Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 420 másodperc.

Más szituációban megyei rangadóként is aposztrofálhatnánk a 2023. március 29-én (szerda) 16:00 órától megrendezésre kerülő Füzesgyarmat SK elleni harmadosztályú mérkőzést, jelen helyzetünkben azonban csak egy újabb bajnokiról beszélhetünk.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Füzesgyarmati SK

Mindkét csapat jócskán a várakozásokon alul teljesített eddig, hiszen a Békéscsaba második együttese a huszadik, a Füzesgyarmat pedig a tizennegyedik pozícióból (9 győzelem, 8 döntetlen, 10 vereség, valamint 35 pont) várja az egymás elleni folytatást. Következő vendégeink a 2020/2021-es idényben a tizedik, a Békéscsaba pedig a tizenegyedik helyen végzett, így az idei teljesítmény nyilvánvalóan jelentős visszalépés mindkét együttes számára. Bár még mindig igen sok van hátra, hiszen a piros-fehérek számára tizenegy, csapatunk számára pedig tizenkét forduló áll rendelkezésre, amelyek összességében 33, illetve 36 pontot érhetnének. Az első, biztosan bennmaradást érő pozíciótól jelenleg 22 egységnyire vagyunk, tehát matematikailag nem dőlt még el semmi. A lehetőségek viszont nagyon fogynak és a tavasszal megszerzett bravúrosnak mondható 1-1 pontnak csak akkor lenne bármilyen jelentősége, ha végre nyerő szériába kerülnénk. Ennek megkezdéséhez jó alkalom kínálkozik szerdán a Füzesgyarmat ellenében még akkor is, ha éppen egy győztes mérkőzésből érkeznek (Füzesgyarmat – Hatvan 3-1), valamint a meccstörténelem tanúsága szerint még egyszer sem tudtuk legyőzni őket. Utoljára 2022. szeptember 25-én találkoztunk velük, amikor Füzesgyarmaton 3-1 arányú hazai győzelem született.

A lilák formajavulása és a gyarmatiak hektikus teljesítménye miatt kiszámíthatatlannak, ezáltal szurkolói szempontból mindenképpen szórakoztatónak ígérkezik a hétközi összecsapás. Mindkét mérkőző fél győzelmi kényszerben van, hiszen a bennmaradás kiharcolásának érdekében pontokat kell szereznie, így jó eséllyel támadó felfogásban lépnek majd pályára a csapatok. A helyzetet az is fokozza, hogy a Békéscsaba szezonbeli mindkét győztes mérkőzését hazai pályán érte el (Békéscsaba II. – Hatvan 3-0 és Békéscsaba II. – DVSC II. 5-1), a gyarmatiak viszont mindössze egy alkalommal tudták elhozni vendégségből a három pontot (Hatvan – Füzesgyarmat 1-2). A mezővárosiak takarékos üzemmódba kapcsoltak az új évben, így játékosmozgás szempontjából minimális aktivitást regisztrálhattunk. Érkeztek: Csukodi Zoltán (Mezőkövesd), Soós János Tamás (Putnok). Távoztak: Bánfi Dominik (Végegyháza), Kiss Gábor (Vác-Deákvár), Bajor Tamás András, Toca Bogdan Florin (CS Socodor, Románia).

Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK 2-2 (0-0)

Színes lapok miatt egyik félnél sem lesz eltiltott, de mivel első csapatunk hétvégén kiemelten fontos mérkőzésen fogadja a Kozármislenyt, így a visszajátszók száma kevesebb lehet. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni a két ügyeletes gólvágóra, hiszen Popescu Gheorghe Robert (8 gól) és Kis Szabolcs (6 gól) csapatuk szerzett találatainak majdnem felét vállalták magukra.

Boros Tibor: – Jót tett az öltözői hangulatnak a hétvégi siker, ráadásul három eltiltottunk is visszatér, ezáltal bizakodóan tekintünk a szerdai mérkőzés elé. Ellenfelünk is jól jött ki a vasárnapi találkozójából, bár velük kapcsolatban – mint általában a tartalékcsapatok ellen – talány, hogy kivel állnak fel. Persze ettől igyekszünk függetleníteni magunkat, a kezdő tizenegyet és a formációt a saját lehetőségeinkhez igazodva alakítjuk ki. Megpróbálunk majd kezdeményező focit játszani, nem kimondottan a reagáló játékot favorizálni. Javítja az esélyeinket, hogy ezúttal már nem csak ifjúsági játékosokra támaszkodhatunk a kispadon, kvázi érdemben is tudunk meccselni.

Nagy Sándor: – Egy hosszú utazással járó mérkőzésen vagyunk túl, ami nem tudom mennyit vett ki a játékosokból?! De, talán tudunk egy kicsit frissíteni, hiszen az NB2-ben nem volt forduló és vasárnapra több játékost is visszakaptunk. Valószínűleg szerdára már nem kapunk annyit, de talán addigra frissebbek lesznek azok a labdarúgók, akik itthon maradtak. Szerencsére jó pályán tudunk majd játszani és mondhatni mindkét csapat sikerből érkezik, úgyhogy jó meccsre számítunk. Reméljük, hogy a pihentetett játékosaink olyan szinten hozzá tudnak majd tenni a játékhoz, hogy azzal itthon is tudjuk tartani a három pontot! A pontszerzés és a győzelem is benne van a csapatban, csak sajnos valamiért eddig ez még nem jött ki. A Füzesgyarmat magas játékosokból álló csapat, általában a pontrúgásokra helyezik a hangsúlyt, így erre mindenképp készülünk. De, mindentől függetlenül a győzelem kulcsa abban rejlik, hogy a nehezen kidolgozott helyzeteinket végre be kellene fejezzük és minél nagyon arányban gólra kellene váltanunk. Ezen a szinten már minden hibát kíméletlenül büntet az ellenfél, így mindenképpen igyekszünk majd magunkhoz ragadni a kezdeményezést, ezáltal a vezetést is. Fiatal csapatunk ismérve a kombinatív játék és amennyiben ezt sikerült majd kitettünk ismét a pályára, akkor jó eséllyel szállunk harcba az újabb bajnoki pontokért.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Juhász Lászlót és Bán Kristóf Patrikot akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2023. február 12-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló 1-5 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 579 sárga- és 28 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A mérkőzést élőben (live stream) közvetítjük hivatalos YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=aVGV0BAZaKY

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 28. fordulóját március 29-én (szerda) 14:00 órától Kisvárda Master Good II. – Vasas FC II., 16:00 órától Eger SE – Sényő-Carnifex FC, Termálfürdő FC Tiszaújváros – DVTK II., FC Hatvan – DVSC II., Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK, DEAC – Jászberényi FC, BVSC-Zugló – BKV-Előre, Aqua-General Hajdúszoboszló – Karcagi SE, Körösladányi MSK – Putnok FC, valamint március 30-án (csütörtök) 16:00 órától Pénzügyőr SE – Facultas-Tiszafüredi VSE párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatot 27 lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (69 pont) vezeti a Putnok (56 pont) és a DEAC (44 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig a Kisvárda II., a Tiszaújváros, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szeles időjárás várható, akár zápor is előfordulhat és a legmagasabb nappali hőmérséklet +11 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. március 29-én (szerda) 19 óra 10 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: