Beharangozó: Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre

A lehengerlő tavaszi rajt után joggal reménykedhetünk a hasonló folytatásban, hiszen 2022. február 6-án (vasárnap) 14:00 órától Tiszakécskén lép pályára csapatunk a bajnokság 22. fordulójában.

Bár a két csapat egymás elleni összesített mérlege nem feltétlenül támasztja alá várakozásainkat, ettől függetlenül vendéglátóink számára nem kezdődött jól a 2022-es év sem és továbbra is a sereghajtó pozíciót foglalják el, így a papírforma szerint talán inkább mi vagyunk az esélyesebbek. Következő vendéglátóink sorsa leginkább egy mérleghinta mozgására hasonlít: egyszer fent, egyszer lent. A 2017/2018-as idényben még Duna Aszfalt TVSE néven megnyerték az NB III. Közép csoportját, majd a 2018/2019-es szezonban a 15. pozícióban végeztek a Merkantil Bank Ligában. Ekkor már úgy tűnt, hogy megvetették lábukat az NB II-ben, de a 2019/2020-as bajnokságban a kiesést jelentő 18. helyen zártak. A 2020/2021-es NB III. Keleti csoportban a cél az azonnali visszakerülés volt számukra, amit maradéktalanul teljesítettek is, hiszen 94 pontot gyűjtve nyerték meg a bajnokságot. A 2021/2022-es kiírásban azonban eddig nem termett számukra túl sok babér, hiszen az egész bajnokságot a kiesést jelentő helyek egyikén töltötték, amely azért az álmoskönyv szerint sem jelent túl sok jót. Mérlegük 21 forduló teljesítése után mindössze 4 győzelem, 3 döntetlen és 14 vereség, mely 15 bajnoki egységgel és mínusz 21-es gólkülönbséggel párosul. A rengeteg kapott gól (41), több mint kétszerese a szerzett találatoknak (20), amiből a szakértők könnyen levonhatnak bizonyos konzekvenciákat. Többször is beleszaladtak nagyobb verésekbe (Tiszakécske – Nyíregyháza 1-4, Budaörs – Tiszakécske 3-0, Ajka – Tiszakécske 5-1, Siófok – Tiszakécske 4-1), úgyhogy számos dolgon el kellett gondolkodniuk a téli szünetben.

A gondolkodás aztán tettekben is megnyilvánult, hiszen a felkészülési időszakban tisztességes jövés-menést figyelhettünk meg. Érkezett: Máté Zsolt (Újpest), Marsa Levence (Kecskemét), Halasi Péter (Vác), Kosznovszky Márk (MTK), Balázs Benjámin (MTK). Sérülésből visszatért: Kalmár Ferenc, Beliczky Gergő, Simon Márk, Kiprich Dávid. Távozott: Horváth Attila, Horváth Adrián, Gréczi Gábor, Galacs Erik, Szalay Szabolcs, valamint Heffler Norbert és az átigazolási szezonnak még közel sincs vége. Ahogy sok más csapat is megküzdött a betegségekkel és sérülésekkel, a Tiszakécske sem volt ez alól kivétel, így a betervezett felkészülési mérkőzéseik közül csak egyet sikerült tető alá hozniuk: ETO FC – Tiszakécskei LC 2-3, a Kecskemét és a Gyirmót II. ellen tervezett meccsek elmaradtak.

Ahogy bevezetőnkben említettük a két mérkőző fél közös egyenlege érdekes módon inkább vendéglátóink felé billenti a képzeletbeli mérőeszköz nyelvét. Az első osztályban két döntetlent olvashatunk ki a statisztikákból, míg a második vonalban 3 tiszakécskei győzelem és 3 döntetlen mellett, mindössze egyetlen békéscsabai sikert találunk 2019. december 8-án, Duna Aszfalt TLC – Békéscsaba 1912 Előre 0-1.

A Békéscsaba keretében színes lapok miatt nem lesz eltiltott, a hazai együttesben viszont Zádori Krisztiánnak kell kihagynia a vasárnapi mérkőzést, hiszen az előző Nyíregyháza elleni mérkőzés 40. percében kiállították. Vendéglátóink keretéből ismerős lehet számunkra Gyurján Bence és Baráth Bence neve is, hiszen korábban Békéscsabán is szerepeltek.

A hazai csapat győzelme esetén továbbra is a kiesést jelentő utolsó helyen állna, hiszen a 19. pozíciót elfoglaló Szolnok előnye négy pont velük szemben. A Békéscsaba egy újabb siker esetén akár további pozíciót foghatna a táblázaton, persze ez függ a szintén 24 ponttal bíró Ajka és Szentlőrinc eredményeitől is, de mindenképpen zárkózhatnánk az első tíz helyezés felé. A bajnoki táblázat továbbra is igen sűrű, hiszen a 11. és 16. helyek között mindössze három pont, tehát egyetlen mérkőzésnyi a különbség, így adott esetben akár egyetlen felvonás után is teljesen megváltozhat a sorrend.

Schindler Szabolcs: – Nagyon fontos volt a jó kezdés, hiszen tavaly kevés meccset nyertünk hazai pályán, a Dorog elleni győzelem pedig hatványozottan jót tett a csapatnak. Tudjuk, hogy vasárnap nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a jelenlegi Tiszakécske sokkal előrébb tart játékban, mint ahogy a bajnoki táblázaton elfoglalt pozíciója mutatja. Rosszul kezdték a szezont, de Visinka Ede érkezésével stabilizálódott a helyzet és több bravúros eredményt is elértek. Hazai pályán kifejezetten veszélyesek, úgyhogy nem lesz könnyű pontot vagy pontokat szerezni. Jövő héten sűrűsödik a program, hiszen szerdán egy kupameccs következik, aminek nagyon örülök, hiszen azt jelenti, hogy még versenyben vagyunk. Remélem, hogy bravúrt tudunk majd végrehajtani, ami nagyon jó lenne és korábban is volt már példa erre. Minden játékos lehetőséget kap majd, így bizonyíthatják, hogy lehet rájuk számítani – akik kevesebbet játszottak eddig, szerdán meg tudják mutatni tudásukat. Biztos, hogy lesznek majd változások a keretben, de azért van itt mindenki, hogy segítse a klubot.

Visinka Ede: – A Nyíregyháza elleni mérkőzést igyekeztünk minél hamarabb elfelejteni. Zádori jogtalan kiállítása után játékosunkat felmentette az MLSZ, viszont sajnálatos hír, hogy azóta Krisztián egy edzésen megsérült. Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen hosszú kihagyás vár rá. Hiányzónk még Oláh Máté, aki jelenleg rehabilitációját végzi. Gréczi Gábor és Gyurján Bence pedig ma edzett együtt ismét a kerettel, továbbá Kalmár Ferenc is újra egészséges. Nagyon nehéz meccs vár ránk, hiszen a Békéscsaba egyre jobb formába lendül. Schindler Szabolcsot jól ismerem, kiváló edzőnek tartom, már látszik a csapatán a keze munkája. Viszont a mi csapatunk alkalmas arra, hogy győzzünk a hétvégén. Annak ellenére, hogy még nem vagyunk száz százalékos állapotban. Ahogy azt mindig elmondom, nekünk minden mérkőzés élet-halál harc! Szeretném hangsúlyozni, hogy nagy szükségünk van a szurkolóinkra. Nélkülük nagyon nehéz, velük viszont meglehet a bentmaradás!

A Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Tőkés Róbertet és Rózsa Dávidot jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Dolnegó Bálint látja el. Az 1983-as születésű sporival 2021. november 28-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 672 sárga- és 41 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 22. fordulóját február 5-án (szombat) 17:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budafoki MTE, február 6-án (vasárnap) 14:00 órától Dorogi FC – III. ker. TVE, Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre, Szentlőrinc – ETO FC, Budaörs – PMFC, Soroksár SC – Szolnoki MÁV FC, 17:00 órától FC Ajka – Kecskeméti TE, DVTK – BFC Siófok, Aqvital FC Csákvár – Vasas FC, valamint február 7-én (hétfőn) 20:00 órától Szombathelyi Haladás – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a DVTK (43 pont) és a Vasas (42 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Budafok, Szolnok és a Tiszakécske foglalják el.

Az előrejelzés szerint Tiszakécske térségében erősen felhős, szeles időjárás várható, de a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. február 6-án (vasárnap) 16 óra 54 perckor nyugszik.

Az összecsapást hivatalos YouTube csatornánkon élőben közvetítjük a helyszínről, az MTVA engedélyével.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Menetrend NB2 – 2021/2022. tavasz

Békéscsaba 1912 Előre menetrend – Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es tavaszi szezon

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
21.2022.01.30.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreDorogi FC
22.2022.02.06.v14:00Tiszakécskei LCBékéscsaba 1912 Előre
05. (MK)2022.02.09.sze17:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
23.2022.02.13.v14:00Békéscsaba 1912 ElőreSzombathelyi Haladás
24.2022.02.20.v14:00SzentlőrincBékéscsaba 1912 Előre
25.2022.02.27.v14:00Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs
06. (MK)2022.03.02.sze20:00Békéscsaba 1912 ElőreÚjpest FC
26.2022.03.06.v14:00Soroksár SCBékéscsaba 1912 Előre
27.2022.03.09.sze18:00Békéscsaba 1912 ElőreFC Ajka
28.2022.03.13.v17:00DVTKBékéscsaba 1912 Előre
29.2022.03.20.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreAqvital FC Csákvár
30.2022.04.03.v17:00Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre
31.2022.04.06.sze18:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
32.2022.04.10.v17:00Kecskeméti TEBékéscsaba 1912 Előre
33.2022.04.17.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreSzolnoki MÁV FC
34.2022.04.24.v17:00PMFCBékéscsaba 1912 Előre
35.2022.04.29.p18:00Békéscsaba 1912 ElőreETO FC
36.2022.05.08.v17:00Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
37.2022.05.15.v17:00Budafoki MTEBékéscsaba 1912 Előre
38.2022.05.22.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreIII. ker. TVE

Kapcsolódó hivatkozás:

Naptár

Menetrend NB3 – 2021/2022. tavasz

Békéscsaba 1912 Előre menetrend – NB III. Keleti csoport 2021/2022-es tavaszi szezon

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
21.2022.02.13.v11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Tiszafüredi VSE
22.2022.02.20.v11:00DVSC II.Békéscsaba 1912 Előre II.
232022.02.27.v11:00Újpest FC II.Békéscsaba 1912 Előre II.
24.2022.03.06.v14:00Tállya KSEBékéscsaba 1912 Előre II.
25.2022.03.13.v11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Sényő-Carnifex FC
26.2022.03.20.v14:00Salgótarjáni BTCBékéscsaba 1912 Előre II.
27.2022.03.27.v14:00Békéscsaba 1912 Előre II.DVTK II.
28.2022.04.03.v16:00Törökszentmiklósi FCBékéscsaba 1912 Előre II.
29.2022.04.10.v11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Hidasnémeti VSC
30.2022.04.13.sze16:00Putnok FCBékéscsaba 1912 Előre II.
31.2022.04.17.v11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Jászberényi FC
32.2022.04.24.v17:00DEACBékéscsaba 1912 Előre II.
33.2022.05.01.v12:00Békéscsaba 1912 Előre II.BKV Előre
34.2022.05.04.sze17:00Kisvárda Master Good II.Békéscsaba 1912 Előre II.
35.2022.05.08.v12:00Békéscsaba 1912 Előre II.Eger SE
36.2022.05.15.v17:00Termálfürdő FC TiszaújvárosBékéscsaba 1912 Előre II.
37.2022.05.22.v11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Aqua-General Hajdúszoboszló
38.2022.05.29.v17:00Kolorcity Kazincbarcika SCBékéscsaba 1912 Előre II.

Kapcsolódó hivatkozás:

Naptár

Hosszabbítások és egy érkező

A Békéscsaba 1912 Előre két meghatározó játékosával is szerződést hosszabbított.

Bora György és Horváth Péter továbbra is elkötelezte magát klubunk kötelékében, így szerződésük meghosszabbítása mindenképpen fontosnak mondható. Mindkét labdarúgónk a 2020/2021-es idény előtt érkezett és az eltelt idő alatt a Békéscsaba 1912 Előre alapvető tagjaivá váltak. Gyuri és Peti egyaránt 56-56 mérkőzésen lépett eddig pályára lila-fehér mezben, így védelmünk és középpályánk továbbra is stabil alapokon nyugszik.

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta a korábbi U18-as korosztályos válogatott, 2004-es születésű Korógyi Szabolcsot.

A medgyesegyházi származású, fiatal labdarúgó korábban éveken keresztül akadémiánk játékosa volt, aztán családi okok miatt Budapestre költözött családjával, így az MTK, majd az UTE kötelékében folytatta pályafutását. A jelenlegi helyzet úgy hozta, hogy Szabolcs és a Békéscsaba 1912 Előre céljai egyeznek és profilja teljesen beleillik abba a koncepcióba, amit klubunk évekkel ezelőtt megkezdett. A Békéscsaba 1912 Előre hosszú távon számít rá és reméljük, hogy ismét egy Békés megyei származású, saját nevelésű futballistából válhat csapatunk egyik meghatározó tagja.

Szabi, üdvözlünk újra Békéscsabán, sok-sok lila-fehér sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

Hosszabbítás 18. rész