Fiatal tehetség a kapuban is

A tizennyolc éves Uram János nyáron kapott profi szerződést az Előre felnőtt csapatában. A kapus az őszi szezonban már be is mutatkozott a másodosztályban és meghálálta a bizalmat, amikor lehetőséget kapott Boér Gábortól.

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Egy karrier története: Dávid Zoltán Gergő

Jakab Péter, akadémia vezető írása

Dávid Zolinak nem voltam csapatedzője, de fejlődését nyomon tudtam követni szakmai vezetőként. Aranyos, nagy termetű és inkább pufi kisfiú volt, aki nagyon szeretett focizni. Abban az időben mintegy 4 éve – nem is volt olyan régen –, nem fért oda a legjobbak közé, mert súlyproblémákkal küzdött, de a labdával már akkor jól tudott bánni. Az edzéseken szívesen vállalt többletmunkát és más csapatban is szívesen játszott a hétvégeken. Ez biztosan a javára vált, mert így több labdaérintése és mérkőzés-élménye volt, mint társainak. Sokat beszélgettünk a testsúlyáról, ennek és családja együttműködésének meg is lett a következménye. Átalakították az étrendjét egy dietetikus segítségével – így 2-3 hónap alatt 14-16 kilót fogyott, és amikor augusztusban megláttuk alig ismertünk rá. Én akkor éreztem, hogy ebben a srácban akkora akaraterő van, hogy még lehet belőle valaki a futballban is.

A Kecskeméten rendezett U14-es kiválasztón az edzők eldöntötték, ki kerüljön be a bővített válogatott keretbe. Elég sok edző mondta el a véleményét a játékosokról, de Zolit valahogy senki sem favorizálta. Akkor úgy éreztem fel kell szólalnom az érdekében – úgy is, mint a Békéscsabai Utánpótlás nevelés egyik vezetője – de úgy is, mint az az ember, aki tiszteli azt a nagy akaratot és küzdeni tudást, amit a játékos felvonultatott az elmúlt egy esztendőben. Szerencsére a magyar válogatott edzője, Belvon Attila is megérzett ebből valamit és mellém állva segíteni tudtuk Zolit abban, hogy felkerüljön a neve a válogatottak bő listájára. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal, de egyre stabilabb labdarúgója lett a Magyar U17-es válogatottnak. Persze ehhez nagyon kellett az Ő kitartása, a családi támogatás, az akkori edzőinek munkája, valamint Boér Gábor szeme is.

Boér Gábor szerepe. Zoli ekkor már egy vagy esetenként két korosztállyal feljebb is játszott, tehát néha a 2000-es születésűek között is meg kellett állnia a helyét. A jó felépítésű, megbízható, szerény, mindig a realitások talaján maradó fiú felkeltette vezetőedzőnk figyelmét – aki meglátta benne a későbbi lehetőséget – így már egy éve építgeti, terelgeti, bátorítja fiatal labdarúgónk pályafutását. A felnőtt csapatba kerülése után sem változtatott a mentalitásán, így ott is hamar befogadták a társai. Mi, edzők pedig egyre vártuk vajon mikor kerülhet sor a játékára. Természetesen az ifjúsági csapatunkban hétvégeken, sorozatosan stabil teljesítménnyel jelezte: itt vagyok, számíthattok rám. Vezetőedzőnk azonban nem kapkodott, várta a megfelelő pillanatot – közben tovább segítette-építette játékosunkat. Természetesen ebben nagy szerepe volt az első keret minden tagjának, akik munkájukkal, hozzáállásukkal kijelölték Zoltán legmegfelelőbb útját a labdarúgás világában.

Első mérkőzések! A 2018-2019-es bajnokság őszi, budapesti Vasas elleni mérkőzés utolsó percei: szerencsére éppen ott voltam Szokolay Sándor kollégámmal. Együtt láthattuk a pillanatot, amikor Zoli beállt a felnőtt csapatba. Ez 0-0-ás állásnál, éles helyzetben a 89. percben történt. Összenéztünk Sándorral, hiszen még 4-5 perc hosszabbítás volt hátra ezen a szoros mérkőzésen – kicsit féltettük is, de feleslegesen. Dávid Zoltán Gergő élete első felnőtt mérkőzésén 4 fontos szituációban tisztázott és határozott fellépése segített a csabai csapatnak az eredmény megőrzésében. Büszkék voltunk Rá és Klubunkra is! Arra a klubra, amely alig várta már, hogy Zoli 16 éves legyen, hiszen csak ekkor, ezután léphetett pályára felnőtt NB I-es bajnoki mérkőzésen. Vártuk a folytatást, ami 2019. március 6-án 19:00 órakor jött el. Dávid Zoltán Gergő először volt kezdő bajnoki mérkőzésen a Békéscsaba 1912 Előre felnőtt csapatában a Csákvár elleni bajnokin. Szerintem Ő is nagyon várta ezt a pillanatot. Hatalmas drukk lehetett ebben a fiatal srácban. Az 5. percben figyeltem, amikor nem volt nála a labda: nem tudott mit kezdeni a kezével, hol csípőre tette, hol a mezét húzogatta. Megható volt látni a belső feszültségét. A folytatás azonban szépre sikerült: ahogy telt az idő, úgy lett egyre magabiztosabb-határozottabb és mentálisan erősebb. A társak is bíztak benne, ezt abból is lehetett látni, hogy bátran adták neki a labdát. Így jutottunk el a második félidő közepéhez, ahol a nagyokat megszégyenítő helyezkedéssel és szereléssel hatástalanított egy ígéretes vendég támadást. Ebben benne volt minden:  a játékos és a csapat, valamint az edző(k) összes eddigi munkája. Ettől kezdve már nem Dávid Zolika, hanem egy felnőtt férfi: Dávid Zoltán volt a pályán! Így csupa vastag betűvel! A békéscsabai labdarúgás munkájának gyümölcse, reménysége és büszkesége! Természetesen az eredmény 0-0 lett. Ennek lehet, hogy sokan nem örültek, de én igen. Zoli (a mi Zolink) sikerrel védte meg kapunkat a góltól! Mindent megtett és talán a következő mérkőzésein egy-egy fejes-gól is belefér majd.

Sok sikert és további kitartást kívánunk a szépen induló karrier folytatásához, valamint az U17-es elitkörhöz a Magyar Válogatottban!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/player/david-zoltan-gergo/

Információk: WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2019. március 10. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: ETO Stadion

Cím: 9027 Győr, Nagysándor József u. 31.

Belépőjegy információk:

A vendég belépők egységesen 1.300,- forintba kerülnek. A vendég szektor az ETO Park Hotel oldali kapu mögött található. Megközelíteni a Nagysándor József utcán keresztül lehet. Az MLSZ jegyértékesítési rendszerén keresztül (mlsz.meccsjegy.hu) szurkolói kártyával a jegyek megvásárolhatók csütörtöktől. A helyszínen pedig személyes adatok megadásával és fényképes igazolvány ellenében válthatók belépők. Az ETO Shopban nyitvatartási időben (naponta 10:00 és 18:00 óra között, vasárnap 09:00 – 11:00 óra között) van lehetőség a jegyvásárlásra. A mérkőzés napján 15:00 órakor nyitnak a pénztárak.

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002778/WKW-ETO-FC-Gyor—Bekescsaba-1912-Elore

Szeretnénk biztatni kedves szurkolóinkat, hogy éljenek az elővételes jegyvásárlás lehetőségével, hogy elkerüljék a szükségtelen sorbaállást a mérkőzés előtt!

Parkolás:

Az ETO Stadionba érkező szurkolók legkönnyebben a ETO Park körül található parkolókban helyezhetik el autójukat, de a korcsolyapálya és a kemping mellett is vannak parkolóhelyek.

Térkép:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Nyolc napon belül a harmadik megmérettetés következik a másodosztályú résztvevők számára, ráadásul csapatunk előtt hosszú túra áll, hiszen 2019. március 10-én (vasárnap) 17:00 órától Győrben lépünk pályára.

Ezzel együtt 11 forduló maradt vissza a bajnokságból, így szép lassan a célegyenesbe fordul a 2018/2019-es szezon. Két idegenbeli mérkőzés következik számunkra a válogatott szünet előtt, így fárasztó napok elé néz a szakmai stáb és játékosaink egyaránt. Pihenni azonban nincs lehetőség, hiszen újabb komoly ellenféllel találkozunk ezen a hétvégén. A két patinás klub összecsapásai jelentős múlttal rendelkeznek az első osztályban, hiszen 1974. óta összesen 52 alkalommal találkoztak a mérkőző felek. Az NB2-es történelem sokkal szerényebb, hiszen ezen a szinten eddig csak 3 alkalmat jegyezhettünk fel. A mérleg szempontunkból 2 győzelem és 1 vereség, amely 3-3-as összesített gólaránnyal párosul. Utoljára 2018. szeptember 25-én, a 9. fordulóban találkozhattunk a győriekkel, amikor hazai pályán 1-0 (gólszerző: Szalai Dániel) arányban legyőztük Király József neveltjeit.

Vendéglátóink számára furcsán kezdődött a 2019-es év, hiszen az emlékezetes, időjárás miatt félbeszakadt ZTE elleni rangadón végül 3-2 arányban alul maradtak. Azóta viszont remekelt a zöld-fehér egylet – egészen az elmúlt hétvégéig – hiszen produkáltak egy 3 mérkőzésből álló győzelmi sorozatot, amit a Budafok szakított meg március 6-án (2-1). Így aztán egyelőre be kell érniük a 8. pozícióval, melyet a 27 forduló alatt szerzett 11 győzelmüknek, 6 döntetlenjüknek és 11 vereségüknek köszönhetnek. Emlékeztetőül egy évvel ezelőtt, ugyanebben az időszakban a 9. helyről várták a folytatást. A Rába-partiak keretében három korábbi békéscsabai labdarúgó is található: Koszó Balázs és Vadász Viktor valamint Bagi István. A télen igyekeztek megfelelőképpen frissíteni a keretet, többek között érkezett a gólerős Lovrencsics Balázs a Fraditól, Madarász Márk kölcsönbe a Puskás Akadémiától és Szalánszki Gergő a Gyirmóttól. Új igazolásként Vashkeba Vasylt említhetjük még, valamint a fiatalok közül profi szerződéssel Hidi Sándor és Kalmár Olivér is csatlakozott a kerethez. Színes lapok miatti eltiltás nem bonyolítja sorsukat és mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni az előbb említett Lovrencsicsre, valamint Szimcsó Viktorra is, akik egyaránt 5-5 találattal járultak hozzá eddig csapatuk sikereihez. Sérültjeik közül Völgyi Dániel február végén újra elkezdte az edzéseket, viszont Jakab Dávidra nem számíthat a szakvezetés – hiszen műtéten esett át a közelmúltban.

Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr (2018. 09. 25.)

Csapatunk az elmúlt fordulóban gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán a Csákvár ellen, viszont ennek ellenére sem változott helyzetünk a tabellán. Egyenlegünk 27 lejátszott meccs után 12 győzelem, 8 döntetlen és 7 vereség, amely 44 bajnoki egységgel párosul. Előttünk nyolc pont előnnyel a Kaposvár, tízzel a Zalaegerszeg, valamint az élen tizenkettővel a Gyirmót áll. Mivel a kalapban még igen sok (33) pont van, így az izgalmak tovább folytatódhatnak – tehát továbbra sem dőlt el semmi. Sérültjeinkkel kapcsolatban egyelőre sok pozitívummal nem szolgálhatunk, de a szombat délelőtti tréningen igyekszünk majd többet is megtudni. A színes lapokkal az idén igencsak hadilábon állunk, hiszen az előző fordulóban egy, előtte kettő eltiltottunk is volt, azonban most sem ússzuk meg hiányzó nélkül, hiszen Szalai Dániel összegyűlt 5 sárgája miatt, automatikusan ki kell hagyja a Győr-Moson-Sopron megyei utazást.

A WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Barna Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1985-ös születésű sporival legutóbb igen régen 2017. október 15-én, a Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 601 sárga- és 42 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Máyer Gábort és Kiss Balázst jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Gaál Ákos látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon 28. fordulóját március 10-én (vasárnap) 14:30 órától BSS Monor – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, BFC Siófok – Kaposvári Rákóczi FC, Aqvital FC Csákvár – Nyíregyháza Spartacus FC, Credobus Mosonmagyaróvár – Gyirmót FC Győr, Budaörs – Soroksár SC, Ceglédi VSE – Dorogi FC, KBSC FC – Budafoki MTE, 17:00 órától Vasas FC – Duna Aszfalt TVSE, WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre, valamint 18:00 órától ZTE FC – Vác FC párosításokban bonyolítják le.

Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr (2018. 09. 25.)

A táblázatot és a párosításokat szemlélve ezúttal szurkolhatunk a Siófok hazai győzelméért a Kaposvár ellenében, a Mosonmagyaróvár feltámadásáért – hátha otthon sikerül a Gyirmótot két vállra fektetniük, a Soroksár tatabányai vendégszerepléséért, ahol a Budaörsöt múlhatná felül, valamint a Vác (tavaszi legjobb) zalaegerszegi pontszerzéséért, esetleg győzelméért.

Győrben az előrejelzés szerint: vasárnap szeles idő várható, a maximális hőmérséklet akár 15 Celsius fok körül is alakulhat, de csapadékra is számítani kell. A Nap 2019. március 10-én 17 óra 42 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemre fiatal csapatunkat!

M.B.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.eto.hu/hirek/11665/javitsunk-a-bekescsaba-ellen/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

Időpont: 2019. március 6. (szerda) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes – számukra az úgynevezett helyjegy (5,- forintos) váltásának lehetősége is megszűnt.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A pénztárak egységesen 17:00 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolni.

Váltsa meg belépőjegyét online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz a tavaszi szezontól kezdve már klubkártya sem szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:

http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002768/Bekescsaba-1912-Elore—AQVITAL-FC-CSAKVAR

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/