Címkézett bejegyzés

Információk: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2017. augusztus 6. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Gyulai Grosics Akadémia

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi Miklós tér 25.

Belépőjegy információk:
Jegyvásárlás kizárólag előzetes regisztráció után lehetséges. A belépőjegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek.

Csabai szurkolók számára a vendéglátó klub összesen 70 darab belépőjegyet biztosít, melyeket kizárólag előzetes regisztráció után, a helyszínen vásárolhatnak majd meg. Az előzetes regisztrációt csak személyesen, érvényes személyi igazolványok bemutatásával az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában tehetik meg, munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között. A jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk a rendelkezésre álló mennyiség erejéig. A mérkőzés előtt, a helyszínen regisztrációra már nincs lehetőség – tehát kizárólag az előre leadott jelentkezések alapján lehet majd megvásárolni a jegyeket a Grosics Akadémia vendég pénztáránál. A beléptetés folyamán a biztonsági szolgálat ellenőrzi a megvásárolt jegyek tulajdonosainak személyazonosságát.

Regisztrációs határidő: 2017. augusztus 4. (péntek) 12:00 óra.

Online és egyéb más (pl. külső jegyiroda) módon történő jegyvásárlásra nincs lehetőség.

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Pályarendszabályok:
https://www.szeged2011.hu/palyarendszabalyok

Beszámoló: szurkolói ankét

A szezon előtti utolsó, két nyilvános és hivatalos programra került sor szerdán délután és kora este a Kórház utcai Stadion centerpályáján, ahol 17:00 órától egy szórakoztató és látványos bemutató edzéssel, majd 19:00 órától szurkolói ankéttal vártuk az érdeklődőket.

A közönségtalálkozón a Békéscsaba 1912 Futball ZRt. igazgatóságának elnöke a klub gazdasági ügyeiről és a stadion rekonstrukciójáról szólt. Kozma János kiemelte, nagyon szorított a feljutásért a tavalyi szezonban, de ha ez sikerült volna, akkor idén valamennyi meccset idegenben játszaná az együttes. A létesítmény felújításával kapcsolatban hangsúlyozta, a kitűzött cél az, hogy a következő szezon elején már a felújított stadionban találkozzanak a drukkerekkel a szurkolói ankéton és az első, élvonalbeli bajnoki mérkőzésen.

Boér Gábor vezetőedző a felkészülési időszakról elmondta, azért kezdték korábban a munkát, hogy képet kapjon a stáb a játékosokról, a korábbiaknál több tesztmeccs pedig az új játékstílus begyakorlása miatt volt fontos.

– Ez a játék a szurkolókért van, ennek próbálunk majd megfelelni a következő szezonban is. Olyan játékot szeretnénk játszani, amelyben a támadásoké a főszerep. Úgy érzem, hogy elértük a felkészülésre kitűzött célokat, de szükség van a tétmérkőzésekre is, hogy ezt tökéletesen elsajátítsuk – fogalmazott a szakvezető.

Boér Gábor a szabályváltozásokkal kapcsolatban elmondta, az idei szezonban minden mérkőzésen egy 1997-es és egy 1998-as születésű játékosnak kell pályán lennie az MLSZ előírásainak megfelelően. A vezetőedző hozzátette, meg kell felelni ezeknek a szabályoknak, a stáb pedig azon dolgozik, hogy a fiatal játékosok készen álljanak a feladatra.

A klub élő legendája hangsúlyozta, a keret minden tagjának készen kell állnia, hiszen sérülések, eltiltások esetén mindenkinek bevethetőnek kell lennie. Pásztor József az esélyeket latolgatva kiemelte, legalább öt-hat csapat esélyes a feljutásra, így nem lesz egyszerű feladata a csabai együttesnek.

A folytatásban bemutatták a csapat új igazolásait, az első osztályú múlttal rendelkező, Ceglédről érkező Nagy Sándort, a Sopron mezét lilára váltó Eszlátyi Istvánt, a régi-új játékos Király Patrikot, a Szeged 20011-től távozó Mészáros Márkot, valamint a belső védőként bevethető Dlusztus Andrást. Mellettük az előző szezon főszereplői is megszólaltak. Birtalan Botond ugyan nem ígérte meg a húsz bajnoki gólt, de elárulta, ha csak tizenötöt szerez, és összejön a feljutás, akkor is elégedett lesz. Nagy István az utolsó hazai tesztmeccsen megsérült és még 3-5 hét kihagyás vár rá, ugyanakkor leszögezte, jó a hangulat az öltözőben és az új játékosok is beleillenek a közösségbe.

A csabai együttes vasárnap 19:00 órától a Kazincbarcika ellen kezdi a bajnokságot a Kórház utcai stadionban.

Mindenkinek köszönjük, hogy jelenlétével megtisztelte az eseményt!

[nggallery id=220]

Információk: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2017. június 4. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Gyulai Grosics Akadémia

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi Miklós tér 25.

Belépőjegy információk:
Jegyvásárlás kizárólag előzetes regisztráció után lehetséges. A belépőjegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek.

Csabai szurkolók számára a vendéglátó klub összesen 70 darab belépőjegyet biztosít, melyeket kizárólag előzetes regisztráció után, a helyszínen vásárolhatnak majd meg. Az előzetes regisztrációt csak személyesen, érvényes személyi igazolványok bemutatásával az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában tehetik meg, munkanapokon 11:00 és 13:00 óra között. A jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk a rendelkezésre álló mennyiség erejéig. A mérkőzés előtt, a helyszínen regisztrációra már nincs lehetőség – tehát kizárólag az előre leadott jelentkezések alapján lehet majd megvásárolni a jegyeket a Grosics Akadémia vendég pénztáránál. A beléptetés folyamán a biztonsági szolgálat ellenőrzi a megvásárolt jegyek tulajdonosainak személyazonosságát.

Regisztrációs határidő: 2017. június 2. (péntek) 13:00 óra.

Online és egyéb más (pl. külső jegyiroda) módon történő jegyvásárlásra ezúttal nincs lehetőség.

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Pályarendszabályok:
https://www.szeged2011.hu/palyarendszabalyok

Extra motiváció

Boér Gábor vezetőedzőnk továbbra is nagyon fontosnak tartja a lelátókról érkező biztatást, szurkolást – hiszen ez óriási lendületet és extra motivációt adhat a továbbiakban is csapatunknak. A hétvégi Csákvár elleni hazai mérkőzésen különösen lényeges, hogy minél jobban megteljenek a lelátók, hiszen van miért visszavágnunk a Fejér megyeieknek! A labdarúgás sport végső soron a szurkolókért van és létezik, ők tartják életben és ezt egyaránt érezni kell a klubnál dolgozóknak, a szakmai stábnak, játékosainknak és minden lila-fehér érzelmű szimpatizánsunknak!

Boér Gábor üzenete: – A bajnokság utolsó szakasza következik és szerencsére sikerült olyan pozícióba verekedni magunkat, amely megint bizakodásra adhat okot. Mindenképpen hatalmas szükségünk lenne szurkolóink további segítségére, akik nagyon sokat kellett böjtöljenek a jó eredményekért és kitartottak mellettünk jóban-rosszban egyaránt. A továbbiakban is azt szeretnénk tőlük kérni, hogy még nagyobb lelkesedéssel és létszámban buzdítsanak minket, hiszen erre igen nagy szükségünk lenne! Az utolsó szakaszban is sűrű lesz a program, rengeteg mérkőzés vár ránk és sokat dolgozunk azért, hogy hasonlóképpen jó eredményeket érjünk el. Céljaink elérése drukkereink nélkül biztosan nem lehetséges, ezért mindenkit arra kérünk, hogy már most, a hétvégén is látogasson ki a Kórház utcai Stadionba és biztassa a fiúkat, tegyenek meg mindent azért, hogy újra sikeresek legyünk! Nagyon szeretnénk, ha ismét tömött lelátók előtt tudnánk játszani – ez biztosan tovább inspirálná labdarúgóinkat egy jó teljesítmény elérésére és így egészen biztosan tudnánk valamicskét visszaadni abból a sok jóból, amit kaptunk tőlük és ami akár egy életre szóló élményt jelenthet. Bízom benne, hogy együtt sikerül elérnünk a célt, amelyet közösen kitűztünk magunk elé! Akkor tudunk újra hatalmas sikereket elérni, újra nagy klub lenni, ha mindenki átérzi ennek jelentőségét és mindenki teljes vállszélességgel, pozitívan odateszi magát és kiáll a csapatáért! Szerencsére már most is érezzük és köszönjük, hogy jó irányban változtak a dolgok, de a továbbiakban ennél még többre, még nagyobbra van szükség! Rajtunk nem múlik majd, ezt megígérhetem!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

A segítség a vérünkben van!

A Békéscsaba 1912 Előre szurkolói csoportjai felkérésére közös VÉRADÁST szervez a Békéscsabai Véradó Állomással és a Magyar Vöröskereszttel szorosan együttműködve.

veradas_web

A nyári időszakban a szabadságolások, a szezonális allergia és a kánikulai meleg miatt minden évben kevesebb a véradó. Máskor naponta átlagosan 1600-1800-an adnak vért, ilyenkor húsz-harminc százalékkal kevesebben.

Az elmúlt hetekben egyre csökkenő tendenciát mutat a véradáson megjelenő véradók száma. Az idei nyáron augusztus első hetében nyújtották legkevesebben karjukat véradásra.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezért arra kér mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, vegyen részt az általunk szervezett véradáson és buzdítsa erre ismerőseit, barátait is!

Időpont: 2016. november 7. (hétfő) 13:00-16:00 óra között.

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utca 6. (Előre Székház 2. emelet – Taktika terem)

Jelentkezni lehet az admin(at)1912elore.hu e-mail címen: név, e-mail cím és telefonszám megadásával!

Kérjük, hogy minden véradó hozza magával a személyi igazolványát, lakcím- és TAJ-kártyáját!

Minden véradónak lila-fehér ajándéktárgyakkal köszönjük meg a részvételt!

Segíts Te is, hogy segíthessünk – hiszen tudják, Együtt erősebbek vagyunk!

Köszönjük!

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1704811436508168/