Szurkolói felhívás

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 100 másodperc.

Mindannyian tudjátok, hogy vasárnap 18.00 órától a Kórház utcai stadionban sorsdöntő összecsapásra kerül sor, melynek tétje, hogy Csapatunk 10 év után újra a legjobbak között legyen! Ehhez mi, szervezett szurkolói csoportosulások, egy Békéscsabán még nem látott, látványos koreográfiával (amit a Ti adakozásotoknak is köszönhetünk) és 90 perces folyamatos szurkolással fogunk hozzájárulni.

20150528

Mivel ez a mérkőzés sokkal többről szól, mint 90 perc, azzal is ki fogjuk fejezni, ahogy – közös vonulás formájában – megjelenünk.

Első gyülekező pont 15:00 órától a Gólya Sörözőben (Békéscsaba, Damjanich u. 1. szám). Innen 16:30 perckor indulunk el a Munkácsy utca-Andrássy út útvonalon a Szent István térre. Aki nem jön a Gólya Sörözőbe, az a Városháza előtt csatlakozhat hozzánk – ez lesz a második gyülekezési pont, nagyjából 16:40 perckor. Itt egy-két percet várakozunk csak, ezért aki szeretne velünk jönni, az ne késsen! A Szent István térről a Széchenyi utcán át, a Gyulai úton megyünk végig, majd a Dobozi út és a Dedinszky Gyula utca irányából, terveink szerint 17:00 órakor érjük el a stadiont, ami a várható érdeklődést és sorban állást illeti se nem korai, se nem késői időpont.

Aki tud és szeretne csatlakozni, az jöjjön, várjuk! Legyünk minél többen, legyünk együtt kivívói és részesei a vasárnapi csodának, mely mindannyiunk számára örök élmény lehet!

Hajrá Lilák, hajrá Békéscsaba!

„Stormcorner 1997” és „Bad Boys 2002” szurkolói csoportok

Kapcsolódó cikk:

http://nb1.hu/hirek/nagyon-keszulnek-csabai-ultrak-sorsdonto-meccsre

http://ultrasliberi.hu/nagyon-keszulnek-a-feljutasra-bekescsaban-koreo-es-vonulas-is-lesz/