Beharangozó: Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 764 másodperc.

A kilencedik Budaörs – Békéscsaba összecsapás következik 2021. április 25-én (vasárnap) 17:00 órától a tatabányai Grosics Gyula Stadionban, a Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 34. fordulójából.

Miközben egy kieső (DEAC) kiléte idő előtt konkretizálódott a bajnokságban, addig a további két “kiadó” hellyel kapcsolatban korántsem lehet ugyanezt elmondani, hiszen a 16. és 19. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi a differencia, tehát adott esetben egyetlen forduló alatt is felcserélődhetnek a csapatok helyezései. Az biztos, hogy hatalmas csata folyik majd minden egyes megszerezhető pontért, hiszen ebben a helyzetben egy aprócska, csúnya – teljesen mindegy, hogy milyen – döntetlennek is hatalmas jelentősége lehet. Mi sem bazírozhatunk másra, hiszen ahhoz, hogy saját kezünkben maradjon a sorsunk pontot-pontokat kell szereznünk! Ez azonban jelen helyzetünkben továbbra sem lesz egyszerű, hiszen az előttünk álló Budaörs-DVSC-Siófok-Szolnok-Gyirmót kombó egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak. Öt meccs, ezáltal 15 szerezhető pont maradt a kalapban és a predikció semmi jót nem ígér, nem szépítjük a dolgot. A sérültek menyiségéből adódóan a csapat variációs és frissítési lehetőségei gyakorlatilag a nullához közelítenek, hiszen Mészáros Márkra, Hursán Györgyre, Babinyecz Balázsra, Szabó Zsomborra, Farkas Márkra továbbra sem számíthatunk. A sérültekhez csatlakozott még a legutóbbi, Haladás elleni mérkőzésen megsérült Király Patrik is, sajnos ő sem tud már segíteni ebben a szezonban. Jó hír, hogy Máris Dominik talán újra vállalni tudja a játékot, de több további labdarúgónk bevethetősége (Fazekas Lóránt, Ilyés Tamás, Gránicz Patrik) is gyakorlatilag az utolsó pillanatokban dőlhet el. Megmaradt játékosainkra viszont extrém terhelés vár, hiszen vasárnap Tatabányára utazunk, jövő hét szerdán a DVSC csapatát fogadjuk, majd ismét idegenben, Siófokon tesszük tiszteletünket. A tréningeknek mára gyakorlatilag annyi szerepe maradt, hogy megfelelő regenerációval megpróbáljunk minden hadra fogható labdarúgót szinten tartani, frissíteni, taktikailag és mentálisan is felkészíteni. Szokták mondani, hogy fejben dől el minden, és ez így is van: csak akkor tudunk majd kikecmeregni a gödörből, ha higgadtan, hideg fejjel, csak magunkkal foglalkozva azt nyújtjuk, amit tudunk! Mert, ennél azért többre hivatottak játékosaink, ezáltal csapatunk és a klub is! Mindenkinek össze kell szednie magát, legyűrni a kellemetlen visszhangokat – amelyek egy újabb győzelem, vagy sikeresebb széria esetén nyilván halkabbá válhatnak. Tudjuk és látjuk a helyzetet, mindenki átérzi a szituáció komolyságát, a szinte értékelhetetlen szezont és ilyen formán a következményekkel és tanulságokkal is tisztában vagyunk. Mindezt azonban egyelőre a háttérbe kell szorítani és csakis az előttünk álló újabb kilencven percre összpontosítani, hiszen meg tudjuk csinálni, korábban is megtettük…

Ha pedig már a jövendölésnél tartunk, próbáljuk meg számszerűsíteni a dolgokat, bár ez igen nehéz feladat, hiszen a meglepetésekkel, az egyéb körülményekkel senki sem tud kalkulálni. A számunkra “érdekes” 14-19. hely között elhelyezkedő hat csapat sorsolása közül talán a Kazincbarcikáé és a miénk a legsúlyosabb. Az előttünk álló összecsapásokat néhány sorral feljebb leírtuk, a Barcikának pedig mi adjuk az ellenfeleket, így a DVSC, Siófok, Szolnok, Gyirmót, valamint a Szeged ellen kell minél több pontot gyűjteniük, hiszen jelen pillanatban a 19. helyen állnak 32 ponttal. Ellenfeleik közül a Siófok szintén veszélyben van, így egymástól is vehetnek majd el pontokat. A Balaton-partiak helyzete tűnik a legbiztatóbbnak, hiszen ők szinte csak olyan csapatokkal mérkőznek majd, melyeket megcsapott a kiesés veszélyének szele: ETO, Kazincbarcika, Békéscsaba, Csákvár, Szentlőrinc. Tehát – hangsúlyozzuk – a papírforma szerint akár 49 pontra is szaporíthatnák bajnoki egységeik számát, ezáltal talán a 14. pozíció is elérhető számukra. Hova tovább, négy olyan csapattól is vehetnek el lehetőségeket, amelyek a táblázat végén helyezkednek el, így aztán közvetlen ellenfeleik sorsára is direkt hatással lehetnek. Számukra konkrétan legalább négy hatpontos mérkőzés vár, de ugyanez elmondható egyébként mindenkiről. A Szentlőrinc 37 ponttal, pontosan mögöttünk, a 15. helyről várja a folytatást, de meg kell mérkőzniük a DEAC-Haladás-Budaörs-DVSC-Siófok ötösfogattal, tehát elvileg nagyobb biztonságban vannak és ha a kialakított gondolatmenetet követjük, akkor minimálisan három pontot gyűjthetnek még, így a végelszámolásnál a 15. pozíció tűnik reálisnak. Ők is veszíthetnek vagy adott esetben vehetnek el pontokat más, veszélyben lévő csapattól, illetve együttessel szemben (pl. Siófok). A csákváriak állapota nem tűnik derűsnek, hiszen rájuk még a Haladás, a Budaörs, a DVSC, a Siófok és a Szolnok is feni a fogát, úgyhogy nehéz lesz gyarapítani a jelenlegi 35 pontjukat és esetleg felfelé mozdulni a 17. helyről. A Kaposvár szereplése szintén nagy csalódás ebben az idényben, így jelenleg a kiesést jelentő 18. helyen állnak, szerény 33 pont birtokában. Sorsolásuk sem könnyű, hiszen a hátralévő öt fordulóban az Ajka-DEAC-PMFC-Soroksár-Dorog csapataival kell megmérkőzniük. A forma, valamint az előjelek alapján talán 3 pontot írhatunk majd jóvá nevük mellett, ezáltal az előbbiekben lefuttatott eszmefuttatással párhuzamban, számukra a 17. hely tűnik elérhetőnek. Természetesen mindez egyelőre csak elmélet és bízunk benne, hogy nem szükséges ilyen módon számolgatnunk, mert nem lesz rá szükség! Így kell lennie!

Beharangozóinkban mindig igyekszünk teljes képet adni egy-egy forduló előtt, hiszen ez lenne a dolog lényege, így időről-időre megnézzük, hogy áll a versengés egy osztállyal lejjebb és feljebb. Már ismert, hogy a jelenleg még NB3-as csapatok közül a Kecskemét, a Mosonmagyaróvár, a Tiszakécske és a III. kerületi TVE is megkapta a másodosztályú licencet, így egészen biztosan számolnak azzal, hogy adott esetben sikerül a felfelé történő osztályváltás. Bár a harmadosztályban még nyolc felvonás van hátra – tehát igen sok a szerezhető pont -, jelenleg viszont keleten a Tiszakécske (74 pont) toronymagasan vezeti a táblázatot. A Közép-csoportban élesedik a helyzet, hiszen a második vonalra alkalmas licenccel még nem rendelkező Iváncsa (67 pont) átvette a vezetést, köszönhetően a szinte példátlan, nyolc győztes mérkőzésből álló sorozatának. Ebben a társulásban még a Dabas és a Fradi II. is beleszólhat a dolgokba, hiszen lemaradásuk két mérkőzésen belüli, tehát semmi sem dőlt el. Nyugaton egyértelműbb az állapot, hiszen a III. ker. TVE 74 egységgel viszi a prímet, a második helyen 11 ponttal lemaradva a Mosonmagyaróvár próbál hajrázni – bár nem gondolnánk, hogy ezt a lehetőséget a fővárosiak kiengedik kezükből.

Egy osztállyal feljebb a hétközi forduló eredményeképpen elmozdult a DVTK (29 pont) az utolsó helyről, de ettől függetlenül a Budafokkal (27 pont) együtt még mindig ez a két együttes a legesélyesebb a kiesésre. Ezzel gyakorlatilag semmi sem dőlt el, hiszen három fordulóval a vége előtt, a 9-10. helyeken álló Honvéd (33 pont) és Zalaegerszeg (33 pont) sem dőlhet még hátra.

Visszatérve az előttünk álló találkozóra a Budaörs és a Békéscsaba egymás elleni mérlege teljesen egyensúlyban van, hiszen 2-2 győzelem és vereség mellett, 4 döntetlent olvashatunk ki a statisztikákból. Még a lőtt, illetve kapott gólok száma is 7-7, tehát egyforma. Utoljára 2020. november 4-én találkoztunk velük, amikor 0-2 arányú vendég siker született Békéscsabán. Előtte viszont csak 2016-ban sikerült győzniük, így akár a pillanatnyi helyzetünk, akár a visszavágás iránti vágy is extra motivációt adhat. Meg aztán egyszer-egyszer nekünk is kijöhet a lépés, vagy akár a szerencse is mellénk állhat?! A Pest megyeiek sormintája egyébként igen vegyes, az utóbbi öt mérkőzésük visszafelé: győzelem-döntetlen-vereség-győzelem-vereség. Tehát abszolút kiszámíthatatlan melyik arcukat mutatják majd Tatabányán. Félnivalójuk azonban nincs, hiszen 49 pontjuknak, ezáltal 8. pozíciójuknak köszönhetően gyakorlatilag biztos résztvevőnek számítanak jövőre is a Merkantil Bank Ligában. Mindent összevetve azért számukra is nyilván nagy csalódás az idény, hiszen a 20. forduló után még a feljutást jelentő második helyen álltak, tehát tavaszra változott meg valami náluk is, vagy a többi csapatnál – ki tudja?!

Pethő Bence János (13 gól), vendéglátóink ügyeletes gólfelelője így fogalmazott a Békéscsaba elleni mérkőzés előtt: – Mint minden mérkőzésen, ezúttal is nehéz összecsapásra számítok. Az őszi mérkőzésen is hiába hiányzott sok kulcsemberük, nagyon megszenvedtünk ellenük. Ezúttal is nagyon oda kell tennünk magunkat, de ezzel nem is lehet probléma, hiszen feljebb szeretnénk lépni a tabellán, és ha a végelszámolásnál jó helyezést akarunk elérni, akkor mindenképpen be kell gyűjtenünk a három pontot.

Sárga cédulák miatti eltiltott egyik csapatban sem lesz, Molnár Csaba viszont a legutóbbi, Kazincbarcika elleni mérkőzés 82. percében a kiállítás sorsára jutott, így automatikusan kihagyja az Előre elleni összecsapást. Érdemes lesz még kiemelt figyelmet szentelni az előbb említett Pethő Bencén kívül, Halmai Ádámra is, aki kilenc góllal tudott csapata boldogulásához hozzájárulni.

A Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Segítőiként Király Zsoltot és Vörös Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Berényi Tamás látja el. Az 1989-es születésű sporival utoljára 2020. augusztus 9-én, az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 561 sárga- és 43 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 34. fordulója már április 23-án (pénteken) 20:00 órától megkezdődik a Vasas FC – PMFC mérkőzéssel. A fennmaradó Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Soroksár SC, FC Ajka – Kaposvári Rákóczi FC, Szombathelyi Haladás – Aqvital FC Csákvár, Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre, DVSC – Kolorcity Kazincbarcika SC, BFC Siófok – WKW ETO FC Győr, Szolnoki MÁV FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Gyirmót FC Győr – Dorogi FC, valamint Szentlőrinc – DEAC párosításokban rendezik meg, április 25-én (vasárnap) 17:00 órás kezdési időponttal.

A bajnoki táblázatot a Vasas (68 pont) vezeti, második helyen a DVSC (67 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Gyirmót (63 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Kaposvár-Kazincbarcika-DEAC trió osztozkodik. Szempontunkból lényeges lehet, hogy a Haladás megverje a Csákvárt, a DVSC győzzön hazai pályán a Kazincbarcika ellen, valamint nem bánnánk az ETO siófoki sikerét, de a DEAC is okozhatna meglepetést Kozármislenyben a Szentlőrinc ellenében.

Az előrejelzés szerint Tatabánya térségében közepesen felhős időjárás várható, a hőmérséklet +17 Celsius fok körül alakulhat, csapadék pedig nem valószínűsíthető. A Nap 2021. április 25-én 19 óra 48 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre. Mivel a vendéglátó klub nem tud élőképes tudósítással szolgálni, ezúttal mi próbáljuk meg live stream formájában a helyszínről – kommentátor nélkül – közvetíteni a mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon.

A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen, az első keretből szerencsére továbbra is mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja a keret kijelölését.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások, videók és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.