Beharangozó: DVTK II. – Békéscsaba 1912 Előre II.

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 400 másodperc.

Hosszú túra előtt áll második csapatunk, hiszen 2021. szeptember 22-én (szerdán) Miskolcra utaznak a Lilák, ahol 14:00 órás kezdési időponttal a DVTK II. az ellenfél.

A hétvégi Magyar Kupa forduló miatt a harmadosztályban szünetelt a bajnokság, így erre a hétre sűrűsödik a program, hiszen a hétközi idegenbeli összecsapás után, 2021. szeptember 26-án (vasárnap) 11:00 órától már hazai környezetben fogadjuk a Törökszentmiklós együttesét. Érdekesen alakult a sorsolás, hiszen ezen a héten első csapatunk is megmérkőzik a Merkantil Bank Ligában a Diósgyőrrel.

A két együttes közös múltja igen veretes, hiszen 29 alkalommal az első-, míg tízszer a második osztályban is összemérhették erejüket. A mérleg ráadásul igen kiegyenlített (a DVTK szempontjából 10 győzelem, 8 vereség, 11 döntetlen az első ligában, 4 győzelem, 2 döntetlen, valamint 4 vereség a második vonalban), de ilyen formán, a harmadosztályban még nem találkoztak a felek. Ebből a nézőpontból pedig történelminek is nevezhető az összecsapás, ráadásul minden esély megvan arra, hogy csapatunk jól szerepeljen a DVTK Edzőközpontban. A piros-fehérek némileg beragadtak a rajtnál, hiszen hét lejátszott mérkőzés után 1 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség, valamint mindössze 4 bajnoki pont birtokában, a kiesést jelentő 18. pozíciót foglalják el. Az eredményhalmazból kiolvasható, hogy védelmük rendre zavarba hozható, hiszen a 20 kapott gól majdnem a legtöbb a mezőnyben. Tegyük hozzá, hogy sorsolásuk sem sikeredett könnyűre, hiszen megmérkőztek már több bajnokjelölttel: DEAC (2-0), BKV Előre (1-4), Kazincbarcika (5-2). Legutóbb éppen a Barcika ellen szaladtak bele egy kiadós verésbe, bár a második félidőben sem adták fel és a mérkőzés vége felé két gólt is szereztek, tehát mindenképpen volt tartás az együttesben. Zsivóczky-Pandel Gyula neveltjei tehát egészen biztosan mindent bele fognak adni, hiszen elmondásuk szerint pontra-pontokra lesz szükségük ahhoz, hogy elmozduljanak veszélyzónából. A kérdés viszont még az, hogy hány tapasztalt játékost kapnak esetleg a hétközi összecsapásra – ellensúlyozandó a fiatalok (átlagéletkor: 18,6) rutintalanságát.

Következő partnerünkkel ellentétben a Békéscsaba II. továbbra is jól teljesít, hiszen a legutóbbi Salgótarján ellen aratott győzelmével (3-1), már a hetedik helyig küzdötte fel magát a táblázaton. A papírforma szerint pedig az előttünk álló mérkőzés is nyerhető, ehhez persze továbbra is határozott és koncentrált teljesítményre lesz szükség. A lejátszott hét fordulóból, a sorsolásnak köszönhetően eddig mindössze kétszer léptünk idegenben pályára (Tiszafüred – Békéscsaba 2-4 és Sényő – Békéscsaba 3-2), tehát igen sokat jelenthetne egy újabb sikeres túra a továbbiakra való tekintettel. Jó lenne minél több pontot gyűjteni, hiszen a vélhetően nehezebb mérkőzések októberben és novemberben következnek majd Brlázs Gábor fiataljai számára (DEAC, BKV Előre, Kisvárda, Kazincbarcika). A pillanatnyi állapot mindenképpen bizakodásra adhat okot, hiszen a 3 győzelem és 2-2 döntetlen és vereség mérleget, valamint az ezekkel együtt járó 11 bajnoki pontot nem a szél fújta össze. Egy szó, mint száz három pontért utazunk Miskolcra és ezért mindent meg is fogunk tenni!

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, így a kisebb ütés-kopásokon kívül egyik szakvezetőnek sem nehezíti a dolgát különösebb probléma. A Békéscsaba II. kerete a hétközi mérkőzés miatt nyilván kiegészülhet majd egy-két visszajátszóval, hiszen jó alkalom mutatkozik arra, hogy az eddig kevesebb játékperccel rendelkező posztban és korban is lehetőséggel bíró néhány játékos további meccsterhelést szerezzen.

DVTK II. – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Valu Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Dobos Dávidot és Pálinkás Donát Ferencet jelölték ki. Az 1990-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még egyszer sem találkoztunk. Pályafutása során eddig 247 sárga- és 26 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 8. fordulóját szeptember 22-én (szerda) 14:00 órától DVTK II. – Békéscsaba 1912 Előre II., 16:00 órától BKV Előre – Kisvárda Master Good II., Jászberényi FC – Eger SE, Putnok FC – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Hidasnémeti VSC – Aqua-General Hajdúszoboszló, Törökszentmiklósi FC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Salgótarjáni BTC – Tiszafüredi VSE, Sényő-Carnifex FC – DVSC II., valamint Tállya KSE – Újpest FC II. párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az első három helyen BKV Előre – Kazincbarcika – DEAC trió áll, a sereghajtó pozíciókban pedig a Tiszafüred, Tállya, DVTK II., Salgótarján, valamint Törökszentmiklós ötösfogat küzd az elemekkel.

A DVTK II. – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzést élőben közvetítjük hivatalos YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt – bízunk benne, hogy az időjárás és körülmények nem támasztanak majd különösebb akadályt! Mindenképp javasoljuk, hogy kizárólag erre a hivatkozásra kattintsanak, hiszen rendszeresen előfordul, hogy közösségi oldalainkon, oda nem tartozó, hamis, élő közvetítésekkel kecsegtető linkek jelennek meg. Nyilván igyekszünk ezeket mihamarabb eltávolítani, de nem tudjuk állandóan figyelni és folyamatosan felügyelni a megjelenő, kattintásvadász bejegyzések megjelenését. A tisztánlátás kedvéért azt is jelezzük – hiszen ebben a témában is tapasztaltuk fals információk megjelenését -, hogy az élő közvetítést a Békéscsaba 1912 Előre bonyolítja. Szintén hasznos lehet a következő technikai információ: a közvetítést mindig úgynevezett Full HD felbontásban adjuk, tehát amennyiben bárkinél ennél rosszabb minőségben jelenik meg az adatfolyam, úgy javasoljuk, hogy a YouTube lejátszó felületének jobb alsó sarkában található, fogaskerék ikonra kattintva, a “Minőség” menüpontban állítsák a legjobb, 1080p jelzésű állapotba! A lejátszók általában automatikus módban kezdik meg a lejátszást, így a minőség alapesetben ennél jóval gyengébb lehet – tehát mindenképp érdemes átállítani, hogy megfelelőképpen élvezhető legyen az adás.

Élő közvetítés (live stream) itt:
https://youtu.be/lQXJMlIj1KY

Az előrejelzés szerint Miskolc térségében esős időjárás várható és mindössze 13 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap szeptember 22-én 18 óra 42 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.