Az utolsó erőfelmérő

A téli felkészülési időszak utolsó erőfelmérője következik 2019. január 26-án (szombaton) 14:30 órától, amikor ismét Szerbiában lép pályára együttesünk az FK TSC Bačka Topola ellen.

Következő ellenfelünk igen komoly játékoskerettel bír, hiszen a Transfermarkt szerint a csapat összértéke 3,9 millió Euró és jó esélyük mutatkozik a felfelé történő osztályváltásra is. A körülmények és vendéglátóink minősége mindenképpen hasznos próba elé állítja majd az Előrét, így eltekintve a hosszú utazástól mindenképpen hasznunkra válhat a túra. Ezzel együtt bő egy hét marad hátra a rajtig, így az utolsó napok már teljes egészében bajnoki ritmusban telnek és természetesen az események is felpörögnek majd.

Hajrá Lilák!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Előre Triatlon

A SZEOL elleni felkészülési mérkőzés után, csütörtökön jó hangulatú és poénoktól, valamint sporttól egyáltalán nem mentes összetartáson vehettek részt csapatunk tagjai.

A békéscsabai Tréning Centerben került megrendezésre az I. Előre Triatlon – kicsit másképp. Három sportágban (asztalitenisz, csocsó és biliárd), páros versenyben mérhette össze erejét a szakmai stáb és labdarúgóink. Az egész délutánt felölelő hasznos elfoglaltság alkalmával jó alkalom nyílt némi kikapcsolódásra és mivel a vetélkedésnek tétje is volt, komoly taktikai harc alakult ki. A sorsolással eldöntött csoportmérkőzések után, a továbbjutók küzdhettek meg az első három helyezettnek járó serlegekért.

A legjobbnak a Mészáros-Király kettős bizonyult – nekik gratulálunk a győzelemért, de ezen a napon elsősorban a részvétel volt a fontos – így ebből a szempontból mindenki nyert! Mindent összevetve a vesztesek nem felejtenek és visszavágást emlegettek… folytatás következik! 🙂

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Extrém időjárás

Extrém időjárási körülmények között folytatja a felkészülést csapatunk, hiszen Békéscsabán éjszaka óta megállás nélkül havazik, így az edzőpálya alkalmassá tétele sem volt egyszerű dolog.

Holnapra ugyanez érvényes a 4-es Honvéd utcai pályára is, hiszen szerdán 14:30 órától a SZEOL SC csapatát fogadjuk felkészülési mérkőzésen. Vendégeink egyébként az NB III. osztályú bajnokság Közép csoportjában a tavaszi szezon előtt a harmadik helyen állnak, így jó eséllyel dédelgetnek feljutási reményeket. A mérkőzés egészen biztosan keménynek és küzdelmesnek ígérkezik, ezért mindenképpen jól szolgálja a felkészülés ezen szakaszát. Érkezünk a kedd délelőtti edzés felvételeivel, melyeken Mészáros Márk, Zahorán Balázs, Szalai Dániel és Makra Zsolt asszisztens edző is kameránk elé állt.

Hajrá Lilák!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Helyzetjelentés a Kórház utcából

A felkészülés félidejénél járva, három edzőmérkőzéssel a hátunk mögött, a harmadik hétnek vágott neki első csapatunk. Két teljes hét áll még rendelkezésére együttesünknek, hogy a február 3-i szezonpremierre a lehetőségek szerint minél jobb formába kerüljön.

A cél érdekében akár a szakmai stáb, akár játékosaink egyaránt megtesznek minden tőlük telhetőt, így folytatják a január 7-én megkezdett kemény munkát. A hétfői tréning után, keddtől már más jellegű feladatokat kapnak labdarúgóink: úgynevezett sprint-edzésre is sor kerül, valamint a pontrúgások gyakorlására is lehetőség nyílik. Szerdán 14:30 órától a SZEOL SC csapatát fogadjuk a 4-es Honvéd utcai pályán – ezen a napon azonban többen pihenni fognak, így közel sem a teljes csapattal állunk majd fel -, csütörtökön viszont némi pihenőre is sor kerül, hiszen egy háziversennyel egybekötött összetartáson vehetnek részt csapatunk tagjai – megrendezésre kerül ugyanis az I. Előre Triatlon, így három sportágban (biliárd, asztalitenisz és csocsó), párokba rendeződve mérhetik össze erejüket. Péntekre regenerációt írt elő a stáb, majd szombaton reggel 09:00 órakor újra Szerbia felé indul együttesünk, ahol Plitvičkán (Bačka Topola) a Puskás Akadémia helyi bázisán mérkőzik meg az FK TSC Bačka Topola csapatával.

A sérültekkel és próbázókkal kapcsolatban megtudtuk, hogy Máris Dominik és Hursán György továbbra is maródi, Szalai Dániel viszont elkezdheti a komolyabb munkát, így jó esély mutatkozik arra, hogy a szezon kezdetére visszatérhessen. Tóth Dániel tovább lábadozik, nála még edzésmunkáról nem lehet szó. Uram János a hétvégén meghúzódott, de sérülése nem tűnik komolynak és folytathatja a megkezdett edzésmunkát. A szakmai stáb véleménye szerint az egészséges játékosaink közül sincs még mindenki komplett állapotban, így rájuk további erőnléti programok várnak. A múlt héten próbajátékra érkezett Sergiu Jurj-tól elköszöntünk, csakúgy mint Kokenszky Norbertől is, akit csapata nem enged el, így igazolása nem lehetséges. A mai napon viszont újabb próbázó érkezett a Kórház utcába, régi kedves ismerősünk Vólent Roland személyében – aki többek között tagja volt a néhány évvel ezelőtt első osztályba jutott csapatnak is. Mezei Szabolcs behívót kapott az U19-es válogatott összetartására, így a nemzeti csapattal készül az Európa Bajnokság elit körére. Végül, de utolsósorban az is konkretizálódott, hogy Styecz Bence és Mácsai László is az első keretben folytatja tavasszal.

Hajrá Lilák!

Utánpótlás falinaptár 2019

Kedves Szülők, Szurkolók, Érdeklődők!

Elkészültek a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 2019-es falinaptárai, melyekre 2019. január 20-ig tudunk rendeléseket felvenni.

[tz_plusgallery id=”15″]

Ár: 2.100,- Ft / darab

Méret: A/3

Oldalszám: 13

Kivitel: színes, digitális nyomtatással

Kötészet: spirálozva, vágva

Megrendelni a következő e-mail címre küldött üzenetben lehet: pangert.laszlo66(at)gmail.com. Kérjük, hogy a levélben tüntesse fel pontos nevét, telefonszámát, valamint az igényelt darabszámot is! Köszönjük!

A naptárakat az alábbi helyen és időben lehet átvenni és kifizetni.

Kolorprint Kft. – Nyomda (Knyihár János)

Mobil: +36 30 278 9637
Cím: 5600 Békéscsaba, Teleki utca 6.

Átvételi időpontok:
2019. január 31. (csütörtök) 08:00 és 16:00 óra között
2019. február 1. (péntek) 08:00 és 16:00 óra között
2019. február 7. (csütörtök) 08:00 és 16:00 óra között
2019. február 8. (péntek) 08:00 és 16:00 óra között

Hajrá Lilák!