Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC

A hónap utolsó másodosztályú bajnoki mérkőzése következik 2019. április 28-án (vasárnap) 17:00 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre a Vác FC csapatát fogadja a Kórház utcában, ezzel együtt most már valóban a hajrába fordul az idei szezon.

Öt forduló és 15 szerezhető bajnoki pont maradt és az előző felvonás eredményeinek köszönhetően nyílt maradt részben a feljutók, valamint a kiesők kiléte is. Számunkra az első hely már matematikailag sem elérhető, a második pozíciótól viszont hat, a harmadiktól pedig öt egység a lemaradásunk és a cél továbbra is változatlan: minél előrébb végezni a bajnokságban! Ehhez persze a többieknek – elsősorban a Kaposvárnak, a Vasasnak és a Budaörsnek – is lesz egy-két szava, azaz ilyen formán a sorsunk már nem csak a saját kezünkben van. Sorsról beszélni azonban kicsit fura, hiszen olyankor szoktuk ezeket a kifejezéseket emlegetni, amikor a feljutás, vagy kiesés kérdése van napirenden. Előbbi üdvösség, utóbbi tragédia viszont minket már elvileg nem érint, így itt a lehetőség felszabadult, precíz és fegyelmezett futballt játszani hazai pályán. Annál is inkább, hiszen ezzel együtt már csak három hazai fellépése maradt együttesünknek, így mindenképpen hasznos lenne elfelejteni a tavaszi sormintát (az utolsó öt mérkőzésen GY-V-GY-D-V) és újra besöpörni egy nagyszerű győzelmet! Ismét egy olyan csapatot fogadunk, amely – gondolataink szerint – az elhatározások alatt teljesített, hiszen 33 lejátszott mérkőzés után 11 győzelemmel, 13 döntetlennel, 9 vereséggel, valamint 46 ponttal a táblázat 11. helyét foglalják el. Persze, őket is szezonközi edzőváltás akasztotta meg a folyamatosságban és az ingadozó teljesítmény rájuk is jellemző, csakúgy mint ránk. Mindentől eltekintve az előremutató esélyek mindkét fél részére maradtak még, így ha más nem is, de ez legalább motiválhatná a résztvevőket, hogy valódi focit láthassunk vasárnap délután.

Mindent összevetve a 38. Békéscsaba – Vác összecsapás következik és az előzmények szummázásaként kijelenthető, hogy a számok szerint nincs egyértelmű esélyese a meccsnek. Az első osztályban húsz alkalommal találkoztunk, ahol az egyenleg 6-6 győzelem és vereség, valamint 8 döntetlen. Egy kicsit másképp fest a másodosztályú mérleg, ahol szempontunkból 5 győzelmet, 7 vereséget és 5 döntetlent lehet kiolvasni a statisztikákból – újabb indíttatás, hogy kozmetikázzuk az eredményhalmazt. Maradva a mateknál, a Békéscsaba a hatodik pozícióból folytatja, hiszen az előttünk álló Budaörs is győzni tudott az előző fordulóban, így aztán maradt az a felállás, hogy pontazonosság (54-54) mellett, továbbra is a nyert mérkőzések számának többsége határozza meg a sorrendet. A lehetőség viszont ebből a szempontból sem elhanyagolható, hiszen közvetlen riválisunk a bajnokaspiráns otthonába, Zalaegerszegre utazik. Ragozhatnánk jobbról-balról, de a lényeg, hogy csak akkor van esély bármire is, ha sikerül itthon tartanunk a három pontot – arról pedig már ne is ejtsünk szót, hogy adott esetben a gólarány sem elhanyagolható, hiszen ez is befolyásolhatja a helyezések végső meghatározását.

Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC (2018. április 29.)

Sérültek és eltiltottak nélkül már nem is lenne az igazi a dolog, így a sors és egyéb tényezők is tettek arról, hogy ezúttal se érezzük teljesen jól magunkat. Boér Gábor vezetőedző még ezen a mérkőzésen sem ülhet a kispadra, mint ahogy Király Patrik sem futhat ki a pályára összegyűlt sárga céduláinak köszönhetően. Gránicz, Mészáros, Ilyés, Mácsai, Hursán és Lustyik továbbra sem bevethetők, a többiek azonban hadra foghatók. A vendégek sem tudnak teljes létszámban megjelenni a Viharsarokban, hiszen színes lapok miatt Görgényi Dávid és Durso Giuliano is pihenőre kényszerül ezúttal. Az ügyeletes gólfelelősre, Zsolnai Richárd Tiborra viszont érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni, hiszen eddig már tíz alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Ellenfelünkre jellemző még egyébként, és ez az adat a közönség szempontjából lehet biztató, hogy a mérkőzései több, mint kétharmadán szereztek gólt – bár ezúttal inkább nem ezért szurkolnánk. A két együttes másodosztályú gólátlaga 2,4, amit a várakozásoknak megfelelően befolyásolt a legutóbbi, 2018. november 4-i Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 eredmény is. Majdnem napra pontosan egy éve (2018. április 29-én) viszont szempontunkból kedvező eredmény született, hiszen hazai pályán 1-0 arányban múltuk felül a Pest megyeieket. Mindent összevetve azonban nincs más hátra, mint Előre – úgyhogy illene motivált és közönségszórakoztató játékkal előrukkolnunk, ebből pedig egyenesen következhetne akár egy hazai győzelem, ami igencsak ránk férne – hiszen ilyenben egészen pontosan 2019. február 24. (Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC 2-1) óta nem volt részünk!

Boér Gábor: – Egy olyan csapat érkezik hozzánk, amely hullámzó teljesítményt nyújt és okozott már meglepetést pozitív, valamint negatív értelemben is. Mivel a középmezőnyben található a Vác és nem fenyegeti semmilyen veszély, így felszabadultan játszhatnak majd vasárnap. Nálunk nagyon kevés a bevethető labdarúgó, hiszen mindössze tizenhárom mezőnyjátékos áll rendelkezésre. A gondok ellenére, hazai pályán szeretnénk győzni, mivel elég régen nyertünk itthon.

A Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2018. november 25-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr 0-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Érdekesség, hogy az előző (2018. november 4.) Vác elleni mérkőzésünket is éppen Nagy sporttárs dirigálta. Pályafutása alatt összesen 730 sárga- és 59 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Márkus Pétert és Berényi Ákost jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Ducsai József látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon 34. fordulóját április 28-án (vasárnap) 15:00 órától Nyíregyháza Spartacus FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC, Kaposvári Rákóczi FC – Duna Aszfalt TVSE, BSS Monor – Credobus Mosonmagyaróvár, Vasas FC – KBSC FC, BFC Siófok – Gyirmót FC Győr, Aqvital FC Csákvár – Soroksár SC, WKW ETO FC Győr – Dorogi FC, Ceglédi VSE – Budafoki MTE, valamint 18:00 órától ZTE FC – Budarös párosításokban bonyolítják le.

A forduló mérkőzéseit tekintve szoríthatunk a Tiszakécske sikeres kaposvári vendégszereplése érdekében, a Kazincbarcika győzelméért a Vasas ellenében, a Siófok megkezdett szárnyalásának folytatásáért a Gyirmóttal szemben – akik egyébként továbbra is gödörben vannak, valamint ezúttal a Zalaegerszeg újabb három pontjának örvendenénk, akik a Budaörssel vívnak. A közvetlenül mögöttünk elhelyezkedő Soroksár négy pont lemaradásának köszönhetően, a legrosszabb forgatókönyv esetén sem változhat negatív irányba a helyezésünk, tehát még ez sem befolyásolhatja rossz irányba az előttünk álló mérkőzés menetét.

Az előrejelzés szerint szombaton és vasárnap is hidegfront borzolhatja a kedélyeket, csapadék sajnos bármikor előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13-15 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2019. április 28-án 19 óra 52 perckor nyugszik.

Szeretettel várunk mindenkit az Előre újabb hazai mérkőzésére, melyekből ebben a szezonban – ezzel együtt – már csak három maradt!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC

Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. 34. forduló

 

Békéscsaba 1912 Előre
2
Vác FC
1
0'
Ribánszki László, Zahorán Balázs, Nagy Sándor, Mezei Szabolcs, Szatmári István, Urbin Péter, Szalai Dániel, Babinyecz Balázs, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Szélpál Norbert. Cserék: Uram János, Máris Dominik, Vólent Roland, Sinanovic Sinan. Asszisztens edző: Makra Zsolt
0'
Halasi Péter, Hegedűs Csaba, Gyürki Gergely, Varga Szabolcs, Zsolnai Richárd Tibor, Sóron Tibor, Pintér Bence, Szabó Norman Áron, Varjas László, Szekszárdi Tamás, Mátyás Zsolt. Cserék: Abu Attila, Földi Máté, Kákonyi Dániel, Murai Sándor Márk, Lami Bálint, Búrány Zoltán, Wieland Dominik. Vezetőedző: Horváth Károly
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér-piros szerelésben a vendégek. A vendég csapat kezdte a találkozót.
1'
Jobboldali váci akció, végén Varjas beadását Sóron lőtte a bal kapufa mellé.
5'
Mezei indult el a jobboldalon, beadásába belelépett egy váci védő.
11'
Pofás adogatás után Pilán adott be jobbról, azonban Halasi kapus biztos kézzel szedte föl a játékszert.
12'
Sóron szögletet harcolt ki.
16'
Egy hazai szabadrúgás után Szélpál szögletet harcolt ki, melyet Zahorán végzett el.
18'
Némi zavar a hazai kapu előtt, de sikerült felszabadítani.
18'
Zsolnai fordulásból lőtt, Ribánszki éppen hogy a felső lécre tudta tolni a lasztit.
20'
Hegedűs lőtt távolról, jócskán mellé ment.
24'
Nagy Sándor
28'
Gyürki gurított keresztbe, de senki sem érkezett a beadásra.
33'
Szatmári szaladt el a bal oldalon és lőtt kapura. Jó próbálkozás volt.
38'
Hegedűs adott be baloldalról, de a centerezésre nem érkezett senki.
43'
Varga Szabolcsot ugratták ki, de az asszisztens lesen állította meg a támadót.
45'
Varjas lövése a kapu mellé ment.
45'
1-0
46'
Elkezdődött a második félidő, a hazaiak indították útjára a labdát.
49'
egy váci szabadrúgás Ribánszki kezében landolt.
51'
Szalai lépett ki a védők közül nagy helyzetben, bal lábbal a jobb kapufa mellé lőtt.
58'
Szatmári helyett Sinanovic folytatja.
60'
Varjas fejelt, Ribánszki tolta ki a labdát a bal felső sarok elől.
62'
Babinyecz Balázs
63'
Tizenegyből, Zsolnai találatával egyenlít a Vác.
69'
Urbin helyett Vólent a pályán.
71'
Vólent lőtt, Halasi kiütötte a labdát, Pilán azonban elszalasztotta a helyzetet.
72'
Halasi Péter
72'
Viczián Ádám
74'
Mátyás Zsolt helyett Kákonyi a pályán.
74'
Pilán helyett Máris folytatja.
79'
Szélpál találatával újra vezetünk.
82'
Kákonyi Dániel
85'
Gyürki helyett Murai a pályán.
86'
Sinan lőtt 23 méterről, Halasi védett.
89'
Szalai szerelt, majd szabadrúgás kifelé.
90'
Pintér Bence
90'
A játékvezető 3 percet hosszabbít.
92'
Zsolnai lőtt, Ribánszki védett hatalmasat.
94'
2-1

Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. 15. forduló

Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (0-0)

Időpont: 2018. november 4. (vasárnap) 13:30 óra

Helyszín: Vác Városi Stadion

Cím: 2600 Vác, Stadion út 2.

Játékvezető: Nagy Róbert

Asszisztensek: Márkus Tamás, Punyi Gyula

Tartalék játékvezető: Veizer Roland

Vác: Halasi Péter, Hegedűs Csaba, Földi Máté, Varga Szabolcs, Zsolnai Richárd Tibor, Csillag Dárius, Tóth Gergely Csaba, Murai Sándor Márk, Görgényi Dávid, Szabó Norman Áron, Dlusztus András. Cserék: Abu Attila, Durso Giuliano, Pintér Bence, Borvető Áron, Búrány Zoltán, Szekszárdi Tamás, Mátyás Zsolt.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Nagy Sándor, Lustyik Levente, Szatmári István, Gránicz Patrik, Urbin Péter, Szalai Dániel, Hursán György, Viczián Ádám, Szélpál Norbert. Cserék: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Mezei Szabolcs, Máris Dominik, Sinanovic Sinan.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerző: Zsolnai Richárd (86. perc), Szélpál Norbert (90. perc).

Sárga lapok: Szalai Dániel (22. és 49. perc – kiállítva), Zsolnai Richárd (46. perc), Dlusztus András (88. perc).

A hazai együttes kezdte a mérkőzést, számunkra viszont nem indult túl jól a találkozó, hiszen a 4. percben az amúgy is sérüléssel küzdő Gránicz Patrikot már le kellett cserélni, a helyére Mezei Szabolcs érkezett. A 7. percben Ribánszki kapusnak bravúrt kellett bemutatnia, miután a bal szélen Varga robogott el, majd laposan beadott, a középen berobbanó Murai pedig kapura lőtt. Az első csabai lehetőségre a 11. percig kellett várni, Hursán lövése zúgott el a váci kapu jobb sarka mellett. A 13. percben Hursán baloldali beadása – kézgyanús szituációban – lepattant Hegedűsről, de a játékvezető csak szögletet ítélt. A 16. percben Csillag ugratta ki remek labdával Zsolnait, aki ziccerbe került, de lövés helyett el akarta tolni a labdát Ribánszki mellett, aki belenyúlt a labdába, így oda lett a váci ziccer. Két perccel később Varga ugratta ki remek labdával Zsolnait, aki tolt egyet a játékszeren, majd a balösszekötő helyéről, 15 méterről kapura lőtt, az erős lövés centikkel ment el a csabai kapu felett. A 22. percben érkezett az első cédula, Szalai Dániel kapott egy sárga színűt. A 27. percben Varga baloldali beadását, az egyedül hagyott Murai előrevetődve fejelte centikkel a bal sarok mellé. A folytatásban kiegyenlített mezőnyjáték folyt, a  36. percben azonban Varga cselezte ki a jobb oldalon Vicziánt, betört a tizenhatoson belülre, alálöbbölt a labdának, majd a középen érkező Csillag kapura fejelt, de Ribánszki ezt is védte, majd Tóth kipattanóját is hatástalanította hálóőrünk. A 40. percben Zsolnai baloldali szögletét, a rövid saroknál érkező Görgényi magasra felugorva fejelte fölé.

A második játékrész hazai sárga lappal kezdődött, Zsolnai gyűjtött be egyet. A 49. percben Szalai Dániel kapott sárga lapot – a spori szerint – műesésért, és mivel ez már a második volt neki, a kiállítás sorsára jutott! Az 54. percben Zsolnai baloldali szögletét Görgényi fejelte a rövid sarok fölé. Az 54. percben mindkét mester cserélt, a Vácban Görgényi Dávid jött le, helyette Mátyás Zsolt folytatta, míg a vendégeknél Urbin Péter fejezte be a meccset, helyette Máris Dominik érkezett. A 56. percben Viczián veszélyes jobboldali beadását fogta Halasi. A 60. percben Lustyik Levente tolt középen egyet a labdán, majd lövésre szánta el magát, Halasi kapus vetődve fogta a löketet. A 63. percben újabb hazai csere következett, Csillag Dárius helyett Borvető Áron kapott lehetőséget. A 65. percben Máris Dominik csapott le egy elveszettnek tűnő labdára, rögtön kapura lőtt, de Földi blokkolta a lövést. Úgy tűnt, mintha a kiállítás a hazai csapatot zavarta volna meg, hiszen a Békéscsaba átvette az irányítást az utóbbi percekben. A 70. percben  Nagy Sándor lépett be a váci tizenhatoson belülre egy szép csellel, laposan beadott, középen pedig Mezei lőtt, de Szabó blokkolta a lövést. Egy perccel később Hegedűs lágyan beívelt labdáját Borvető a védője szorításában nem sokkal fejelte a kapu mellé. A 72. percben ismét a Békéscsaba veszélyeztetett, Szatmári baloldali beadását Hursán fejelte kapura, de Halasi védett. A 77. percben újabb csere következett csapatunknál, a 4. percben beállt Mezeit Sinanovic váltotta. A 81. percben egy csabai kontra végén Sinanovic passzolt az érkező Szatmárihoz, aki nagy helyzetben Halasi kezébe lőtt. A 85. percben Borvető passzolt Mátyás Zsolthoz, aki a tizenhatoson belül elesett a csabai védő mellett, a játékvezető büntetőt ítélt! A tizenegyest Zsolnai Richárd a bal alsó sarokba gurította, 1-0. A hosszabbításban viszont összejött az egyenlítés és a teljesen megérdemelt pontmentés: Szélpál kapott egy indítást, majd belépett a tizenhatoson belülre és kíméletlenül a jobb alsó sarokba lőtt, 1-1.

Boér Gábor: – Sajnos elfogytunk mind létszámban, mind mentálisan és az első félidőben Ribánszki Lacinak köszönhetjük, hogy meccsben maradtunk – volt néhány hatalmas védése. Bár ennek ellenére hozzátartozik az igazsághoz, hogy nekünk is volt néhány olyan lehetőségünk, amit ki lehetett volna használni. Mindent összevetve azonban az első játékrész nem nézett ki jól. A második félidőt nézve nem szeretnék kitérni a kiállításra, de utána szenzációs produkciót nyújtottak a srácok, úgy érzem közelebb álltunk a győztes találat megszerzéséhez. Aztán megint egy más szereplő révén kaptunk egy tizenegyest, amit az egyik asszisztens intett be. Ezektől a tényezőktől eltekintve járt nekünk a pontszerzés, hiszen sokat dolgoztak a srácok és nagyon fájt volna, ha innen pont nélkül távozunk. Többször elmondtam az utóbbi napokban, hogy igen nehéz helyzetben vagyunk. Nagyon sok a sérült, mindig valamilyen eltiltás is súlyt minket, betegségek és egyéb okok is hátráltatnak. Egyszerűen ott tartunk, hogy az óriási fejtörést okoz, hogyan cseréljünk egy-egy mérkőzésen, ráadásul most már sorozatban nem is tudunk teljes kerettel kiállni, most is csak négy cserénk volt és rögtön a mérkőzés elején el kellett használnunk egyet. Nem tudom mikor lesz ennek vége, de nagyon szeretném ha ez a helyzet lassan a múltba veszne és ki tudnánk egyenesedni. Szerdán megint meccs, jelen pillanatban azt sem tudom hogy és kivel fogunk kiállni?! Mindegy, valahogy összerakjuk addig és megyünk tovább.

Foghíjasan, tíz emberrel is helytállt a Békéscsaba Vácott és értékes egy pontot hozott el Pest megyeiektől, így köszönhetően a többi mérkőzés eredményének is továbbra is őrizzük a bronzérmes pozíciót.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Élő tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/920505708124608/

line_purple

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre

Az újabb válogatott szünet előtt még három megmérettetés vár csapatunkra, melyből kétszer idegenben, egyszer pedig hazai körülmények között lépünk pályára. Elsőként a 37. Vác – Békéscsaba összecsapás következik a Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezonjának 15. fordulójában 2018. november 4-én (vasárnap) 13:30 órától, immár a vendéglátók rendes otthonában.

A számunkra ismerős Zoran Spisljak – Purguly Árpád páros által dirigált váci együttes az idei szezonban eddig csak mérsékeltebb eredményt tud felmutatni. Jelen pillanatban ugyanaz a helyzet, mint az előző bajnoki mérkőzés előtt, hiszen az eredmények úgy alakultak, hogy a két mérkőző fél között 10 pozíció a különbség – csakúgy, mint az Balmazújváros elleni mérkőzés előtt köztünk és vendégeink között. A váciak jelenlegi helyezésüket eddig megszerzett 3 győzelmüknek, 7 döntetlenjüknek, valamint 4 vereségüknek köszönhetik, és mindössze 4 pont választja el őket a már kiesést jelentő zónától. A Pest megyeiek igen régen, 2018. szeptember 16-án tudtak győzni utoljára a Cegléd ellen (0-1), azóta mindössze 2 vereség és 4 döntetlen a mérlegük. Az utóbbi három mérkőzésüket döntetlenre hozták, melynek két pozitívuma számukra, hogy legalább már szereztek gólokat (három mérkőzés alatt négyet) és pontokat is. A gólkülönbség is beszédes, hiszen a mínusz négyes szumma a mindössze 12 szerzett és 16 kapott találatból áll össze. A hétközi Magyar Kupa mérkőzésen is 1-3 arányú vereséget szenvedtek a MOL Vidi ellen, így búcsúztak az idei sorozattól. Ezzel szemben Boér Gábor neveltjei továbbra is a bajnoki táblázat igen jól hangzó, bronzérmes helyéről várják a váci túrát, melyet a 14 lejátszott forduló alatt szerzett 8 győzelemnek, 3-3 döntetlennek és vereségnek, valamint az ezzel együtt járó 27 bajnoki egységnek köszönhetnek. A gólkülönbség 25 rúgott ellenében 17 kapott, amely plusz nyolcas egyenleget mutat. Bár az utolsó két mérkőzésen (Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-1, Tatabánya SC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2) mutatott játékkal szakvezetőnk nem volt teljesen elégedett, a végeredmény tekintetében azonban nincs okunk panaszra – szokták mondani, hogy az is egy csapat erejét mutatja, ha adott esetben mérsékeltebb teljesítménnyel is, de győzni tud. Ezzel, és a szerzett gólokkal sincs gond, miért is lenne – hiszen három gyengébben sikerült meccs után, újra a számunkra megfelelő útra léptünk és két győztes mérkőzéssel magunk mögött várhatjuk a következő megmérettetést. Az igazsághoz tartozik, hogy a szezon előtti jósolgatások és legyintések után valószínűleg bárki aláírta volna jelenlegi 3. helyezésünket és 27 pontunkat, amely egy évvel ezelőtt ugyanekkor (14 lejátszott mérkőzés után) 21 egységgel elért 6. pozíció volt.

Az idei szezonban hazai pályán még veretlenek vagyunk, az idegenbeli teljesítményünk viszont nem egészen úgy alakult, ahogy arra például a tavalyi mérleg alapján számítani lehetett volna: 1 győzelem (Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 1-3), 2 döntetlen (Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre 2-2, Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-0), valamint 3 vereség (ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre 3-1, Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre 6-3, Duna Aszfalt TVSE – Békéscsaba 1912 Előre 2-1). Ettől függetlenül a két együttes egymás elleni mérlege kiegyenlített értékeket mutat, hiszen a 20 lejátszott első osztályú mérkőzésből mindkét csapat neve mellett 6-6 győzelem és vereség, valamint 8 döntetlen áll. A másodosztályban icipicit vendéglátóink állnak jobban, mert a 16 alkalomból hétszer ők, ötször viszont mi hagyhattuk el győztesen a pályát, 4 esetben pedig döntetlent mutatott az eredményjelző a mérkőzések végén. Az előző szezonban kétszer találkozhattunk bajnoki összecsapáson következő vendéglátóinkkal: 2018. április 29. Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC 1-0, valamint 2017. október 15. Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1. Összességében tehát ezúttal is jó eséllyel számíthatunk gólokra, hiszen a globális gólátlagot figyelembe véve 2,083 a mutató mérkőzésenként. A számokhoz tartozik még a félidei tabella, amelyet továbbra is toronymagasan vezetünk (bár ezért jutalom sajnos nem jár), ami azonban azt jelenti, hogy a képzeletbeli, 45 perc utáni eredményeket is figyelembe véve igen pozitív a kép. A konzekvencia levonható, valamiért az első játékrészekben sokkal jobban teljesítünk.

A meccs előzményéhez tartozik a váciak stadionjával kapcsolatos mizéria. Furcsa, hogy a mérkőzés előtt néhány nappal még nem tisztázódott, hogy egyáltalán utaznunk szükséges vagy hazai mérkőzést rendeznünk (pályaválasztói jogcsere), és ha utaznunk kell, akkor hova?! A történethez tartozik, hogy a Vác utoljára 2016. május 29-én tudott otthon, tehát a Váci Városi Stadionban tétmérkőzést rendezni (Vác FC – SZTK Erima 4-0), azóta a 2016/2017-es szezont Dunaújvárosban, majd a 2017/2018-as idényt Budapesten a III. kerületi TVE pályán töltötte. Az átalakítások-felújítások tehát évek óta folytak és gyakorlatilag a héten kapott határozat értelmében van lehetőségük újra, valóban hazai pályán mérkőzést rendezni. Mindkét fél részére szervezésbeli-, logisztikai rémálom volt a helyzet, hiszen az ügyintézést és szükséges dolgok lebonyolítását nehezítette az ünnep, a munkaszüneti nap és a hétvége is. Mindentől függetlenül kiegyenesedni látszik a szituáció és csak abban bízhatunk, hogy csapatunk felkészülését nem zavarta össze olyan mértékben a dolog, amely a teljesítmény rovására menne.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.vacfc.com/hirek/hazaterunk/

Összegyűlt sárga lapjai miatt Király Patrik ezúttal nem tud a kerettel tartani, ahogy az ellenfél csapatában Kákonyi Dánielnek is hasonló okok miatt szükséges automatikusan kihagynia egy mérkőzést. Csapatunk tagjai közül sárga lapok szempontjából (4 darab) továbbra is Ribánszki László van veszélyeztetett helyzetben. Sérültjeink (Babinyecz Balázs, Pilán Márkó, Ilyés Tamás és Tóth Dániel) felépülésére még várnunk kell, így az utazók névsora az előzőekhez hasonló merítési lehetőségekből alakulhat ki. Ráadásul a Tatabánya elleni mérkőzésen Mészáros Márk is meghúzódott, Gránicz kapott egy rúgást – aki a pénteki edzést már nem is bírta teljesen végigcsinálni, Mezei betegséggel küzdött a héten, Szatmári pedig szintén rúgást kapott a bokájára. A helyzet tehát ebből a szempontból sem egyszerű.

Az ellenfél keretében érdemes kiemelt figyelmet szentelni Zsolnai Richárd Tiborra, aki eddig három alkalommal talált az ellenfelek kapujába – ami egyúttal azt is jelenti, hogy a csapata által szerzett gólok (12 darab) egynegyedét szerezte. Ugyanez a szám békéscsabai szempontból jobban fest, hiszen Szatmári István már 9 bajnoki találatnál jár, ezzel több játékossal együtt holtversenyben, az országos góllövő lista második helyén áll. További jó ismerős számunkra a váci keretben Dlusztus András is, aki a 2017/2018-as idényt kölcsönben Békéscsabán töltötte.

A tabellára pillantva látható, hogy az első négy helyezett: 1. Gyirmót FC Győr (30 pont), 2. ZTE FC (29 pont), 3. Békéscsaba 1912 Előre (27 pont), valamint 4. Kaposvári Rákóczi FC (27 pont) egy mérkőzésnyi távolságon belül áll egymástól. A kieső zónában pedig annyi változás történt, hogy a Ceglédnek sikerült felfelé elmozdulnia, helyére viszont a Budafok szállt le, a Mosonmagyaróvár és a Monor mellé. A fővárosiaknál egyébként az utóbbi hetek mélyrepülését edzőváltás követte: Vitelki Zoltán helyét Csizmadia Csaba vette át. A sorsolás úgy alakult, hogy a fordulóban két kiesési rangadónak nevezhető mérkőzés is lesz (Credobus Mosonmagyaróvár – BSS Monor, Budafoki MTE – Ceglédi VSE), amely egészen biztosan nagy jelentőséggel bír majd a téli fordulás szempontjából. A többi párosítást szemlélve ezúttal szurkolunk a Tiszakécskének (szeptember 2. óta nem kaptak ki), akik a Kaposvárt látják vendégül, egyúttal szoríthatunk a Siófoknak (szeptember 26-án kaptak ki utoljára, azóta ötször ikszeltek) is a Gyirmót elleni idegenbeli meccsük alkalmával, valamint a Budaörsnek, akik hazai pályán fogadják a Zalaegerszeget.

A Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival 2018. szeptember 25-én a Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr 1-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 698 sárga- és 57 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Márkus Tamást és Punyi Gyulát jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Veizer Roland látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

A bajnokság 15. fordulóját 2018. november 4-én (vasárnap) 13:30 órától Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre, Duna Aszfalt TVSE – Kaposvári Rákóczi FC, Budaörs – ZTE FC, Credobus Mosonmagyaróvár – BSS Monor, KBSC FC – Vasas FC, Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár, Dorogi FC – WKW ETO FC Győr, Budafoki MTE – Ceglédi VSE, 17:00 órától Gyirmót FC Győr – BFC Siófok, valamint 18:00 órától Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Vác térségében a mérkőzés napján gyengén felhős időjárás várható. Szórványosan köd előfordulhat, de a hőmérő higanyszála akár 20 Celsius fokig is emelkedhet. A Nap 2018. november 4-én (vasárnap) 16 óra 23 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemre fiatal csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Információk

Közlemény

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az eredetileg 2018. november 4. (vasárnap) 13:30 órára kiírt Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. szezon 15. forduló Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki mérkőzés időpontja változatlan, a helyszíne pedig – a vendéglátó klub tájékoztatása szerint – a Váci Stadion lesz.