Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Salgótarjáni BTC

Időpont: 2021. szeptember 12. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 10:00 órakor. A fizetés csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A mérkőzésre beléptethető vendégek száma korlátozott, hiszen 144 hazai, valamint 52 vendég ülőhely áll rendelkezésre.

A büfék 10:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

Hazai és VIP vendégeink a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia főbejáratán keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál jobbra tartva. Parkolás a környező utcákban vagy az Akadémia külső parkolójában lehetséges.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján szintén a főbejáraton keresztül lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány).

Kérjük, hogy a létesítményen belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vendég bejáratán (Kereki sikátor) keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál balra tartva, majd az első utcán jobbra fordulva közelíthetik meg a Kereki sikátort, ahol a bejáratot az Aut-Pont Alapítvány épülete után jobbra találják meg. A vendég szektorban mobil WC-k és büfé is rendelkezésre áll. Parkolni a környező utcákban lehetséges.

Térkép:

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a létesítmény területére.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

75 éve történt

Ma, szeptember 23-án van a 75. évfordulója annak, hogy az Előre, akkori nevén Békéscsabai Törekvés MTE első NB I-es (akkor OB I-es) mérkőzését játszotta.

1945. szeptember 23-án fél négykor a Csányi utcában fogadtuk a Salgótarjáni BTC csapatát 6.000 néző előtt (azóta is ez a MÁV pálya közönségrekordja).

Álljon itt – tisztelettel emlékezve rájuk – a hazai csapat névsora: Andó Tamás – Schwarcz-Sági Ferenc, Urda András – Donáth Tibor, Fülöp László, Marik György – Csicsely András, Kliment-Csabai András, Feith Tibor, Szilasi Vilmos, Szák András. A csapat edzője Köves-Kvasz János.

A mérkőzésről: 8 percet kellett csak várnia történelmi gólra, melyet Kliment szerzett. Hamar jött az egyenlítés, de Feith 2 és Szilasi gólja révén a félidőben már 4:1. A második játékrészben újra Szilasi, már 5:1, majd egy tarjáni gól után egy tarjáni öngól következett, így alakult ki a 6:2-es siker.

Ezzel kezdődött elsőosztályú történelmünk, amely azóta 27 szezon 842 mérkőzésénél tart.

Forrás: Juhász Zoltán, magyarfutball.hu

Békéscsaba 1912 Előre – Salgótarjáni TC

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Salgótarjáni TC

3-1 (0-0)

Időpont: 2017. július 19. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Lovas László

Asszisztensek: Albert István, Medovarszki János

Békéscsaba: Máthé Gábor, Viczián Ádám, Fehér Zsolt, Babinyecz Balázs, Pilán Márkó, Kiss László, Nagy István, Szatmári István, Gránicz Patrik, Urbin Péter, Szalai Dániel. Cserék: Ribánszki László, Ilyés Tamás, Birtalan Botond, Eszlátyi István, Tóth Dániel, Zahorán Balázs, Király Patrik, Szélpál Norbert, Nagy Sándor, Seres Bence, Kálmán Szilárd.
Vezetőedző: Boér Gábor

Salgótarján: Czerula Dávid, Gál Szabolcs, Gubacsi Zoltán, Nikola Banjnic, Besztercei Attila, Spitzmüller István, Kovács Botond, Lakatos Csaba, Bogáti Péter, Oláh László, Pataki Roland. Cserék: Hives Balázs, Oroszi István, Takács Patrik, Illés Edvin, Keserű Bence, Lukács József, Alex Broceta.
Vezetőedző: Zoran Kuntic

Gólszerzők: Oláh László (55. perc), Szélpál Norbert (61. perc), Urbin Péter (73. perc), Ilyés Tamás (80. perc).

Végig irányítva a játékot, a meleg időben némileg álmosabban kezdve, de nagy biztonsággal hozta az Előre kilencedik felkészülési mérkőzését.

A tarjániak ötórás buszozás után léptek pályára Békéscsabán, több olyan frissen igazolt játékossal a keretükben, akik nemrég még a Kórház utcai pályát hívták hazainak. A vendégek soraiban felfedezhettük Spitzmüller Istvánt, Beszterczei Attilát és Oláh Lászlót is, így Zoran Kuntic csapata megfelelőképpen felvértezve érkezett Csabára. A tervek szerint egyébként csütörtökön délelőtt megmérkőztek volna második csapatunkkal is, de a vendégek mestere átírta a programot és a békéscsabai fellépés után hazafelé vették az irányt.

Az első játékrész nem hozott nagy izgalmakat, de ezúttal még elsősorban nem a szórakoztatás volt a lényeg. A programba illesztett tesztmeccsen lehetőséget kapott az MTK Budapest együttesétől érkezett, fiatal labdarúgó, Szatmári István is. Az első játékrész sajnos áldozattal is járt, rossz előjelként előbb Pilán fejelt össze Lakatossal – mindketten megúszták komolyabb sérülés nélkül, majd a 38. percben egy hazai támadás végén Nagy István lépett rosszul, majd lesántikált a pályáról és eldőlt. Az elsődleges diagnózis alapján minimum részleges hajlító-izom szakadást szenvedett, amely igen rossz hír csapatunk számára.

A második játékrészben majdnem teljes sort cserélt Boér Gábor, hogy minden kerettag megkapja a mai terhelés-adagját. Az 55. percben egy egyéni hibát követően Oláh révén vezetést szerzett a vendég csapat, 0-1. A továbbiakban felpörgette a tempót a lila-fehér egyesület és több ígéretes lehetőség után megtört a jég. A 61. percben Király szögletét még kifejelték a védők, de a megismételt beadást már Szélpál bólintotta a hálóba, 1-1. Az ivószünet után rögtön fordítani tudtunk, egy baloldali beadást követően Urbin kotorta a kapuba a labdát, 2-1. A 80. percben a csereként beállt Ilyés is eredményesnek bizonyult, Zahorán beadását könyörtelenül lőtte a léc alá, 3-1. A szépségdíjas találat után az eredmény már nem változott.

A mérkőzésről a 7.Tv csütörtök esti Híradó című műsorában képes összefoglalót is láthatnak.

Boér Gábor: – Nehéz tervezgetni egy ilyen edzőmérkőzésre, hiszen még tegnap is a pályán voltunk, videóztunk is, valamint azok, akik nem kerültek a mai keretben még ma délelőtt is tréningeztek. Igazából nem annyira készülünk ezekre a mérkőzésekre, csak elhelyezzük a programban és főleg a terhelésre helyezzük a fő hangsúlyt, illetve azokra az elemekre, amelyeket gyakorolni szeretnénk. A szituáció ilyenkor még nem éles, de nagy felelősséggel és valamilyen szinten stressz alatt kell megoldani a feladatokat. Ezért is szeretem, ha a tesztmérkőzésekre is kilátogatnak szurkolóink, akik a mai napon is szép számmal megjelentek, hogy labdarúgóink arra is készülhessenek, hogy nemsokára már közönség előtt, hiba nélkül kell teljesíteni. Ilyen szempontból is nagyon hasznosnak tartom és azért is szerettem volna ilyen nagy számú mérkőzést jatszani, mert meccs szituban azért már megremegnek a lábak és sokkal jobban előjönnek az esetleges hibák. Ebből a szempontból elégedett vagyok, abból viszont nem, hogy megint egy olyan gólt kaptunk, amely teljes mértékben elkerülhető lett volna. Bízom benne, hogy felkészülés során már megkaptuk az összes szerencsétlen gólt és a bajnokságban ilyen hibákat már nem követünk el. A mérkőzés történéseihez tartozik, hogy Nagy István valószínűleg súlyosabban megsérült, így az ő kiesése egészen érzékenyen érinti eddigi terveinket. Összességében kissé fáradtak voltunk, nem tudtunk eléggé regenerálni, de ennek ellenére is rengeteget volt nálunk a labda. Amiben fejlődnünk kell, hogy többször kell eljutnunk az ellenfél kapujáig és a tizenhatos környékén sokkal hatékonyabban kell befejeznünk a támadásainkat. Erre a hátralévő időben rengeteg időt és energiát fogunk fordítani, úgyhogy én pozitívan értékelem a mai napot és remélem, hogy hasonlóképpen eredményesen tudjuk majd kezdeni a bajnokságot.

Zoran Kuntic: – Mindenképpen érdemes volt öt órát utazni és egy jó pályán, jó ellenféllel játszani. Úgy gondolom, hogy az első félidőben túl nagy problémánk nem volt, szerettük volna a két csapat közötti különbséget semlegesíteni. Idönként ez sikerült is, de a második játékrészben már kijött a különbség – hiszen a fiatal játékosainknak még sokat kell fejlődniük, tanulniuk. Összességében az eredménytől függetlenül elégedett vagyok, hiszen a mérkőzés elérte a célját.

Szélpál Norbert: – Szerintem jól működött az egész meccsen a csapat játéka. Az első félidőben is jól játszottunk, bár akkor még nem sikerült betalálni, de a helyzeteink már megvoltak és a játék is jól ment. A második játékrészben előnyt szerzett a vendég csapat, de ettől függetlenül ugyanazt a játékot játszottuk, amelyet addig is. Ennek meg is lett az eredménye, három gól is tudtunk rúgni, így sikerült megnyernünk a mérkőzést. Majdnem minden feladatot sikerült már elvégeznünk a felkészülés folyamán és egyre jobban működik az új játékrendszer is, így remélem az új bajnokságban megfelelő eredményekkel fog mindez párosulni.

Birtalan Botond: – Egy harmadosztályú csapat ellen játszottunk, látszott hogy végig mi uraltuk a játékot. Ennek ellenére kaptunk sajnos egy balszerencsés gólt, mert hátul eladtuk a labdát. Ez még benne van a felkészülésben, de úgy érzem utána sikerült fordítanunk és amikor felgyorsítottunk, akkor kijött az osztálykülönbség, illetve kijöttek azok a momentumok, amelyeket ezerrel gyakorlunk. Összeségében örülök, hogy sikerült három szép gólt szereznünk és remélem, hogy másfél hét múlva is hasonló győzelemben lesz részünk. Szerintem az új csapattársaknak sikerült teljes mértékben beilleszkedniük, mind emberileg, mind taktilailag és nagyon bizakodóak vagyunk, hiszen úgy érzem az utóbbi időszak talán egyik legjobb csapata állt össze.

line_purple

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1095676900533103

line_purple