Beharangozó: Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre

Vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban folyik jelenleg a bajnokság, hiszen a válogatott szünet előtt sűrűbb a program a másodosztályú bajnokságban is. Az augusztus 25-i MTK elleni rangadót sikeresen teljesítette csapatunk, apró nüanszokon múlott a bravúr, de szerdán 17:30 órától már Balassagyarmaton a Vác ellenében lépünk pályára, így gyakorlatilag csak az elemzésre és a konzekvenciák levonására van idő.

Kedden délelőtt még itthon edzettek a Lilák, délután azonban útnak indult csapatunk, hiszen a Vác FC egyelőre ideiglenes helyen, a balassagyarmati Kövi Pál Sportközpontban rendezi meg “hazai” mérkőzéseit. A Merkantil Bank NB II Liga 6. fordulójában az a váci egylet lesz az ellenfelünk, akiknek még az indulásuk is bizonytalan volt a szezon előtt. A tulajdonosváltáson átesett piros-kék együttesnek szinte csak az utánpótlás korú játékosai maradtak – tisztelet a kivételnek -, velük próbálják meg a lehetetlent. Bánföldi Zoltán neveltjei öt felvonás alatt egyetlen bravúrra voltak hivatottak, hiszen a 4. fordulóban 2-0 arányban felülmúlták a Dorog csapatát. Az összes többi mérkőzésükön kikaptak, azaz mérlegük egyelőre egyetlen győzelem és négy vereség, valamint az ezzel együtt járó 3 pont. Öt rúgott gólra, kilencet kaptak, így a gólkülönbség jócskán mínuszba megy, mindezek együtt pedig csak a 19. pozícióba rangsorolják a Duna-partiakat. Attól függetlenül viszont, hogy jelen pillanatban így áll a szénájuk, lebecsülni őket és legyinteni rájuk nem szabad, sőt!

A Békéscsaba egyetlen pozíciót javított az előző forduló óta, így most a 9. helyen áll. Az egyenleg ötből két győzelem, két vereség és egy döntetlen, melyekért hét bajnoki egység jár. Az utóbbi két hazai összecsapás viszont rendre jól sikerült, amit a közönség is érez és éreztet, hiszen meccsről-meccsre egyre többen vagyunk a lelátón, hova-tovább a másodosztályú fordulóban nálunk voltak legtöbben kíváncsiak csapatukra – már amennyiben jók az értesüléseink -, és számítsuk bele azt is, hogy az időpont sem volt éppen a legbarátibb. A szezonban lejátszott összes mérkőzést tekintve is a negyedik helyen állunk, csak a Szombathely két meccse, valamint az ETO Gyirmót elleni házi rangadója csalt ki több nézőt. Csak így tovább, köszönjük mindenkinek – nagyon jó ezt látni és átélni! Higgyék el, extra energiák érkeznek ilyen módon a srácok felé, akiknek hatalmas motivációt és többlet energiákat biztosít minden biztató szó és szurkolás! Még egyszer köszönjük szépen!

A két mérkőző fél egymás elleni történelme jelentős – elég csak éppen a vasárnapi ünnepségen emlegetett 1993-94-es szezonra gondolni -, hiszen az első osztályban húsz, míg a második vonalban tizennyolc alkalommal találkoztak. Az események szummázása minimális váci fölényt mutatnak, az NB II-ben hétszer ők, míg hatszor mi tudtunk győzni, ugyanennyi alkalommal pedig döntetlen eredmények születtek. Az első osztályban viszont egált jelez az egyenleg, mert 6-6 győzelem szerepel mindkét gárda neve mellett, a 8 döntetlen pedig csak az eldöntetlen harcot támasztja alá. Utoljára 2019. április 28-án, a 2018/2019-es idény 34. fordulójában találkoztunk velük, akkor hazai pályán 2-1 arányban javítottunk a statisztikán. Könnyű lenne azt mondani, hogy egyértelműen csabai győzelem születik majd augusztus 28-án is, de hátrébb az agarakkal, mert ez csak akkor valósulhat meg, amennyiben ugyanolyan fegyelmezett, szervezett és ötletes játékot mutatunk, melyet a Vasas, vagy az MTK ellen is kitettünk a gyepre.

Schindler Szabolcs: – Nagyon sűrű a program, de ezt szeretem, mert akkor a futballal tudunk foglalkozni. Az MTK ellen a csapat bizonyította, hogy mire képes. Bebizonyosodott, hogy nincsen verhetetlen csapat a mezőnyben. Sajnos nem nyertünk, de győzelemre játszottunk, rúgtunk három gólt, igaz mi is kaptunk hármat, az eredmény igazságos. Ez a pont akkor ér majd valamit, ha szerdán győzni tud a csapat, ami biztosan lendületet adna a Budafok elleni mérkőzésre. Egy hét alatt három mérkőzést játszunk és nagyon fontos, hogy a játékosokat hogyan tudjuk rotálni. A hétvégén már a kispadon ülő Ribánszki Lászlóra remélhetőleg már számíthatnak. Biztosan lesznek más változások is, több frissebb embert szeretnénk betenni a csapatba. Azok a csapatok, akik könnyen veszik a mérkőzéseket, nagyokat bukhatnak. Mi minden meccset nagyon komolyan veszünk, így a Vác ellenit is. Több felvételt is láttunk róluk, nagyon kemény, kellemetlen ellenfél.

A Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival legutóbb 2018. szeptember 16-án az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 1-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 490 sárga- és 39 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szalai Dánielt és Vörös Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Kovács J. Zoltán látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon hétközi 6. fordulóját augusztus 28-án (szerda) 17:30 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – WKW ETO FC Győr, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Dorogi FC, Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre, Nyíregyháza Spartacus FC – Duna Aszfalt TLC, 19:00 órától BFC Siófok – Szolnoki MÁV FC, Gyirmót FC Győr – Aqvital FC Csákvár, Szombathelyi Haladás – Budaörs, Budafoki MTE – Soroksár SC, MTK Budapest – FC Ajka, valamint Vasas FC – Kazincbarcika párosításokban bonyolítják le. A Balmazújvárossal ügyeivel kapcsolatban továbbra sincs MLSZ-határozat, úgyhogy tudomásunk szerint továbbra is lejátsszák a soron következő mérkőzésüket.

A tabellára pillantva látható, hogy a továbbra is hibátlan Csákvár (15 pont) vezeti a listát, mögötte a Siófok (11 pont), valamint az ETO (10 pont). Kilenc egységgel szeptemberi első ellenfelünk, a Budafok áll, míg a sereghajtó pozíciókban a Balmaz (18. hely), a Vác (19. hely), valamint az Ajka küzd az elemekkel és saját magukkal.

Az előrejelzés szerint Balassagyarmat térségében, a mérkőzés napján közepesen felhős időjárás várható, 33 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapaték nem valószínűsíthető. A Nap 2019. augusztus 28-án 19 óra 34 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre fiatal csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2019. augusztus 28. (szerda) 17:30 óra

Helyszín: Kövi Pál Sportközpont

Cím: 2660 Balassagyarmat, Ipolypart út 10.

Belépőjegy információk:

A vendéglátó klubtól kapott tájékoztatás szerint a belépők egységesek 1.000,- forintba kerülnek. Tizennégy év alatt ingyenesen tekinthető meg a meccs, diákigazolvány felmutatása után. A jegyvásárláshoz a helyi pályarendszabály alapján fényképes igazolványt kérnek.

Térkép:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

 

Bronzérmes csapatunkat köszöntöttük

A vasárnap esti MTK elleni NB II-es bajnoki mérkőzés után több száz szurkoló előtt köszöntötték a 25 éve az NB I-ben bronzérmet nyert Békéscsabai Előre csapatának tagjait és vezetőit.

Lantos Gábor moderátor, a Magyar Rádió korábbi riportere elmondta, hogy az 1993-1994-es idényben mindenki a Békéscsaba meccsét akarta közvetíteni, ami a helyben dolgozó Fábián István mellett Novotny Zoltánnak sikerült a legtöbbször, de jó néhányszor ő is szerepet kapott.

Az Előre legendák elnevezésű sorozat ötletgazdája, Szarvas Péter Békéscsaba polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, nagyon szerették ezt a csapatot a szurkolók, rendszeresen 12-15 ezer szurkoló biztatta a Lilákat, akik sporttörténelmet írtak. – Legyünk büszkék ezekre a sportemberekre, akiknek jó egészséget, hosszú életet kívánok. Hajrá Előre, hajrá Békéscsaba!

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő az egykori liverpooli menedzser Bill Shankly idézetével kezdte: ,,Vannak, akik azt hiszik, a futball annyira fontos, hogy élet-halál kérdése. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.” Ezután azt emelte ki, hogy Pusztaföldvárról rendszeresen bejárt a csapat mérkőzéseire, amely hétről-hétre örömet okozott sok ezer Békés megyei embernek.

Barkász Sándor, az Előre többségi tulajdonosa azt hangsúlyozta, szeretné, ha minél több megyei kötődésű labdarúgó szerepelne a csapatban, mint a negyedszázados siker idején.

Ezt követően egyesével szólította a zöld gyepre a jelenlévő játékosokat Lantos Gábor. A kapus Udvarácz Milántól megtudtuk, hogy jelenleg Dániában él és mindig büszke arra, hogy ennek a csapatnak a mezét viselte. Szenti Zoltán csapatkapitány azt emelte ki, hogy ezek a fiúk a pályán és azon kívül is barátok voltak, ennek köszönhették a sikert. – Szerettem volna a Magyar Népköztársasági Kupa arany mellé még egyet, de sajnos csak bronz jött össze – mondta kissé szomorúan.

Csató Sándor arról beszélt, hogy a remek szakmai stábnak, az összetartó közösségnek és a megfelelő háttérnek volt köszönhető a siker. – Ezt a bajnokságot mi vesztettük el – mondta az egykori középpályás, aki a csapat nevében megköszönte a szervezőknek, hogy létrejött ez a köszöntés.

Anatolij Gricajuk, aki Békéscsabán telepedett le, azt hangsúlyozta, hogy annak idején ukrán társával, Jurij Usmajevvel azt se tudták, hogy hova jönnek. Azóta viszont nagyon jól érzi magát hazánkban és Békéscsabán, boldog hogy ennek a csapatnak a tagja lehetett.

A gólerős csatár Kulcsár Sándor elmondta, sokat tanult a csapat edzőjétől Pásztor Józseftől, aki bemutatta az edzésen a trükköket. – Kiváló edző, remek közösség, nagyszerű szurkolótábor, ez volt a mi sikerünk titka.

Pásztor József a bronzérmes csapat vezetőedzője: – Bajnokságot kellett volna nyernünk 1994-ben, de a végére sajnos elfogytunk, jöttek a sérülések, több játékost is kiállítottak a bajnoki hajrában, így elúszott az elsőség. Számomra nem szépítette meg az idő ezt a harmadik helyet, én csak a játékosokat és a szurkolókat sajnálom, megérdemelték volna az aranyat.

A város önkormányzatának és az Előrének az ajándékait Szarvas Péter, Herczeg Tamás, Kiss Tibor alpolgármester, Bíró Csaba az önkormányzat szakbizottsági elnöke és Barkász Sándor adta át a labdarúgóknak, valamint a csapat vezetőinek, akik közül nem tudott részt venni az ünnepségen Silviu Iorgulescu másodedző, a betegséggel bajlódó, Baukó András (Tusi) gyúró. Átvette az ajándékot dr. Dányi József orvos, Zahorán György technikai vezető, valamint Jankulár István és Juhász Gyula intézők is.

Az ünnepég este tíz órakor a Himnusz közös eléneklésével zárult.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=16&mev=2019&mho=08&mnap=26&mora=16&mperc=04

Sporthétfő

Június 17-én, hétfőn 16:00 órától ismét elkezdődik Békéscsabán a hagyományos Sporthétfő-programsorozat.

A Főtéri Nyár keretein belül megrendezendő esemény során hétről hétre bemutatkoznak a békéscsabai sportegyesületek és sportolási lehetőséget biztosítanak a Szent István téren a város lakói számára. Az eseményt 2014. óta szervezi nyárról nyárra a Polgármesteri Hivatal Sportcsoportja.

2019-ben is június 17. és augusztus 26. között 10 alkalommal nyílik lehetőség a közös sportolásra, új sportágak kipróbálására.

Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület (Békéscsaba Labdarúgó Akadémia) augusztus 12-én (hétfőn) 16:00 és 18:30 óra között közös focizással és elsősorban a leány labdarúgás népszerűsítésével várja az érdeklődőket.

A Békéscsaba 1912 Előre első- és második csapatának tagjai 2019. augusztus 26-án (hétfőn) 16:00 és 18:30 óra között kerülnek sorra.

Mindenkit szeretettel várunk, hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2284898861763651/

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest

Időpont: 2019. augusztus 25. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A pénztárak egységesen 17:00 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolni.

A büfék 18:00 órakor nyitnak.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG AZ ÚJ, FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú (teljesen új bejárat) kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el. Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét! VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Tömegközlekedési eszközként a 8V jelű autóbusz áll a vidékről érkező vendégeink rendelkezésére. amely az Autóbusz pályaudvarról (Vasútállomás) indulva a Bartók Béla út – Jókai utca – Luther utca – Széchenyi utca – Gyulai út – Péter Jilemniczky utca – Kórház utca útvonalon közlekedik a Körgát sor megállóig. Vasárnaponként 14 óra 24 perckor indul az utolsó járat.

Közlekedési információ:

Figyelem! A Dedinszky Gyula utca egy részén autóbusz megálló építése miatt, csak az egyik sáv járható – torlódásra számíthatnak. Amennyiben tehetik, kerüljék el és érkezzenek a Puskin vagy a Telep utcán.

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/