Köszönet

A december 16-i pompás Budaörs elleni győzelem hátteréhez tartozik és mindenképpen szeretnénk szót ejteni arról is, hogy a Békéscsaba 1912 Előrénél már megszokott módon, újra példaértékű összefogással sikerült a centerpályát alkalmassá tenni a bajnoki mérkőzésre, egyben biztosítani az MTVA munkatársai számára a közvetítéshez szükséges megfelelő körülményeket.

[tz_plusgallery id=”14″]

Elöljáróban annyit illik tudni a történésekről, hogy december 15-én (szombaton) intenzív havazás kezdődött Békéscsabán és egészen vasárnapig több, mint 20 centiméter csapadék hullott, ami meg is maradt. A Békéscsaba 1912 Előre és a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. munkatársai megfeszített munkával szinte megállás nélkül – éjszaka is – folyamatosan végezték a hóeltakarítást. Vasárnap reggel és délelőtt még többen jelentkeztek, hiszen a lelátókról kizárólag kézi erővel volt lehetséges a hó eltávolítása, amit 11:00 órára sikerült is megvalósítani. Név szerint is köszönjük Kozma Jánosnak – aki minden feltételt és eszközt rendelkezésre bocsátott, Vágréti Lászlónak – aki szervezésével és saját kezű munkájával oroszlánrészt vállalt a mérkőzés szervezésből. Köszönjük az Akadémia vezetőinek – Szokolay Sándornak, Gera Imrének és utánpótlás edzőinek, valamint játékosainak, akik hólapátot ragadtak és fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy a meccset ne kelljen elhalasztani. Hatalmas köszönetünket fejezzük ki második csapatunk vezetőedzője Brlázs Gábor felé, aki lapáttal a kezében iszonyú mennyiségű hótól szabadította meg a lelátókat. Legendáink sem maradtak ki a “jóból”, hiszen Szenti Zoltán is óriási elánnal lapátolt – köszönet neki! Szurkolóink közül többen önkéntes módon jelentkeztek és kivették részüket az eltakarításból, így név szerint is köszönjük Dohar Lászlónak és Gazsó Péternek a segítséget! Nem utolsósorban, azoknak is köszönjük, akik végig a “frontvonalban” voltak: Széplaki Gergely gyepmesterünknek, Knyihár Ákos pályagondnokunknak, ifj. Haba László és Laci Bácsi pályamunkásainknak, valamint Ica Néninek, aki a forró teát és a hátteret biztosította azért, hogy mindenki el tudja látni feladatait! Akiket nem tudtunk név szerint említeni, kérjük ne haragudjanak, hiszen a nagy felfordulásban nem találkozhattunk mindenkivel!

Köszönjük szépen!

Ez a példaértékű összefogás újabb példa arra, hogy Együtt Erősebbek Vagyunk!

Ünnepeltjeink

December hónapban sem feledkezünk meg születésnaposainkról, hiszen az Előre-család több tagját is köszönthetjük ezúton is.

December 14-én Elekes Sándor – masszőrünk nyitja a sort, majd 19-dikén Boér Gábor vezetőedzőnk, valamint Ribánszki László – első csapatunk rangidős és tapasztalt hálóőre ünnepelheti évfordulóját.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

Időpont: 2018. december 16. (vasárnap) 13:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes – számukra az úgynevezett helyjegy (5,- forintos) váltásának lehetősége is megszűnt.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A pénztárak 12:00 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolni.

Váltsa meg belépőjegyét online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002641/Bekescsaba-1912-Elore—Budaors

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

line_purple

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

line_purple

Szurkolói felhívás

Az alábbiakban szurkolóink felhívását tesszük közzé.

Szurkolótársaink!

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is karácsonyi adományozást szervezünk. Ebben az évben egy társunkon keresztül, Erdélybe küldünk csomagokat, kint élő magyar gyermekeknek (óvodástól egészen általános iskola felső tagozatos korosztályig). Amire leginkább szükség van: tanszerek (íróeszköz, füzet, füzettartó, tolltartó, táska, filc), könyvek, mesekönyvek, játékok, a korosztályuknak megfelelően. Aki szeretne hozzájárulni az akcióhoz, megkérjük, hogy adományát – lehetőleg vasárnapig – juttassa el a Gólya sörözőbe!

Köszönettel,
A békéscsabai szervezett szurkolói csoportok

Természetesen a Békéscsaba 1912 Előre is csatlakozott a kezdeményezéshez, így a klubon belül gyűjtést szerveztünk. Az összegyűlt pénzadományt a december 16-án (vasárnap) 13:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs bajnoki mérkőzés előtt csapatkapitányunk nyújtja át szurkolóink képviselőinek, akik egyben a mérkőzés kezdőrúgását is elvégezhetik!

Arra kérjük minden szimpatizánsunkat, hogy aki teheti járuljon hozzá a jótékony cselekedethez és juttassa el adományát a feljebb említett helyen szurkolótársainkhoz!

Köszönjük!

Kapcsolódó hivatkozás:

Szurkolótársaink!Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is karácsonyi adományozást szervezünk. Ebben az évben egy társunkon…

Közzétette: Békéscsaba Fans – 2018. december 10., hétfő

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

Elvileg a 2018. naptári év utolsó mérkőzése következik 2018. december 16-án (vasárnap) 13:30 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre az egyik közvetlen rivális, Budaörs csapatát fogadja a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Az “elvileg” szót hangsúlyoznánk, hiszen az időjárási körülmények ebbe még jócskán beleszólhatnak. A péntekről szombatra virradó éjszaka jó pár centiméter hó hullott, ráadásul az előrejelzés szerint egészen vasárnapig hasonló égi áldásra számíthatunk. A stadion üzemeltetőjének ilyen formán nagyjából egy napja maradt, hogy a centerpályát játékra alkalmassá tegye. A hóeltakarítás ráadásul kizárólag kézi erővel lehetséges, hiszen a pálya épségének megóvása érdekében a gépek igénybevétele nem megoldás. Az is biztos, hogy az eltakarítást már szombaton megkezdik és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a mérkőzés lebonyolítása ne ütközzön akadályokba. Természetesen a végső döntést – bizonyos esetek kivételével – a játékvezető hozza majd meg a mérkőzés előtti bejárás alkalmával és az is biztos, hogy amennyiben vasárnap elmaradna a meccs, akkor azt 48 órán belül meg kell próbálni lebonyolítani (ha az időjárás ezt lehetővé teszi).

Következő vendégeink az előző fordulóban mutatott teljesítményükkel (Budaörs – WKW ETO FC Győr 3-1) – hátrányunkra – előzni tudtak a tabellán, így elfoglalták a negyedik pozíciót. A két mérkőző fél közti különbség kettő bajnoki pont, így igazi ki-ki mérkőzésre, rangadóra van kilátás, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy az együttesek milyen szájízzel vonulnak majd téli szünetre. A Pest megyeiek egyébként 11 győzelmükkel, 2 döntetlenjükkel, 7 vereségükkel 35 pontot gyűjtöttek eddig, így az őszi szezonokat számítva mindenképpen előrelépés számukra ez a helyzet. Tavaly ugyanebben a szakaszban csak a 7. pozíciót birtokolták, bár az idény végére sikerült kiegyenesíteniük a mérleget és mögöttünk, a negyedik helyen fejezték be a 2017/2018-as bajnokságot.

A két csapat mérkőzéseire inkább a döntetlen eredmény jellemző, melynek valószínűségét tovább fokozza csapatunk pillanatnyi helyzete. Az öt egymás ellen lejátszott meccsből négy alkalommal döntetlen eredmény született és mindössze egyszer, 2016. augusztus 10-én jegyezhettünk fel ettől eltérő rezultátumot: Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre 1-0. A 2018/2019-es idény 2. fordulójában Tatabányán találkoztunk utoljára a budaörsiekkel, amikor 2018. augusztus 5-én 2-2-es végeredményt mutatott a kijelző. Nyilván hazai pályán csak a győzelem megszerzése lehet a célunk, a taktikát azonban jócskán meghatározhatja sérültjeink és eltiltottjaink száma is. A maródiak között meghatározó játékosaink egész sora: Gránicz Patrik, Szalai Dániel, Tóth Dániel és Szélpál Norbert található, az eltiltottak listáján pedig Ribánszki László (a Mosonmagyaróvár ellen begyűjtött piros cédula miatt), valamint Nagy Sándor (az összegyűlt 5 darab sárga lapja miatt) szerepel. A helyzet tehát egyáltalán nem egyszerű, de mesterünk elmondása szerint ezeket a tényezőket illik most félretenni és úgy szükséges helytállni, hogy a maximálisnál is nagyobb erőbedobással, a lehető legjobb teljesítményt nyújtva, igenis meg kell próbálni itthon tartani a lehető legtöbb pontot. Támadóinkat ráadásul a már 303 perce tartó gólcsend is nyomaszthatja, amit nem lesz könnyű megszakítani. Mivel a pályára lépők átlagéletkora jócskán tovább fiatalodik, köszönhetően például Ribánszki kapus helyett lehetőséget kapó Uram Janinak is, így ifjú játékosaink előtt adott lesz a lehetőség, hogy teljesítményükkel helyet követeljenek maguknak a jövőben. Persze a felelősség is hatalmas, bár ahogy mondani szokták teher alatt nő a pálma!

A Bognár György szakmai igazgató által irányított budaörsiek magabiztosan léptek tovább az idei Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé, hiszen az előző fordulóban 5-3 arányban búcsúztatták az első osztályú DVTK együttesét, és menetelésük ilyen formán egyáltalán nem biztos, hogy véget ér, hiszen a 9. felvonásban “csak” a Kaposvárral kerültek szembe. A csapat házi gólkirálya Sajbán Máté, aki eddig tízszer volt eredményes, míg a sokat futó korábbi szolnoki középpályás, Lengyel Béla hét alkalommal vette be az ellenfelek hálóját. Ellenfelünk keretében egyébként nincs színes lapok miatti eltiltott.

Boér Gábor: – Kevesen vagyunk, de ezt az utolsó bajnokit még le kell játszanunk. Ezen a mérkőzésen még inkább előtérbe kerülnek a fiatalok, a kapuban például a tizenhét éves Uram János kezd majd. Becsületesen szeretnénk zárni az idei évet a jó erőkből álló Budaörs ellen, és mindent megteszünk majd a jó szereplés érdekében.

Bognár György: – A Békéscsabával mindig nagyon jó meccseket játszunk, mert egy olyan csapatról van szó, akik szintén labdaszerzésből, első szándékkal támadást kezdeményeznek. Annak ellenére, hogy nagyrészt döntetlen meccseket játszunk, szerintem iramában NB II-es szinten kiváló meccsek voltak az eddigiek – én gondolom, hogy a vasárnapi is az lesz, amennyire a pálya talaja engedi.

A Békéscsaba 1912 Előre – Budarös mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Norbertet akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival legutóbb 2018. október 3-án, a Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre 6-3 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 286 sárga- és 16 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Veizer Roland látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy a ZTE (1.) és a Gyirmót (2.) negyven pont fölé tornázta magát, így az első két helyet magabiztosan birtokolják. Fellépett a dobogóra a Kaposvár (38 pont), de szorosan nyomukban liheg a két közvetlen vetélytárs, a Budaörs (35 pont) és a Békéscsaba (33 pont). Ez azt jelenti, hogy a legjobb esetben sem tudunk a képzeletbeli dobogó legalsó fokán téli szünetre vonulni, de egy győzelemmel tovább zárkózhatnánk a közvetlen élbolyhoz. Ebben a fordulóban a Csákvárnak, Tiszakécskének, valamint a Kazincbarcikának is szoríthatunk, hiszen esetleges sikereik megakadályoznák az első három klub további ellépését. A kieső zónában továbbra is Mosonmagyaróvár-Siófok-Monor trió gyürkőzik.

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon 21. fordulóját – ha minden jól megy – december 16-án (vasárnap) 13:00 órától BFC Siófok – BSS Monor, WKW ETO FC Győr – Ceglédi VSE, Nyíregyháza Spartacus FC – Credobus Mosonmagyaróvár, Kaposvári Rákóczi FC – KBSC FC, Duna Aszfalt TVSE – Gyirmót FC Győr, Soroksár SC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Vác FC – Dorogi FC, 13:30 órától Békéscsaba 1912 Előre –  Budaörs, 17:00 órától pedig Aqvital FC Csákvár – ZTE FC és Vasas FC – Budafoki MTE párosításokban bonyolítják le.

Békéscsabán az előrejelzés szerint: vasárnap hószállingózás várható, további legalább 3 centiméter csapadékkal és a hőmérséklet 0 Celsius fok körül alakulhat – így érdemes lesz rendesen felöltözni, aki vasárnap délutáni elfoglaltságnak a Kórház utcai mérkőzés megtekintését választja. A Nap 2018. december 16-án 15 óra 54 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen játékosaink számára különösen fontos, hogy ismét valódi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Hóhelyzet

Szombat reggel óta gépi erővel történik a centerpálya takarítása, amit egészen a mérkőzés kezdetéig folytatunk majd. A Békéscsaba 1912 Előre és a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. minden lehetségest megtesz azért, hogy a december 16. (vasárnap) 13:30 órára kiírt Békéscsaba 1912 – Budaörs bajnoki mérkőzést meg lehessen rendezni. A fejleményekről folyamatosan beszámolunk majd online felületeinken, így érdemes lesz továbbra is követni a híreket!

Futball Pápa- Foci tippek profiktól - Sportfogadás