Címkézett bejegyzés

Soproni VSE – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 4. forduló

Soproni VSE – Békéscsaba 1912 Előre

0-0 (0-0)

Időpont: 2017. augusztus 19. (szombat) 17:30 óra

Helyszín: Soproni Városi Stadion

Cím: 9400 Sopron, Káposztás u. 4.

Játékvezető: Radványi Ádám

Asszisztensek: Becséri Gergely, Király Zsolt

Tartalék játékvezető: Kovács J. Zoltán

Sopron: Molnár Márk, Fehér Zoltán, Kővári Róbert, Batizi-Pócsi Balázs, Tóth Martin, Bor Dávid Ferenc, Fazakas Géza, Koronczai Benjamin, Ágh Zoltán, Varga Szabolcs, Kovács Dominik. Cserék: Heinrich Márk, Winkler András, Horváth Péter, Angyal Zsolt Gyula, Garda Géza, Szabó László, Gyürki Gergő.
Vezetőedző: Németh Szabolcs

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Szatmári István, Urbin Péter, Gránicz Patrik, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Dlusztus András, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Eszlátyi István, Fehér Zsolt, Szalai Dániel, Király Patrik, Gyurján Bence.
Vezetőedző: Boér Gábor

Sárgalapok: Pilán Márkó (43. perc), Mészáros Márk (60. perc), Fazakas Géza (84. perc), Kővári Róbert (87. perc), Fehér Zoltán (93. perc).

Fotó: Tóth Zsombor

Hiába játszott a mérkőzés jó részében fölényben a Békéscsaba, a gólszerzés ezúttal sem sikerült, így meg kellett elégednünk a pontosztozkodással.

A 9. percben Kovács Dominik próbált kilépni a védők közül, ezt követően egy kontratámadást vezetett a Békéscsaba, melynek végén Fehér Zoltán tisztázott fejjel. A folytatásban is oda-vissza alakultak ki lehetőségek és tisztességgel gyűrték egymást a felek. A csabaiak irányították a játékot, de a kapu előtt rendre rossz megoldást választottak, így nem sikerült gólra váltani a lehetőségeket. A 43. percben egy csabai támadást követően, a soproni tizenhatoson belül Gránicz esett el, azonban a síp néma maradt, rögtön ezt követően Pilán is elesett a tizenhatoson belül, aki műesésért sárga lapot kapott. A második játékrészt cserével kezdték a hazaiak és a hatvanadik perctől kedve felélénkült a játék. A vendégek megpróbáltak mindent, de a mai napon egyszerűen nem sikerült betalálni. A 73. percben Boér Gábor is frissítette csapatát, Birtalan helyett Király kapott lehetőséget, majd a 81. percben Szélpál helyett Eszlátyi lépett még pályára. Közben Gránicz hatalmas szabadrúgását bravúrral védte Molnár kapus és még a mérkőzés végén egy tizenegyes-gyanús szituációban intett továbbot a játékvezető. A soproniak továbbra is szerzett gól nélkül állnak, míg a Békéscsabának csakúgy, mint a múlt héten, nem csak a másik csapat által támasztott akadályokkal kellett megküzdenie, így ezúttal is be kellett érnünk a gólnélküli döntetlennel.

Németh Szabolcs: – Nagyon jól felkészített Békéscsaba ellen szereztünk egy pontot. Voltak helyzeteink, de kapu előtt sajnos továbbra is gyengék vagyunk.

Boér Gábor: – Úgy érzem, hogy sajnos Sopronban hagytunk két pontot. Az első félidőben kissé langyosan futballoztunk, nem tudtuk ugyanazt a ritmust hozni, mint az elmúlt hétvégén, bár többet birtokoltuk a labdát és óriási fölényben játszottunk. Sajnos nem voltunk elég élesek. A fordulás után tízperces rövidzárlat után végig uraltuk a játékrészt, rengetegszer eljutottunk, szépen felépített akciókból az ellenfél tizenhatosáig, sajnos ott viszont pontatlanok voltuk, vagy rossz döntéseket hoztunk. Amikor jó döntéseket hoztunk, akkor pedig a lehetőségek maradtak ki. A mai napon sehogy sem sikerült a gólszerzés, pedig bőven volt rá esélyünk. Mindezek ellenére azt mondom, hogy a csapat a második félidőt tekintve jól játszott, rengeteg olyan momentum volt, amely az elvégzett munka gyümölcse. Sajnos a játék lényege, a gól hiányzott és ezen kell dolgoznunk: egyrészt még többször kell helyzetbe kerülnünk, másrészt többször kell élesnek lenni a helyzetekben, azokat pedig sikerrel kell befejezni. Nyilván van góltalan időszak is egy csapat életében, de továbbra is bízom a játékosokban, hogy ebben is tudunk majd előrébb lépni. Annyi azonban hozzá tartozik az igazsághoz – bár nem szeretek ezzel foglalkozni -, hogy a játékvezető elég furcsa felfogásban igazgatta a mérkőzést és többször a mi kárunkra tévedett ismét. Nem ezért maradt két pont Sopronban, de ezek azért olyan dolgok, amelyek eléggé befolyásolják a végeredményeket hétről-hétre. Minden mérkőzésen megpróbálunk győzelemre játszani és nincs még veszve semmi. Eddig minden mérkőzésen minimum egyenrangú ellenfélként tudtunk játszani, de az utolsó két meccsen is jobbnak mondanám magunkat és nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk ma nyerni. Természetesen vendéglátóinknak is voltak lehetőségei, de úgy érzem, sokkal közelebb álltunk a győzelemhez. Azon kell dolgoznunk a következő napokban, hogy játékosaink megfelelőképpen frissüljenek. A kapu előtti szituációk kezelését pedig mindenképpen rendbe kell tennünk, rá fogunk jönni hol a hiba és akkor véget tudunk majd vetni a góltalanságnak és újra győzni tudunk.

line_purple

Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 3. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest

0-0 (0-0)

Időpont: 2017. augusztus 13. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Karakó Ferenc

Asszisztensek: Kormányos II. Gábor, Punyi Gyula

Tartalék játékvezető: Veizer Roland

Békéscsaba: Ribánszki László, Babinyecz Balázs, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Urbin Péter, Gránicz Patrik, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Dlusztus András, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Eszlátyi István, Fehér Zsolt, Király Patrik, Szalai Dániel, Gyurján Bence.
Vezetőedző: Boér Gábor

MTK: Szentpéteri Viktor, Deutsch Bence, Balogh Béla, Vass Patrik Ádám, Gengeliczki Gergő, Torghelle Sándor, Katona Máté, Lencse László, Borbély Bálint, Vass Ádám, Takács Ronald. Cserék: Fadgyas Tamás László, Gera Dániel Richárd, Jakab Dávid, Korozmán Kevin, Bori Gábor, Shafer András, Bayer Bence.
Vezetőedző: Feczkó Tamás

Sárgalapok: Katona Máté (31. és 74. perc), Balogh Béla (36. perc), Dlusztus András (36. perc), Nagy Sándor (65. perc), Viczián Ádám (79. perc), Mészáros Márk (80. perc), Lencse László (85. perc).
Piros lap: Katona Máté (74. perc).

Nézőszám: 2.235

A csabaiak kezdtek jobban, a 4. percben Birtalan éles szabadrúgását követően, a hátrahúzódó Torghelle szögletre rúgta a labdát a hazai csatárok elől. Egy perccel később Takács ment el a baloldalon, beadása után a védők mentettek. A lilák játszottak mezőnyfölényben, ezt igazolja, hogy a 10. percben már a harmadik szögletet végezték el. A 24. percben Gránicz került kétszer is nagy helyzetbe, először a védők blokkoltak, majd az oldalhálóba lőtt. Öt perccel később Vass Patrik remek labdája után Lencse lövését védte a békéscsabai hálóőr. A félidő hajrájában mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, a 41. percben Dlusztus fejesét védte a vendégek kapusa, majd a 43. percben Nagy Sándor lőtt fölé.

A csabai szurkolók a londoni atlétikai világbajnokságon érmet nyert Baji Balázs gátfutónak, és Márton Anita súlylökőnek gratuláltak transzparensükön.

Fordulás után is nagy taktikai csata folyt a pályán, egyik csapat sem tudott tartós fölényt kiharcolni. Az 57. percben Vass Patrik tört be a békéscsabai tizenhatoson belül, a védők csak nehezen mentettek szögletre. A beívelés után Torghelle fejelt a kapu fölé. Mindkét edző cserékkel igyekezett frissíteni csapatát. A 73. percben Schäfer lőtt távolról a csabai kapu mellé. A 74. percben Katona rossz ütemben csúszott be Mészárosnak, így megkapta második sárga lapját és a kiállítás sorsára jutott. A 79. percben Birtalan a jobb oldalon húzott el, élesen a kapu elé adott, de a védők kivágták a labdát. A hajrában nyomott az emberelőnyben lévő Békéscsaba, de gólt nem tudott elérni, igaz a 93. percben Viczián labdája az MTK kapujába került, de Karakó játékvezető les miatt nem adta meg a gólt.

A küzdelmes, jó iramú, nagy taktikai csatát hozó találkozón a látottak alapján az Előre közelebb állt a győzelemhez.

Boér Gábor: – Az osztály színvonalát jócskán meghaladó mérkőzést játszottunk, egy nagyon erős ellenfélel szemben, érzéseim szerint a bajnokság legjobb csapatával. Szórakoztató, jó iramú meccs volt és a közönség egészen biztosan élvezte a mérkőzést. Talán egy hajszállal közelebb álltunk a győzelemhez, mint a vendégeink, nyilván ehhez szükség volt arra is, hogy emberelőnybe kerüljünk. Annak viszont örülök, hogy bátran futballoztunk és mertünk játszani. Az is látszódott, hogy két igen taktikus csapat játszott a mai napon, akik az ellenfélből kiválóan felkészültek. Annak is örvendek, hogy egy komoly rangadón vagyunk túl és annak is, hogy újra igazi futballhangulat volt Békéscsabán, gyakorlatilag teltház előtt tudtunk pályára lépni. Jó lenne ezt minden alkalommal megélni, nagyon remélem, hogy egyszer csak kiírhatjuk a kapura, hogy megtelt. Ha ezt a szintet továbbra is tudjuk hozni, akkor a közönség is elégedett lesz. Megyünk tovább, dolgozunk és próbáljuk a tempót, a mentalitást hétről-hétre átmenteni, sőt fokozni.

Feczkó Tamás: – Azon gondolkodtam a mérkőzés után, hogy elvittünk egy pontot vagy vesztettünk kettőt. A második félidei játékunk alapján benne volt a mérkőzésben, hogy győzni tudunk. A kiállítás után azonban az volt benne, hogy a Békéscsaba tud nyerni. Úgy gondolom, hogy a közönség biztosan jól szórakozott, mert nagyon jó ritmusú mérkőzés volt. Taktikailag mindkét csapat jól felkészült a másikból, kevés helyzet volt, így összességében igazságosnak tartom a döntetlent. Azt gondolom, hogy kevés csapat fog a Kórház utcából egy pontot is elvinni, még akkor is ha az első forduló nem éppen úgy sikerült, ahogy a hazaiak szerették volna. Igazából jól játszottunk, többször az ellenfél térfelén is sikerült labdát szereznünk, benne volt a játékban, hogy el tudjuk dönteni a mérkőzést – hiszen egy találat is döntő lehetett volna. Sajnos nem tudtuk megrúgni ezt az egyet, így be kellett érnünk az egy ponttal.

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest

A nagy múltú, budapesti klubok békéscsabai vendégszereplése iránt hagyományosan, évtizedek óta kiemelt érdeklődés mutatkozik. Most sincs ez másképp, hiszen jól fogytak a belépők már elővételben is és rengetegen jelezték érkezésüket az egész országból. Reméljük, hogy vasárnap estére újra megtelik a Kórház utcai Stadion használható része és ismét, valódi futballhangulat uralkodik majd a lelátón!

A Magyar Testgyakorlók Köre Budapest Futball Club, röviden MTK az előző szezont még az első osztályban töltötte, ahonnan csak kevesebb nyert mérkőzésének köszönhetően búcsúzott. A 2017/2018-as másodosztályú bajnokságban azonban már az egyik legfőbb esélyesnek számít a visszajutás szempontjából – bár tudjuk önmagában az esély, a lehetőség nem mindig elegendő az üdvösséghez. Mindentől függetlenül a budapestiek úgy számítanak és készülnek-készültek, hogy a cél egyértelműen a gyors visszakerülés. Új vezetőedzővel és további átszervezésekkel, igazolásokkal próbálták megerősíteni már a felkészülési időszak előtt renoméjukat és ennek hangot is adtak. De, ez így normális, így is kell csinálni. Feczkó Tamás, aki az előző idényben a Balmazújvárost vezette diadalra, az új szezonban már a kék-fehérekkel próbálja meg ugyanezt a bravúrt végrehajtani. A végtelenül szimpatikus és közvetlen mester 1977. szeptember 8-án született Nyíregyházán, játékos pályafutását alacsonyabb osztályú magyar csapatoknál töltötte. Már 23 évesen megszerezte az UEFA B, nyolc évvel később az A, majd 2015-ben a Pro licencet is. Edzői pályafutását a Tiszalöki VSE ificsapatánál kezdte, ezt követően megfordult többek között Nagyecseden, Ebesen, Nyíregyházán, majd 2015 márciusában átvette a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő irányítását. Az MTK Budapest együtteséhez pedig egyelőre két évre szerződött.

A két győzelemmel rajtoló következő vendégeink (Aqvital FC Csákvár – MTK Budapest 1-2, MTK Budapest – Ceglédi VSE 2-1) egyelőre igazolták hírüket és ezúttal láthatóan nem szeretnék a véletlenre vagy a körülmények megfelelő alakulására bízni sorsukat. Ezért egészen biztosan a legerősebb, legütőképesebb kerettel érkeznek a viharsarokba, ahol azonban nem lesz egyszerű dolguk – ezt megígérhetjük. Bár a szezonpremier (Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC 0-1) nem egészen úgy alakult számunkra, ahogy szerettük volna, a második felvonásban (Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre 1-4) már sikerült orvosolnunk a kisiklást és bízunk benne, hogy mindenféle esélylatolgatástól függetlenül sikerül itthon tartanunk a három pontot. Az MTK keretében több jól csengő név is feltűnhet számunkra, sőt régi ismerőssel is találkozhatunk. Az ügyeletes gólgyáros Torghelle Sándor – aki két forduló után már két találatnál jár – mindenképpen kiemelt őrzést érdemel, de figyelni kell Borbély Bálintra – aki korábban még az Előre színeiben rúgta a bőrt, és megemlíthetjük Gengeliczki Gergőt – aki Soroksárról tette át székhelyét, valamint Lencse Lászlót is – aki a Puskástól, hét év után tért vissza a pestiekhez, vagy éppen Vass Patrikot (tamadó), valamint Szentpéteri Viktort (kapus) is. Az NB II-es fiatal-szabályt figyelembe véve a fővárosiak több fiatal labdarúgójukat hazahívták a kölcsönadásokból, így az új szezonban Demjén Patrik (kapus), Deutsch Bence, Jakab Dávid is rendelkezésre áll. Feckzó Tamás számíthat a Kisvárdától hazaérkező Talabér Attilára is, aki az NB II egyik legjobb védelmét erősítette. A 21 éves középhátvéd 29 találkozón volt kezdő, így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Kisvárda dobogós helyen végezzen a pontvadászatban. Az igazolások sorába tartozik Balogh Béla és Bori Gábor, akik a többiekhez hasonlóan még a felkészülés kezdete előtt írtak alá a 128 éves klubhoz. Ha ez még nem lenne elég, akkor a szezonkezdésre felépült sérüléséből Gera Dániel, és a fiatal Schäfer András – aki tavaly már az első osztályban is bemutatkozott – szintén az első kerettel készült. Kanta József azonban részleges oldalszalag szakadásából próbál miharabb rehabilitálódni, így ő egyelőre még nem bevethető. Feczkó Tamás továbbra sem számíthat Kanta Józsefre, Baki Ákosra, Farkas Balázsra és Talabér Attilára.

A jócskán átalakuló kerettel sokat kellett dolgoznia a szakmai stábnak, ezért a felkészülési időszakban tesztmérkőzések sorozatával igyekeztek összehangolni a "zenekart", ami láthatóan igen jól sikerült: MTK – Cegléd 3-0, MTK – Lokomotiva Kassa 4-0, MTK – FK Szenice 1-1, MTK – Békéscsaba 2-0, MTK – Siófok 0-1, MTK- Trabzonspor 2-1, MTK – FK Proleter 2-2.

A históriás könyvet fellapozva kiolvasható a számokból, hogy 1995 óta húsz alkalommal találkozott a két együttes. A mérleg azonban szempontunkból elszomorító, hiszen 12 vereség mellett, mindössze 2 győzelem és 6 döntetlen szerepel a statisztikában. Tétmérkőzésen utoljára, a 2015/2016-os NB I-es idényben, 2016. április 6-án Dunaújvárosban meccseltünk a budapestiekkel, akkor 3-0 arányú MTK győzelmet mutatott az eredményjelző. Ugyanebben a szezonban viszont a Magyar Kupában kiejtettük őket, itthon 0-0, idegenben pedig 0-1 volt az eredmény.

Boér Gábor: – Nyilvánvalóan az MTK a legesélyesebb csapat az idei bajnoki címre, azért is mert olyan játékosok alkotják, akik válogatott kerettagok és szinte mindegyik első osztályú múlttal rendelkezik. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy kilencven perc erejéig bármilyen különbséget el lehet tüntetni a pályán. Azon leszünk mi is, hogy olyan hozzáállással, mentalitással játszunk, amely a mindenkori rangadókhoz szükséges. Az a tervünk, hogy hazai pályán, a saját játékunkat játszva, többet birtokolva a labdát, irányítsuk a játékot, de hogy ebből mi valósulhat meg, azt természetesen a mérkőzés menete is befolyásolja, illetve az is, hogy az ellenfél mennyit fog ebből megengedni. Nagyon remélem, hogy meg is tudjuk ezt valósítani, de az mindenképpen döntő lesz, hogy melyik csapat fog agresszívabban és dinamikusabban játszani. Nagyon bízunk benne, hogy hazai körülmények között a közönségünk belehajszol minket a győzelembe és olyan hangulatot teremt, amely már igen régen volt a Kórház utcában. Erre iszonyúan nagy szükség lenne, hiszen ez az egyik olyan tényező, melyből kiderül egyáltalán, hogy itthon játszunk. Bízom benne, hogy ezúttal megkapjuk majd a lelátókról azt támogatást, amely Békéscsabán kijár a csapatnak. Minden játékosomnak az a vágya, hogy egy ilyen villanyfényes rangadót tudjon játszani, egy kitűnően előkészített pályán és mivel most már az új lelátó jó része is áll, még hangulatosabb lett a stadion, így minden adott egy igazi bajnoki mérkőzéshez. Nagy Pista továbbra is maródi, visszatérésére még várni kell és a teljes felépülésének időpontja is bizonytalan. Mindenki más hadra fogható, kivéve Szatmári Istvánt – hiszen a két klub úgy egyezett meg a kölcsönadásával kapcsolatban, hogy az anya egyesülete ellen nem léphet pályára. Kisebb sérülések nehezítették a munkánkat a héten, de ettől függetlenül úgy gondolom mindenki vállalni tudja a játékot. Számítok arra, hogy a játékosok plusz energiákat szabadítanak fel erre az estére, bár nem különböztetjük meg az MTK-t, de azért a szíve mélyén mindenki tudja, hogy ez egy kiemelt meccs. Sokat készültünk például videókkal, a játékosok személyenként is megkapták a számukra összevágott kisfilmeket, úgyhogy remélem ezeknek is meglesz az eredménye és viszontlátjuk az eltervezett dolgokat a pályán. Annyit még hozzátennék, hogy az elvárásainknak sokszor lefektetett dologként kellene visszaköszönniük, legalábbis így kérik rajtunk számon. Az, hogy én mit szeretnék látni a pályán, nem mindig tud megvalósulni és jó lenne, ha ezzel nem a csapat lenne megtalálva. Ha ilyen dolog van, akkor nyugodtan címezzék nekem a kritikákat. Nagyon kérem a türelmet a nézőktől, illetve azt hogy 90 percig bíztassák a csapatot és ha esetleg mégsem úgy alakul a mérkőzés, akkor még egyszer mondom, állok rendelkezésre. A játékosoknak szükségük van arra, hogy biztatást érezzenek a lelátókról, nem pedig azt, hogy a tizedik perctől olyan véleményeket hallgassanak, amelyeknek lehet hogy van helye, de biztosan nem akkor van az ideje.

A Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest mérkőzés játékvezetőjeként Karakó Ferencet akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival legutóbb 2016. április 19-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC 1-1 mérkőzésen találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 441 sárga- és 37 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kormányos II. Gábort és Punyi Gyulát jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 3. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. augusztus 13-án (vasárnap): 17:00 órától BFC Siófok – WKW ETO FC, 17:30 órától Budaörs – Dorogi FC, Budafoki MTE – Soroksár SC, Szolnoki MÁV FC – KBSC FC, Vác FC – Szeged 2011, Ceglédi VSE – Soproni VSE, Kisvárda Master Good – ZTE FC, 19:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest, Aqvital FC Csákvár – Credobus Mosonmagyaróvár, valamint Gyirmót FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap Békéscsaba térségében 21 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, felhős, szeles, helyenként csapadékos időjárás várható. Nem lesz tehát hőség, ami jó hír! A Nap 2017. augusztus 13-án (vasárnap) 19 óra 45 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy igazi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen az új szezon második hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 2. forduló

Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

1-4 (1-2)

Időpont: 2017. augusztus 6. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Gyulai Grosics Akadémia

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi Miklós tér 25.

Játékvezető: Böcskei Balázs

Asszisztensek: Szvetnyik Bence, Baghy Csaba

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Szeged 2011: Szántai Levente, Horváth Attila, Jagodics Bence, Germán Tamás, Balázs Richárd, Farkas Márk, Katona Máté, Zabardi Dávid, Zádori Krisztián, Causic Andrej, Povázsai Zsolt. Cserék: Molnár Péter, Coroian Andrei Ion, Molnár János, Beke Péter, Nicorec Onisor-Mihai, Ikonomou Konstantinos, Balogh Gusztáv.
Vezetőedző: Supka Attila

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Szatmári István, Urbin Péter, Gránicz Patrik, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Dlusztus András, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Eszlátyi István, Fehér Zsolt, Király Patrik, Kiss László, Gyurján Bence.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Povázsai Zsolt (22. perc), Urbin Péter (34. és 45. perc), Nagy Sándor (47. perc), Szatmári István (83. perc).

Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát – így volt ez ma is. A végeredmény ugyanúgy alakult Gyulán, mint az előző szezon finisében. Akárcsak júniusban, most is Urbin duplája alapozta meg az eredményességet, bár hátrányból kellett fordítanunk és Dlusztus sérülése miatt az utolsó tíz percben már eggyel kevesebben voltunk a pályán. Mindent összevetve azonban nem túlzunk, ha osztálykülönbség-szagú előnyt játszott ki az Előre a Szeged 2011 ellen és a jég is megtört, hiszen három találattal múltuk felül vendéglátóinkat.

22. perc: Megszerezte a vezetést a Szeged-Grosics, méghozzá egy pontrúgás után. Povázsai ívelt középre egy szögletet, amit Ribánszki egy szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába tolt, 1-0.

34. perc: Itt az egyenlítés, Szántai hatalmas bravúrral hárított egy békéscsabai kísérletet, azonban a labda pont az érkező Urbin Péter elé pattant, aki nem hibázott és az üres kapuba juttatta a játékszert, 1-1.

45. perc: Már a vendégeknél az előny, Urbin Péter csapott le ismét egy labdára és szerezte meg önmaga és csapata második gólját, 1-2.

47. perc: A Békéscsaba a második negyvenöt perc elején növelni tudta előnyét. Urbin kapott egy labdát teljesen üresen a középpályán, majd indította Nagy Sándort, aki a szegedi védők között elszlalomozott és kapura lőtt. Szántai nem tudott hárítani és mintha a szegedi védők egymásra vártak volna, 1-3.

83. perc: Eszlátyi futott el a szélen és bekanyarította a labdát, Szántai kiütötte az érkező csabai támadók elől, ám pont Szatmári István elé, aki így az üres kapuba emelhetett, 1-4.

Boér Gábor: – A véleményem az, hogy a játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket és az első perctől kezdve támadólag léptünk fel. Volt egy nagy egyéni hiba, amit csapatként tudtunk kijavítani és akkor sem törtünk össze, hanem nyugodtan, türelmesen futballoztunk. Annyit mindenképpen szeretnék elmondani, ahogy a múlt héten nem kellett volna eltemetni a csapatot, úgy most is a földön kell maradni és a helyén kell kezelni a dolgokat. Tudjuk, hogy az út elején járunk, de azt is, hogy egy nagyon értékes és szerethető csapat verődött össze. Továbbra is azt kérem a szurkolóktól, hogy a játékosokkal legyenek türelmesebbek! Ha elfogyna a türelem, akkor azt vezessék le rajtam. A focistáinkért érdemes szurkolni, érdemes kijárni a meccsekre. Vannak és lesznek olyan mérkőzések, mint a múlt héten, de a történéseket sikerült a mai napon kijavítani, hiszen erre készültünk az utóbbi napokban. Megyünk tovább, dolgozunk és rengeteg meccs vár még ránk. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de minden mérkőzésen az a minimum, hogy hasonló mentalitás jellemezzen minket és akkor majd a játékunk is kiegyenesedik és ilyen jó teljesítmények fognak születni. Sokszor említettem, hogy olyan bajnokságban szereplünk, ahol bárki, bármikor és bárhol, bárkit meg tud verni – ezt bizonyítják hétről-hétre a csapatok. Ezért sem lehet egy-egy fordulót túlértékelni, akkor sem ha negatív, akkor sem ha pozitív eredmény születik. A MTK érkezik a jövő héten, úgyanúgy készülünk majd, mint bárki ellen. Megpróbáljuk kielemezni őket és megfelelő edzésmunkával, előre eltervezett program szerint felkészülve várjuk a mezőny egyik legjobb csapatát. Hazai pályán csakis győzelemre játszhatunk és reméljük, hogy sokan kilátogatnak majd a rangadóra!

Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 1. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC

0-1 (0-0)

Időpont: 2017. július 30. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Takács János

Asszisztensek: Garai Péter, Bornemissza Norbert

Tartalék játékvezető: Veizer Roland

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Eszlátyi István, Mészáros Márk, Szatmári István, Fehér Zsolt, Király Patrik, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Nagy Sándor, Gyurján Bence. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Balázs, Urbin Péter, Szalai Dániel, Gránicz Patrik, Dlusztus András, Szélpál Norbert.
Vezetőedző: Boér Gábor

KBSC: Somodi Bence Máté, Palmes Raoul-Ioan, Szemere Balázs, Heil Valter, Constantinescu Dan-Marius, Takács Péter, Sigér Ákos, Mikló Roland, Engel Alex, Süttő Attila, Boros Gábor. Cserék: Botló Ádám, Tóth Szabolcs, Micsinai Miklós, Burics András, Lőrincz Patrik Márton, Bene Attila.
Vezetőedző: Vitelki Zoltán

Gólszerző: Sigér Ákos (49. perc).

Sárgalapok: Szatmári István (33. perc), Constantinescu Dan-Marius (39. perc), Sigér Ákos (75. perc), Birtalan Botond (90. perc).

Nézőszám: 967

A szezon első bajnoki mérkőzése vasárnap este több mint harmincfokos melegben kezdődött a Kórház utcában. Az első negyedórában kiegyenlített játék folyt a pályán. Az újonc, de a nyáron jelentősen megerősödött vendégek határozottan futballoztak, többször eljutottak a békéscsabai kapuhoz – ezt igazolja, hogy az első félidőben négy szögletet is rúgtak. A hazaiak is próbálkoztak az első játékrészben, néhány helyzetük is volt, a legnagyobb a fiatal Pilán előtt adódott, ám nem tudták bevenni Somodi kapuját.

Fordulás után váratlanul megszerezte a vezetést a lelkes kazinbarcikai együttes, Sigér révén. A folytatásban a lila-fehérek nagy erőfeszítéseket tettek az egyenlítésért, beszorították a vendégeket. Boér Gábor cserékkel igyekezett frissíteni csapatát, Grániczot, Urbint és Zahoránt küldte a pályára. A csabaiak több szögletet is elvégeztek, jó néhányszor helyzetbe is kerültek, de Somodi kapus kétszer is óriási bravúrral védett, így nem sikerült az egyenlítés a hősiesen védekező vendégek ellen.

A küzdelmes mérkőzésen az Előre hiába játszott mezőnyfölényben nem tudta feltörni a Kazincbarcika védelmét, így nem várt vereséggel kezdte a szezont.

Boér Gábor: – Attól függetlenül, hogy a Kazincbarcika rúgott egy gólt és nyert, a futballt mi próbáltuk játszani. Tudom, hogy ez nem mentség, de nem egyszerű dolog egy betömörülő védelem ellen eredményesen játszani. Az első félidőt elrontottuk, pontatlanul és nagyon rossz felfogásban játszottunk – inkább lassítottuk a játékot és a passzok minősége sem volt megfelelő. Amikor lehetőségünk adódott, azzal nem tudtunk élni, úgyhogy látszódott, hogy kiegyenlített lesz a küzdelem. A második félidőben már voltak kialakított lehetőségeink, bár ez számomra még mindig nagyon kevés. Ezekkel viszont élni kell, az óriási hiba, ha kimaradnak a ziccerek. Elmondtam korábban is, hogy előfordulhatnak majd olyan periódusok egy-egy mérkőzésen, amikor nehezebben sikerülnek dolgok. Ettől függetlenül véleményem szerint nem reális az eredmény, sőt. Az is látszik, hogy még többet kell dolgoznunk, többet kell tenni azért, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Remélem, hogy jókor jött ez a pofon és tudjuk korrigálni a dolgokat, azon leszünk, hogy javítsunk. Annyit még hozzátennék az egészhez, nem tudom kívülről hogy látszodott, de belülről úgy láttam, hogy a küzdéssel, hozzáállással nem volt gond és ha néha nem sikerülnek a dolgok, az megint más történet. Ami az én felelősségem, azt vállalom, de a játékosokat elmarasztalni azért, hogy nem akartak volna játszani, nem lehet.

Vitelki Zoltán: – Egy NB3-ból újonnan felkerült csapatnak óriási dolog, hogy idegenben tudott nyerni, ráadásul nem is akármilyen csapat ellen. Bár azt gondolom, hogy a mi számunkra ez nem meglepetés eredmény, hiszen erre készültünk. Az a típusú edző vagyok, aki minden mérkőzésen nyerni szeretne. Nekem nincs könnyű vagy nehéz ellenfél, csak ellenfél. Ezt próbáltam átültetni a játékosokba is és ezt ők maximálisan megértették, amit ma a pályán csináltak hozzáállásban, egymásért küzdésben, az mindenképpen pozitív. Nyilván a két félidőt két részre kell osztani, az első játékrészben azért sokkal többet volt nálunk a labda, mint a másodikban – ezt el kell ismerni, de azt gondolom, hogy mind a két félidőben tudatosan játszottunk és mindkét játékszituációra fel voltunk készülve, a védekezésre és a támadásra is. Nem ért minket váratlan dolog a mai mérkőzésen, tudtuk mi az erőssége a Békéscsabának, de a legfontosabb az volt, hogy tudtuk mi a saját csapatunk erőssége.

line_purple