Sűrű program a Liláknál

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 242 másodperc.

Húzós napok elé néz a szakmai stáb, a vezetőség és a klub minden alkalmazottja a héten. Szinte minden napra jut egy-egy hivatalos elfoglaltság és természetesen ezek mellett tovább folytatódik a felkészülés, valamint az új játékosok igazolása és keresése.

20150712

Hétfőn elindult a bérletek értékesítése és nagy örömmel tapasztaltuk, hogy megye szerte hatalmas az érdeklődés az Előre első osztályban való szereplése iránt. Minden kezdet nehéz, így a számunkra is új bérlet- és jegyértékesítő rendszer néha megmakacsolta magát, ezért időnként telt ház volt a Székház emeleti Ügyfélszolgálati Irodája előtt. Szurkolóink türelemmel és egymást, na meg a dolgozókat szórakoztatva ütötték el a várakozási időt. A kezdeti nehézségek után bízunk benne, hogy helyre állnak a dolgok és az értékesítés sebességét fokozni tudjuk – bár ez eddig sem rajtunk múlott -, így a sorban állási idő is minimalizálódni fog. A bérletek kiadása a héten egészen szombatig zajlik, az aktivitás függvényében akár hétvégi hosszított nyitva tartással is. Erről időben értesíteni fogjuk drukkereinket.

Szintén a hét első napján tettek újabb látogatást a Békés Megyei Rendőr Főkapitányság képviselői, akik ellenőrizték a stadion átszervezési munkálatainak pillanatnyi helyzetét. Az elmúlt hét pénteken ugyanis a vezetőség részéről felmerült igény, újabb pályabejárás megszervezését teszi szükségessé. Szurkolóink érdekeit maximálisan szem előtt tartva, pénzt, időt, munkát és fáradtságot nem kímélve az a döntés született, hogy a régi fedett lelátónkat is egyedi, háttámlás székekkel szereljük fel. Ez annyit jelent, hogy első körben minimálisan 1.100 ülőhellyel megnövelt befogadóképesség függvényében megváltozik a szektorok aránya, így biztonságtechnikai szempontból teljesen új ellenőrzés szükséges. A hatóság javaslatai alapján kedden reggeltől a legnagyobb sebességbe kapcsolva folytatódik a munka, melyet a következő nap már az utolsó felülvizsgálat követ. Ezért aztán, ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor az egyedi ülőhelyek számát sikerül 4.000 fölé tornászni.

palya_20150716

A múlt hétről – az időjárás miatt – elmaradt fotózás kedden reggel aktualizálódik és szintén aznap este 19:00 órától a szokásos szezon előtti Szurkolói Ankétra várjuk az érdeklődőket. Szintén a második napon villanyszerelési- és további munkálatok kezdődnek, valamint a pénztárosok oktatása is lezajlik, hiszen a Jegymester Kft. alkalmazottai érkeznek Békéscsabára.

A hét középső napján a Magyar Labdarúgó Szövetségtől is vendégeink érkeznek, akik azt vizsgálják majd, hogy milyen módon lehetséges majd a stadion rekonstrukciós munkálatok alatt mérkőzést rendezni. Szerdán indul a belépőjegy értékesítés online és személyes átvételi lehetőséggel is. A belépőjegyeket az 4-es kapunál található pénztári konténernél is meg tudják majd venni.

Csütörtökön egy közös összetartó vacsorával hangol a csapat a vasárnapi nyitó meccsre, majd péntektől már a felkészülés utolsó fázisai kezdődnek.

Az átigazolásokkal kapcsolatos neveket szándékosan nem teszünk még közzé, hiszen többször leírtuk és elmondtuk már, ezek nyilvánosságra hozatalát – adott esetben – a megkötött szerződések is szabályozzák, valamint egy labdarúgó hivatalosan csak abban az esetben válik a csapat tagjává, amikor már minden papírja rendben van, azokra aláírások kerültek.

Összegezve rengeteg még a teendő, de pihenésre nincs idő és a projektekben résztvevő dolgozóink, alvállalkozóink teljes erőbedobással azon munkálkodnak, hogy szurkolóink a legteljesebb kiszolgálásban, egy jó hangulatú, izgalmas mérkőzésen tudják megtekinteni, a tíz év után újra az első osztályban szereplő Lilákat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!