Mi lesz veled másodosztály?

Közeledik a nyári szünet a magyar labdarúgásban, sőt a korábbi járvány-helyzet miatt – az első osztályon kívül – gyakorlatilag idejekorán bekövetkezett ez az esemény minden más ligában. Ettől függetlenül mindenki szeretné tisztán látni, hogy melyik bajnokságban hány résztvevővel, milyen rendszerben és mikortól történik majd a lebonyolítás a 2020/2021-es szezonban?!

Az új versenykiírások még nem elérhetők, azonban több hír is napvilágot látott, miszerint növelhetik a másod-, illetve harmadosztály létszámát is. Ezekben természetesen lenne logika is, bár a lebonyolítások azért sok-sok kérdést és megoldandó feladatot adnának a résztvevő kluboknak. Gyanítható, hogy amíg az OTP Bank Liga folyamatban van, nem is születik érdemi döntés a témában, mindentől függetlenül van ami biztos, ezeket a tényeket pedig megpróbáltuk egy csokorba szedni.

A sajnálatos módon kurtán-furcsán véget ért és lezárt 2019/2020-as idény 2019. augusztus 8-án kezdődött és a tervek szerint 2020. május 17-én ért volna véget, így amennyiben eltekintünk az esetleges változásoktól akkor az új szezon kezdését augusztus 2-re vagy 9-re lőhetjük be.  Az időpontot nyilván befolyásolhatja az is, ha megvalósul a belebegtetett tervezet, miszerint kétszer 12 csapatos lesz a második vonal, azaz a jelenlegi 20 helyett 24 együttes szerepelhet az NB II-ben. Ennek az eshetőségnek azért van realitása, mivel így a jelenleg 38 helyett csupán 33 fordulót rendeznének – mint az élvonalban –, ami jól jöhet, ha rövidebb idő alatt kell majd befejezni az idényt (Európa Bajnokság). Mindez természetesen összefügg a harmadosztály létszámával is, hiszen ha többen mennek fel az NB II-be, akkor itt is több hely ürül meg. Ráadásul az a hír járja, hogy négycsoportos NB III-at tervez az MLSZ, konkrétan négyszer 16 csapatosat. Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi 48 helyett 64 gárda vitézkedhetne a legalacsonyabb NB-s osztályban. A másik szempont pedig az, hogy a kiesők és a feljutásról lemaradók egyaránt a magasabb osztályban folytathatnák, így nem lennének olyanok, akik sérelmeznék a bajnokságok idő előtti lefújását. A mérleg másik oldalán viszont az áll, hogy ilyen formában lesz-e egyáltalán annyi csapat, aki tudja és akarja is vállalni a magasabb osztályú megmérettetést, aminek igen lényeges kritériumai vannak: anyagi háttér, stadion, infrastruktúra és még sorolhatnánk?! A pandémia esetleges folytatódása vagy fellángolása pedig az amúgy is igen komplex rendezési feltételeket tovább nehezíthetik.

Na, de nézzük azokat a tényeket, amelyek már biztosak. Az MTK és Budafok feljutott az első osztályba, tehát őket kivehetjük a képletből. A Balmazújvárost még menet közben kizárták, így velük sem szükséges kalkulálni. A lebonyolítástól függően azonban a papíron kiesett Duna Aszfalt TLC és Vác FC sorsa még kérdéses lehet, bár amennyiben ragaszkodunk a bajnokság lezárását deklaráló határozathoz, akkor velük sem kell számolni. A harmadosztályból biztosan feljutott a DEAC, a PMFC és az Érd. Előző kettő rendelkezik másodosztályú licenccel és vállalják is a felfelé történő osztályváltást, bár kérdéses még, hogy a Pécs hol tud majd játszani. Az Érd viszont visszalépett az indulástól, így a második helyen végzett, az idei Magyar Kupában a Nyíregyházát és a Vasast is búcsúztató III. kerületi TVE is vár az esetleges felkérésre. Több csapat is ácsingózik még a második vonalban történő részvételre, amelyek gyakorlatilag erre is készültek, hiszen ehhez szükséges licenceket igényeltek.

A klubok hivatalos tájékoztatásai szerint – a 2019–2020-as NB II-es bajnokság csapatai közül – megkapta a másodosztályra érvényes licencet a Vasas FC, a Gyirmót FC Győr, az ETO FC Győr, a Nyíregyháza Spartacus FC, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, a Budaörs, a Békéscsaba 1912 Előre, a Kazincbarcikai SC, a Soroksár SC, az FC Ajka, a Dorogi FC, a Szolnoki MÁV és a BFC Siófok is. A Haladás pótolja a licenchez szükséges hiányzó dokumentumokat, míg az Aqvital FC Csákvár esetében – egy technikai malőr miatt – még nincs döntés. A május elején befejezettnek nyilvánított másodosztályú bajnokság 18. és 19. helyén végző együttesek klubjai is NB II-es licenckérelmet nyújtottak be. A Tiszakécskei LC megkapta a másodosztályú licencet, míg a Vác FC-t hiánypótlásra kötelezték, amelyet június 2-ig tehetnek meg. Az NB III-ból feljutó két csapat, a Pécsi MFC és a Debreceni EAC szintúgy megkapta a licencet, a Nyugati csoport első helyén végző Érdi VSE viszont nem adott be másodosztályra érvényes kérelmet. A harmadosztály legjobb második helyezettjeként végző Szentlőrinc SE viszont NB II-re érvényes licencet kapott. Ez utóbbi azért érdekes, mert feltöltés esetén – a feltöltési szabályokat figyelembe véve – a baranyaiakat kérheti fel az MLSZ a másodosztályú indulásra. A bővítés esetén a harmadosztályú bajnokság második helyén végzett Füzesgyarmat is vállalná az indulást és az ehhez szükséges feltételeket eddig teljesítette is. Egy szó, mint száz rengeteg a kérdés, a “ha” és az első osztályból kiesőket még nem is vettük figyelembe. Itt igen szoros a kiesésre esélyes zóna, bár a Kaposvár sorsa szépen lassan eldőlni látszik, de 6. és 11. helyezettek között mindössze 5 pont a differencia, tehát akár két felvonás alatt is teljesen megváltozhatnak az erőviszonyok.

Ha számolgatunk egy kicsit, a pillanatnyi állapotot vesszük figyelembe és a kétszer tizenkét csapatos lebonyolítást valószínűsítjük, akkor igen érdekes lehetne a mezőny (24 csapat, ABC-rendben): Aqvital FC Csákvár, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budaörs, DEAC, Dorogi FC, Duna Aszfalt TLC (?), FC Ajka, Füzesgyarmat SK (?), Gyirmót FC Győr, III. ker. TVE (?), Kaposvári Rákóczi FC (?), Kazincbarcika, Nyíregyháza Spartacus FC, Paksi FC (?), PMFC, Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szentlőrinc SE (?), Szolnoki MÁV FC, Szombathelyi Haladás, Vác FC (?), Vasas FC, WKW ETO FC Győr.

Amennyiben változatlan marad a versenykiírás, akkor 20 csapattal számolva a következő lenne a jelen helyzetben a mezőny (ABC-rendben): Aqvital FC Csákvár, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budaörs, Paksi FC (?), Dorogi FC, DEAC, FC Ajka, Gyirmót FC Győr, Kazincbarcika, Nyíregyháza Spartacus FC, Kaposvári Rákóczi FC (?), Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szentlőrinc SE (?), Szolnoki MÁV FC, Szombathelyi Haladás, PMFC, Vasas FC, WKW ETO FC Győr.

Hangsúlyozzuk: hivatalos állásfoglalás még nincs, de amint mindenre fény derül, természetesen haladéktalanul közzétesszük a tudnivalókat. Ettől függetlenül igen hasznos lenne, ha minél előbb, minden csapat be tudná magát sorolni, hiszen a tervezés szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a csapatok mikorra időzítsék a felkészüléseket, ki-mikor-milyen edzőmeccset tud majd játszani, a fordulók számától függően milyen áron tudják a klubok értékesíteni a bérleteket, belépőjegyeket, az igazolásokról pedig már ne is beszéljünk, hiszen mindezek fényében labdarúgók tömkelege még azt sem tudja melyik osztályban folytathatja pályafutását.

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

#dresscodeviolabianco #csakfoci #foci #labdarugas #magyarfoci #1912elore

 

 

Örömhír: Király Patrik megnősült

Megnősült Király Patrik

Csapatunk középpályása szűk családi körben, a Velencei-tónál mondta ki a boldogító igent párjának, Tálas Zsuzsannának – aki a 1. MCM-Diamant Kaposvár női röplabda csapatának válogatott feladója. Az ifjú pártól kapott tájékoztatás szerint május 27-én csak a polgári esküvőt tartották meg, a lakodalmat azonban a jelenlegi helyzetre való tekintettel jövőre rendezik meg.

Sok boldogságot kívánunk!

Folytatódnak az edzések a Kórház utcában

A kormányrendeletek által megfogalmazott könnyítésekkel és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásaival szinkronban felnőtt együttesünk számára is folytatódnak az edzések Kórház utcai Stadionban. A május 25-i (hétfő) délutáni tréningen Schindler Szabolcs vezetőedző és Nagy Sándor csapatkapitány is kameránk elé állt.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/260241631753325/’ width=’680′]

Megkaptuk a licencet

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2020. május 22-én kelt 020/2020. (05.22.) számú határozata alapján a Békéscsaba 1912 Előre megkapta a 2020/2021-as szezonra érvényes másodosztályú licencet.

Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága 2020. május 22-i ülésén elbírálta a 2020/21. évi nemzetközi (UEFA), nemzeti első osztályú (NB I-es) és nemzeti másodosztályú (NB II) licenckérelmeket. A Bizottság a sportszervezetek által benyújtott dokumentumok értékelését követően hozta meg döntéseit. Az Elsőfokú Licencadó Bizottság döntése ellen a döntés kézhezvételétől számított nyolc napon belül lehet fellebbezést benyújtani, melyről döntést a Fellebbviteli Licencadó Bizottság hoz.

Precíz és kitartó munkára volt szükség ahhoz, hogy a beadott kérelem formai és tartalmi szempontból is megfeleljen az elvárásoknak. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezúton is köszöni minden érdekelt fél fáradozását. Külön köszönet jár Belanka Csaba gazdasági vezetőnknek és Leel-Őssy Erzsébetnek!

Boldog gyermeknapot kívánunk!

Gyermeknap, vagy gyereknap. A megfogalmazás teljesen mindegy. A lényeg, hogy jelentőségéből szerencsére úgy tűnik, nem tud veszíteni. Persze mindig tennünk kell érte, hogy ne is tudjon.

Ennek oka pedig egészen egyszerű: május utolsó vasárnapja 31-dikére esik, és 1950 óta minden évben ez az időpont a mérvadó, legalábbis nálunk. A nemzetközi gyermeknapot, mely az ENSZ-nek hála lett egyetemes (Universal Children’s Day), Törökországnak köszönhetjük. A törökök ugyanis már a 20. század elején is fontosnak tartották, hogy minden évben legyen egy olyan időszak, mely a legkisebbekről szól. Az ENSZ döntést legerősebben meghatározó tényező azonban nem kifejezetten Törökország hagyományossá lett gyakorlata volt, hanem a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949-es határozata. Ők ugyanis egy minden évben megrendezésre kerülő, nemzetközi rendezvénysorozattal kívánták felhívni a figyelmet a második világháború sújtotta országok rendkívül nehéz helyzetben lévő gyermekeinek sorsára. A végcél pedig az összefogás és a segítségnyújtás volt. Az 1920-as török kezdeményezés után a genfi Gyermekjóléti Konferencia is felfigyelt a kérdésre, ők 1925-ben tartottak először hivatalos gyermeknapot. Végül úgy döntött a világ, hogy legyen június 1. a kijelölt dátum. Ezt a legtöbb országban a mai napig tartják. A 2020-as évben Magyarországon a gyermeknap május 31-dikére esik.

Sajnos az idei évben bekövetkezett járvány-helyzet miatt a szokásos majális és gyermeknapi programjaink is elmaradtak. Reméljük és bízunk benne, hogy a nyár folyamán rendeződik a helyzet mindenféle értelemben és szeptemberben talán a Futball Éjszakáján bepótolhatjuk rendezvényeinket.

Boldog gyermeknapot kívánunk minden növendékünknek és akadémistánknak! Tartsatok ki, hiszen együtt erősebbek vagyunk és leszünk!