Végleges az U17-es keret

Férfi U17-es válogatottunk kedden 20.00 órakor, a norvégok elleni mérkőzéssel megkezdi szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben, Telkiben. Békéscsabáról Dávid Zoltán Gergő is meghívást kapott a szűkített keretbe.

Fotó: mlsz.hu

A Preisinger Sándor vezette U17-es együttes ősszel veretlenül, kapott gól nélkül nyerte meg Eb-selejtező csoportját, és jutott a tavaszi elitkörbe. A decemberi sorsoláson eldőlt, hogy az Európa-bajnoki részvételért a norvég, a bosnyák és a belga válogatott ellen lép pályára a csapat, méghozzá hazai környezetben, Telkiben. Az U17-es korosztályban 16 válogatott szerepel az Európa-bajnokságon, ezért az elitkörben a csoportmásodikoknak is jó esélyük van az írországi viadalon való részvétel kiharcolására (a nyolc csoportból csak a legrosszabb mérleggel rendelkező második helyezett marad le az Eb-ről).

A magyar válogatott az őszi tétmérkőzések óta három mérkőzésen lépett pályára, ám ezeken a kulcsjátékosok nagy része hiányzott a csapatból. A legjobb eredményt az európai ranglistát vezető angolok ellen értük el: 0–0-ra végeztünk velük Spanyolországban. A hétfőn kezdődő tornán sem lesz ott a korosztály minden kulcsjátékosa, Mester Csaba, Baráth Péter és Bekker Roland is sérülés miatt marad le a viadalról.

– Néhány dologban biztosan megerősödtünk az őszi selejtezők óta, mentálisan például érezhetően fejlődni tudtunk az elmúlt hónapokban. Látni kell azt is viszont, hogy három nagyon erős ellenféllel szemben lépünk pályára, akik ugyanúgy akarják a sikert, mint mi – mondta az mlsz.hu-nak a felkészülés hajrájában Preisinger Sándor szövetségi edző. – Az első mérkőzés nagyon fontos lehet a továbbjutás szempontjából, óriási harc várható a norvégok ellen. Szervezett, masszív csapat vár ránk, amely felvonultatja a norvég futball minden erényét. Minden mérkőzésünkön az fog dönteni, hogy a helyzeteinket hogy tudjuk kihasználni, ebben előre kell lépnünk a korábbi meccsekhez képest. Úgy gondolom, a játék tervezhető részében jól állunk, a tervezhetetlen részben pedig az egyéni kvalitások döntenek, ezekkel kell tudnunk megnyerni a mérkőzéseket.

Érdekesség, hogy első ellenfelünkkel, a norvég válogatottal tavaly ősszel játszottunk egy mérkőzést a lengyelországi Syrenka-kupán, akkor a mieink magabiztos, 4-0-ás győzelmet arattak. A norvégok kerete azonban jelentősen változott ahhoz a mérkőzéshez képest, ezért nem érdemes az őszi győzelemből kiindulni a kedd esti meccs előtt.

A torna programja:

Március 26., kedd:
Belgium-Bosznia-Hercegovina, Pancho Aréna, Felcsút, 16.00
Norvégia-Magyarország, Telki, 20.00

Március 29., péntek:
Magyarország-Bosznia-Hercegovina, Telki, 16.00
Belgium-Norvégia, III. ker. TVE-pálya, 16.00

Április 1., hétfő:
Belgium-Magyarország, Telki, 16.30
Bosznia-Hercegovina-Norvégia, Pancho Aréna, Felcsút, 16.30

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Hegyi Krisztián (Illés Akadémia), Vaits Marcell (Puskás Akadémia), Megyeri Gábor (Honvéd-MFA).

Védők: Buna Gábor (Honvéd-MFA), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Balogh Botond (MTK Budapest), Orosz Donát (DVTK), Hosszú Zétény (Puskás Akadémia), Horváth Milán (Honvéd-MFA), Dávid Zoltán (Békéscsaba).

Középpályások: Kata Mihály (MTK Budapest), Major Sámuel (Salzburg), Tóth Borisz (DVTK), Kosznovszky Márk (MTK Budapest), Szalay Szabolcs (Illés Akadémia).

Támadók: Zuigeber Ákos (MTK Budapest), Komáromi György (Puskás Akadémia), Molnár Rajmund (Honvéd-MFA), László Dávid (Honvéd-MFA), Németh András (Genk), Kalmár Benedek (Puskás Akadémia).

Kapcsolódó hivatkozás:
https://valogatott.mlsz.hu/u17-ferfi/hir/csapat/vegleges-az-u17-es-keret-keddtol-eb-selejtezon-a-csapat

Gratulálunk a magyar válogatottnak!

2020-as Eb-selejtező: bravúros magyar győzelem a vb-ezüstérmes Horvátország ellen.

Fotó: MTI

A Szlovákiától elszenvedett 2-0-s vereség után, a vb-ezüstérmes Horvátország elleni bravúros 2-1-es győzelemmel szerezte meg első pontjait Magyarország labdarúgó-válogatottja a 2020-as Európa-bajnokság F-jelű selejtezőcsoportjának második fordulójában. Bár a Marco Rossi szövetségi kapitány vezette csapat ez alkalommal Budapesten, a telt házas Groupama Arénában fogadta ellenfelét, a világbajnoki ezüstérmes Horvátországot legyőzni még hazai közönség előtt is óriási bravúr volt. Csak hogy tisztában legyünk az erőviszonyokkal, Zlatko Dalic kezdő tizenegyében hét olyan játékos is volt, aki a tavaly nyáron a Franciaország elleni vb-döntőben is szerepelt.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. nevében szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk!

 

Információk: Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2019. március 17. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Budafoki MTE Sporttelep

Cím: 1222 Budapest, Promontor u. 89.

Belépőjegy információk:

A vendég belépők egységesen 800,- forintba kerülnek, melyeket a 3. számú kapunál (Zuzmó utca)  található pénztárnál vásárolhatnak meg. Nyugdíjasok és diákok ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzést.

Megközelítés, belépés:

VIP- és tiszteletjegyes vendégek a Promontor utca felőli bejáratnál vehetik át belépőjüket, a vendég szektorba pedig a Zuzmó utcáról lehetséges a belépés. Figyelem! Forgalmi rend változás: a Promontor utca a Tóth József utca irányából egyirányú lett.

Térkép:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Kapcsolódó hivatkozások:

http://www.budafokimte.hu/hu/jegy_es_berlet_vasarlas

http://www.budafokimte.hu/hu/informaciok,_belepes

http://www.budafokimte.hu/hu/palyarendszabalyok

Beharangozó: Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

A tizenegy pozíció és tizenhat bajnoki pontnyi különbség elvileg egyszerű szituációt aposztrofál, hiszen ebben a helyzetben látogat a Békéscsaba 1912 Előre 2019. március 17-én a Budafoki MTE otthonába.

A jelentős különbség azonban az idei bajnokságban – ahogy azt már megszokhattuk és tudjuk – közel sem biztosíték semmire. Bár a XXII. kerületiek szezonbeli teljesítménye igencsak hektikusra sikeredett és jelentős meglepetést nem is tudtak eddig okozni, azért a tavasz folyamán már megtréfálták a Siófok (2-1), a Soroksár (0-1) és a Győr (2-1) csapatait is. Ezzel együtt a nevük mellett szereplő 9 győzelem, 4 döntetlen, 15 vereség, valamint az ezzel együtt járó 31 pont a tabella 15. helyére elegendő. Bár ez még három pozícióra van a már kiesést jelentő 18. placctól, nyugalomra és hátradőlésre semmi okuk nem lehet. Az őket üldöző és a kiesés elől vagy annak szele elől menekülő csapatok (Balmazújváros, Siófok, Cegléd, Mosonmagyaróvár, Monor) is szeretnék elkerülni végzetüket, így aztán minden apró pontocskára szüksége van Csizmadia Csaba neveltjeinek. Ha más nem is, de ez biztosan motiválja őket, bár a nyugalom és higgadtság többször szülhet eredményességet, ami viszont inkább a mi malmunkra hajthatja a vizet. Az Előre fiainak ilyen formán semmi okuk nincs az idegeskedésre, a szezon elején meghatározott minimális célt elértük, kiesési gondjaink biztosan nem lesznek, így talán most már lehet egy kicsit merészebb álmokat dédelgetni és más irányba is tekinteni – bár messze még a vége.

Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE (2018. 09. 30.)

Tekintettel arra, hogy az utolsó 10 forduló következik a 2018/2019-es Merkantil Bank Ligában, ebből következőleg 30 szerezhető pont maradt a kalapban, így újra átnézhetünk egy kicsit a szomszédos bajnokságokba is. A harmadosztály Keleti csoportját 42 ponttal az ESMTK vezeti, de itt sem dőlhetett még el semmi, hiszen 12 fordulóval a vége előtt szinte bármelyik üldöző lehet a befutó. A Közép csoportban a Szentlőrinc SE áll az első helyen (38 pont), de a helyzet gyakorlatilag ugyanaz, mint keleten. Nyugaton viszont sokkal tisztább a kép, hiszen az FC Ajka (48 pont) 11 egységgel húz a második helyezett Érdi VSE előtt – tehát, amennyiben generális fordulat nem következik be, akkor jövőre akár Ajkára is lehet majd utazni. Az OTP Bank Ligában szépen lassan eldőlni látszanak a dolgok, hiszen mindössze kilenc forduló, ezáltal 27 szerezhető pont maradt a csapatok előtt. A Haladás továbbra is a sereghajtó szerepben 16 ponttal, 11 egység hátrányban a még bennmaradást érő 10. helytől. A Kisvárda számára némileg több esély mutatkozik, hiszen csak 2 pont választja el az előbb már említett üdvözítő helyezéstől. Az előttük álló csapatok pontszerzései, valamint a szerezhető pontok számának nyilvánvaló csökkenése viszont nemsokára véglegesítheti a helyzetet, így a végére valószínűleg már sok izgalom nem is marad.

Visszatérve az előttünk álló mérkőzésre: a két fél egymás elleni mérlege némi békéscsabai fölényt mutat, hiszen az eddigi kilenc találkozás alkalmával ötször mi, négyszer pedig a budafokiak tudtak győzedelmeskedni. Érdekes módon döntetlenre még sosem végzett egymás ellen a két csapat. A 15-12-es gólarány sem tükröz jelentős differenciát, viszont az osztás eredményeképpen adódó mérkőzésenkénti hármas átlag mindenképpen közönségszórakoztató meccset vetít előre. Utoljára a 10. fordulóban, 2018. szeptember 30-án hazai körülmények között találkoztunk a budapestiekkel, akkor Viczián és Szatmári találataival 2-0 arányban itthon tartottuk a három pontot. Vendéglátóink az elmúlt felvonásban 2-1 arányban kaptak ki Putnokon a Kazincbarcikától, ellenben Boér Gábor legénysége kiegyenesítette a mérőszalagot, amikor hasonló arányú győzelemmel hozta el az igen értékes három egységet Győrből. Mindent összesítve együttesünk 28 lejátszott forduló után továbbra is a tabella negyedik helyét foglalja el, mérlegünk: 13 győzelem, 8 döntetlen, 7 vereség, valamint 47 pont. A válogatott szünet előtti utolsó összecsapásból elhozható pontok begyűjtése mindenképpen pozitívan befolyásolná a morált és az egyenleget, így aztán a maximális koncentráció és rendelkezésre álló erőink teljes mozgósítása szükséges vasárnap. Meglepő módon most nem minket sújtanak eltiltások, hiszen ezúttal a hazai csapat keretéből hiányzik majd Kovács Dávid és Oláh Bálint – mindketten összegyűlt 5-5 sárga cédulája miatt kénytelen a lelátóról szemlélni az összecsapást. Előbbi hiányzása érzékenyen érintheti vendéglátóinkat, hiszen a budaörsi csapat ügyeletes gólfelelőséről van szó, aki eddig 13 találattal tudott hozzájárulni csapata egyenlegéhez. Ellenfelünk játékosai között több ismerőst is felfedezhetünk, hiszen Ihrig-Farkas Sebestyén és Póser Dániel egyaránt Budafokon rúgja a bőrt.

Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE (2018. 09. 30.)

A Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Zierkelbach Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival legutóbb 2018. április 22-én, a Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 2-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 515 sárga- és 35 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Bede Tamást és Kis Zoltánt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Oláh Gábor látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon 29. fordulóját március 17-én (vasárnap) 15:00 órától Duna Aszfalt TVSE – BFC Siófok, Vác FC – BSS Monor, Dorogi FC – ZTE FC, Soroksár SC – Ceglédi VSE, KBSC FC – Credobus Mosonmagyaróvár, 17:00 órától Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre, Nyíregyháza Spartacus FC – WKW ETO FC Győr, Kaposvári Rákóczi FC – Aqvital FC Győr, Vasas FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, valamint Gyirmót FC Győr – Budaörs párosításokban bonyolítják le.

A párosításokat szemlélve szoríthatunk a Dorog kellemetlenkedéséért a Zalaegerszeg vendégjátéka alkalmával, a Csákvár harciasságáért Kaposvárott, valamint a pillanatnyi állást tekintve inkább a Budaörssel szimpatizálnánk a Gyirmót ellenében. A táblázaton átvette az irányítást a Zalaegerszeg (57 pont), második a Gyirmót (56 pont), a harmadik helyet pedig ezúttal a Kaposvár birtokolhatja (55. pont). A kieső zónában továbbra is a Cegléd (25 pont), a Mosonmagyaróvár (24 pont) és a Monor (18 pont) próbálja rendezni sorait.

Budapesten az előrejelzés szerint: vasárnap jelentősebb melegedés várható, a hőmérséklet akár 19 Celsius fok körül is alakulhat, elszórtan felhők árnyékolhatják a napsütést, de csapadék előfordulása nem valószínűsíthető. A Nap 2019. március 17-én 17 óra 52 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemre fiatal csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Következő hazai mérkőzés:
http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-nyiregyhaza-spartacus-fc-20190331/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Ünnepeltjeink

Március hónapban sem feledkezünk meg születésnaposainkról, hiszen az Előre-család több tagját köszönthetjük ezúton is.

Március 3-án Szélpál Norbert nyitja a sort, aki 23. életévét tölti be ezen a napon. A folytatásban március 7-én Lustyik Levente, majd 20-án Barkász Sándor többségi tulajdonosunk, valamint Pásztor József szakmai igazgatónk ünnepelhet. A sort Sinan Sinanovic zárja ebben a hónapban, hiszen március 27-én évei számához még egyet hozzáadhat.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!