-0).

Rögtön a második félidő elején növelhette volna előnyét a Botosani, a csabai védelem jobb oldalán betörő szélső azonban nagy helyzetben fölé lőtt. Két perccel később már nem úszta meg az Előre, egy szép összjáték után az 50. percben Matulevicius lőtt a hálóba (2-0). Az 52. percben szépített a Békéscsaba: Fabio szabadrúgását Laczkó fejelte nyolc méterről a bal alsóba.

A 60. percben cserére szánta el magát mesterünk: Spitzmüller és Eccleston helyett Borbély, valamint Szalai lépett a pályára.

A gyors gólváltást követően leginkább mezőnyben folydogált a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 70. percben ismét sort cseréltek a vendégek, így próbáltak meg újabb erőket mozgósítani. A 71. percben egy oldalszabadrúgás után üresen fejelhetett egy román játékos, Poleksić lábbal védte a közeli próbálkozást. A 75. percben egy román játékosnak osztott ki sárgalapot a játékvezető. Az utolsó percekben több ígéretes támadást is vezettek a csabaiak, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott.

A jó iramú találkozón a Botosani több helyzetet dolgozott ki és összességében megérdemelten nyert.

Zoran Spisljak: – Pörgős, kemény és tanulságos mérkőzés volt. Persze, senki sem szeret kikapni – így mi sem, de ettől függetlenül úgy gondolom, hogy nagyon hasznos erőfelmérő edzőmérkőzést játszottunk. A hibákból tanulnunk kell és tovább folytatjuk a megkezdett munkát.

line_purple

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1082061725159125/

Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés

Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-2 (0-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2022. február 5. (szombat) 13:00 óra

Helyszín: id. Christián László Városi Sporttelep

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi tér  2.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Gyula: Kajári János, Palik György, Oláh Ambrus, Repisky Dániel, Kukla Zsombor, Radics Dávid, Trescsula Máté, Nagy Gergely, Boros Tamás, Horváth Róbert, Nagy Ede. Cserék: Nagy Sándor, Patkás Gergő, Kiss Tamás, Kocsis Bence, Biró Bence.
Vezetőedző: Sajben Gábor

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Kártyás Dávid, Szabó Csaba, Czvalinga Áron, Kasik Ákos, Herpai Marcell, Csák Albert, Nagy Krisztián, Szabó Szilárd, Marik Soma, Cservenák Csaba. Cserék: Selmeczi András, Bacsa Krisztián.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Cservenák Csaba (1), Marik Soma (1).

Szombaton két edzőmérkőzést is megvívott a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as labdarúgócsapata. A rendelkezésre álló egészséges játékosokat, illetve akadémista fiatalokat két csapattá formálta Brlázs Gábor vezetőedző, amely délelőtt az NB III-as Hódmezővásárhelyen, kora délután pedig Gyulán játszott 90 percet.

A lila-fehérek kezdettől irányították a játékot, de az első félidőben még kimaradtak a lehetőségeik. Szünet után változatlan maradt a játék képe, ám ekkor már a gólokkal sem maradtak adósak.

Brlázs István Gábor: – Az eltervezett munkát elvégeztük, az utolsó hétre már csak frissíteni kell a csapatot, hogy éles legyen a bajnokságra. Reméljük, hogy a hiányzóink is visszatérnek és megfelelő állapotban kezdhetjük a bajnokságot!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

4-1 (2-1)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2022. február 5. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Városi Stadion

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szabadság tér 66.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Hódmezővásárhely: Füstös Krisztián, Orosz Márk, Huszár Gergő, Molnár Bence, Joshua Antman, Povázsai Zsolt, Ondrejó Tamás, Hegedűs Martin, Tapiska Géza, Bata Kristóf. Cserék: Weszelovszky Gábor, Gyüre Levente, Németh Kristóf, Erhardt Dominik, Mezei Olivér, Papp Ernő, Molnár Ádám.
Vezetőedző: Koncz Zsolt

Békéscsaba: Tóth Alexander Máriusz, Bacsa Krisztián, Sipaki Patrik, Mikló Roland, Zelik Csaba, Korógyi Szabolcs, Bónus Marcell, Styecz Bence, Varga Tamás Károly, Oláh Ákos, Mágocsi Bence. Csere: Babinyecz Balázs.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Joshua Antman (1), Bata Kristóf (1), Ondrejó Tamás (1), Pap Ernő (1).

Szombaton két edzőmérkőzést is megvívott a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as labdarúgócsapata. A rendelkezésre álló egészséges játékosokat, illetve akadémista fiatalokat két csapattá formálta Brlázs Gábor vezetőedző, amely délelőtt az NB III-as Hódmezővásárhelyen, kora délután pedig Gyulán játszott 90 percet.

A bő kerettel kiálló hazai csapat az első félidőben irányította a játékot és kétgólos előnyt szerzett. A második játékrész során Bónus remek szabadrúgásgólját, majd kapufáját követően úgy tűnt, hogy a lilák visszajönnek a meccsbe, de a frissebb vásárhelyiek a végjátékban két gyors kontrával bebiztosították a sikerüket.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK

3-2 (0-1)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2022. február 2. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Békéscsaba: Krnács Richárd, Farkas Ádám, Bacsa Krisztián, Sipaki Patrik Martin, Mikló Roland, Marik Soma, Hodonicki Márk, Borbély Bence Boldizsár, Korógyi Szabolcs, Mágocsi Bence, Cservenák Csaba, Oláh Ákos. Cserék: Tóth Alexander Máriusz, Zelik Csaba, Balog Zsolt, Kasik Ákos, Pap Szabolcs, Styecz Bence, Bónus Marcell, Varga Tamás Károly.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Körösladány: Farkas Zsolt, Malkócs Marcell Milán, Wéber László, Szántó Mihály, Papp Zsolt, Zelenyánszki László, Rúzsa Zoltán, Csicsely János, Czirok József, Farkas János, Burai Dávid. Cserék: Szabó Ákos, Murvai Dávid, Kisari Tibor, Vajda Christofer, Almási Miklós.
Vezetőedző: Ekker Attila

 Gólszerzők: Mágocsi Bence (2), Pap Szabolcs (1), Csicsely János (1), Kisari Tibor (1).

Brlázs Gábor mester főképp az akadémista fiataloknak szavazott bizalmat az első félidőben, akik kiegyenlített játékot vívtak a Ladánnyal. A félidő egyetlen gólja a 18. percben esett, egy kijátszott helyzetet sikerült a vendégeknek sikeresen befejezni.

A szünetben gyakorlatilag sort cserélt a lila-fehér gárda, amely kezdeményezőbb lett, de megérezte a belső védelme hiányát, így akadtak lehetőségek a ladányiak előtt is, akik még kapufát is lőttek Wéber révén. Végül a feljavuló helyzetkihasználás hozta meg a fordítást a házigazdáknak.

Brlázs Gábor: – Kicsit fáradtabban mozogtunk a hét eleji edzések hatására, de így is hasznos volt a mérkőzés.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: