Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

A válogatott szünet után, az országgyűlési választások közepette folytatódik a bajnoki program első csapatunk számára is, hiszen 2022. április 3-án (vasárnap) 17:00 órától a Vasas FC otthonában lépünk pályára.

A menetrend ismét sűrített üzemmódba kapcsol, hiszen vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban lépünk pályára, így áprilisban összesen öt bajnoki mérkőzésen kell minél több pontot szereznünk. A Vasas, Siófok, Kecskemét, Szolnok és PMFC sorozat egyáltalán nem tűnik egyszerűnek, ezzel együtt viszont muszáj lesz bravúrt-bravúrokat bemutatnunk, hogy megfelelő mennyiségű pontot szerezzünk a biztos bennmaradás elérése érdekében. Első állomás az Illovszky Rudolf Stadion, a jelenlegi listavezető és bajnokjelölt otthona, ahová azért nem feltétlenül győzni járnak a csapatok. Hova-tovább következő ellenfelünk ebben a idényben még egyáltalán nem kapott ki a hazai pályán és összességében 415 napja veretlenek a Fáy utcában, így a 14 otthon rendezett meccsükből tízszer győztek, négy alkalommal pedig döntetlent értek el. Ettől és az erőviszonyoktól függetlenül tudjuk és ők is tudják, hogy a Békéscsabának az élcsapatok ellen összejöhetnek a dolgok, ráadásul a Vasasnak valamilyen szinten mumusai is vagyunk, bár a sorból némileg kilóg legutóbbi találkozásunk, amikor 2021. október 3-án 0-3 arányban az angyalföldiek győztek a Kórház utcában. Ezelőtt viszont egészen 2014 óta nem tudtak három pontot szerezni ellenünk, úgyhogy ennek fényében az összesített másodosztályú mérleg még mindig felénk billenti a képzeletbeli mérleg nyelvét. Ebben a ligában tizenhárom alkalommal találkoztunk, melyekből háromszor Vasas, négyszer békéscsabai győzelem született, a fennmaradó hat alkalommal pedig eldöntetlen maradt a végeredmény. A kapott és lőtt gólok tekintetében viszont ők állnak jobban (16-15), így ezen a téren is van még teendőnk, viszont szurkolói szempontból mindenképpen pikáns, szórakoztató és gólokkal fűszerezett mérkőzésre számíthatunk. Az előbbi gondolatmenetet továbbfűzve elég csak a két tábor baráti viszonyára, a másodosztályú meccsek átlagából számolt meccsenkénti 2,4 gólra, vagy akár Schindler Szabolcs vezetőedzőnk mindkét klubhoz fűződő történelmére gondolni. Egy szó mint száz, ezek a tényezők is predesztinálhatják, hogy egy rangadó-szagú mérkőzésen akár ismét borsot törjünk a piros-kékek orra alá! Ehhez nyilvánvalóan nem lesz elegendő a Csákvár ellen mutatott meddő játék, ellenben a DVTK-val szemben megvalósult nagyszerű produktumot vélhetően mindenki aláírná látatlanban is.

A Vasas számára az előző (2020/2021-es) idény hatalmas csalódás volt, hiszen a 2018/2019-es szezon óta szeretnének visszakerülni az első osztályba és ehhez legközelebb tavaly álltak, amikor az utolsó fordulóban – rajtuk kívülálló ok miatt – dőlt el, hogy helyettük a Gyirmót jutott fel úgy, hogy a több megszerzett győzelem döntött a dunántúliak javára. Nagyon úgy néz ki, hogy a folyamatban lévő idényben már nem szeretnének még egyszer ugyanabba a folyóba lépni, tehát semmit sem bíztak a véletlenre. Ezáltal és az eddig mutatott teljesítményüknek, igazolásaiknak, keretüknek, infrastruktúrájuknak köszönhetően, 62 pont birtokában vezetik a táblázatot és az eddig megszerzett 18 győzelmük, 8 döntetlenjük, valamint mindössze 3 vereségük igen jó esélyt teremt arra, hogy május végén már ismét az OTP Bank Ligában érezhessék magukat. Előnyük már 4 pont az őket üldöző diósgyőriekkel szemben, a harmadik helyezett Szeged pedig 9 pont hendikeppel áll a bronzérmes pozícióban. Így, ha csak valami égszakadás-földindulás nem következik be, vélhetőleg a Vasas lehet az egyik befutó. Nyilván nyugtával illik dicsérni a napot, hiszen ezzel együtt még 9 forduló maradt vissza, ezáltal 27 szerezhető pont van a kalapban, de a sorsolásukat vizsgálva nem gondolnánk, hogy túl nagy meglepetések születhetnek – kivéve persze ezen a hétvégén. 🙂 Számukra az egyik döntő momentum az április 11-re kiírt Szeged elleni derbi lehet, amely elméletileg döntően meghatározhatja majd szempontjukból a bajnokság végkimenetelét. Az idei szezonban “más” cél nem is maradt számukra, mint a feljutás, valamint esetleg a bajnoki cím megszerzése, hiszen a MOL Kupában csak két fordulót sikerült teljesíteniük (Budaörs – Vasas 1-3, Jászberény – Vasas 0-1), miután a Ferencváros megállította őket (Vasas – FTC 0-2).

A téli átigazolási szezonban nem forgatták fel generálisan keretüket, inkább finomhangolásokra került sor. Érkeztek: Kiss-Szemán Péter (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Szalai József (Kecskemét – kölcsönből vissza), Ihrig-Farkas Sebestyén (Budafok), Zimonyi Dávid (ZTE). Távoztak: Varga Donát (Budafok – kölcsönbe), Józsa Marcell (Balatonfüred – kölcsönbe), Bánfalvi Dániel (Salgótarján – kölcsönbe), Rétyi Róbert (Szentlőrinc – kölcsönbe), Birtalan Botond (III. ker. TVE – kölcsönbe), Újvárosi Ádám (DEAC – kölcsönbe), Farkas Botond Gergő (Békéscsaba – kölcsönbe). Profi szerződést kapott: Szilágyi Szabolcs és Sztojka Dominik.

A Békéscsaba 1912 Előre továbbra is szenvedős és ingadozó teljesítményt produkál (talán nem sértődik meg ezen senki) és nyilvánvalóan egészen más célokért küzd. A folyamatos betegségek, sérülések, eltiltások rendre megnehezítik a szakmai stáb dolgát és nem is emlékszünk már arra, hogy mikor volt egy olyan forduló, amikor minden játékosunk rendelkezésre állt volna, ezáltal inkább a versenyhelyzet, mint a kényszer vagy a fiatal-szabály határozta volna meg a keretbe kerülő játékosokat. Sajnos ezúttal sem tudunk jó hírekkel szolgálni, hiszen színes lapok miatt ezúttal Lukács Raymond, Szabó Péter és Király Patrik is kénytelen lesz kihagyni a budapesti túrát. A hazai csapatnál viszont hozzávetőleg az egész keret rendelkezésre áll, így egyáltalán nem lesz bonyolult számunkra a kitalált taktika tekintetében felrakható csapat összetételének meghatározása.

A Vasas FC keretében érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni a Feczesin Róbert (9 gól), Radó András (8 gól) és Pátkai Máté (6 gól) triónak, akik hárman együtt csapatuk szerzett találatainak közel felét vállalták magukra. Ismerős lehet számunkra Jova Levente, Otigba Kenneth Karim, Viczián Ádám, Uram János, Silye Erik és Ihrig-Farkas Sebestyén neve is, akik korábban békéscsabai színekben vagy az utánpótlásban is szerepeltek.

A Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Zierkelbach Pétert akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szécsényi Istvánt és Bertalan Dávidot jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Horváth Tibor látja el. Az 1988-as születésű sporival 2021. november 28-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 715 sárga- és 15 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 30. fordulóját április 3-án (vasárnap) 16:00 órától Kecskeméti TE – ETO FC, Budaörs – Szombathelyi Haladás, Szentlőrinc – Budafoki MTE, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – III. ker. TVE, Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok – Nyíregyháza Spartacus FC, Szolnoki MÁV FC – PMFC, Soroksár SC – Tiszakécskei LC, FC Ajka – Dorogi FC, valamint 19:30 órától DVTK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

A Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést az alábbi hivatkozás alatt élőben követhetik majd:

https://youtu.be/t3bmcweckeM

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Vasas (62 pont) és a DVTK (58 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Budaörs, a Csákvár, valamint a Szolnok foglalják el.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében erősen felhős, szeles időjárás várható, a hőmérséklet egy hidegfront érkezése miatt csak 7 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. április 3-án (vasárnap) 19 óra 17 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak el a mérkőzésre és biztassák a srácokat a helyszínen!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. április 3. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion

Cím: 1139 Budapest, Fáy u. 58.

Stadion:

Belépőjegy információk:

Az online jegyértékesítés megkezdődött, az interneten vásárolt belépők ára kedvezőbb, így érdemes elővételben megváltani a jegyeket.

Szurkolóink online vásárlás esetén a https://meccsjegy.mlsz.hu oldalon és a kijelölt jegyirodákban is megválthatják jegyeiket, a vásárláshoz személyes adatok megadása nem szükséges. Internetes jegyvásárlás esetén kérjük drukkereinket, hogy a megvásárolt jegyeiket nyomtassák ki, a kinyomtatott jegyeiket pedig hozzák magukkal a mérkőzésre. (A mérkőzésre való belépés feltétele a kinyomtatott jegyek bemutatása!)

A gyermekeknek szóló kedvezményes jegyeket internetes vásárlás alkalmával is megvásárolhatják, abban az esetben, ha a vásárlás alkalmával legalább egy felnőttjegyet is vesznek hozzá.

Mozgáskorlátozott szurkolóink az A1 és VIP lelátókról tekinthetik meg a mérkőzést.

Megkérjük szurkolóinkat, hogy kedvezményes jegy vásárlása esetén az arra jogosító okmányokat tartsák maguknál, beléptetésnél a biztonsági szolgálat munkatársai ellenőrizhetik azokat!

Szeretnénk felhívni drukkereink figyelmét, hogy online jegyértékesítés esetén – a belépők helyszíni megvásárlásánál – idén is kedvezőbb áron juthatnak hozzá a jegyekhez, illetve az előre megváltott belépőkkel a pénztáraknál esetleges várakozás is elkerülhető.

Vendégszurkolók számára – helyszíni vásárlás esetén – a jegyárak a következők:
Felnőtt: 1.500,- Ft
Diák/nyugdíjas: 1.500,- Ft
Gyermek (6 év alatt): ingyenes

Vendégszurkolók számára – online vásárlás esetén – a jegyárak a következők:
Felnőtt: 1.000,- Ft
Diák/nyugdíjas: 1.000,- Ft
Gyermek (6 év alatt): ingyenes

Online jegyvásárlás:

https://jegy.mlsz.hu/hun/Event/57004712/Vasas-FC—Bekescsaba-1912-Elore

Vendég szektor:

– a vendég szektort D-betűvel jelölték,

– belépés a Fáy utca felől (Csizma utcával szemben),

– jegypénztárak a belépési pont mellett helyezkednek el,

– tömegközlekedéssel a Béke utca felől a 12 és 14 jelzésű villamosokkal lehet megközelíteni a stadiont.

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

http://www.vasasfc.hu/hirek/elindult_a_bekescsaba_es_a_szeged_elleni_meccseink_jegyertekesitese-5845

http://www.vasasfc.hu/klub/stadion

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

vasas_fc_logo

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 15. forduló

Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

4-0 (1-0)

Időpont: 2015. december 2. (szerda) 18:30 óra

Helyszín: Budapest, Ilovszky Rudolf Stadion

Cím: 1139 Budapest, Fáy u. 58

Játékvezető: Farkas Ádám

Asszisztensek: Varga Gábor ifj., Demeter János

Tartalék játékvezető: Erős Gábor

Vasas: Hermány Bence, Preklet Csaba, Hangya Szilveszter, Debreceni András, Pajovic Tomislav, Vida Máté, Vukasovic Marko, Könyves Norbert, Pavlov Ievgenij, Ádám Martin, Czvitkovics Péter. Cserék: Póser Dániel, Berecz Zsombor, Romic Danijel, Ubiparip Vojo, Lázok János, Grúz Tamás, Kenesei Krisztián.
Vezetőedző: Simon Antal

Békéscsaba: Ilizi Lubos, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Damjanovic Slavko, Nascimento de Oliveira Fabio, Vadász Viktor, Thomas Piermayr, Spitzmüller István, Laczkó Zsolt, Punosevac Bratislav, Viczián Ádám. Cserék: Mursits Roland, Birtalan Botond, Bagi István, Kertész Tamás, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Juhász György.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Könyves Norbert (41. és 51. perc), Pavlov Ievgenij (64. perc), Kenesei Krisztián (84. perc).

Sárgalapok: Pajovic Tomislav (20. perc), Ádám Martin (53. perc), Debreceni András (58. perc), Bényei Balázs (66. perc), Laczkó Zsolt (80. perc), Preklet Csaba (81. perc).

line_purple

line_purple

A tabella utolsó és utolsó előtti helyezettjének mérkőzésén a harmadik percben kis híján vezetést szereztek a vendégek, ugyanis Punosevac fejese a keresztlécen csattant. A túloldalon is kimaradt egy ígéretes lehetőség, majd Laczkó Zsolt szabadrúgását védte Hermány. A folytatásban ritkábban forogtak veszélyben a kapuk, meglehetősen eseménytelen volt a játék.

Aztán a 41. percben Ádám Martin nagy ziccerben hibázott, mert a kapufát találta el, de Könyves közelről – ám éles szögből – a hálóba bombázta a kipattanót (1-0). Végül Hermány védése is kellett hozzá, hogy a szünetben – a látottak alapján némi meglepetésre – az angyalföldiek vezessenek egy góllal, ám a döntetlen igazságosabbnak tűnt volna.

Miután az idén nyáron Paksról igazolt csatár a második felvonás elején is betalált (2-0), tulajdonképpen eldőlt a meccs. A 65. percben Pavlov egy szöglet után volt eredményes (3-0), majd négy perccel később Czvitkovics lőtt mellé.

A hajrában Kenesei Krisztián – a Czvitkovics elleni szabálytalanságért megítélt tizenegyesből – megszerezte pályafutása 192. magyar élvonalbeli gólját (4-0). A Vasas ezt megelőzően szeptember közepén nyert bajnoki meccset, de továbbra is kiesőhelyen áll – viszont már nem sereghajtó, mivel mostani sikerének köszönhetően helyet cserélt a Békéscsabával.

Simon Antal: – Tudtuk a Békéscsabáról, hogy Zoran Spisljak egy nagyon masszív csapatot épít, és azt is tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk. Szerencsénk volt az elején a kapufánál, ha ott befelé pattan a labda, nagyon nehéz lett volna ezt a Békéscsabát megverni. Csapatom a második félidőben jobban játszott, de leginkább a harmadik gól volt az, ami megnyugtatott bennünket. Át kellett éreznie ezúttal mindenkinek, hogy mindenképpen meg kell nyerni ezt a mérkőzést, egy öngólos sikernek is örültünk volna. Azt, hogy 4-0-ra sikerült nyernünk, talán a játék képe nem tükrözte teljesen. Nagyon egységesek voltunk, nagyon akartak a fiúk. Ennél jobb dolog nem történhet a folytatáshoz, mint egy biztos siker.

Zoran Spisljak: – Először is gratulálok a Vasasnak. Jól kezdtük az első félidőt, ki is alakítottunk helyzeteket, a kapufát is eltaláltuk. Talán egy pár játékos lazára vette utána a meccset, így nem meglepő, hogy a Vasas előnybe tudott kerülni. Fontos lett volna, hogy ne kapjunk gólt, mert egy esély azért mindig van a gólszerzésre. Aki idén a legjobb játékosunk volt a szezonban – Fabio, egy nagy hibát elkövetett a második félidő elején, ami után már nagy hátrányba kerültünk. Innentől már nem a mi kezünkben volt a találkozó, felszabadultan játszott a Vasas, szép akciókat vezetett. Nekünk még sokat kell tanulni, az ilyen meccseken kellene pontokat gyűjteni. Sok mérkőzés van még hátra, lehet még pontokat szerezni a szezon végéig. Hétről-hétre tapasztaljuk, milyen nehéz az NB I-ben helytállni. Bizonyos posztokon erősíteni is kell, illetve idén a két mérkőzésen minél több pontot szerezni. Az eredménytől függetlenül köszönöm azoknak, akik Budapestre is elkísérték az együttest!

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/538267283014379/

Információk: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

Információk:

– a vendég belépőjegy ára (egységesen) 1.000,- Ft,
– elővételes jegyvásárlás lehetséges online módon, a meccsjegy.mlsz.hu címen, személyesen Békéscsabán, az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodájában (munkanapokon 08:00-16:00 óra között), a Ticket Express jegyirodákban, valamint a Vasas Székházban (edzés időpontokban),
– online módon történő jegyvásárlás csak klubkártyával lehetséges,
– a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés, pénztárnyitás 16:30 órakor,
– a jegyvásárláshoz elegendő a személyi okmányok felmutatása, nem kötelező a klubkártya,
– 14 évnél fiatalabb vendégeknek a belépés ingyenes,
– megközelíthetőség: a vendég bejárat a Fáy utcában, a Csizma utcai résznél található,
– parkolás a környező utcákban lehetséges.

Belépőjegy árak:

Diák/Nyugdíjas: 1.000,- Ft
Felnőtt ülő: 1.200,- Ft
Hazai álló: 1.000,- Ft
Vendég: 1.000,- Ft
(14 éven alatt ingyenes)

A mérkőzésről élő, képes beszámolóval jelentkezünk Facebook oldalunkon.

 line_purple

line_purple

 

Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 11. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC

0-3 (0-1)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. október 3. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Szigetvári Márk

Asszisztensek: Varga Gábor, Tőkés Róbert

Tartalék játékvezető: Ducsai József

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Szabó Péter, Máris Dominik, Király Patrik, Sipos Gábor, Albert István, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Winter Dániel, Krnács Richárd, Nagy Sándor, Gránicz Patrik, Nikola Pantovic, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Varga Szabolcs, Bora György.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Vasas: Jova Levente, Szivacski Donát, Berecz Zsombor, Márkvárt Dávid, Hinora Kristóf, Otigba Kenneth Karim, Iyinbor Patrick Osagie, Silye Erik, Radó András, Bobál Gergely, Pekár László. Cserék: Uram János, Szilágyi Zoltán, Litauszki Róbert, Feczesin Róbert, Szatmári Lóránd, Hidi M. Sándor, Párkai Máté, Rétyi Róbert, Terbe Botond, Szilágyi Szabolcs Krisztián, Balajti Ádám, Sztojka Dominik Balázs.
Vezetőedző: Kuttor Attila

 Gólszerzők: Bobál Gergely (15. perc), Radó András (65. perc), Pátkai Máté (82. perc).

 Sárga lapok: Szabó Péter (22. perc), Hinora Kristóf (22. perc).

Nézőszám: 1.160

A találkozó elején kiegyenlített küzdelem zajlott, az első „sérülés” a labdát érte, a játékvezető az 5. percben ki is cseréltette a játékszert. A vendégek gyakorlatilag az első próbálkozásukból gólt szereztek: Hinora tekert középre egy szabadrúgást bal oldalról, a tizenhatos sarkától, középen Bobál Gergely érkezett kiváló ütemben és 9 méterről fejelt Czinanó kapujába (0-1). Hat perccel később Radó András kísérletezett, tizenhat méterről eleresztett ballábas lövése azonban nem találta el a kaput. A házigazda próbált válaszolni a vendég gólra: a 24. percben egy hazai sarokrúgást követően Szabó Péter fejelt kevéssel a kapu fölé. A csabaiak ezt követően is eljutottak a szögletekig, de ezekből már nem sikerült igazi helyzetet kidolgozni. Bobál a 34. percben megduplázhatta volna az angyalföldi előnyt, nagy ziccerben fölé lőtt. Hat perccel később ismét a csabaiak kerültek vendég kapu elé: Kitl beadását követően Lukács Raymondnak azonban nem sikerült kapura pörgetnie a labdát, így a szünetben úgy vezetett egy góllal a Vasas, hogy gyakorlatilag nem nőtt túlságosan a Békéscsaba fölé.

Fotó: Such Tamás

A szünetben Kuttor Attila cserélt, az első félidőben sárga lapos figyelmeztetést begyűjtő Hinora helyén Hidi M. Sándor folytatta. A hazaiak bal oldala vált aktívabbá a második 45 perc elején, azonban Kitl és Szabó sem tudta pontosan középre tenni a labdát ígéretes szituációból. Kettős cserével próbált frissíteni, Lukács és Szabó jött le, Nikola Pantovic és Varga Szabolcs érkezett a pályára. A hazaiak legnagyobb helyzetére egy órát kellett várni: Király szöglete után Máris Dominik fejelt közelről, Jova reflexmozdulattal védett. Egyenlítés helyett jött a második Vasas-gól: Czinanó vetődött ki és kaszálta el Pekár Lászlót, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt Radó András értékesítette, így a 65. percben 2-0-ra alakította az állást. A következő percekben akár a harmadik vendég találat is megszülethetett volna, előbb a csereként beálló Pátkai pörgette a labdát a jobb oldali kapufára, majd Farkas hibája után Radó András emelte volna át Czinanót, aki bravúrral védett. A hajrában csak megszületett a harmadik angyalföldi gól: egy sakk-matt akciót Pátkai Máté fejezett be góllal a 82. percben (0-3).

A Vasas végül fölényesen nyert, a Békéscsaba pedig vereségével visszacsúszott a táblázat 18. helyére. Schindler Szabolcs gárdája a válogatott szünetet követően 2021. október 17-én a Siófok otthonában folytatja a bajnokságot.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/384748446638075

Fotók Élő tudósítás Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: