Beharangozó: PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 565 másodperc.

Nyugodtan mondhatjuk-írhatjuk, hogy ismét egy történelmi mérkőzésre kerül sor 2020. augusztus 23-án (vasárnap) 19:00 órától, amikor a Pécsi Mecsek FC a Békéscsaba 1912 Előrét fogadja a PMFC Stadionban.

A történelmi jelző értelmezése egyszerű, hiszen igen hosszú ideje, 15 éve nem találkozott egymással tétmérkőzésen a két együttes – természetesen a két legfelsőbb osztályra gondolunk, hiszen az NB III Közép csoport 2016/2017. 14. és 31. fordulójában azért láttuk egymást. Ezáltal pedig mind érdeklődés, mind pedig kimenetel szempontjából igen jelentős esemény elé nézünk. Bár utolsó találkozásunkat annyira nem emlegetjük szívesen, hiszen nagyon kikaptunk – akkor még az első osztályban -, 2005. május 26-án 5-0 lett a végeredmény a baranyaiak javára. Az 1950-ben alapított, akkor még Pécsi Dózsa néven szereplő klub – hozzánk hasonlóan – lila-fehérben játszott, hosszú éveket töltött mind az első, mind a másodosztályban. A fekete időszak 2015 után jött, amikor a klubot támogató cégcsoport megszüntette a finanszírozást, az MLSZ nem adta meg a licencet a következő idényre, a klubot így kizárták az élvonalból. Öt évvel ezelőtt, 2015. május 29-én a Nyíregyháza elleni NB I-es bajnokit követően, az első osztályból kizárt PMFC szurkolói a pálya kezdőkörében eltemették a pécsi futballt. A csapat a megyei I. osztályban kezdte újra Márton Gábor vezetésével. A főleg korábbi pécsi és fiatal játékosokból álló együttes megnyerte a 2015/16-os bajnokságot és feljutott a harmadosztályba ahol több szezonon keresztül nem sikerült az újabb lépés a visszajutás felé. 2020-ban az NB III középső csoportjának élén végzett, miután a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokság eredményét vették alapul. A csapat folyamatos jó teljesítményének köszönhetően magabiztosan nyerte meg a magyar harmadosztályt, és stabilnak mondható játékosállománnyal vágott neki a 2020-21-es szezonnak.

A két együttes egymás elleni mérlegét vizsgálva, mindkét osztályban vendéglátóink felé billen a mérleg nyelve. Az 1974 óta lejátszott negyvennégy első osztályú meccsből húsz alkalommal a pécsiek, tizenötször mi győztünk, kilencszer pedig döntetlen eredmény született. A másodosztályban mindössze kétszer találkoztak a felek és ebben az osztályban is egyszer vendéglátóink tudtak győzni, a másik alkalommal pedig pontosztozkodásra került sor. Érdekességképpen: a két együttes összecsapásai alkalmával, csupán két alkalommal (1978 és 1986) maradtunk gól(ok) nélkül.

A feljutás után valamilyen szinten megkezdődött a jövés-menés a piros-feketéknél. Távoztak: De Oliveira Ayrton, Egyed Balázs, Godzsajev Telmán, Szabó Dominik. Érkeztek: Preklet Csaba (Tiszakécske), Óvári Zsolt (Balmazújváros), Króner Martin (Budafok), Batizi-Pócsi Balázs (MTK), Bartha László (Paks), Vukman Donát (MTK), Hermány Bence (Csákvár).

A felkészülési időszakot sem töltötték tétlenül, hiszen harkányi táborral és több edzőmeccsel hangolták magukat Vas László neveltjei: PMFC – Majosi SE 4-0, Budafoki MTE – PMFC 2-0, Szombathelyi Haladás – PMFC 2-0, BFC Siófok – PMFC 2-2, Soroksár SC – PMFC 2-2, Tatabányai SC – PMFC 1-0, MOL Fehérvár FC II. – PMFC 0-1, PMFC – HR-Rent Kozármisleny 5-0, Paksi FC – PMFC 4-1.

Az előttünk álló meccs pedig akárhogy számolgatjuk, hatpontos. A PMFC négy fordulóval a háta mögött, 7 bajnoki pont birtokában, a táblázat 8. pozícióját foglalja el, melyet a 2 győzelemnek és 1-1 döntetlennek, valamint vereségnek köszönhet. Ezzel szemben a Békéscsaba még mindig veretlen, egyenlegünk 2 győzelem és 2 döntetlen, mely 8 egységet hozott a konyhára és a 6. helyre rangsorolta együttesünket. Egy nemkívánatos pécsi siker esetén viszont egészen biztosan megelőznének minket, viszont az újabb idegenbeli győzelem elmélyíthetné a távolságot és szerencsés esetben akár… – de babonából inkább le sem írjuk. Bízunk benne, hogy az utóbbi évek talán egyik legjobb és legizgalmasabb – Kaposvár elleni – találkozója mindenki kedvét és magabiztosságát meghozza, és továbbra is hasonló stílusban és mentalitással lépünk majd Pécsett is pályára.

A másodosztályú táblázatot továbbra is a DVSC vezeti, szinkronban a szintén tízpontos Nyíregyházával. A kieső zónában a Szeged, Csákvár, DEAC trió tanyázik, utóbbi egyelőre még pont nélkül.

Sérültjeink állapotától függően egészen biztosan lesznek változások a keretben, hiszen a kéthetes válogatott szünet előtt még három mérkőzés vár ránk, így a szakmai stáb előre gondolkodva próbálja rendelkezésre álló labdarúgóinkat bevetni-pihentetni. Mivel erőforrásaink ebből a szempontból, jelen helyzetünkben sajnos szűkösebbek a megszokottnál, így biztosan kapnak majd olyan játékosok is lehetőséget, akik eddig kevesebbet szerepeltek. Színes lap(ok) miatti eltiltott egyik csapatban sincs.

Schindler Szabolcs, vezetőedző: – Az első, hogy egy tradicionálisan nagy klubról van szó, amelyre – véleményem szerint – nagyon nagy szüksége van a magyar focinak. A pécsi klubot is kizárták annak idején, mint a Kecskemétet – tehát nem a játékosokon múlott, hogy visszasorolták őket, és én személy szerint nagyon örülök, hogy a Pécs visszakerült a magyar futballtérképre. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok idegenben, mert egy nagyon jó csapat ellen kell játszanunk. Hazai pályán dominálnak, amely látható volt az első mérkőzésükön, hiszen a Dorogot nagyon megszórták. Kulturált focit mutattak be a Nyíregyháza ellen is, összességében jól játszottak, de kimaradt rengeteg lehetőség. Véleményem szerint a Pécs egy stabil, erős csapat lesz a másodosztályban.

Nagy Sándor, csapatkapitány: – Ahogy feljutottak a harmadosztályból, még valószínűleg viszi őket a lendület is, hiszen bajnokok lettek a csoportjukban – sorozatban nyerték a meccseiket, úgyhogy benne van a lábukban a győzelem íze. Ez mindig plusz energiákat adhat egy csapatnak és nyilván az is, hogy feljutottak, ahol már a bizonyítási vágy is viszi őket előre. Nehéz mérkőzésre számítok, mert eddig masszív csapat benyomását keltik. Régebben a testvérem is náluk játszott – így személyes kötődésem is van -, sőt még egymás ellen is mérkőztünk, amikor a Pápa együttesében szerepeltem. Mindentől függetlenül számunkra csakis a három pont megszerzése lehet a cél és bízom benne, hogy szép számú csabai drukker is elkísér majd minket, így tudnánk egy jó hangulatú meccset játszani.

Vas László, vezetőedző: – Brutálisan kiegyenlített ez a bajnokság. A Békéscsaba egy nagyon masszív, szervezett, jó futballt játszó csapat. Alaposan fel kell készülnünk belőlük, hogy adott esetben a gyengéiket ki tudjuk használni. Ha bízunk magunkban és játsszuk a játékunkat, valamint még nagyobb rutinnal és hittel futballozunk, nem lehet gond. Bízom benne, hogy ki tudjuk szolgálni a szurkolóinkat a vasárnapi  mérkőzésen is.

A PMFC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként dr. Kovács Gergelyt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Király Zsoltot és Kiss Balázst jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Gaál Ákos látja el. Az 1983-as születésű sporival utoljára 2019. március 3-án, a BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 448 sárga- és 15 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 5. fordulóját augusztus 23-én (vasárnap) 15:00 órától Vasas FC – Szombathelyi Haladás, 17:30 órától Soroksár SC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Dorogi FC – WKW ETO FC Győr, DEAC – Nyíregyháza Spartacus FC, 19:00 órától PMFC – Békéscsaba 1912 Előre, Kaposvári Rákóczi FC – Aqvital FC Csákvár, FC Ajka – Szentlőrinc, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budaörs, Gyirmót FC Győr – DVSC, valamint Szolnoki MÁV FC – BFC Siófok párosításokban bonyolítják le.

Az előrejelzés szerint Pécs térségében, a mérkőzés napján hidegfront érkezése és szeles időjárás várható, 33 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, de zápor-zivatar is előfordulhat. A Nap 2019. augusztus 23-án 19 óra 42 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.