MLSZ Workshop

A Magyar Labdarúgó Szövetség szervezésében remek workshop-on vehettünk részt 2018. november 22-én Telkiben.

A délelőtti előadások témája a pályafenntartás volt, melynek keretében a ESSMA (European Stadium and Safety Management Association) kereskedelmi- és pénzügyi munkatársa Gert-Jan Cuypers, Sion Bennett a Grass Master Solutions szaktanácsadója, valamint Reece Watson az Arsenal vezető pályamestere beszéltek olyan érdekes témákról, mint a sportpálya-menedzsment, az elektromos- és vizes pályafűtési rendszerek, a pályaszellőztető FAV-rendszer, világítási megoldások, fertőzéskezelés, valamint a gyep természetközelibb ápolása. A program délutáni részében az MLSZ szakemberei adtak tájékoztatást a kommunikáció, a klublicenc, a pénzügy, a biztonság, a marketing és az infrastruktúra területein bekövetkezendő változásokról, szabálymódosításokról, egyben közösen áttekintettük a 2019/2020-as szezon előtti főbb teendőket.

Az esemény egyik fő apropója volt egyébként, hogy az MLSZ is csatlakozott az 1996 óta üzemelő ESSMA szervezethez, így a meghívott, külföldi vendégeknek lehetőséget nyújtottak a bemutatkozásra. Megtudtuk, hogy az eltelt idő alatt több, mint 400 stadion pályájának átépítésében-karbantartásában vállaltak szerepet, már 20 szövetséget és 75 céges tagot tudhatnak magukénak. A pályák átépítése és karbantartása mellett rendezvényeket és konferenciákat szerveznek, létrehoztak egy online tudásplatformot, ahol esettanulmányokat is publikálnak. Tudnak tanácsot adni akár a sérült játékosok kezelésében, az úgynevezett hibrid gyepszőnyegek telepítésében, valamint ápolásában. Főbb tevékenységeik mellett tanulmányutak szervezésével is segítik tagjaik munkáját, sőt az információk folyamatos gyűjtésével, valamint ezek megosztásával is hozzájárulnak a pályafenntartók sikeres munkájához. Az előadások alatt némi vita alakult ki a vizes-, illetve elektromos rendszerű pályafűtési rendszerek fenntarthatósága, illetve költséghatékonysága folytán, hiszen a vendégek tapasztalatai eltértek a témában.

Reese Watson bemutatta az Arsenal centerpálya felújításának menetét, ismertette a telepített új rendszereket (pl. szellőztető rendszer), a karbantartási- és szervizelési teendőket, valamint bőséges adathalmazzal támasztotta alá a fenntarthatósági kérdéseket. A pályavilágítások kapcsán elmondta, hogy egyértelműen a LED-es megoldásoké a jövő, hiszen sokkal költséghatékonyabban üzemeltethetők, mint a hagyományos Nátrium-lámpák. A mesterséges megvilágítás amúgy is igen lényeges a gyepszőnyeg léte szempontjából, hiszen adott esetben ezzel is rá kell segíteni, ahhoz hogy megfelelő mennyiségű fény juthasson el a növényzethez. Érdekes volt látni, hogy milyen pontosan vezetik egy-egy pálya kapcsán a természetes-, valamint a mesterséges fénnyel történő megvilágítással eltelt órák számát. Hangsúlyozta, hogy a pályák “egészsége” szempontjából igen fontos az öntözés és a műtrágya-felhasználás közötti érzékeny egyensúly fenntartása, a föld- és a talajelemzés, a keménység-, valamint a hatásfokmérés. Megtudtuk, hogy a pályákat mintegy napi 3-4 órás kezeléssel hozzák olyan állapotba, hogy az a mérkőzések napjára az előírt paramétereknek megfelelően álljon rendelkezésre. Tájékoztatást kaptunk a gyepet fertőző gombákról, az esetleges algásodásról, ezek megelőzésének módjairól, valamint a védekezés lehetőségeiről. Az is kiderült, hogy 2020 után az Európai Unió tagországaiban már tilos lesz az úgynevezett gombairtó vegyszerek használata, így különös jelentőséggel bírnak az alternatív kezelési módok, mint például az UV-C fénnyel történő megvilágítás. A szakember elmondta, hogy a szakszerű kezelés mellett természetesen igen fontos a fűnyíró berendezések pontos beállítása, az úgynevezett szellőztetési eljárás, valamint a pályák tisztán tartása is.

Sion BennettGrass Master Solutions és a Playmaster (Tarkett Sports) munkatársa előadásában hangsúlyozta, hogy szervezetük élen jár az úgynevezett hibrid-pályák telepítésében, karbantartásban és az ezekkel kapcsolatos támogatásban. A cég 1989 óta foglalkozik Polypropilén injektálással (PP), illetve a szövött technológia (High Performance Fibre / HPF) alkalmazásával, fejlesztésével. Az utóbbi 17 évben több, mint 700 eseményen (mérkőzések, koncertek) voltak jelen, ezzel jelentős tapasztalati tudásra is szert tettek. Kiemelte, hogy a hibrid-pályák hasznos élettartama legalább 15 évvel hosszabb, mint a hagyományos, füves létesítményeké és rendelkezésükre áll az a technológia, mellyel akár a már meglévő gyepes borítást is át tudják alakítani. Az előnyök között említette a stabil gyökérzónát, a kisebb sérülékenységet, az optimális vízelvezetést (megfelelő talajrétegezés esetén) és az sem mellékes, hogy évente legalább 1.000 játékóra használatot tudnak garantálni. Lényeges tudni, hogy a Playmaster hibrid-rendszereknél nem szükséges a teljes talajt kicserélni, így kisebb károsodás, hosszabb élettartam és könnyű cserélhetőség érhető el.

Baricsa Gábor az MLSZ kommunikációs osztályának vezetője elmondta, hogy a Szövetség továbbra is kiemelten kezeli majd a televíziós közvetítésekre kijelölt mérkőzéseket, hiszen egy-egy ilyen adást körülbelül 350.000 néző követ országszerte. Továbbra is igen fontos kérdés a sajtó munkatársainak precíz akkreditációja és a számukra történő megfelelő munkakörülmények biztosítása a helyszíneken. Változás a szabályozásban, hogy a MTVA-val egyeztetve a másodosztályú és alacsonyabb osztályú mérkőzéseket akár már élőben is lehet közvetíteni. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy minden klub ellenőrizze az újabb szezon előtt a rendelkezésre bocsátott marketing eszközök állapotát, azok használhatóságát.

Reményi Gergely a Szövetség klublicenc és pénzügyi szakembere ismertette a 2019. évi klublicenc alapeljárás menetét és ezzel kapcsolatos határidőket. Hangsúlyozta, hogy a licenc megszerzése feltétele a játékengedély kiváltásának. Megtudtuk azt is, hogy az új évben február 6-án nyílik meg az úgynevezett IFA-rendszer a licencügyi eljárások megkezdéséhez. A licenckérelem benyújtásának határideje ezúttal március 18. lesz, melynek elmulasztása jogvesztő hatállyal bír. Március 20-ig minden kérelmet benyújtott klub megkapja a hiánypótlási értesítőket, melyeket március 29-ig pótolhatnak első körben. Április 12-én lejár a második hiánypótlási határidő és ebben a fázisban lehet utoljára jelezni a visszalépéseket, amennyiben a befizetett kapcsolódó díjakat vissza szeretnék igényelni. Április 23-án összeül az elsőfokú licencadó bizottság és elbírálja a benyújtott kérelmeket. Május 3-án lejár a harmadik, egyben utolsó hiánypótlási határidő és ettől fogva folyamatosan érkeznek majd a határozatok is. Május 7-én utoljára ül össze a licencadó bizottság és meghozza a szükséges, még hátralévő döntéseket. A fellebbezések benyújtására nyolc nap áll rendelkezésre és május 31-én gyakorlatilag teljesen lezárulnak a licencügyi eljárások. A klubok személyi állományával kapcsolatban megtudtuk, hogy az első osztályban nagyjából 25 fő alkalmazott, illetve szerződéses jogviszonyú alkalmazott foglalkoztatása kötelező, de egyelőre nem lesz szükséges például a sportigazgatói pozíció fenntartása.

Dr. Bári András a mérkőzések biztonságával-biztosításával kapcsolatban elmondta, hogy bekerül a rendszerbe az úgynevezett “Közreműködő” (Steward) személye, aki a klub alkalmazottjaként, nézőbarát szemlélettel felel majd a biztonsági szolgálat megfelelő munkájáért, feladata a biztonság szolgáltatása, a szurkolói kapcsolattartás, a vendégek fogadása és az esetleges rendbontások megelőzése lesz. Tevékenységét “A néző mindenek előtt!” jelmondat szellemiségében szükséges majd végeznie. Felhívta a stadionokat üzemeltető klubok figyelmét, hogy mindenképpen ellenőrizzék a kihelyezett tájékoztató táblák állapotát, aktualitásait, a pályákra kötött felelősségbiztosítások meglétét. Változásként említette, hogy az eddig kifejezetten megtiltott PET-palackok behozatalát a klubok saját hatáskörükben, a pályarendszabályok módosításával lehetővé tehetik. Tanácsként említette, hogy hasznos ha a biztonsági főnök a klub alkalmazottja, mivel így hatékonyabban képviselheti a klub érdekeit. Kiemelte a helyi rendőrségekkel való folyamatos kommunikációt, valamint a mérkőzések egészségügyi biztosítását (mentő) is.

Csabai András az MLSZ marketing osztályának munkatársa emlékeztetett a kötelezően előírt megjelenések fontosságára, egyben tájékoztatott bizonyos mértékű változásokról is: például a másodosztályban már nem lesz kötelező – csak ajánlott – az úgynevezett interjúfal megléte.

Horváth László Erik infrastruktúra szakértő jelezte, hogy a jövőben ismét lehetőség lesz a stadionokban úgynevezett állóhelyek létrehozására, melyek a teljes befogadóképesség maximum 10 százalékáig deklarálhatók, de ezek nem számítanak majd a teljes kapacitásba. Az ellenőrzések kapcsán kiemelte a vendég szektorok állapotának, különös tekintettel a büfék, valamint a mellékhelyiségek meglétére és üzemeltetésére vonatkozó előírásokat. Emlékeztetett, hogy a szabályos pályák méretének 100-105 x 64-68 méter közöttieknek kell lenniük, a kispadoknak 14 darab ülőhellyel kell rendelkezniük, valamint a pályavilágítás fényereje a másodosztályban 900 LUX értékre változik. A lelátókkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a másodosztályban legalább az egyik hosszanti résznek teljes egészében fedettnek kell lennie. Tájékoztatott arról, hogy kezdeményezték a Sporttörvény újabb módosítását, melynek elfogadása esetén további könnyítés léphet életbe, hiszen a beadott tartalom szerint bármely nem minősített (azaz nem fokozott és/vagy kiemelt biztonsági fokozatba sorolt) meccsen ne legyen kötelező a névre szóló jegyvásárlás, illetve beléptetés.

Összességében igen hasznos és minden részletre kiterjedő előadásokat hallhattunk-láthattunk. Köszönjük a meghívást és a lehetőséget!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

Időpont: 2018. november 25. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes – számukra az úgynevezett helyjegy (5,- forintos) váltásának lehetősége is megszűnt.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A pénztárak egységesen 15:00 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolni.

Váltsa meg belépőjegyét online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002610/Bekescsaba-1912-Elore—Gyirmot-FC-Gyor

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

Tizenhárom nap bajnoki szünet után ismét neki kell gyürkőzni, hiszen november 25-én 17:00 órától a pillanatnyilag listavezető Gyirmót FC Győr csapatát fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Első csapatunk ezzel együtt még öt alkalommal lép pályára a 2018-as évben, ebből kétszer hazai pályán, háromszor pedig idegenben – beleszámítva a Soroksár elleni Magyar Kupa fordulót is. Számunkra igen jól jött ez a lélegzetvételnyi szünet, hiszen így sérültjeink jó része újra hadra foghatóvá vált, át lehetett gondolni az eddigieket, lehetett javítani a hibákon, valamint tovább erősíteni azt, ami már jól működött. A vasárnapi bajnoki igazi rangadó, mivel a harmadik helyezett fogadja az elsőt. Bár a tét ezúttal nem a helyezések felcserélése lehet, a két mérkőző fél között ugyanis 5 bajnoki pont a különbség, azonban ne felejtsük el, hogy az idén hazai pályán eddig még veretlenek vagyunk és szerencsés esetben – ehhez persze az szükséges, hogy a második helyen álló ZTE hibázzon a fordulóban – akár a képzeletbeli dobogó második fokára is felállhatnánk. Ahogy mondani szokták: menet közben jön meg az étvágy és nyugodtan mondhatjuk, hogy mindenki éhes lett. Vonatkozik ez a szakmai stábra, játékosainkra, és szurkolóinkra egyaránt, akik a pompás őszi teljesítménynek köszönhetően mindenképpen az első három hely valamelyikére várja együttesünket az őszi szezon végére. Ehhez további pontra-pontokra van szükségünk, hiszen közvetlen vetélytársaink sem restek – különösképpen következő ellenfelünk sem.

A Gyirmót FC Győr alakulata a 13. forduló óta nem engedi ki a kezéből a vezető pozíciót, és a tizenhét lejátszott mérkőzéséből tizenkettőt megnyert. Mindössze egyetlen döntetlen, valamint négy vereség rontja a sormintájukat ezzel együtt pedig 37 bajnoki pont áll a nevük mellett. A feladat ezúttal sem egyszerű, mivel vendégeink október 7. óta veretlenek. Akkor a második helyezett Zalaegerszegtől kaptak ki egyetlen góllal, azóta viszont 4 győzelem és 1 döntetlen a mérlegük. Kilenc idegenbeli mérkőzésükből hat alkalommal győzni tudtak, tehát teljesítményük mindenképpen megsüvegelendő. Az idei Kupa-sorozat viszont nem sikerült számukra hosszúnak, hiszen a 7. fordulóban – meglepetésre – a III. ker. TVE csapata búcsúztatta őket 2-1 arányban.

Boér Gábor legénysége a 9 győzelemnek, 5 döntetlennek és mindössze 3 vereségnek, valamint az ezzel együtt járó 32 pontnak köszönhetően továbbra is versenyben van – legyen bármi is a cél. A két élen álló csapathoz képest minimális a lemaradás és a szakmai stáb elmondása szerint mindenképp szeretnénk olyan helyzetben téli szünetre vonulni, hogy az mindenki számára megnyugtató legyen. Emlékeztetőül az előző szezonban 17 lejátszott forduló után összegyűjtött 25 pont birtokában, mindössze a 9. helyen álltunk. Ebben a szezonban a különbség 6 pozíció és 7 pont pluszban. Érdekes módon a Gyirmót ugyanebben a szakaszban, egy évvel ezelőtt mögöttünk, a 10. helyen állt. Időről-időre azt is hasznos megvizsgálni, hogy mi az pontmennyiség, amely a biztos bennmaradáshoz szükséges lehet – bár erről reméljük érdemben nem szükséges majd szót ejtenünk a jövőben. Az előző szezonban 42 egységgel esett ki a Szolnok, kalkulálható tehát hogy hozzávetőleg ennyi lenne a minimális egység ahhoz, hogy ne kelljen másban gondolkodni. Mivel jelenleg 32 ponttal bírunk, így a teljes idényből hátralévő 21 forduló alatt gyűjthető 63 pontból nem gondolnánk, hogy minimálisan tízet ne sikerülne még hozzátenni az eddigiekhez. A latolgatás lényege tehát, hogy köszönhetően ennek a csodás ősznek, kiesési gondjaink igen nagy eséllyel nem lesznek.

A két együttes történelmét vizsgálva csupán hat alkalmat emlegethetünk, a mérleg pedig igen kiegyenlített: kétszer vendégeink, egyszer pedig mi hagytuk el győztesen a pályát, három alkalommal viszont döntetlen eredmény született, az összesített gólkülönbség 10-8 a Gyirmót javára. A nézők szempontjából abszolút jó hír, hogy a két csapat összecsapásai alkalmával legkevesebb két gól mindig született. A 2017/2018-as idényben egyik alkalommal sem bírt egymással a két mérkőző fél: 2017. október 8. Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr 1-1, valamint 2018. április 22. Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 2-2.

Színes lapok miatti eltiltott ezúttal egyik csapat keretében sincs, korábbi sérültjeink pedig – Tóth Dániel és Király Patrik kivételével – nagy valószínűséggel tudják majd vállalni a mérkőzést, amennyiben ezt a szakmai stáb is szükségét érzi. Ellenfelünk keretében érdemes kiemelt figyelmet szentelni Nagy Patriknak, aki 11 találatával vezeti a másodosztályú góllövő listát.

A Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr mérkőzés játékvezetőjeként Bognár Tamást akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2018. augusztus 19-én, a ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre 3-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 1.076 sárga- és 95 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Varga Zsoltot és Márkus Tamást jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Róbert látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A tabellára pillantva kiolvasható a számokból, hogy már nem tűnik annyira szorosnak az állás – bár egy forduló alatt is sok minden megváltozhat – és az élen állók sem pihenhetnek, hiszen akár a 29 ponttal bíró Budaörs (5. hely) számunkra szerencsétlen esetben még a dobogóra is felléphet. Figyelmet érdemel továbbá a Kaposvár szereplése is, akik a 4. pozícióból várják a folytatást. A középmezőnyt vizsgálva elmondható, hogy a 6-10. helyen állók egy mérkőzésnyi távolságban vannak egymástól, így ebben a szegmensben is mindenki számára igen fontosak a soron következő mérkőzések. A sereghajtó helyeken a Monor (18.), Budafok (19.), valamint a Mosonmagyaróvár (20.) osztozik, de a 17. pozíciót elfoglaló, továbbra is betegeskedő Nyíregyházát is megcsapta a kiesést jelentő helyek szele.

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon 18. fordulóját november 25-én (vasárnap) 13:00 órától Duna Aszfalt TVSE – Vác FC, Kaposvári Rákóczi FC – Dorogi FC, Nyíregyháza Spartacus FC – Soroksár SC, WKW ETO FC Győr – KBSC FC, BSS Monor – ZTE FC, 17:00 órától Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Budafoki MTE, Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr, Aqvital FC Csákvár – Credobus Mosonmagyaróvár, BFC Siófok – Budaörs, valamint Vasas FC – Ceglédi VSE párosításokban bonyolítják le.

Békéscsabán az előrejelzés szerint: vasárnap kettős fronthatás várható, gyenge eső is valószínűsíthető és a hőmérséklet legfeljebb 10 Celsius fok lehet, így érdemes lesz rendesen felöltözni, aki vasárnap délutáni elfoglaltságnak a Kórház utcai mérkőzés megtekintését választja. A Nap 2018. november 25-én kereken 16 óra 00 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen játékosaink számára különösen fontos, hogy ismét valódi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Együttműködés

Békés Megye sportéletének támogatása céljából, együttműködési megállapodást kötött a nemzeti bajnokságok első és másodosztályában szereplő csapatsport egyesületeivel a 104 Rádió 1.

 

A hazai mérkőzések teljes körű bereklámozásával, az eredmények folyamatos ismertetésével és a csapatok életébe betekintést nyújtó hétközi és hétvégi interjúk révén, az alábbi egyesületeket segítik a jövőben: Békéscsabai Röplabda Sportegyesület, Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület, Békéscsaba 1912 Előre, Békéscsabai Vízilabda Klub, Békési Férfi Kézilabda Club, Békési SZSK, Orosházi Női Kézilabda Club, Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület.

A 104.0 Rádió 1 társadalmi szerepvállalásai keretében három fő területre fókuszál: a sporttal és az egészséges életmóddal kapcsolatos kezdeményezésekre, a kultúrára, illetve a következő generáció értékteremtő megmozdulásaira.

Mindez többet jelent az anyagi hozzájárulásnál. Kizárólag olyan kezdeményezések mellé áll a rádió, amelyek céljaival, elveivel is azonosulni tud.

A sportcsapatokkal közösen azt a célt tűzte ki a 104 Rádió 1, hogy ne csak a hazai bajnoki mérkőzések pontos időpontja és helyszíne jusson el minden emberhez Békés Megyében, hanem a mérkőzések eredményei, a bajnokságok állása és a csapatok életében zajló események, érdekességek. A közös cél így innentől közös munkát is eredményez.

Bízunk benne, hogy a jövőben még többen kilátogatnak a csapatok hazai mérkőzéseire, valamint a hír és magazin műsoroknak köszönhetően a lehető legszéleskörűbb tájékoztatás is elérhetővé válik a Békés Megyében élők számára.

Az együttműködés értelmében a 104 Rádió 1 arculati elemei a jövőben hangsúlyosan megjelennek majd a Békéscsaba 1912 Előre kiadványain, felületein, a Kórház utcai Stadionban és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.radio1.hu

Ünnepeltjeink

November hónapban sem feledkezünk meg születésnaposainkról, hiszen az Előre-család több tagját is köszönthetjük ezúton is.

November 2-án Ferenczi Marcell – szertárosunk nyitotta a sort, majd 4-dikén Kovalik Mariettát köszönthettük – aki a gazdasági irodából segíti a klub működését. November 5-dikén Váradi Zoltán – a Felügyelő Bizottság Tagja, majd 10-dikén Balog Zsolt – második csapatunk technikai vezetője és játékosa felé fejezhettük-fejezhetjük ki jókívánságainkat. November 16-dikán Szikszai László – az Elnökség Tagjának is meghúzhatjuk fülét, majd 24-dikén Viczián Ádám – első csapatunk oszlopos tagja életkorban éri utol mezszámát (22).

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!