Dávid Zoltán profi szerződéssel folytatja az Előrénél

Dávid Zoltán Gergő 1 + 1 évre írt alá a Békéscsaba 1912 Előre csapatánál.

Fotó: Lehoczky Péter

Az U17-es válogatott Dávid Zoltán Gergő profi szerződést írt alá az Előrénél, ezzel a következő szezonra biztosan elkötelezte magát a viharsarki klubnál. Az évek óta hatékonyan működő program folytatódik és a továbbiakban is fiatal, saját nevelésű és megyei kötődésű játékosokra épül másodosztályú csapatunk is.

Zoltán 2019. augusztus 29-én debütált a Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 mérkőzés 90. percében, ezáltal a felnőtt futball világában is. A 2018/2019-es szezonban eddig 17 bajnoki mérkőzésen volt kerettag, egyszer kezdőként, háromszor pedig csereként kapott lehetőséget és 97 percet töltött a pályán. Résztvevő volt az U17-es válogatott EB-selejtező elit körének mérkőzésein is, ahol a Magyar csapat kiharcolta az Európa Bajnokságon való részvétel jogát.

Sok-sok lila-fehér sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Boér Gábor távozik az Előrétől

Boér Gábor vezetőedző bejelentette, hogy pályafutását máshol folytatja, így a szezon végén távozik a Békéscsaba 1912 Előre csapatától.

Klubunk köszöni Boér Gábor munkáját és mindazt, amit a békéscsabai labdarúgásért tett! A Békéscsaba 1912 Előre mind a magánéletben, mind a további szakmai pályafutásában sok örömöt és sikert kíván! A szakmai stábtól Makra Zsolt asszisztens edző és Kovács Tamás erőnléti edző is távozik, akiknek sok sikert és jó egészséget kívánunk a továbbiakban!

A 2015/2016-os szezontól kezdve NB III-as csapatunkat irányította, a 2016/2017-es idényben viszont már Zoran Spisljak munkáját segítette asszisztens edzőként, majd 2017. márciusától kezdve megbízott vezetőedzőként vette át másodosztályú csapatunkat. A 2017/2018-as idényben viszont már egészen bronzéremig vezette együttesünket, így az aktuális idénnyel bezárólag két teljes szezont tudhat majd magáénak a Békéscsaba 1912 Előre történelmében.

Az új vezetőedző személyét a vezetőség a későbbiekben nevezi meg. A klub évek óta hatékony filozófiája és célkitűzései továbbra is változatlanok maradnak, azaz elsősorban a helyi kötődésű-nevelésű fiatal játékosokra épül majd az együttes és kizárólag olyan szakember érkezhet, aki mindenféle téren szinkronban tud dolgozni ezekkel az elvekkel.

Beharangozó: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

Húsvét vasárnap a tizenkettedik Balmazújváros – Békéscsaba összecsapás következik, amikor a bajnokság 33. fordulójában, április 21-én 17:00 órától idegenben lépünk pályára.

A két mérkőző fél között nemcsak az elmúlt időszak történései mutatnak jelentősebb különbséget, de a pillanatnyi helyzet is az Előre oldalára billenti a mérleg nyelvét. Az eddigi tizenegy alkalomból ötször mi, vendéglátóink pedig mindössze kétszer győztek, négy alkalommal viszont döntetlent mutattak az eredményjelzők a mérkőzések végén. A differencia a gólarányban is megmutatkozik, amely 15-9 javunkra. A csapatok pillanatnyi helyzetét vizsgálgatva: a Balmazújváros a 17. helyen áll, melyet 7 győzelmüknek, 10 döntetlenjüknek és 15 vereségüknek köszönhetnek. A helyzet számukra nem túl derűs, hiszen mindössze egy pozíció és öt bajnoki egység választja el őket a már kiesést jelentő 18. helytől, ahol jelenleg a Cegléd áll. Előző találkozásunk alkalmával is mi győzedelmeskedtünk, hiszen 2018. október 28-án, a 14. fordulóban 2-1 arányú lila-fehér sikert jegyezhettünk fel. A hajdúságiak utoljára 2016. augusztus 7-én tudtak ellenünk három pontot begyűjteni, amikor 0-1 arányban Békéscsabán nyertek. Az elmúlt öt fordulóban pontot sem szereztek, viszont kaptak 12 gólt – tehát igen rossz sorozatból érkeznek. Toni Golem neveltjei 2019. március 6-án, a ZTE ellen tudták utoljára szaporítani bajnoki egységeik számát, amikor hazai körülmények között gól nélküli döntetlent értek el. Ebben a szituációban – függetlenül attól, hogy otthon játszanak – nyilván nem fognak kockáztatni és eszetlenül nekünk rontani, hiszen számukra minden egyes aprócska bajnoki pont létkérdés lehet.

Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (2018. október 28.)

Ezzel szemben Békéscsabán némileg más a helyzet. Csapatunk 32 lejátszott mérkőzés után, a hatodik helyről várja a balmazi túrát. Mérlegünk 14 győzelem, valamint 9-9 döntetlen és vereség, melyek 51 pontot hoztak a konyhára. Az ötödik pozícióban pontazonossággal a Budaörs áll, hiszen több győzelmüknek (16) köszönhetően elénk rangsorolták magukat. Sajnos ebben a felvonásban sem számíthatunk a többiekre, hiszen az előbb említett alakulat a Ceglédet fogadja, így kicsi a valószínűsége, hogy szívességet tennének nekünk. Erre persze egy ilyen kiegyenlített bajnokságban nem is bazírozhatunk, más téren kell az eredményesség gyógyszerét keresni. A helyzetünk olyan szinten megnyugtató, hogy kiesési gondjaink nyilván nem lesznek, abból a szempontból pedig inkább idegesítő, hogy lehetne ennél sokkal jobb is. Rengeteg olyan pontot hullajtottunk el, amely mindenféle körülményt figyelembe véve, talán begyűjthető lett volna?! Utólag persze könnyű okosnak lenni, de ahogy a szakmai stáb is többször elemezte a helyzetet, talán mostanra reális a kép. Ez nyilván másképp is alakulhatott volna, ha elkerül minket a sérüléshullám, amely egész szezonban hátráltatta a munkát. Szokták mondani, hogy mindig azoknak kell megoldani a feladatot, akik éppen a pályán vannak – ami rendben is van ebben a formában -, de a megfelelő színvonalon és eredményességgel pótolni a kiesőket nem túl egyszerű feladat. Ebből a szempontból ezúttal sem vagyunk kiegyenesedve, hiszen Hursán György megsérült a Tiszakécske elleni mérkőzésen (az 57. percben le kellett cserélni), Mészáros Márk, Gránicz Patrik, Mácsai László és Ilyés Tamás továbbra sincs bevethető állapotban. Lustyik Levente – ahogy azt többször leírtuk – ebben a szezonban már nem lép pályára, Máris Dominik szerepeltetése pedig még kérdéses. Bár színes lapok miatti eltiltott játékosunk nincs, de hogy érezzük a törődést, ezúttal Boér Gábor vezetőedzőnk nem ülhet a kispadra, hiszen a szövetség két bajnoki mérkőzésre tiltotta el. A vendéglátóknál hasonló cipőben jár Balogh János – kit manager, de egy balmazújvárosi játékos sincs ezúttal eltiltva, bár az ETO ellen összesen hét lapot is kaptak. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Berki Istvánnak, aki már nyolc találattal járult hozzá csapata sikereihez.

Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (2018. október 28.)

Egy évvel visszatekintve, tavaly ebben a szakaszban kicsit jobban álltunk, hiszen akkor 55 ponttal a zsebünkben, a 3. helyről várhattuk a 33. fordulót. A tabellára pillantva látható, hogy a Vasas öt győzelemből álló sorozatával egy pontra megközelítette a képzeletbeli dobogó alsó fokát, melyet 56 ponttal még mindig a Kaposvár birtokol. A két feljutó helyen a ZTE (69 pont) és a Gyirmót (60 pont) áll, és előbbi célját – talán kijelenthetjük -, nem fenyegeti túl sok veszély. Azonban még 18 szerezhető egység van a kalapban, így papíron semmi sem dőlt el. A sereghajtó pozíciókból továbbra is a Cegléd-Mosonmagyaróvár-Monor trió próbál elmozdulni.

Toni Golem: – Biztos vagyok abban, hogy ha megnyerünk egy mérkőzést, az át fogja törni az esetleges gátat. Így tehát arra van szükségünk ebből a szempontból is, de más megközelítésből is, hogy minél hamarabb győzzünk. Nagyobb koncentrációra van szükség az ellenfél pontrúgásainál, hiszen ezeknek volt köszönhető legtöbbször a vereségünk. Több figyelem kell az edzéseken is, és akkor nem lesz probléma a jövőben. A Békéscsaba elleni kérdésben rövid leszek – ami a választ illeti -, hiszen fontos dologról van szó: mindenképpen győzelmet várok!

Boér Gábor: – A csapat hullámzó teljesítményt nyújt, így a legutóbbi Tiszakécske elleni hazai vereség után most, ha a sormintát nézzük idegenbeli győzelem következne – hiszen két hete nyertünk a Kaposvár otthonában. Sajnos azonban hétről-hétre más-más összeállításban kell pályára lépnünk a sok sérült, illetve eltiltott miatt. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a hazaiak a kieső zóna közelében vannak, így bizonyára mindent megtesznek majd a három pont érdekében. Mi tulajdonképpen tét nélkül játszhatunk vasárnap este, így bár ezúttal is többen hiányoznak majd a csapatból, ha mindenki tudása legjavát adja, akkor megszerezhetjük a győzelmet, hiszen célunk, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán.

Verpecz István (kapus): – Vereség után érkeznek hozzánk, biztos, hogy fel lesznek tüzelve, ki akarják javítani a múlt heti kisiklásukat. Nehéz meccs lesz az biztos, hiszen vannak gyors játékosaik, akik ráadásul remek rúgótechnikával is rendelkeznek. De mindenre fel kell készülnünk! Természetesen alaposan kielemezzük őket is, mint ahogy azt idáig a többi ellenfélnél is tettük. A lényeg az lesz, hogy mennyire tudjuk azt megvalósítani, amit megbeszélünk – valószínűleg ezen fog múlni. Természetesen azt várom, hogy bármi áron, de megnyerjük a találkozót.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Dolnegó Bálintot akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival legutóbb 2018. április 11-én a Békéscsaba 1912 Előre – Soproni VSE 3-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 419 sárga- és 45 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Varga Zsoltot és Márkus Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Böcskei Balázs látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon 33. fordulóját április 21-én (vasárnap) 17:00 órától Budafoki MTE – Kaposvári Rákóczi FC, Duna Aszfalt TVSE – Nyíregyháza Spartacus FC, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre, Vác FC – WKW ETO FC Győr, Dorogi FC – Aqvital FC Csákvár, Soroksár SC – BFC Siófok, KBSC FC – BSS Monor, Credobus Mosonmagyaróvár – ZTE FC, Budaörs – Ceglédi VSE, valamint 18:00 órától Gyirmót FC Győr – Vasas FC párosításokban bonyolítják le.

Ezúttal a Budafok esetleges meglepetés sikeréért szoríthatunk a Kaposvár ellen – bár gyakorlatilag ennek a mérkőzésnek a végkimenetele szinte matematikailag is teljesen mindegy szempontunkból. A forduló rangadójának nevezhető Gyirmót – Vasas összecsapáson ezúttal inkább előbbinek szurkolnánk, a Budaörs – Cegléd meccsen pedig a vendégeknek. Nyakunkon a Soroksár (50 pont) és az ETO (48 pont), így engedtessék meg, hogy jelen helyzetünkben a Siófok idegenbeli és a Vác hazai győzelméért drukkolnánk.

Balmazújvárosban az előrejelzés szerint: vasárnap valódi tavaszi időjárás várható, csapadék nem valószínűsíthető és a maximális hőmérséklet akár 20 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2019. április 21-én 19 óra 42 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre fiatal csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozások:

https://balmazfoci.hu/2019/04/hullamvasut/

https://balmazfoci.hu/2019/04/a-szamok-tukreben-bekescsaba-1912-elore-2/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2019. április 21. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Balmazújvárosi Városi Stadion

Cím: 4060 Balmazújváros, Sporttér út 5-7.

Belépőjegyek:

A vendég drukkerek a “C” szektorba tudnak jegyet váltani, melyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek. A 6 éves kor alatti gyermekek részére a mérkőzés megtekintése ingyenes. A mérkőzés napján 2018. március 14-én (szerda) 16:00 órakor nyit a C-szektor pénztára. A vendég szektor befogadóképessége 306 fő.

Online jegyvásárlás:

Internetes jegyvásárláskor NEM KÖTELEZŐ a személyes adatok megadása, kivéve a biztonsági szempontból minősített vagy az MLSZ által kötelezővé tett mérkőzések esetén. Online jegyvásárlásnál csak bankkártyával lehet fizetni. Kérjük a szurkolókat, nyomtassák ki a jegyet és a kinyomtatott lapot hozzák magukkal a mérkőzésre! Aki nem nyomtatja ki a jegyét, azt nem áll módunkban beengedi a stadionba! Felhívjuk tisztelt szurkolóink figyelmét, hogy a beléptetéskor a rendezők az otthon kinyomtatott és kivágott jegyeken található adatokat – diákok és nyugdíjasok esetén – összevetik a diák-, és nyugdíjas igazolványokkal, így kérünk minden kedvezményre jogosult szurkolót, hogy hozza magával ezen okiratokat!

http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002859/Balmaz-Kamilla-Gyogyfurdo—Bekescsaba-1912-Elore

Megközelítés

A vendégek itt juthatnak be a stadionba, valamint a parkolóba.

Stadion

Térkép

Kapcsolódó hivatkozások:

https://balmazfoci.hu/klub/stadiontortenet/

https://balmazfoci.hu/jegyinformaciok/jegyvasarlas/

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Sajtótájékoztató Budapesten

A Nemzeti Értékek Könyvkiadó munkatársai 2019. április 15-én sajtótájékoztatót tartottak Budapesten a Kazimír Házban a Dénes Tamás – Dlusztus Imre szerzőpáros Meggypiros mezben című, készülő kiadványáról – egykori válogatott labdarúgók és támogatók társaságában. A hiánypótló lexikon az 1902-től napjainkig pályára lépett 997 válogatott labdarúgó életrajzát mutatja be.

Álló sor balról: Munkácsi Imre szerkesztő, Dlusztus Imre projektigazgató-főszerkesztő, Dobrotka Pál kiadóvezető, Mracskó Mihály válogatott labdarúgó, Subicz István főmunkatárs, Nagy László és Nagy Antal válogatott labdarúgók, Vasánszky Ágnes stratégiai igazgató, Ferencz Rezső író-főszerkesztő helyettes, Esterházy Márton válogatott labdarúgó, Beer Zsuzsi főmunkatárs, Lakat T. Károly újságíró, Bihari Zoltán író-projektigazgató-főmunkatárs, Csécsi László író-projektigazgató.

Középen: Gelei József, Dunai II. Antal és Izsó Ignác válogatott labdarúgók, Dénes Tamás projektigazgató.

Első sor: Jónyer István világbajnok asztaliteniszező díszvendég, Szabó György, Juhász István, Rákosi Gyula válogatott labdarúgók, Melczer Mária Ágnes gyógyszerész-tulajdonos, Nyilasi Tibor válogatott labdarúgó, Dr. Jaczkó Sándor, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Főegyházmegye szórvány helynöke.