Címkézett bejegyzés

Célba értek az adományok

December 15-én délelőtt, a cipősdoboz akciónkban összegyűjtött ajándékokat a békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet Gyermekosztályára szállítottuk.

20161215

Még csütörtökön is érkeztek előre beígért adományok az Előre Székházba, a korábban meghirdetett jótékonysági kezdeményezésünkhöz. A kórház gyermekosztályával egyeztetve, előre megbeszélt időben adtuk át osztályvezető főorvos úrnak, a szurkolóink, vezetőink és dolgozóink által felajánlott csomagokat és plüssöket. Dr. Baji Sándor elmondta, hogy ez az első eset, hogy ilyen felajánlást kaptak és nagyon meglepődött a dobozok mennyiségén, de ugyanakkor kitörő lelkesedéssel fogadta ezeket – majd saját kezűleg segített lepakolni. Hozzátette, az osztályon fekvő gyermekeket karácsonykor lepik meg ezekkel és egészen biztosan hatalmas örömöt okoznak majd. Arról, hogy miként telik a karácsony a gyermekosztályon, a Csaba Televízióban láthatnak összefoglalót.

Korábban is többször bebizonyosodott, hogy az Előre szurkolói élen járnak a jótéteményekben – most sem volt ez másképp. Ezúton is köszönjük Nekik, hogy ismét egy jó ügy mellé álltak és egy emberként tettek azért, hogy a karácsony a rászorulóknak is igazi ünnep lehessen!

line_purple

Időközben az Előre dolgozói körében, Leel-Őssy Erzsébet (gazdasági iroda) vezetésével a Békéscsaba Városi Állatvédők Közhasznú Egyesület részére is pénzgyűjtést szerveztünk.

allatvedo_02

A felajánlott összegből a békéscsabai menhelyre került állatok számára élelmet vásároltunk, melyet játékosaink és dolgozóink szállítottak a helyszínre. Az állatvédők napi szintű küzdelmet folytatnak azért, hogy az ide kerülő kutyák, macskák ellátáshoz és megfelelő mennyiségű élelemhez juthassanak. Bízunk benne, hogy adományunkkal megfelelőképpen hozzájárulhattunk az egyesület munkájához – hiszen rászoruló embertársaink mellett, a szerencsétlen sorsú állatokat is megilleti az élethez való jog!

allatvedo_01

A Csabai Állatvédők tevékenységéről a csabaiallatvedok.hu weboldalon, valamint a facebook.com/csabaiallatvedokkhe közösségi médián olvashatnak részletesebben.

A segítség a vérünkben van!

A Békéscsaba 1912 Előre szurkolói csoportjai felkérésére közös VÉRADÁST szervez a Békéscsabai Véradó Állomással és a Magyar Vöröskereszttel szorosan együttműködve.

veradas_web

A nyári időszakban a szabadságolások, a szezonális allergia és a kánikulai meleg miatt minden évben kevesebb a véradó. Máskor naponta átlagosan 1600-1800-an adnak vért, ilyenkor húsz-harminc százalékkal kevesebben.

Az elmúlt hetekben egyre csökkenő tendenciát mutat a véradáson megjelenő véradók száma. Az idei nyáron augusztus első hetében nyújtották legkevesebben karjukat véradásra.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezért arra kér mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, vegyen részt az általunk szervezett véradáson és buzdítsa erre ismerőseit, barátait is!

Időpont: 2016. november 7. (hétfő) 13:00-16:00 óra között.

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utca 6. (Előre Székház 2. emelet – Taktika terem)

Jelentkezni lehet az admin(at)1912elore.hu e-mail címen: név, e-mail cím és telefonszám megadásával!

Kérjük, hogy minden véradó hozza magával a személyi igazolványát, lakcím- és TAJ-kártyáját!

Minden véradónak lila-fehér ajándéktárgyakkal köszönjük meg a részvételt!

Segíts Te is, hogy segíthessünk – hiszen tudják, Együtt erősebbek vagyunk!

Köszönjük!

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1704811436508168/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Két mérkőzést is megtekinthetnek 2016. augusztus 14-én a Kórház utcai Stadionba kilátogató vendégek és szurkolók, hiszen a hamisítatlan futball vasárnapon már délelőtt 11:00 órától elkezdődik a program. Ekkor második csapatunk fogadja a NB III. Közép csoport 2016/2017. 2. fordulójában a Méhkerék együttesét, délután fél hattól pedig folytatódik a Merkantil Bank NB II Liga, hiszen a 4. fordulóban a Soroksár SC együttese is tiszteletét teszi Békéscsabán.

promo_elore_soroksar_web

Egyik másodosztályú résztvevő számára sem a várakozásoknak megfelelően indult a bajnoki szezon. A budapesti egyesület utoljára az első fordulóban tudott egyetlen pontot szerezni, a hazai szezonpremieren 3-3-as döntetlen ért el a Puskás Akadémia ellen. Csapatunk jelen pillanatban lőtt gól és szerzett pont nélkül, mélyen az elvásárok alatt teljesített. A helyzet kísértetiesen kezd emlékeztetni a 2014/2015-ös bajnokságra, amikor a második fordulótól kezdve a jelenleginél is nagyobb pofonokat kaptunk – emlékezzünk csak: Csákvár – Békéscsaba 4-0 (2. forduló), Mezőkövesd – Békéscsaba 4-0 (4. forduló), Békéscsaba – Gyirmót 2-0 (5. forduló), Vasas – Békéscsaba 3-2 (6. forduló), aztán mi lett a vége… Reméljük, ezúttal másképp alakul a forgatókönyv és már ezen a hétvégén megtörik az átok – gólokat és pontokat is tudunk szerezni a Soroksár ellen. A hétközi forduló után pénteken és szombaton is edzésekkel, taktikai értekezlettel és videózással folytatódik a Lilák programja – bízunk benne, hogy ezúttal kozmetikázzuk a bajnoki tabellát és el tudunk indulni a kitűzött cél felé vezető rögös úton.

A soroksáriak sem tehetik az ablakba eddigi mérlegüket, hiszen a 2-3. fordulót pontszerzés nélkül zárták: Kisvárda – Soroksár 3-0 (2. forduló), Soroksár – Sopron 0-3 (3. forduló) – ezzel pillanatnyilag egy szerzett ponttal a táblázat 18. helyét foglalják el. Az előző idényben gólerős játékkal lepték meg szurkolóikat – 15 meccsen 33 gólt szereztek -, nem véletlenül végeztek a tavaszi táblázat első helyén. Ráadásul Bajzát Péter mellett, ezúttal már számíthat Lucsánszky Tamás vezetőedző – a sérülés miatt szinte teljes évadot kihagyó házi gólkirályra, Lovrencsics Balázsra, a remek szabadrúgáslövő Koós Gáborra és a Lokiban nevelkedett Szilágyi Péterre is, azaz a támadószekció tovább erősödött az elmúlt szezonhoz képest.

A két együttes egymás elleni, utóbbi nyolc éves mérlege abszolút kiegyenlített, hiszen a lejátszott négy mérkőzésből 2-2 győzelmet és vereséget jegyezhettünk fel – így egyáltalán nem lesz egyszerű a nagyon mély gödörben lévő Békéscsaba számára a megfelelő és elvárható eredmény elérése. Gólok tekintetében sem lehetett eddig panasz, mivel a két egyesület meccseit tekintve legkevesebb egy, legtöbb három találat is született. Utoljára 2015. május 23-án találkoztunk a budapestiekkel, akkor 2-0 volt szempontunkból az eredmény.

A Merkantil Bank NB II Liga. fordulójában 2016. augusztus 14-én (vasárnap) 10 mérkőzést bonyolítanak, ebből öt a mi meccsünkkel párhuzamosan 17:30 órakor kezdődik, a maradék négy pedig 19:00 órai kezdési időponttal kerül lebonyolításra.

A Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC bajnoki játékvezetője az a Bognár Tamás lesz, akivel utoljára az előző első osztályú idényben a 14. forduló Újpest – Békéscsaba mérkőzésén találkozhattunk. A tapasztalt játékmester több, mint 10 éve tevékenykedik a bajnokságokban, összesen 291 hazai és 112 nemzetközi mérkőzésen szerepelt, összesen 863 sárga-, valamint 76 piros cédulát osztott ki. Segítői ezúttal Kormányos II. Gábor és Máyer Gábor lesznek, a tartalék játékvezető pedig Farkas Tibor személyében került kijelölésre.

Békéscsabán vasárnap gyengén felhős, maximum 29 Celsius fokos időjárás várható – csapadékra nincs kilátás – így valódi, labdarúgásra alkalmas körülmények lehetnek.

A mérkőzésről természetesen – szokás szerint – élőben jelentkezünk és weboldalunk vonatkozó rovatában tudósítunk a mérkőzés főbb történéseiről.

A Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 4. forduló labdarúgó mérkőzés, 2016. augusztus 14-én (vasárnap) 17:30 órától kezdődik Békéscsabán, a Kórház utcai Stadionban.

Mindenképpen azt tanácsoljuk, hogy időben, előre váltsák meg belépőjüket, hogy elkerülhessék a sorban állást. A jegyek elővételben megvásárolhatók már Békéscsaba belvárosában is, a Hetes Kft. Andrássy úti Sportáruházában. A pénztárak a mérkőzés napján 15:00 órakor nyitnak és a gyorsabb beléptetés érdekében – figyelembe véve az első hazai mérkőzés utáni visszajelzéseket – ezúttal előre elkészített jegyeket árulunk majd, ezzel is jócskán csökkentve a bejutás idejét.

Ismét óriási szükség lesz a lelátókról érkező biztatásra, hiszen tizenkettedik játékosként Önök azok, akik győzelembe tudják hajszolni csapatunkat – hiszen egy, ami közös bennünk: a Klub! Szeretünk játékosokat, edzőket. Van akiből közönségkedvenc lesz, lesz aki legenda lesz, de játékosok jönnek és mennek, ami mindig itt lesz az a Klub maga. Úgy gondoljuk, lehet több csapatot szeretni vagy kedvelni, de szerelem az csak egy van. És a szerelmünket nem cseréljük le, mert egy játékos eligazolt, vagy azért, mert kikapott a csapat. Egy szurkoló kiáll a csapat mellett, akkor is amikor éppen nem úgy megy a szekér. A szurkoló lehet kritikus, kell is, hogy kritikus legyen, de tiszteletben tartja az edzőt, játékost, stábot es szurkoló társait. Nem attól lesz valaki nagyobb fanatikus, hogy idősebb, hisz mindannyian beleszerettünk ebbe a csodálatos csapatba valamikor.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beszámoló: szurkolói ankét

Mintegy 100 érdeklődő és komoly média érdeklődés előtt rendezte meg a Békéscsaba 1912 Előre szezon előtti szurkolói ankétját – ezúttal rendhagyó, de terveink szerint hagyományteremtő módon – a lényeges események helyszínén, a Kórház utcai Stadion lelátóján.

20160721_01

Az első felvonásban Kozma János – a Békéscsaba 1912 Futball ZRt. igazgatóságának elnöke a klub gazdasági ügyeiről és a stadion rekonstrukciójáról szólt, majd Boér Gábor – asszisztens-edző beszámolt az igazolásokról és felkészülési időszak eredményeiről, a tervekről, valamint az előttünk álló feladatokról.

20160721_02

A folytatásban bemutattuk a csapat új igazolásait és kérdésekkel bombáztuk azokat is, akik már hosszabb ideje az Előrénél futballoznak –  Balog Zsolt, Spitzmüller István, Takács Péter, Viczián Ádám, Ribánszki László, Nagy István és Kelemen Dávid is magához ragadhatta a mikrofont. A program végén megvitattuk a szurkolóink által feltett kérdéseket is. A mintegy másfél órás interaktív összejövetel jó hangulatban fejeződött be és úgy érezzük, hogy drukkereink és az érdeklődők megfelelő, részletes tájékoztatást kaptak. Bízunk benne, hogy ebben a formában még közvetlenebbé és folyamatosabbá vált a kommunikáció!

A sajtó képviselőinek az esemény végén lehetőségük nyílt interjúk, riportok készítésére.

Kozma János:  – A csapat tulajdonosi szerkezetében nincs változás, továbbra is a Békés-Drén Kft. (hetven százalék) és Békéscsaba város önkormányzata (harminc százalék) a két tulajdonos. A klub anyagi helyzete stabil, mint ahogy az volt a korábbi években is. A bevételek a tulajdonosok befizetéseiből, az MLSZ támogatási rendszerén keresztül érkező pénzekből, a szponzorok támogatásaiból, jegy- és ajándéktárgy értékesítésből származnak. Az NB II-ben azonban kevesebb pénz érkezik az MLSZ-től és a szponzoroktól. A vezetés az új idényben az NB I-be való visszajutást várja el a csapattól, ennek megfelelően történtek az erősítések. A stadionban a fedett ülőhelyi rész lebontásra kerül, és egy teljesen új lelátót építenek, amely alatt alakítják ki a felnőtt csapat teljes infrastruktúráját, irodák, öltözők, edzőtermek, sajtószoba. A nem fedett lelátó két szélső szektorát levágják, a felszabaduló helyen büfék és mellékhelyiségek kerülnek kialakításra. Az egész lelátót lefedik, így egy korszerű stadion áll majd a szurkolók rendelkezésére. Az építkezés az ősszel kezdődik el, most folyik a kivitelező kiválasztásának közbeszerzési eljárása. Az elnök bízik abban, hogy az építkezés ellenére sikerül elérniük az MLSZ-nél, hogy a mérkőzéseket hazai pályán játszhassa a csapat.

Boér Gábor: – A hozzánk igazolt játékosok kiválasztásának legfontosabb szempontja az volt, hogy olyanok kerüljenek Békéscsabára, akik emberileg, szakmailag alkalmasak arra, hogy a kitűzött célokat elérjék. A 193 centiméter magas kapus Ribánszki László (legutóbb Kisvárdán védett), nagy tapasztalatú, lengyel, szlovák és magyar első osztályú csapatokban szerepelt korábban. A védelem közepére érkezett kölcsönbe a csabai születésű, az MTK akadémiáján nevelkedett Kelemen Dávid Paksról. A középpályára Bagi István (Kisvárda) kölcsönből vissza, Ihrig-Farkas Sebestyén és Gránicz Patrik (mindkettő Kozármisleny) jött a nyáron, valamint a korábbi szolnoki csapatkapitány Nagy István. A csatársorba Urbin Pétert igazolta Szolnokról a klub, aki többszörös NB II-es gólkirály.

Köszönjük szépen mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte rendezvényünket!

Jó volt szombaton csabainak lenni

Lila-fehér egyen-tréningbe öltözött srácok, szüleik, drukkerek és érdeklődők lepték el a Pancho Arénát 2016. április 16-án (szombaton), amikor első csapatunk Felcsúton vendégszerepelt és aratott nagyon fontos győzelmet.

Jó volt újra látni és érezni azt az összetartozást idegenben is, ami minden igazi csabai szívét melegséggel tölti el. Különbusszal érkezett az utánpótlás, akik a mérkőzés előtt komplett családi programon vehettek részt: kalandpark, stadionlátogatás és ebéd is szerepelt a repertoárban. A buszos utazás költségeit első csapatunk játékosai vállalták magukra. A mérkőzés huszadik perce körül pedig elfoglalták helyeiket a Budapestről érkező U14-es és U15-ös csapatunk tagjai is, akik a Honvéd elleni mérkőzésükről hazafelé, útba ejtették az első osztályú bajnokit. Addigra a hangulat már igen emelkedett volt és a kicsik, valamint a vendég szektorba érkező drukkerek és vendégek fergeteges szurkolással, kilencven percen keresztül biztatták a Lilákat!

Vezetőedzőnk, a szakmai stáb és a csapat minden tagja egyaránt hálás köszönetüket fejezik ki irányukba! Bízunk benne, hogy 2016. április 19-én (kedden) este 20:00 órától ismét megmozdul a város, a megye és együtt, kéz a kézben tudjuk majd egy újabb nagyon fontos győzelemre segíteni a srácokat!

A holnapi Vasas FC elleni mérkőzésre több egyesület, iskola és egyéb szervezet is bejelentkezett, amelyek tömegesen érkeznek majd a mérkőzésre. Előre is köszönjük a Berényi Gyermek FC, a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium támogatását és segítségét! Külön köszönet illeti a Puskás Akadémia stábját, akik lehetővé tették utánpótlás korú játékosaink programjának megvalósulását!

Itt az idő, amikor újra megmutathatjuk országnak-világnak, hogy a békéscsabai foci él és képes arra, hogy a legjobbak között is megállja helyét! Ezúttal nem lehet kifogásokat keresni, mert a mérkőzésre mindenki időben, ingyenesen bejuthat és itt a lehetőség arra, hogy a bennmaradásért vívott küzdelemben teljes mellszélességgel kiálljunk csapatunk mellett!

Várunk Mindenkit – aki csabai – kedden este a Kórház utcai Stadionba, mert Együtt Erősebbek Vagyunk!