A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 475 másodperc.
Összességében a nyolcadik Tiszakécske – Békéscsaba összecsapás következik 2019. december 8-án (vasárnap) 17:00 órától, amely ebben az idényben már megszokottak szerint mindenképpen téttel is bír.
A szerdai történelmi kupagyőzelem (Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC 2-0) után, vissza kell rázódni a “hétköznapokba” és egyelőre “csak” a bajnokságra szükséges koncentrálnia csapatunknak, hiszen ebben a naptári évben még hat pont maradt a kalapban, melyeket nagyon-nagyon fontos lenne begyűjteni. Annál is inkább, hiszen az a Duna Aszfalt TLC a vendéglátónk ezúttal, melyet érdekes és furcsa módon még egyetlen egyszer sem tudtunk legyőzni. Ezt a tendenciát pedig meg kell szakítanunk és mikor, ha nem most lenne erre igazán jó alkalom és lehetőség. Tegyük félre a mumus jelzőt, felejtsük el és fókuszáljunk együttesünk jó formájára, játékosaink higgadtságára, taktikus játékára és győzelmi éhségére. Ha ezeknek a jelzőknek labdarúgóink újra megfelelnek vasárnap, akkor nem lehet gond, hozható a következő adag három pont. Annál is inkább, hiszen a tiszakécskei egylet továbbra sincs a helyzet magaslatán. Bár november elején Simon Antal vezetőedzőjük távozott, és ilyen esetekben azért fellángolások, akár bravúrok is előfordulnak, az edzőváltás óta két vereség és egy győzelem a mérleg, ami nem húzta ki őket a bajból. Virágh Ferenc, megbízott vezetőedző tehát igyekszik tovább motiválnia csapatát, mert a 6 győzelemből, 3 döntetlenből és 9 vereséből álló mérleg, valamint az ezekkel együtt járó 21 bajnoki pont egyáltalán nem elfogadható számukra, hiszen mindez egyelőre csak a 14. helyre elegendő. Ez adott esetben azt is jelentheti, hogy amennyiben vereséggel zárják a 20. fordulót, akkor könnyen a veszélyes zóna közelébe kerülhetnének. Ezért, meg aztán ellenünk amúgy is, igen motiváltak és mindenképpen győzni akarnak majd. Ehhez azonban nekünk is lesz néhány szavunk, hiszen számunkra is igen fontos ez a mérkőzés.
A két csapat eddigi történelme nem foglal el több oldalt, csak 1997-ig szükséges visszatekintenünk. Kétszer találkoztunk velük az első osztályban az 1997/1998-as idényben, amikor kétszer is döntetlent játszottak a csapatok egymás ellen. A második vonalban viszont az utóbbi években rendre tiszakécskei sikereket jegyezhettünk fel, pontot utoljára 1998-ban és 1999-ben tudtunk rabolni (0-0 és 1-1). Utoljára 2019. augusztus 4-én, az idei első fordulóban találkoztunk soron következő ellenfelünkkel, amikor 0-1 arányban akkori vendégeink győztek. Jelen helyzetünkben viszont talán gondolkozhatunk egy újabb győzelemben és nem tűnik elrugaszkodottnak a három pont megszerzése Tiszakécskén. Akár az utóbbi hónap teljesítményét szemléljük, akár a tabellán elfoglalt pozíciónkat, akkor talán nem vagyunk szerénytelenek, ha ezúttal magunkat tennénk esélyesebbé. Persze, tudjuk az eddigi 7 győzelemmel, 4 döntetlennel és 7 vereséggel összegyűjtött 25 egység, valamint az eddig elért 10. hely csabai viszonylatban azért nem annyira közönségbarát, de ha továbbra is azon az úton tudunk tovább haladni, amelyre november elején ráléptünk, akkor ez még sokkal jobb is lehet a téli szünetre. Ha számolgatunk egy kicsit, akkor szerencsés esetben, két győzelemmel akár a 6-7. helyezés környékén is zárhatnánk a 2019-es évet. Egy évvel ezelőtt 21 forduló után a 4. pozícióban zártunk 36 ponttal, ami talán az akkori viszonyokat és sorsolást is figyelembe véve nem festett teljesen valós képet – viszont mindenképpen jól nézett ki. Azt is vegyük figyelembe, mielőtt bármilyen következtetést levonnánk, hogy az idei bajnokság a szakemberek jó része szerint, minden idők legnehezebb és legszorosabb másodosztályú szezonja. Ennek fényében egy 6. hely környéki félidei eredmény a mi helyzetünkben mindenképpen kiváló lenne… na, de ne szaladjunk ennyire előre!
Az előző bajnokit sárga lapok miatt Mészárosnak és Szalainak kellett kihagynia, most viszont már ők is és sérültjeink jó része is visszatérhet. Színes cédulák tekintetében ezúttal Anton Bidzilya számára jelent kényszerpihenőt a hétvége. A Bács-Kiskun megyeieknél ilyen jellegű eltiltás nem nehezíti a kezdő összeállítás meghatározását. A mérkőzés további pikantériája lehet még a Gréczi-testvérek találkozása, hiszen csapatunk fiatal támadója, Gréczi Márton Péter testvére, Gréczi Gábor János a tiszakécskei klub színeiben szerepel – aki ráadásul már négyszer is bevette ellenfelei kapuját.
Virágh Ferenc: – Olyan csapat érkezik hozzánk, amelyik óriási sikert ért el a Magyar Kupában. Biztos, hogy nagy önbizalommal lépnek majd pályára. Nekünk az a dolgunk, hogy megfelelően álljunk a mérkőzéshez és győzelemre játsszunk! Megfelelően felkészültünk ellenfelünkből, remélem, hogy ez a pályán is látszódni fog. A srácok nagyon elszántak, már várjuk a mérkőzést!
A Duna Aszfalt TLC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szigetvári Márkot akkreditálta a szövetség. Az 1994-es születésű sporival 2019. szeptember 18-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás (2-2) mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 311 sárga- és 9 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Varga Gábort és Máyer Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Ducsai József látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
A táblázatra pillantva látható, hogy 18. lejátszott forduló után az MTK továbbra is őrzi vezető pozícióját, nyomában azonban mindössze 4 egység lemaradással a Budafoki MTE lohol. A 3-7. helyezettek között mindössze egy mérkőzésnyi (3 pont) a különbség, ahogy a 8-12. pozíciókban álló csapatok között is. A kieső zónában továbbra is a Haladás és a Vác található, és a hírek szerint sajnos idő előtt eldőlhet nemsokára egy másik távozó kiléte is.
A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon huszadik fordulóját december 8-án (vasárnap) 13:00 órától WKW ETO FC Győr – FC Ajka, Kazincbarcika – Soroksár SC, Nyíregyháza Spartacus FC – Budaörs, Vác FC – Szolnoki MÁV FC, Budafoki MTE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 17:00 órától Duna Aszfalt TLC – Békéscsaba 1912 Előre, Vasas FC – Dorogi FC, Szombathelyi Haladás – Gyirmót FC Győr, valamint december 9-én (hétfő) 19:00 órától MTK Budapest – Aqvital FC Csákvár párosításokban rendezik meg. A BFC Siófok együttese pedig ebben a fordulóban pihen.
Az előrejelzés szerint Tiszakécske térségében erősen felhős, ködös idő várható, 3 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Érdemes lesz rendesen felöltözni! A Nap már 15:54 órakor nyugszik, ezért a mérkőzést természetesen villanyfény mellett rendezik meg.
Szeretettel várunk mindenkit a 2019-es év utolsó előtti mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!
Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!
M.B.
Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.tiszakecskefoci.hu/2019/12/05/kupabravur-utan-erkezik-a-csaba/
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Közösségi média