Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre

Ha néhány héttel ezelőtt valaki azt mondja, hogy gondjaink lehetnek az őszi szezonnal, arra csak legyintettünk volna. Sajnos az élet és a koronavírus – még ha sokak számára unalmas is a téma – közbeszólt. De keseregni nincs idő, hiszen 2020. november 25-én (szerdán) 13:00 órától már Szolnokon lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 18. fordulójában.

Ahogy korábban már taglaltuk, vesszőfutásunk az október 18-i Csákvár – Békéscsaba 3-5 mérkőzés után kezdődött. Pedig ott már egy olyan Békéscsabát láthattunk, amely gólképes volt és hátrányból is fel tudott állni, ezáltal magabiztosan győzött. Azóta sajnos sem pontot, sem gólt nem tudtunk szerezni, így egészen a táblázat 11. pozíciójáig csúsztunk vissza. A pontra-pontokra pedig jelen helyzetünkben nagy szükségünk lenne, ami Szolnokon rendes körülmények között sem egyszerű feladat.

Az 57. Szolnok – Békéscsaba összecsapás következik, melyen a statisztika szerint sem mi vagyunk az esélyesek. A második vonalban eddig hússzor vendéglátóink, tizennégyszer mi tudtunk győzni, a fennmaradó tizenegy mérkőzés végén pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők. A harmadosztályban is találkozhattunk a Tisza-partiakkal, ott hétszer a kék-fehérek, míg négy alkalommal a Békéscsaba győzött. Utoljára 2019. október 20-án, hazai körülmények között mérkőztünk velük, amikor 1-1-es eredménnyel zártak a felek.

A Vasutasok jó sorozatban vannak, hiszen utóbbi négy mérkőzésükön nem kaptak ki. Legutóbb október 25-én a Soroksár tudta két vállra fektetni őket (2-0), azóta viszont két döntetlent és két győzelmet tudhatnak magukénak. Az így szerzett nyolc bajnoki egységgel megerősítették pozíciójukat a táblázaton és már a nyolcadik helyről várhatják a folytatást. Ráadásul továbbléptek a MOL Magyar Kupában is, ahol – némi meglepetésre – a Gyirmót csapatát búcsúztatták 1-0 arányban, a 8. fordulóban pedig majd az Újpestet fogadják.

A 2019/2020-as csonka bajnokság után – amelyben a 16. helyen végeztek – a szolnoki csapat gerince megmaradt. A vezetőedző továbbra is Csábi József maradt, munkáját – ahogy eddig is – Romanek János, mint asszisztensedző, és Ulvicki Attila, mint kapusedző segíti. Ami a játékosállományt illeti, úgy tűnik, nem kellett új csapatot építenie a szakmai stábnak. A tavaszi keretből távoztak: Albert Ádám (Jászberény), Annus Árpád (Monor), Kormos Dávid Zoltán (Kerekegyháza), Papp Szilárd (Nagykanizsa), Simon Attila (Taksony), Szabó Péter (Békéscsaba) és Szabó Richárd (Füzesgyarmat). A kapusok közül Molnár-Farkas Tamás és Csáki Kálmán hosszabbított, a mezőnyjátékosok közül pedig Csirmaz István, Földi Marcell, Horgosi Donát, Kovács Olivér, Papp Szilárd, Rokszin Ádám, Tamás László, Tisza Kálmán, Tóth Benjámin és Vólent Roland is Szolnokon folytatja. Bárdos Bence a DVTK-tól egy évig ismét kölcsönben maradt náluk, míg a három saját nevelésű fiatal, Kotula Máté, Kurdics Levente és Sitku László élő szerződéssel rendelkezik. Érkeztek: Kónya Márk (Balmazújváros), Szekszárdi Tamás (Nyíregyháza), Szabó Balázs (Balmazújváros) és Tajti Balázs Jószef (MOL Fehérvár FC II.).

Csapatukban érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Novák Csanád Ákosnak, aki már hét alkalommal volt eredményes az idényben. Piros lap miatt nem léphet majd pályára Kónya Márk, akit az előző Kazincbarcika elleni mérkőzésük 73. percében kiállított a játékvezető. A Békéscsabánál színes lapok miatti eltiltott nincs.

A Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Ducsai Józsefet akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szilágyi Norbertet és Punyi Gyulát jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Kovács Imre látja el. Az 1978-as születésű sporival utoljára 2020. szeptember 16-án, a WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 749 sárga- és 37 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 18. fordulóját november 25-én (szerdán) 13:00 órától Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok – Aqvital FC Csákvár, Budaörs – Szombathelyi Haladás, 18:00 órától PMFC – DEAC, Kaposvári Rákóczi FC – Soroksár SC, FC Ajka – Dorogi FC, Vasas FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – WKW ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr – Kolorcity Kazincbarcika SC, valamint DVSC – Szentlőrinc párosításokban rendezik meg.

Több csapat is küzd a koronavírus okozta érintettséggel, így biztosan lesznek meglepetések ebben a fordulóban is. A bajnoki táblázatot továbbra is a DVSC  (38 pont) vezeti, második a Budaörs (33 pont), a bronzérmes pozícióba pedig fellépett a PMFC (32 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Dorog, a Csákvár, valamint a DEAC osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Szolnok térségében borult, ködös időjárás várható, 3 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap ezen a napon 15 óra 59 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

1-1 (0-1)

Időpont: 2020. január 26. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Békéscsaba: Uram János, Szalai Dániel, Farkas Márk, Nagy Sándor, Mészáros Márk, Király Patrik, Anton Bidzilya, Kovács Ádám Tibor, Gréczi Márton Péter, Nikola Pantovic, Lukács Raymond. Cserék: Ribánszki László, Polényi Gábor, Máris Dominik, Burai Erik, Váradi Ádám, Faragó Tomás, Pilán Márkó.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Szolnok: Molnár-Farkas Tamás, Rokszin Ádám, Csirmaz István, Vólent Roland, Berdó Péter, Szabó Péter, Albert Ádám, Kotula Máté, Szabó Richárd, Papp Szilárd, Földi Marcell. Cserék: Csáki Kálmán, Annus Árpád, Novák Csanád, Sitku László.
Vezetőedző: Csábi József

Gólszerzők: Vólent Roland (20. perc), Nikola Pantovic (60. perc).

Sárga lapok: Farkas Márk (26. perc), Papp Szilárd (31. perc), Szabó Richárd (46. perc).

Egy héttel az NB II-es bajnokság tavaszi rajtja előtt találkozott a két együttes a Kórház utcában. A vasárnap kora délutáni edzőmérkőzésen a békéscsabaiak kezdtek jobban, több helyzetük is volt, de nem tudtak a kapuba találni. A 20. percben Vólent góljával szinte az első vendég akcióból váratlanul vezetést szerzett a Szolnok, 0–1. A 25. percben Mészáros a kapufát találta el, majd egy kicsit később Lukács előtt is adódott lehetőség. A félidő végéig nem változott az eredmény, így vendég előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok.

A szünetben a csabaiaknál Ribánszki László állt a kapuba. Fordulás után is a házigazda irányított és a 60. percben egyenlített. Gréczi jobboldali beadása után Pantovic 15 méterről kilőtte a rövid sarkot, 1–1. A 64. percben ötöt cserélt az Előre, Polényi, Burai, Máris, Faragó és Váradi lépett pályára. A folytatásban is a hazaiaknál volt többet a labda, de a mezőnyfölényt nem tudták újabb gólra váltani, így döntetlenül zárult a két együttes bajnoki főpróbája.

Fotók Élő, szöveges tudósítás

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020. 13. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

1-1 (0-1)

Időpont: 2019. október 20. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Oláh Gábor

Asszisztensek: Kovács II. Gábor, Szvetnyik Bence

Tartalék játékvezető: Farkas Tibor

Békéscsaba: Ribánszki László, Farkas Márk, Nagy Sándor, Mészáros Márk, Faragó Tomás, Nikola Pantovic, Olasz Dénes, Máris Dominik, Szalai Dániel, Kovács Ádám Tibor, Anton Bidzilya. Cserék: Uram János, Károly Bálint, Ilyés Tamás, Hursán György, Babinyecz Balázs, Váradi Ádám, Gréczi Márton Péter.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Szolnok: Molnár F. Tamás, Rokszin Ádám, Bárdos Bence Zsolt, Horgosi Donát, Tisza Kálmán, Szabó Péter, Kovács Olivér, Vólent Roland, Szabó Richárd, Papp Szilárd, Földi Marcell Sándor. Cserék: Csáki Kálmán, Tóth Benjamin, Simon Attila, Laczkó Milán, Berdó Péter, Kotula Máté, Ágoston Kristóf.
Vezetőedző: Csábi József

Gólszerzők: Szabó Richárd (36. perc), Hursán György (67. perc).

Sárga lapok: Bárdos Bence (14. perc), Horgosi Donát (18. perc), Kovács Ádám Tibor (38. perc), Papp Szilárd (44. perc), Anton Bidzilya (60. perc), Csábi József (78. perc), Földi Marcell (90. perc), Rokszin Ádám (91. perc).

Nézőszám: 840

Újabb “véráldozatokkal” járt ez a döntetlen, hiszen Olasz Dénes egy fejelésnél sérült meg és a félidőben le is kellett cserélni, Károly Bálint pedig az elsődleges diagnózis alapján valószínűleg kulcscsonttörést szenvedett, ráadásul a kialakult kártyapartinak köszönhetően Kovács Ádám Tibornak kigyűlt az öt sárga cédulája, így a következő mérkőzést ki kell hagynia. Sajnos a fejlemények tükrében az előjelek továbbra sem biztatóak, hiszen lassan elfogyunk.

Rögtön a mérkőzés elején a Szolnok dolgozott ki helyzetet, majd jött a válasz egy hazai lehetőséggel. A 6. percben Pantovic jobb oldali szöglete után Farkas fejelt közelről, a labdája centikkel ment a kapu fölé. A 23. percben Bidzilya beadása után Faragó óriási helyzetben tisztán fejelhetett a kapura, de baj volt az irányzékkal.

Mezőnyfölényben játszott a Békéscsaba, a szolnokiak csak ritkán keveredtek el a hazai kapu közelébe. A 25. percben egy partdobás után Kovács került helyzetbe, de egy szolnoki védő az utolsó pillanatban mentett.

A 36. percben meglepetésként hatott a szolnokiak vezető találata és a bekapott gól nem tett jót a csabaiak játékának.

Ennek ellenére a lila-fehérek igyekeztek felpörgetni a játékot, de gólt már nem sikerült elérniük az első játékrészben.

Úgy jött fel a pályára a második félidőben a Békéscsaba, hogy azonnal beszorította az ellenfelét, ám ez helyzetekben nem nyilvánult meg. Hamar ellaposodott a mérkőzés, jobbára mezőnyjáték folyt a pályán, bő negyedóráig egyetlen komolyabb helyzetet sem jegyezhettünk fel. Csak a sárga kártyákat gyűjtögették a csapatok, bár nem volt keménynek mondható a mérkőzés.

Még időben jött a csabaiak egyenlítő találata a 67. percben, hiszen bőven maradt idő a fordításra is. Fel is élénkültek a hazaiak, de figyelniük kellett, hogy hátul ne nagyon nyíljanak ki.

A 84. percben Pantovic ívelt középre, Kovács ért bele a labdába, de Molnár hárított. Egy perccel később Hursán fejelt nem sokkal kapu mellé. Az utolsó percben a szolnokiak előtt is adódott helyzet, ám Tóth fölé lőtt.

Csábi József: – Az első húsz perc kivételével úgy játszottunk, ahogy azt elterveztük. A második félidőben nem tudott velünk mit kezdeni a Békéscsaba. Ekkor már egyértelműen rámentünk a győzelemre. A hazaiaknak is volt lehetősége, de nagyobb helyzeteink nekünk voltak.

Schindler Szabolcs: – Kihagytunk két ziccert, majd egy pontrúgásból gólt kaptunk és ettől kezdve megváltozott a játék képe. A második félidőben kockáztattunk, helyzeteink is voltak, de azokkal jobban kell sáfárkodni és akkor előrébb tartana a csapat.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/448335555785557/’ width=’680′]

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/488012155262529/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Fotók Élő szöveges tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

Időpont: 2019. október 20. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Élő tudósítás

A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon. A meccset NEM közvetíti egyik televízió csatorna sem és élő stream-et sem adunk. Az összecsapást felvételről YouTube csatornánkon tekinthetik majd meg.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztár 15:00 órakor, a vendég kassza pedig 16:00 órakor nyit. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolnia.

A büfék 16:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG AZ ÚJ, FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú (teljesen új bejárat) kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Tömegközlekedési eszközként a hétköznapra való tekintettel a 3 és 3V jelű autóbuszokat javasoljuk vidékről érkező vendégeink számára, amelyek a Veres P. utcából (Jamina) indulva, az Autóbusz pályaudvar (Vasútállomás) érintésével 20-30 percenként közlekednek az Előre pálya felé.

A hivatalos menetrend itt érhető el:
https://www.dakk.hu/images/menetrend/bekescsaba/3.pdf

Közlekedési információ:

Figyelem! A Dedinszky Gyula utca egy részén építési munkálatok miatt időnként, csak az egyik sáv járható – torlódásra számíthatnak. Szintén torlódással és adott esetben tereléssel szükséges számolni a Dobozi út – Telep utca sarkán, a Röplabda Akadémia építési munkálatai miatt. Érdemes az előbb említett útvonalakat elkerülni!

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

Harmincegy nap telik el hazai mérkőzés nélkül, miután 2019. október 20-án (vasárnap) 17:00 órától a Szolnoki MÁV FC együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Ismét egy olyan meccs következik, amelyen gyakorlatilag a lét a tét. A két mérkőző fél tabellán elfoglalt helye és pontszámai alapján az előbbi kijelentés mindenképpen indokolt, hiszen következő ellenfelünkkel szemben mindössze egyetlen pont az előnyünk – tehát ismét hatpontos rangadó következik. A pozíciókat tekintve ezúttal sem lehet más elfogadható opció mindkét csapat számára, mint a győzelem. Egy esetleges újabb vereség – amibe nem is szeretnénk belegondolni -, akár a kieső helyek egyikére sodorhatná a Békéscsabát, csakúgy mint a Szolnokot.

Következő vendégeink régi-újnak számítanak a második vonalban, hiszen a tavalyi harmadosztályú kitérő után a 2019/2020-as szezonban újra velünk egy osztályban próbálják meg a stabilitás elérését. Mivel a 2017/2018-as szezonban 18. helyen végeztek, így kénytelenek voltak lefelé osztályt váltani. Az előző idényben viszont gyorsan sikerült visszatornázniuk magukat – bár szinte az utolsó pillanatokig nem volt biztos a feljutás -, hiszen mindössze egyetlen ponttal előzték meg a Jászberény csapatát a végelszámolásnál. Az idén viszont – az eddigi történések tanulsága szerint – hasonló cipőben járnak, mint az Előre. Sajnos, csak minimális eltéréssel előzzük meg őket – függetlenül attól, hogy a tabella némileg keszekusza -, de a Békéscsaba által 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 5 vereséggel összegyűjtött 11 bajnoki pontja mindössze eggyel több, mint a szolnokiak 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 6 vereséggel megszerzett 10 egysége. Ahogy említettük a táblázat nem teljesen tükröz valós képet, hiszen a Balmazújváros kizárása miatt a fél mezőny csak 10 fordulót teljesített (a Békéscsaba és a Szolnok is), és a tizenkilencre fogyatkozott mezőny egy-egy csapata fordulónként pihenőre kényszerül – ezúttal a Nyíregyházán a sor. Na, de ettől függetlenül nagyon ideje lenne megtörni a már 191 perce tartó gólnélküliséget, hiszen találat nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Ehhez viszont az kell, hogy a befejezéseknél határozottabbak és pontosabbak legyünk. Emlékezzünk csak a Szeged elleni utolsó mérkőzésre, ahol a korábbi meccsekhez hasonlóan bőven megvoltak a lehetőségeink, gólt azonban mégsem sikerült szereznünk. A gólínségnek pedig az esetek jó részében a támadók vethetnek véget, így a nyomás és a teljesítmény iránti kényszer ezúttal is főképp csatáraink vállát nyomja. A kerettel kapcsolatban jó hírekkel nem tudunk szolgálni, hiszen a sérülések sajnos ebben az idényben sem kerülik el csapatunkat – így aztán a helyzet egyáltalán nem egyszerű. A maródiak eddigi névsora csak bővült, mert a Lustyik, Pilán, Zahorán, Szélpál, Varga névsort Király Patrik egészíti ki – aki a Szeged elleni mérkőzésen elszenvedett sérülés miatt több hét kihagyásra kényszerül.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek csak a 17. helyről várják a 13. fordulót, de a Lilákkal szembeni mérlegük számukra mindenképpen kedvezően befolyásolhatja kedélyállapotukat. A statisztikák az eddig egymás ellen lejátszott 44 másodosztályú találkozó alapján egyértelmű kék-fehér fölényt mutat, hiszen 20 szolnoki győzelem mellett, csak 14 csabait olvashatunk ki a számokból, 10 alkalommal pedig eldöntetlen maradt az eredmény. Gólokban 2012 óta nincs hiány, hiszen utoljára abban az évben (2012. szeptember 8.) zártak gól nélkül a csapatok. Utoljára 2018. május 2-án találkozhattunk vendégeinkkel, amikor 1-4 arányú lila-fehér sikernek örvendezhettünk. A teljes képhez tartozik a két együttes harmadosztályú mérlege is, hiszen ebben az osztályban is találkoztak egymással. Az NB3-as egyenleg szintén a Szolnok számára kedvezőbb, mert az eddigi 11 mérkőzésből 7 alkalommal ők kerültek ki győztesen, míg 4 alkalommal a csabaiak örülhettek. Ezen a szinten döntetlen eredményt eddig nem jegyezhettünk fel. Egy szónak is száz a vége, az előttünk álló rangadón nüanszok és apróságok dönthetnek, a koncentrációnak, állóképességnek és higgadtságnak, na meg a szerencsének is felértékelődik a szerepe. Legyünk pozitívak és bízzunk a srácokban, máskülönben az egésznek semmi értelme sem lenne!

Színes lapok miatti eltiltás miatt ezúttal Csirmaz Istvánnak, a szolnokiak 7-es számú mezét viselő védőjének kell kihagynia a viharsarki túrát, míg csabai oldalon szerencsére nincs eltiltott. Vendégeink keretében ismerőssel is találkozhatunk, hiszen a tavaly még nálunk szereplő Vólent Roland ezúttal a kék-fehérek keretét erősíti. Neki és Simon Attilának is érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni, hiszen eddig 2-2 találattal járultak hozzá csapatuk boldogulásához.

A válogatott szünetet kihasználva mindkét fél edzőmeccset is szervezett. A szolnokiak Szegedre utaztak, ahol 2-1 arányú vereséget szenvedtek, míg a Békéscsaba a kurtán-furcsán véget ért Arad elleni félig lejátszott mérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott. A Békéscsaba 2019. augusztus 28. óta (Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2) nem győzött, míg a Szolnok az előző fordulóban elszenvedett vereség (Szolnoki MÁV FC – Soroksár SC 1-2) előtt egymás után kétszer is begyűjtötte a három pontot.

Csábi József: – A válogatott szünetet kihasználva készültünk a hétvégi bajnokira. Múlt héten edzőmérkőzést is játszottunk, ahol több dolgot megnéztünk, illetve kipróbáltunk. Az elmúlt években, évtizedekben a Békéscsabával vívott párharcok mindig is presztízs jelleggel bírtak, mindig is egy rangadónak minősültek ezek a találkozók. Szeretnék eredményesen szerepelni. Azt gondolom felkészültünk a mérkőzésre, remélhetőleg sikeresek tudunk lenni, bár tudjuk nehéz feladat elé nézünk.

A Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC mérkőzés játékvezetőjeként Oláh Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1976-os születésű sporival legutóbb 2019. május 12-én, a Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 3-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 842 sárga- és 55 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kovács II. Gábort és Szvetnyik Bencét jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Farkas Tibor látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizenharmadik fordulóját október 20-án (vasárnap) 14:30 órától Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár, Dorogi FC – Budaörs, Kazincbarcika – Gyirmót FC Győr, 17:00 órától FC Ajka – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC, Vasas FC – Szombathelyi Haladás, Duna Aszfalt TLC – BFC Siófok WKW ETO FC Győr – Vác FC, valamint 18:00 órától MTK Budapest – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg. A Nyíregyháza Spartacus FC együttese pedig ebben a fordulóban pihen, ahogy azt már korábban említettük.

Még egyszer a bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az MTK Budapest (24 pont) továbbra is tartja vezető pozícióját, mögötte azonban egy mérkőzésnyi távolságban több csapat is liheg: 2. Budafoki MTE (22 pont), 3. Aqvital FC Csákvár (21 pont), 4. WKW ETO FC Győr (21 pont). A kieső zónában jelenleg a 18. Budaörs (9 pont) és a 19. Vác FC (4 pont) található. Érdekesség, hogy a 11-18. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi (3 pont) a különbség, így egy-egy győzelem, illetve vereség jócskán boríthatja az eddig kialakult erőviszonyokat.

Október 20-án (vasárnap) Békéscsabán derült, száraz, de szeles nap várható, a hőmérséklet maximuma akár 26 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 17 óra 48 perckor nyugszik, így legkésőbb a félidőben kapcsoljuk a villanyfényt.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon újabb hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.