Beharangozó: FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 527 másodperc.

A rangadók után újabb igen fontos idegenbeli megmérettetés előtt áll csapatunk, hiszen a hétközi Vasas elleni bravúros döntetlen (1-1) után, ezúttal kétnapos túra következik Ajkára, ahol 2020. augusztus 9-én (vasárnap) 19:00 órakor lépünk pályára.

A bajnokság stádiuma miatt – még csak két fordulón vagyunk túl és talán még korai hatpontos mérkőzésről beszélni -, de a szó szoros értelmében véve mégiscsak erről van szó. A villámrajtot vett ajkai egylet és bár minden tiszteletünk feléjük, azért tegyük a szívünkre a kezünket, senki sem várta őket a táblázat elejére. Ahogy mesterünk korábban többször is hangsúlyozta, ebben a mezőnyben minden mérkőzés egyformán fontos és a másodosztályban nincs előre lefutott meccs, semmi sem lehet teljes bizonyossággal előre megjósolni. Ahogy a példa is bizonyítja, kettőből kettőt nyert az Ajka, így a DVSC előtt maximális hat ponttal a bajnoki tabella második helyét foglalják el. Amennyiben viszont ezen a mérkőzésen győzni tudunk, akkor egészen biztosan megelőzzük az ajkaiakat.

Mivel vendéglátóink az első három fordulóban hazai körülmények között szerepelhetnek – a második mérkőzésük pályaválasztói jogát a Kazincbarcika kérésére elcserélték -, így igen szerencsés helyzetbe kerültek rögtön a bajnokság elején az utazások szempontjából. A lehetőséggel egyelőre élni is tudtak és nem okoztak csalódást közönségüknek, hiszen a WKW ETO FC Győr ellen 2-1 arányban győztek, míg a Kazincbarcikát 3-1-re tudták felülmúlni. A Békéscsaba viszont ezúttal kétnapos, fárasztó túra előtt áll és az előrejelzés vasárnapra is tikkasztó meleget jósol, így az esti kezdési időpont ellenére sem lesz egyszerű az ajkai kirándulás. Annál is inkább, hiszen sérültjeink száma tovább nőtt, hiszen Kovács Ádám az első diagnózis alapján porcsérülést szenvedett a Vasas elleni mérkőzésen, így rá több hónapos kihagyás vár. Farkas Márk rehabilitációja jól halad, ha minden jól alakul néhány héten belül bevethető lesz. Paudits Patrik szereplése viszont egyelőre bizonytalan, erről az orvosi- és szakmai stáb dönt majd közvetlenül az elutazás előtt. Úgyhogy ilyen szempontból továbbra sem mondhatjuk szerencsésnek magunkat, hiszen a tavalyi szezonról áthúzódó sérüléshullámból, nagyon-nagyon lassan tudunk kimászni, melyekhez ráadásul újak is csatlakoztak. A vasárnap-szerda-vasárnap ritmus pedig egyáltalán nem kedvez ennek a szituációnak, de talán majd nemsokára fordul a kocka és a kitartás, a munka és az akarat meghozza gyümölcsét, és végre kiegyenesedünk. Ettől eltekintve az Előre is bravúros eredményekkel rukkolt elő, hiszen 1-2 arányban a Szegedet tudtuk legyőzni, a hétközi Vasas elleni rangadón pedig – a mérkőzést visszanézve és elemezve – talán a vendég csapat számára volt inkább hízelgő az elért döntetlen eredmény. Az eddig szerzett négy pont igen értékes és ne felejtsük el, hogy sokat fog érni a végelszámolásnál, így mindenképpen csakis rébuszokban beszélhetünk a srácok és a szakmai stáb eddigi teljesítményéről.

A két együttes egymás elleni mérlege egyébként nem tekint vissza túl nagy múltra, hiszen mindössze öt alkalommal találkoztunk a Veszprém megyeiekkel. Ebből háromszor mi, egyszer ők győztek, míg szintén egy alkalommal döntetlent mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén. Utoljára 2019. december 1-én szintén idegenben mérkőztünk velük – hiszen a 2020. tavaszra tervezett hazai mérkőzés a COVID-19 járvány miatt elmaradt -, amikor 1-4 arányban hagytuk helyben a bányászváros csapatát.

A tavalyi évben még másodosztályú újoncnak számító ajkai csapat az igen előkelőnek mondható 9. pozícióban végzett a csonka 2019/2020-as idényben, a lejátszott 26 forduló alatt tíz alkalommal győztek, ötször döntetlent játszottak, tíz alkalommal pedig kikaptak, így összességében 35 bajnoki ponttal, abszolút sikeresen zárták a szezont. Ennek fényében igen nagy lelkesedéssel láttak munkához, igazolásokkal és több felkészülési mérkőzéssel próbáltak erősíteni. Kis Károly neveltjei összességében sikeres és hasznos felkészülést tudhatnak maguk mögött, hiszen edzőmérkőzéseiken a következő eredmények születtek: FC Ajka–Balatonfüredi FC 6-0, FC Ajka – SC Sopron 5-1, Gyirmót FC Győr-FC Ajka 2-0, Szentlőrinc SE – FC Ajka 3-1, FC Ajka-Honvéd 2-2, valamint Dorogi FC – FC Ajka 1-1.

Mivel stratégiai megállapodást kötöttek a Budapest Honvéddal, így igazolásaik között több kölcsönbe érkezett labdarúgót is felfedezhetünk, hiszen Irimiás Gergő, Tóth Péter és Zvara Levente is egy évre az ajkai klubhoz került. Ugyancsak kölcsönbe kapták a Vasastól Rétyi Róbertet, valamint Zsolnai Richárdot a DVTK-tól, végül egy tapasztalt hálóőrt is szereztek a Győrtől Horváth Tamás személyében. De mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Nagy Mihály Krisztiánnak is, hiszen a játékos két mérkőzés alatt már három gólt is szerzett csapatának.

A színes lapokat tekintve Nagy Sándor egy mérkőzéses eltiltása lejárt, így újra játékba állhat, azonban a többieknek is érdemes lesz óvatosabb lennie, hiszen a játékvezetők eddig már nyolc játékosunkat “jutalmazták” sárga cetlikkel. A vendéglátó csapatnál sincs eltiltott és eddig 5 lapot gyűjtöttek, azaz összességében ebből a szempontból egyik gárda sem szenved hátrányt ezúttal.

Kis Károly: – A Békéscsaba nagyon jól rajtolt a bajnokságban, hiszen a Szeged legyőzése után a Vasas ellen is pontot szereztek. Nagy hangsúlyt fektetnek a védekezésre és az abból való gyors megindulásokra. Esetenként  – ahogy a Vasas elleni mérkőzésnél is lehetett látni –  feljebb tolják a védő vonalat és próbálnak letámadni már az ellenfél térfelén. Egy szervezett csapattal fogunk ezúttal is találkozni. Bízom benne, hogy meg tudjuk azt a teljesítményt ismételni, amit az első két fordulóban nyújtottunk!

Az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival legutóbb 2019. augusztus 28-án a Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre  0-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 510 sárga- és 41 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Király Krisztiánt és Huszár Balázst jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Sipos Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 3. fordulója már augusztus 8-án (szombat) 18:15 órától a PMFC – WKW ETO FC Győr mérkőzéssel megkezdődik. Majd a további mérkőzéseket augusztus 9-én (vasárnap) 17:30 órától Soroksár SC – Nyíregyháza Spartacus FC, DEAC – Dorogi FC, 17:45 órától BFC Siófok – DVSC, 19:00 órától Kaposvári Rákóczi FC – Kolorcity Kazincbarcika, FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre, Vasas FC – Aqvital FC Csákvár, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Szentlőrinc, Gyirmót FC Győr – Szombathelyi Haladás, valamint Szolnoki MÁV FC – Budaörs párosításokban bonyolítják le.

Az előrejelzés szerint Ajka térségében, a mérkőzés napján gyengén felhős, meleg időjárás várható, 32 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2019. augusztus 9-én 20 óra 6 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.