Kilencven perc legendáinkkal

Kedden délután Békéscsabán, szép számú érdeklődő előtt a Csabagyöngye Kulturális Központban köszöntötték klubunk három egykori legendáját, Pásztor Józsefet, Vágási Sándort és Árgyelán Jánost.

Szigeti Csaba, Békéscsaba Megyei Jogú Város sportcsoport vezetője rendhagyó 90 percre invitált minden érdeklődőt a Csabagyöngye Kulturális Központba, ahol kedden délután a Békéscsabai Előre labdarúgó csapatának három egykori legendáját köszöntötték: Pásztor József, Vágási Sándor és Árgyelán János különböző aspektusból került fókuszba ezen a napon.

A ragyogó szervezőkészségéről is ismert városi sportvezető a múltidőző összejövetel moderátori szerepét is felvállalta, amiben Borbola Bence, a Nemzeti Sport szakírója, egykori Előre labdarúgó volt a segítségére. A köszöntő után Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere kapott szót, aki kiemelte, hogy egy közösség életében mindig fontos a múlt tisztelete. Örömét fejezte ki azért, hogy a termet megtöltő ünneplők között fiatalok is szép számban felbukkantak, hiszen az Előre legendái példaképül szolgálhatnak számukra.

Ezt követően az ünnepeltek kerültek sorra. Borbola Bence egy rövid filmbejátszás után Pásztor Józsefet kérdezte annak apropóján, hogy 1978-ban ő lett a Népsport osztályzatai alapján az év játékosa. Állítása szerint a kilencszeres válogatott nem követte nyomon a sportnapilap osztályzatait, persze azért örült annak, hogy ő lett a győztes. Bántotta ellenben, hogy Baróti Lajos szövetségi kapitány nem vette figyelembe a nemzeti együttesnél, de megértette a szakvezetőt, aki több éven át állandó szűk kerettel dolgozott.

Vágási Sándor az 1978. december 2-án a Diósgyőrnek lőtt mesterötössel híresült el, amiért akkor az igen ritka tízes osztályzatot kapta meg az újságíróktól. A beállós elmondta, hogy az ominózus meccsen taktikai középcsatár volt, ami nem volt idegen számára, hiszen előző csapatában Békésen, ott játszott a Megye I. osztályban. Nem is eredménytelenül, amit az egy szezonban elért 48 gólja mutat.

Árgyelán Jánost 25 évvel ezelőtt az MLSZ választotta az év labdarúgójának. Erről egy külföldi útról hazafelé tartva egy taxistól értesült, amelyből az egykori sztorik szerint majdnem ki is esett a hír hallatán. Mint mondta, sok jó játékos volt akkoriban, örült az első helynek, ennek köszönhetően a válogatott keretbe is bekerült, nagy szívfájdalmára azonban a nemzeti együttesben nem léphetett pályára.

Díszvendégként a csabai ünnepből Kiss László, a Vasas harmincháromszoros válogatott labdarúgója, illetve az utolsó magyar világklasszis futballista, Détári Lajos is kivette a maga részét, akik személyesen is köszöntötték a legendákat. A hetvenszeres válogatott, Nyilasi Tibor videoüzenetben tette meg ugyanezt. Az Előre korábbi vezetőedzője, Komjáti András is eljött Békéscsabára, aki személyesen is kapott ajándékot Szarvas Pétertől, mivel éppen ezen a napon ünnepelte 65. születésnapját.

A rendezvény hivatalos záró momentumaként Nagy László, a Mening Zrt. vezérigazgatója az 1977-es csabai csapat tagjainak aláírásával ellátott lila-fehér labdát ajánlott fel a majdani békéscsabai sportmúzeumnak, amit Szarvas Péter vett át.

Az ünnepi délután egykori emlékezetes sztorik felelevenítésével és autogramosztással zárult.

Fábián István (Katolikus Rádió) összeállítása:

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók

line_purple

Újabb időpontváltozás

Ahogy azt már korábban közöltük, a 2018. november 25-én (vasárnap) megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr bajnoki mérkőzés kezdési időpontja a televízió miatt egyszer már megváltozott. Mivel az M4 Sport időközben ismét módosított a műsorrendjén, így a mi mérkőzésünk helyett, a 2018. november 25-én (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő DVSC – MOL Vidi FC első osztályú mérkőzést fogják élőben közvetíteni.

Mivel ezek után semmilyen egyéb körülmény nem indokolja a 18:00 órás kezdési időpontot, ezért a két résztvevő fél megegyezése és a Magyar Labdarúgó Szövetség hozzájárulása alapján a mérkőzést az eredetileg kiírt 17:00 órás kezdéssel rendezzük meg.

Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. 18. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

Új kezdési időpont: 2018. november 25. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

 

 

 

Időpontváltozás

A 2018. december 16-án (vasárnap) 17:00 órára kisorsolt Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs Merkantil Bank Liga NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 21. forduló bajnoki mérkőzésének időpontja módosult.

A mérkőzés új kezdési időpontja 2018. december 16. (vasárnap) 13:30 óra

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága az MLSZ Versenyszabályzat 27.§ (2) bekezdés c) pontja alapján – a TV a mérkőzést közvetítésre jelölte ki – tűzte ki a mérkőzés új kezdési időpontját, a 2018-2019. évi Versenykiírás Szabályzatokhoz kapcsolódó díjfizetési rend, illetve a versenyügyi eljárásra vonatkozó szabályok szerint hozta meg a határozatát.

Előre-legendák jubileuma

Időpont: 2018. november 20. (kedd) 16:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ (Panoráma terem)

Cím: 5600 Békéscsaba, Széchenyi utca 4.

A 2018. november 13-án (kedd) 11:00 órától megtartott sajtótájékoztatón Szarvas Péter Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere, Szigeti Csaba sportcsoportvezető és Marosvölgyi Károly arról adott tájékoztatást, hogy 2018. november 20-án (kedd) 16:00 órától a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban kerül lebonyolításra az Előre-legendák jubileuma elnevezésű rendezvény.

Fotó (balról-jobbra): Szigeti Csaba, Szarvas Péter, Marosvölgyi Károly

Az esemény apropója többrétű, hiszen Pásztor József 40 évvel ezelőtt nyerte el a Népsport Kupát – az osztályzatok alapján lett az év játékosa, ugyancsak 40 évvel ezelőtt rúgta Vágási Sándor a mesterötöst (1978. december 2-án a Diósgyőr ellen)  – aki az egyetlen, aki Előre labdarúgóként tízes osztályzatot kapott, illetve 25 évvel ezelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnökségének döntése értelmében Árgyelán János az év játékosa lett. A jubileumi események kapcsán legendáinkat egy beszélgetős műsor keretein belül köszöntik majd. Sztárvendégek is érkeznek: Détári Lajos – hatvanegyszeres válogatott, hétszeres világválogatott és egyszeres Európa-válogatott magyar labdarúgó, edző és Kiss László – aki 33 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban 1979 és 1984 között és 11 gólt szerzett – személyeiben. A műsorvezetők Borbola Bence újságíró (Nemzeti Sport) és Szigeti Csaba sportcsoportvezető (Békéscsabai Megyei Jogú Város) lesznek.

Fotó (balról-jobbra): Borbola Bence, Szigeti Csaba, Szarvas Péter, Marosvölgyi Károly

A sajtótájékoztatón Szigeti Csaba köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szarvas Péter ismertette a rendezvény részleteit, végül de nem utolsósorban Marosvölgyi Károly rövid statisztikai mutatókat elővezetve méltatta az eseményt, valamint megköszönte a meghívást.

Szarvas Péter: – Sok-sok évtizede éljük meg, hogy a labdarúgás a világon, így Békéscsabán is a legnépszerűbb sportág. A közösségek, baráti társaságok beszélgetéseiben a mai napig előbb-utóbb szóba kerül a foci. Elmondhatom, hogy számomra is ez a legkedvesebb sportág. Azon túl, hogy a labdarúgás iránti érdeklődés egyáltalán nem csökkent, szinte minden klubnál, minden országban visszaemlékeznek azokra a játékosokra, akik pályafutásuk során folyamatosan nagyszerűen teljesítettek, vagy emlékezetes gólok fűződnek nevükhöz és egyáltalán valamiben egyedülállóak, kivételesek voltak. Szerencsére a csabai labdarúgás nem szűkölködik ilyen focistákban, eseményekben, így ezekre szeretnénk november 20-án visszaemlékezni. A rendezvényre a jubileumi alkalmak apropóján meghívtuk Pásztor Józsefet, Vágási Sándort és Árgyelán Jánost – köztük a közös pont pedig természetesen Marosvölgyi Karcsi bácsi, aki edzőként mindhárom legenda pályafutásában közreműködött. Bízom benne, hogy egy jó hangulatú, vidám és sok-sok beszélgetéssel tarkított rendezvényen fel tudjuk majd tárni az ünnepeltjeink nevéhez fűződő emlékezetes pillanatokat. Szerencsére mindhárom játékoshoz fűződnek személyes emlékeim is, és november 20-án három kiváló sportember elért sikerei előtt szeretnénk tisztelegni, nekik és a csabai futball-társadalomnak is örömet okozni.

Szigeti Csaba: – A rendezvényünk alcíme: meccsek, gólok, sztorik – így az eseményen a beszélgetések mellett szeretnénk mérkőzés jeleneteket, gólokat is bemutatni és bízunk benne, hogy sok-sok érdekes és izgalmas történettel gazdagodhatunk ezen a napon. Stílszerűen kilencvenpercesre tervezzük a programot, de ahogy a mérkőzéseken, itt is elképzelhető majd hosszabbítás. A három legendához méltó díszvendégeket is hívtunk, akik még tovább emelik majd a rendezvény színvonalát. A belépés természetesen díjtalan lesz, reméljük sikerül majd megtölteni a rendelkezésünkre álló termet, hiszen minden Előre-drukkert, rajongót és érdeklődőt szeretettel várunk!

Marosvölgyi Károly: – Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy 1974 óta voltam edző az Előre kötelékében. Végigjártam a ranglétrát és pályafutásom alatt 54 alkalommal ültem első osztályú mérkőzésen edzőként, valamint több mint 120-szor pályaedzőként a kispadon. Huszonkilenc évig álltam alkalmazásban a klubnál, természetesen az utánpótlást és a focisulit is beleszámítva. Mielőtt ide jöttem, kezembe került a Békés Megyei Hírlap egy régebbi száma, amelyben volt egy szavazási lehetőség, hogy ki volt az Előre legjobb 11 játékosa? Megszámoltam, ötven név volt felsorolva és ebből negyvenegy focistával volt is szerencsém együtt dolgozni. A csabai labdarúgásban mindig volt megfelelő szintű utánpótlás és sokan pályájuk végéig, sőt még utána is hűek maradtak a csapathoz, a klubhoz, a városhoz – ez is bizonyítja, hogy milyen helyet foglalt el a magyar fociban az Előre. A körülmények az én időm óta rengeteget változtak, sokkal több a lehetőség és sokkal több eszköz áll rendelkezésre, ezért úgy érzem Békéscsabán a feltételek ideálisak lehetnek a jó focihoz. Sajnos sokan már nincsenek köztünk, de mindenkire egytől-egyig emlékszem és mindig kitüntetésnek tekintettem, hogy ilyen labdarúgókkal foglalkozhattam. Nagyon fontosnak tartom, hogy a város így megbecsüli ezeket a játékosokat és bízom benne, hogy ez a rendezvény is felhívja egy kicsit figyelmet arra, hogy mit teljesítettek.

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

20181120_elore_legendak_jubileuma_plakat

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2178420485542598/

Videó péntek