Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Mezőkövesd Zsóry FC

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 481 másodperc.

A második hazai mérkőzésünkre kerül sor a 2024/2025-ös Merkantil Bank Ligában, amikor 2024. augusztus 18-án (vasárnap) 19:00 órás kezdési időpontban a Mezőkövesd Zsóry együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Mezőkövesd Zsóry FC

A tavaly még első osztályban szereplő Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyeiek mindössze 21 pontot gyűjtve, az utolsó helyen estek ki az OTP Bank Ligából. Az új, másodosztályú szezon sem kezdődött bíztatóan számukra, hiszen győzelem nélkül, egy döntetlen és két vereség birtokában, egyetlen bajnoki pont birtokában az utolsó előtti (15.) pozíciót foglalják el a tabellán. Velük szemben a Békéscsaba 1912 Előre egy győzelem és két igen értékes idegenbeli döntetlennel, öt ponttal a zsebében a táblázat ötödik helyén áll. A májusi kiesést követően új vezetőedzővel a fedélzeten, Tóth Mihállyal vágtak neki az új idénynek. A lefelé történő osztályváltás egyenes következménye volt a szinte teljes keret átalakítása. Távozott tizenegy külföldi játékos, plusz Bőle Lukács, Kovácsik Ádám, Ugrai Roland, Nagy Gergő, Szolgai Máté – kölcsönből vissza,  Szilágyi Szabolcs és Szivacski Donát – kölcsönből vissza, Kócs-Washburn Erik, valamint Márkus Attila is. Érkeztek: Harsányi István (PMFC), Csirmaz István – kölcsönből vissza (DVTK), Bartusz Dániel (Tiszaújváros), Zachán Péter (Veszprém), Bányai Péter (Iváncsa), Krausz Raul-Zoran (PMFC), Vanja Zvekanov (Haladás), Deczki Máté (Hódmezővásárhely), Nagy Roland (DVSC II.), Varjas Zoltán (Siófok), Jacsó Dávid (Salgótarján), Bodnár Attila (Hatvan), Jova Bálint (Gyirmót), Ináncsi Milán – felkerült a felnőtt keretbe, Winter Dániel (Siófok), Posztobányi Patrik (Siófok), Bora György (Békéscsaba). Természetesen ismerős lehet mindenki számára Bora György és Winter Dániel neve is, akik korábban csapatunk tagjai voltak.

Felkészülésük során a következő eredményeket produkálták: Mezőkövesd – Karcag 2-0, Mezőkövesd – Tiszafüred 5-0, Mezőkövesd – Vasas 1-3, Mezőkövesd – MFK Zemplín Michalovce 1-0, Mezőkövesd – Kazincbarcika 2-0 és 2-1.

A két mérkőző fél közös múltja kilenc év után ismét folytatódik, hiszen legutóbb 2015. március 16-án találkoztunk tétmérkőzésen velük, amikor a Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 19. fordulójában 2-1 arányban legyőztük őket hazai körülmények között. A csapatok egymás elleni összesített mérlege egyébként teljesen kiegyenlített, hiszen 4-4 győzelem, illetve vereség, valamint két döntetlen áll mindkét klub neve mellett.

A rendelkezésünkre álló információkat felhasználva, több szempont szerint is összehasonlítható a két csapat, amelyek jól tükrözik az Előre eddigi hatékonyabb szereplését (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Mezőkövesdhez tartozik az eddig lejátszott három mérkőzés alapján): gólok száma 4/1, sárga lapok 9/9, szögletek 13/13, lövések 24/27, kaput eltaláló lövések 13/7, labdavesztések 223/228, gólhelyzetek 31/30. Színes lap miatt ezúttal Vólent Roland kénytelen kihagyni a vasárnapi mérkőzést, vendégeinknél viszont nem lesz eltiltott. Sajnos még mindig vannak sérültjeink, de visszatérőink is, úgyhogy minőségre és mennyiségre is mindenképpen megleszünk.

Tóth Mihály: – Ezen a héten igyekeztünk megerősíteni és gyakorolni azokat a játékelemeket, amelyek az előző mérkőzéseken jól működtek. A játékosokba azt sulykoltuk, hogy győzni kell, mert a három meccsen megszerzett 1 pont nagyon kevés a mi elvárásaink szerint. Amit tudok, hogy a pálya nem annyira jó állapotú, ugyanakkor felkészültünk a Békéscsaba játékából. Bízom benne, hogy megfordulnak a dolgok és elindulunk felfelé a tabellán. Ellenfelünk erősségei közé tartozik, hogy már tavaly is ebben a játékrendszerben játszottak, biztos, hogy pozitív töltettel lépnek majd pályára, hiszen jól kezdték a bajnokságot, három forduló alatt öt pontot szereztek. A legnagyobb erősségüknek a csapategységet tartom, ugyanakkor hozzáteszem, hogy a Merkantil Bank Ligában nincsen előre lefutott mérkőzés, szeretnénk ezt bebizonyítani és megszerezni a három pontot. Szalaira és Jacsóra sérülés miatt nem számíthatok, Kállai Zalán beteg volt ezen a héten és egyelőre még Illés sem áll a rendelkezésünkre. Úgy gondolom, ha megszereznénk az első győzelmünket, az nagy energiákat szabadítana fel a csapatban, ugyanis érezhető egy kis görcsösség az eredménytelenség miatt. Mindenesetre a játékosok nagyon motiváltak, nagyon szeretnének bizonyítani maguknak, a stábnak, a vezetőknek és a szurkolóknak, bízunk benne, hogy hétvégén megszerezzük a három pontot

Csató Sándor: – Véleményünk szerint jól kezdtük a bajnokságot, inkább az első mérkőzéssel kapcsolatban volt egy kis hiányérzetünk. Az elmúlt soroksári meccsen be kell vallanunk, hogy volt szerencsénk is, de ettől függetlenül ott is a kezünkben volt a sorsunk. Az eddig szerzett öt bajnoki pont elég jól néz ki még akkor is, ha lehetne több is. A folytatásban mindenképpen kiemelt figyelmet kell szentelnünk a védekezésre, hiszen Soroksáron is nagyon sok beadás volt, amelyből helyzeteket is ki tudtak alakítani, erre mindenképpen felhívtuk a figyelmet. A támadás építésünk is halványabb volt legutóbb az elvártnál, így ebben a tekintetben is szeretnénk ezúttal jobban teljesíteni. Egy olyan csapat érkezik, amely kiesett az első osztályból, hatalmas változásokon mentek keresztül, tehát valamilyen szinten sötét lónak számítanak egyelőre. Hiányzónk és sérültjeink is vannak, de ők szerencsére jó úton haladnak a teljes visszatérés felé, így lesz olyan aki már a keretben is bekerül majd, illetve lesz aki a második csapatban kap lehetőséget, hogy lássuk meccsterhelés alatt is a teljesítményüket.

Békéscsaba 1912 Előre – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés játékvezetőjeként Jakab Árpádot, segítőiként Sinkovicz Dánielt és Nagy Viktort, tartalék játékvezetőként pedig Kakuk Szabolcsot akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2023. április 26-án, a Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 984 sárga- és 66 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 4. fordulóját 2024. augusztus 18-án (vasárnap) 17:30 órától Budafoki MTE – Kolorcity Kazincbarcika SC, Szentlőrinc – Aqvital FC Csákvár,  19:00 órától Kisvárda Master Good – HR-Rent Kozármisleny, Budapest Honvéd FC – FC Ajka, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Soroksár SC, Békéscsaba 1912 Előre – Mezőkövesd Zsóry FC, Gyirmót FC Győr – BVSC-Zugló, valamint 2024. augusztus 19-én (hétfő) 20:00 órától Vasas FC – Opus Tigáz Tatabánya párosításokban rendezik meg.

Mivel igény mutatkozott rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=S3Icx62jw10

A heti történésekhez tartozik még a Budapest Honvéd háza táján történt dolgok, hiszen a tulajdonosváltás után rögtön a klubvezetésben is történtek változások, valamint Csertői Aurél – vezetőedző is elhagyta a klubot.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap még marad a kánikula, de jó eséllyel több helyen is hűsítő záporokra-zivatarokra lehet majd számítani, a legmagasabb hőmérséklet azonban még így is +38 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2024. augusztus 18-án (vasárnap) 19 óra 51 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: