Beharangozó: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 499 másodperc.

A válogatott szünet után, az országgyűlési választások közepette folytatódik a bajnoki program első csapatunk számára is, hiszen 2022. április 3-án (vasárnap) 17:00 órától a Vasas FC otthonában lépünk pályára.

A menetrend ismét sűrített üzemmódba kapcsol, hiszen vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban lépünk pályára, így áprilisban összesen öt bajnoki mérkőzésen kell minél több pontot szereznünk. A Vasas, Siófok, Kecskemét, Szolnok és PMFC sorozat egyáltalán nem tűnik egyszerűnek, ezzel együtt viszont muszáj lesz bravúrt-bravúrokat bemutatnunk, hogy megfelelő mennyiségű pontot szerezzünk a biztos bennmaradás elérése érdekében. Első állomás az Illovszky Rudolf Stadion, a jelenlegi listavezető és bajnokjelölt otthona, ahová azért nem feltétlenül győzni járnak a csapatok. Hova-tovább következő ellenfelünk ebben a idényben még egyáltalán nem kapott ki a hazai pályán és összességében 415 napja veretlenek a Fáy utcában, így a 14 otthon rendezett meccsükből tízszer győztek, négy alkalommal pedig döntetlent értek el. Ettől és az erőviszonyoktól függetlenül tudjuk és ők is tudják, hogy a Békéscsabának az élcsapatok ellen összejöhetnek a dolgok, ráadásul a Vasasnak valamilyen szinten mumusai is vagyunk, bár a sorból némileg kilóg legutóbbi találkozásunk, amikor 2021. október 3-án 0-3 arányban az angyalföldiek győztek a Kórház utcában. Ezelőtt viszont egészen 2014 óta nem tudtak három pontot szerezni ellenünk, úgyhogy ennek fényében az összesített másodosztályú mérleg még mindig felénk billenti a képzeletbeli mérleg nyelvét. Ebben a ligában tizenhárom alkalommal találkoztunk, melyekből háromszor Vasas, négyszer békéscsabai győzelem született, a fennmaradó hat alkalommal pedig eldöntetlen maradt a végeredmény. A kapott és lőtt gólok tekintetében viszont ők állnak jobban (16-15), így ezen a téren is van még teendőnk, viszont szurkolói szempontból mindenképpen pikáns, szórakoztató és gólokkal fűszerezett mérkőzésre számíthatunk. Az előbbi gondolatmenetet továbbfűzve elég csak a két tábor baráti viszonyára, a másodosztályú meccsek átlagából számolt meccsenkénti 2,4 gólra, vagy akár Schindler Szabolcs vezetőedzőnk mindkét klubhoz fűződő történelmére gondolni. Egy szó mint száz, ezek a tényezők is predesztinálhatják, hogy egy rangadó-szagú mérkőzésen akár ismét borsot törjünk a piros-kékek orra alá! Ehhez nyilvánvalóan nem lesz elegendő a Csákvár ellen mutatott meddő játék, ellenben a DVTK-val szemben megvalósult nagyszerű produktumot vélhetően mindenki aláírná látatlanban is.

A Vasas számára az előző (2020/2021-es) idény hatalmas csalódás volt, hiszen a 2018/2019-es szezon óta szeretnének visszakerülni az első osztályba és ehhez legközelebb tavaly álltak, amikor az utolsó fordulóban – rajtuk kívülálló ok miatt – dőlt el, hogy helyettük a Gyirmót jutott fel úgy, hogy a több megszerzett győzelem döntött a dunántúliak javára. Nagyon úgy néz ki, hogy a folyamatban lévő idényben már nem szeretnének még egyszer ugyanabba a folyóba lépni, tehát semmit sem bíztak a véletlenre. Ezáltal és az eddig mutatott teljesítményüknek, igazolásaiknak, keretüknek, infrastruktúrájuknak köszönhetően, 62 pont birtokában vezetik a táblázatot és az eddig megszerzett 18 győzelmük, 8 döntetlenjük, valamint mindössze 3 vereségük igen jó esélyt teremt arra, hogy május végén már ismét az OTP Bank Ligában érezhessék magukat. Előnyük már 4 pont az őket üldöző diósgyőriekkel szemben, a harmadik helyezett Szeged pedig 9 pont hendikeppel áll a bronzérmes pozícióban. Így, ha csak valami égszakadás-földindulás nem következik be, vélhetőleg a Vasas lehet az egyik befutó. Nyilván nyugtával illik dicsérni a napot, hiszen ezzel együtt még 9 forduló maradt vissza, ezáltal 27 szerezhető pont van a kalapban, de a sorsolásukat vizsgálva nem gondolnánk, hogy túl nagy meglepetések születhetnek – kivéve persze ezen a hétvégén. 🙂 Számukra az egyik döntő momentum az április 11-re kiírt Szeged elleni derbi lehet, amely elméletileg döntően meghatározhatja majd szempontjukból a bajnokság végkimenetelét. Az idei szezonban “más” cél nem is maradt számukra, mint a feljutás, valamint esetleg a bajnoki cím megszerzése, hiszen a MOL Kupában csak két fordulót sikerült teljesíteniük (Budaörs – Vasas 1-3, Jászberény – Vasas 0-1), miután a Ferencváros megállította őket (Vasas – FTC 0-2).

A téli átigazolási szezonban nem forgatták fel generálisan keretüket, inkább finomhangolásokra került sor. Érkeztek: Kiss-Szemán Péter (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Szalai József (Kecskemét – kölcsönből vissza), Ihrig-Farkas Sebestyén (Budafok), Zimonyi Dávid (ZTE). Távoztak: Varga Donát (Budafok – kölcsönbe), Józsa Marcell (Balatonfüred – kölcsönbe), Bánfalvi Dániel (Salgótarján – kölcsönbe), Rétyi Róbert (Szentlőrinc – kölcsönbe), Birtalan Botond (III. ker. TVE – kölcsönbe), Újvárosi Ádám (DEAC – kölcsönbe), Farkas Botond Gergő (Békéscsaba – kölcsönbe). Profi szerződést kapott: Szilágyi Szabolcs és Sztojka Dominik.

A Békéscsaba 1912 Előre továbbra is szenvedős és ingadozó teljesítményt produkál (talán nem sértődik meg ezen senki) és nyilvánvalóan egészen más célokért küzd. A folyamatos betegségek, sérülések, eltiltások rendre megnehezítik a szakmai stáb dolgát és nem is emlékszünk már arra, hogy mikor volt egy olyan forduló, amikor minden játékosunk rendelkezésre állt volna, ezáltal inkább a versenyhelyzet, mint a kényszer vagy a fiatal-szabály határozta volna meg a keretbe kerülő játékosokat. Sajnos ezúttal sem tudunk jó hírekkel szolgálni, hiszen színes lapok miatt ezúttal Lukács Raymond, Szabó Péter és Király Patrik is kénytelen lesz kihagyni a budapesti túrát. A hazai csapatnál viszont hozzávetőleg az egész keret rendelkezésre áll, így egyáltalán nem lesz bonyolult számunkra a kitalált taktika tekintetében felrakható csapat összetételének meghatározása.

A Vasas FC keretében érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni a Feczesin Róbert (9 gól), Radó András (8 gól) és Pátkai Máté (6 gól) triónak, akik hárman együtt csapatuk szerzett találatainak közel felét vállalták magukra. Ismerős lehet számunkra Jova Levente, Otigba Kenneth Karim, Viczián Ádám, Uram János, Silye Erik és Ihrig-Farkas Sebestyén neve is, akik korábban békéscsabai színekben vagy az utánpótlásban is szerepeltek.

A Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Zierkelbach Pétert akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szécsényi Istvánt és Bertalan Dávidot jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Horváth Tibor látja el. Az 1988-as születésű sporival 2021. november 28-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 715 sárga- és 15 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 30. fordulóját április 3-án (vasárnap) 16:00 órától Kecskeméti TE – ETO FC, Budaörs – Szombathelyi Haladás, Szentlőrinc – Budafoki MTE, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – III. ker. TVE, Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok – Nyíregyháza Spartacus FC, Szolnoki MÁV FC – PMFC, Soroksár SC – Tiszakécskei LC, FC Ajka – Dorogi FC, valamint 19:30 órától DVTK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

A Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést az alábbi hivatkozás alatt élőben követhetik majd:

https://youtu.be/t3bmcweckeM

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Vasas (62 pont) és a DVTK (58 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Budaörs, a Csákvár, valamint a Szolnok foglalják el.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében erősen felhős, szeles időjárás várható, a hőmérséklet egy hidegfront érkezése miatt csak 7 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. április 3-án (vasárnap) 19 óra 17 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak el a mérkőzésre és biztassák a srácokat a helyszínen!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: