Címkézett bejegyzés

Beharangozó: FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre

Remélhetőleg nem az utolsó mérkőzés következik első csapatunk számára 2023. május 21-én (vasárnap) 19:45 órától Ajkán, a Merkantil Bank Liga 38. fordulójában.

FC Ajka - Békéscsaba 1912 Előre

Ahogy arról már hírt adtunk, a televíziós közvetítés miatt átszervezett utolsó fordulóban azon csapatok mérkőzései, akik még érdekeltek lehetnek az osztályozó mérkőzésekben, az eredetileg kiírt időpontnál később, este 19:45 órától kerülnek megrendezésre.

Az utolsó fordulóban egyszerű számunkra a képlet: mindenképpen győznünk kell, hogy esélyünk legyen az osztályozóra! Emellett pedig sajnos már nincs a saját kezünkben a sorsunk, hiszen amennyiben a Szentlőrinc és a Nyíregyháza is győzni tud, akkor nincs tovább. A Nyíregyháza – Szeged mérkőzésen elegendő számunkra egy döntetlen is, de nyilván jobb ha a Szpari kikap. Amennyiben az előző eset megvalósul, mi pedig győzünk, akkor biztosan osztályozós helyen végzünk. A másik verzió lehet, ha a Nyíregyháza győzni tud, de a Szentlőrinc csak döntetlent játszik, akkor ez a szituáció – a jobb gólkülönbség miatt – elég lesz az osztályozós pozícióhoz. A szerencse talán annyi a szerencsétlenségben, hogy a Szeged és a Kazincbarcika számára is téttel bíró találkozókról van szó, hiszen míg a szegediek a negyedik helyezés megőrzéséért küzdenek, addig a Barcika a veszélyzóna elől menekül, hiszen éppen a Szentlőrinc az a csapat, aki az utolsó mérkőzésen pontszámban még mindenképp beérhetné. A Barcikának tehát mindenképp győzelemre kell játszani, mert a Kozármisleny (15. hely), valamint a Csákvár (16. hely) könnyen osztályozós helyre küldheti őket. Tétje tehát a 12. helyezéstől (ETO FC Győr) lefelé elhelyezkedő csapatok mindegyike számára van az utolsó fordulónak, ezáltal soha nem látott és érzett izgalmak elé nézünk – sajnos ezúttal nem úgy, ahogy szeretnénk.

Békéscsaba 1912 Előre - FC Ajka 0-1 (0-1)

Na, de maradjunk pozitívak, hiszen meg kell tennünk azt, amit tudunk, amire képesek vagyunk! Le kell győzzünk az Ajkát, még akkor is, ha a harmadik helyen végeztek és az utolsó mérkőzésen ünnepléssel és éremátadással készülnek. Félre kell tennünk minden zavaró körülményt és csak egyetlen célra szükséges összpontosítanunk. Egyetlen győzelem az ára annak, hogy életben maradjon a remény, a többi viszont már nem csak rajtunk múlik.

Az ajkaiak nagyszerű tavaszt és összességében szezont produkáltak. Az őszi hektikusabb időszak után 2022. október 31-én edzőt váltottak és Kiss Károly helyére Jeney Gyula érkezett, aki igencsak összeszedte a zöld-fehéreket. Azóta sikert-sikerre halmozva gyűjtögették a pontokat és még a feljutás is felmerült lehetőségként. Látható, hogy komolyan is gondolták, hiszen első osztályú licencet igényeltek és kaptak. Összességében elmondható, hogy a Veszprém vármegyei csapat a másodosztályú mezőny egyik meglepetése, hiszen a szezon előtt gyakorlatilag senki sem számolt velük túlságosan komolyan. A teljesítményük előtt tehát le a kalappal, de talán nem haragszanak meg ránk, ha méltatásuk helyett a száraz számokkal támasztjuk alá esélyeinket! Ugyanis, hiába az összességében nagyszerű eredmény, ha az utóbbi időben újra hullámzóan teljesítenek: győzelem, vereség, döntetlen, győzelem, vereség az utóbbi öt forduló mérlege – tehát egyáltalán nem verhetetlenek, amit a két csapat egymás elleni statisztikája is alátámaszt. Összességében tíz alkalommal mérkőztünk eddig egymással és a mérleg nyelve még mindig felénk billen. Szempontunkból öt győzelem, egy döntetlen és négy vereség az egyenleg, 14 rúgott és 13 kapott gól mellett. Utoljára 2022. december 4-én találkoztunk velük, amikor egy sovány 0-1 arányú vereséget szenvedtünk. Sajnálatos módon, itt köszönnek vissza azok az elszalasztott lehetőségek, amikor gyakorlatilag feleslegesen elajándékozott bajnoki pontok hiányoznak, mert tegyük a szívünkre a kezünket, decemberi találkozásunk alkalmával akár egy döntetlent simán lehetett volna játszani és akkor most egy ponttal beljebb lennénk, és hány ilyen volt még a szezon folyamán… Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt viszont legyőztük őket, mert a 2022. március 9-i találkozásunk alkalmával hazai pályán 3-2 arányú csabai győzelem született. Nem kell tehát megijedni, csak csinálni kell amit tudunk! Hiszen tudunk győzni, tudunk küzdeni az utolsó utáni pillanatokig és a labdarúgásban nincs lehetetlen, ezt jól tudja mindenki, mert a történések már számtalanszor bizonyították!

Érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani Gaál Bálintra (7 gól), Szarka Ákosra (7 gól), valamint Zsolnai Richárdra (7 gól) is, hiszen hárman együtt a csapatuk által szerzett összes (65) találat több, mint harminc százalékát vállalták magukra. Az ellenfelek szempontjából kritikus időszak lehet az első játékrész vége (40-45. perc), valamint a második eleje (46-50. perc), mert számolásunk szerint szerzett góljaik igen nagy százaléka ebben az időszakban született. Amennyiben csak a Jeney mester által irányított mérkőzéseket szemléljük, kiolvasható a számokból, hogy regnálása óta 35 gólt szereztek, ebből 17 az első, 18 a második játékrészben született. Ezáltal látható, hogy az Ajka képes mindkét félidőben, gyakorlatilag az egész mérkőzésen megfelelően koncentrálni és nyomást helyezni ellenfelére, így ellenük is az utolsó pillanatokig koncentrálnunk kell, máskülönben könyörtelenül kihasználják az adódó lehetőségeket. A hazai/vendég táblázat szerint az ötödik helyen állnak, mert az eddig hazai körülmények között lejátszott 18 mérkőzésből 10 alkalommal győztek, 3 döntetlen és 5 vereség mellett.

Színes lapok miatt ezúttal Kitl Miklós kénytelen kihagyni az ajkai túrát, Czékus büntetése viszont lejárt, így ismét bevethető. A vendéglátó csapatnál ezúttal nincs szankcionált játékos és/vagy stábtag. Itt jeleznénk, hogy adott esetben egyáltalán nem mindegy a színes lapokkal való bűvészkedés, hiszen amennyiben osztályozóra kerül a sor, akkor ugyanúgy érvényesek maradnak az esetleges eltiltások, mert az osztályozók is bajnoksághoz tartoznak, azaz teljes értékű bajnoki mérkőzésként kell értelmezni ezeket.


Helyezéseink és pontszámaink alakulása fordulók szerint a 2022/2023-as idényben:


Jeney Gyula: – Egy, az életéért küzdő csapattal fogunk játszani! Mivel nekik csak a győzelem az elfogadható, remélem támadó szellemben fognak futballozni és bízom benne, hogy izgalmas és látványos mérkőzést fogunk játszani! Szeretnénk sikerrel búcsúztatni a szezont.

Pásztor József: – Az Ajka sokkal, de sokkal jobban szerepelt az aktuális bajnokságban, mint a Békéscsaba és így megvan nekik a bronzérem. Én akkor lettem volna elégedett, ha ez fordítva lenne, de ezt már nem lehet visszaforgatni. Természetesen mindent megpróbálunk megtenni a győzelem érdekében, mert csak úgy lehet esélyünk az osztályozóra, csak ezután lehet gondolkozni azon, hogy mit játszott a Szentlőrinc és a Nyíregyháza?! Az előre történő játékban sokkal jobban kell teljesítenünk, mint az előző mérkőzésen, hiszen az Ajka egy játszó csapat, jól teszik a dolgukat és úgy, ahogy kell. Sokat passzolnak, amit ha ki tudunk védekezni és meg tudunk kontrázni, akkor van esélyünk ellenük. Nagyon kíváncsi leszek, hogy a csapat mer-e futballozni és tud-e 90-95 percen keresztül koncentrálni? Ha igen, akkor úgy érzem, hogy talán lesz esélyünk, ezért bízom benne, hogy az osztályozós helyekre oda tudunk kerülni, ami már nem csak rajtunk múlik!

Az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként, cikkünk írásának pillanatában Derdák Marcellt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szécsényi Istvánt és Máyer Gábort jelölték, míg a tartalék játékvezető feladatait Juhász Bálint látja el. Az 1991-es születésű sporival 2023. február 13-án, az MTK Budapest – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 558 sárga- és 29 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 38. fordulóját május 21-én (vasárnap) 17:00 órától Gyirmót FC Győr – MTK Budapest, Szombathelyi Haladás – DVTK, Soroksár SC – Credobus Mosonmagyaróvár, PMFC – Dorogi FC, valamint 19:45 órától ETO FC Győr – Aqvital FC Csákvár, BFC Siófok – HR-Rent Kozármisleny, Tiszakécskei LC – Budafoki MTE, FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre, Kolorcity Kazincbarcika SC – Szentlőrinc, Nyíregyháza Spartacus FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Ajka térségében közepesen felhős időjárás valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet +25 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. május 21-én (vasárnap) 20 óra 22 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak – hiszen ez most különösen fontos lenne! Köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Igazi nyalánkságokkal folytatódik a Merkantil Bank NB II Liga tavaszi szezonja és egyre izgalmasabb a szituáció, hiszen a bajnoki táblázat első hét helyezett csapatának hétvégi eredményei újra szorossá tehetik a pillanatnyi állást. Ahogy a múlt héten második együttesünk mérkőzött osztályának listavezetőjével, most első keretünkön a sor, hogy a jelenlegi éllovas orra alá törjön borsot.

promo_soroksar_elore_20170305

Lucsánszky Tamás neveltjei január 9-én vágtak bele a felkészülési időszakba, melyet edzőmérkőzések sorozata és törökországi táborozás is szinesített. A tavaszi idény jól kezdődött a sárga-feketék számára, hiszen az egyik feljutásra esélyesként beharangozott Kisvárda együttesét, 1-0 arányban győzték le hazai pályán. A folytatásban aztán porszem kerülhetett a gépezetbe, mert Sopronban csupán az utolsó pillanatokban sikerült pontot menteniük. Ettől függetlenül összerakott, határozott és magabiztos csapat ellen kell pályára lépnünk a Haraszti úton, hiszen a lejátszott 22 meccs utáni 42 bajnoki pont, 12 győzelem, 6 döntetlen és csupán 4 vereség mindenképpen megsüvegelendő.

A téli jövés-menés – ahogy az már lenni szokott – a soroksáriakat sem kerülte el. Távozott posztjáról Szűcs Mihály klubigazgató, aki Nyíregyházán folytatja pályafutását. Helyét 2017. április elsejétől a Ferencváros egykori 28-szoros válogatott játékosa, a magyar bajnok, kupagyőztes, Szuperkupa-győztes Dragóner Attila veszi át. Holczer Ádám (kapus) visszatért a Fradihoz, s mivel Bartos Attila (kapus) befejezte profi karrierjét, így hálóőrök után kellett nézniük. Megegyeztek az elmúlt éveket Norvégiában töltő Steer Bencével, valamint szezon végéig kölcsön kapták Ferencvárosról a 24 éves Jova Leventét. Közös megegyezéssel távozott Koós Gábor, valamint elbúcsúztak a kölcsönben náluk szerepelt Csilus Ádámtól is, akit az FTC eladott a Puskás Akadémiának. Ugyanakkor a zöld-fehérektől megkapták a korosztályos válogatott támadót, az 1997-es születésű Popov Patrikot, aki a tavalyi bajnokságban 17, idén ősszel pedig 8 gólt szerzett az FTC II. színeiben az NB III-ban. Úgy látszik a Gyirmót kiárusítást tartott a télen, hiszen játékosaikból nem csak mi, hanem következő ellenfelünk is részesülhetett, mivel Nagy Olivér, a 28 éves, korábbi utánpótlás válogatott középpályás fél plusz egy évre szerződött Soroksárra. Felkészülési mérkőzéseiken a következő eredmények születtek: Budafok – Soroksár 1-1, Soroksár – Érd 1-1, III. Ker. TVE – Soroksár SC 0-4. Törökországban: Soroksár – Sepsiszentgyörgy 2-0, Soroksár SC-FC Kaysar (kazah) 0-2, Soroksár – FK Radnik Bijeljina (Bosznia-Hercegovina) 3-0.

Csapatunk számára indulhatott volna jobban is a tavaszi szezon. Gondoljunk csak a ritmuszavaró, elmaradt Balmazújváros elleni szezonpremierre vagy az egyik mumusunknak számító Budaörs elleni hazai döntetlenre. A bajnoki táblázaton jelen pillanatban hatodik helyen álló együttesünket, csupán több lőtt góljának köszönhetően előzi meg a Mosonmagyaróvár – úgy, hogy eggyel kevesebb mérkőzést játszottunk. A pont, vagy pontok szerzésére viszont továbbra is nagy szükségünk lenne, hiszen jelenleg 5 egység lemaradásban vagyunk a feljutó pozíciótól. A heti, némileg kibővített program a szokásos módon alakult a Lilák számára. A hétfői pihenőnap után, kedden konditermes foglalkozás, majd délután pályás edzés várt focistáinkra. Szerdán edzés és egy sportetika témájú előadás volt terítéken. Csütörtökön pedig a súlymérés után, egy újabb előadásra volt hivatalos a keret, ahol a labdarúgás új szabályairól játékvezetők tartottak videós prezentációt. Pénteken délutánra mérkőzéselemzést, majd labdás edzést írt elő mesterünk. Szombaton délutánra még egy átmozgató tréning maradt a felkészülési programból, vasárnap pedig reggel háromnegyed kilenckor indul a csapatbusz Budapestre.

Zoran Spisljak: – A szezon legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapatához, a jelenlegi listavezető Soroksárhoz utazunk vasárnap. Nagyon szervezett, erős csapattal kell megmérkőznünk, nehéz nekik gólt lőni és előre is igen veszélyesek – nem lesz egyszerű mérkőzés. Oda kell figyelnünk és rá kell koncentrálnunk a meccsre, hiszen nekünk egy kicsit nehezebben indult a szezon. Ritmus szempontjából egyáltalán nem jött jól az elmaradt Balmazújvárosi meccs és a Budaörs ellen – a helyzeteink és a lehetőségeink alapján – illett volna megszereznünk a három pontot. Ezen változtatni már nem tudunk és most már az előttünk álló feladatra kell összpontosítanunk. Bízom benne, hogy játékosaim is átérzik a dolog jelentőségét és maximálisan odateszik majd magukat a pályára és akkor pontot vagy pontokat tudunk szerezni. Bagi Pistán kívül mindenki tudja vállalni a játékot, az utazó keretet pedig a péntek délutáni edzés után határozzuk meg.

Juhász György: – A Budaörs elleni mérkőzésen megvoltak a helyzeteink és a védekezés is rendben volt. Ebből kiindulva, ha stabilak tudunk végig maradni, a védekezésünk határozott lesz és a helyzeteket sikerül jobb hatásfokkal kihasználni, akkor három ponttal utazhatunk haza. Bízom a csapatban!

Lucsánszky Tamás: – Tavasszal eddig több pontot szereztünk, mint az ősz hasonló időszakában, tehát akár elégedett is lehetnék, de a soproni meccsben benne hagytunk két pontot, azaz hiányérzetem van. Nehéz, kiélezett meccsre számítok. A viharsarkiak más futballt játszanak, mint a legutóbb nálunk járt Kisvárda, csak mindvégig koncentrált, szervezett játékkal lesz esélyünk ellenük a győzelemre. Márpedig nyerni szeretnénk. Eltiltottunk nincs, a lehető legerősebb gárdával lépünk pályára.

A Merkantil Bank NB2 Liga 2016/2017. 23. fordulójának összes mérkőzését 2017. március 5-én (vasárnap) rendezik meg: 13:00 órától Puskás Akadémia – Kisvárda Master Good, 14:30 órától HR-Rent Kozármisleny – BFC Siófok, Nyíregyháza Spartacus FC – Mosonmagyaróvári TE 1904, Dorogi FC – ZTE FC, Szeged 2011 – Vác FC, Ceglédi VSE – Aqvital FC Csákvár, Budaörs – SZEOL SC, Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre, valamint Szolnoki MÁV FC – Swietelsky Soproni VSE, 17:00 órától pedig Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Cigándi FC párosításokban.

A Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre összecsapást Németh Ádám dirigálja, akivel legutóbb 2016. augusztus 28-án a Kisvárda – Békéscsaba 0-2 mérkőzésen találkozhattunk. Az 1982-es születésű spori pályafutása alatt összesen 486 sárga-, valamint 38 darab piros cédulát osztott ki. Segítői Horváth Zoltán és Iványi István lesznek, míg tartalék játékvezetőként Zierkelbach Pétert delegálta a szövetség. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint vasárnap szeles időjárás várható, körülbelül 3 mm csapadék valószínűsíthető, a maximális hőmérséklet pedig 15 Celsius fok körül alakul majd Budapesten és térségében.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemre a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Balmazújváros másodszor

A 2017. február 19-én (vasárnap) 14:30 órától elhalasztott Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank Liga NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság bajnoki mérkőzést pótlólagosan 2017. március 26. (vasárnap) 17:00 órás kezdési időponttal rendezik meg.

Időpontváltozás

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a 2022/23. évi Merkantil Bank Liga NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 38. forduló bajnoki mérkőzéseinek időpontjai módosultak.

A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a bajnoki mérkőzések új kezdési időpontjai a következők:

Sorsolás, eredmények - Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon - 38.

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Eredmény
2023.05.21.17:00Gyirmót FC GyőrMTK Budapest1-2 (0-2)
2023.05.21.17:00Szombathelyi HaladásDVTK0-2 (0-1)
2023.05.21.17:00Soroksár SCCredobus Mosonmagyaróvár2-1 (1-0)
2023.05.21.17:00PMFCDorogi FC3-0 (1-0)
2023.05.21.19:45ETO FC GyőrAqvital FC Csákvár2-2 (1-1)
2023.05.21.19:45BFC SiófokHR-Rent Kozármisleny1-0 (1-0)
2023.05.21.19:45Tiszakécskei LCBudafoki MTE1-0 (0-0)
2023.05.21.19:45FC AjkaBékéscsaba 1912 Előre2-1 (2-0)
2023.05.21.19:45Nyíregyháza Spartacus FCSzeged-Csanád Grosics Akadémia1-3 (1-1)
2023.05.21.19:45Kolorcity Kazincbarcika SCSzentlőrinc1-0 (1-0)

Indoklás: Az M4 Sport Televízió a Kazincbarcika – Szentlőrinc mérkőzést közvetíti, így minden olyan mérkőzésnek ezzel a találkozóval egyszerre kell kezdődnie, amelyeken kiesőjelölt csapatok lépnek pályára.

Hajrá Lilák!

 

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

Az elmaradt szezonnyitó rangadó (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre) helyett, 2017. február 26-án (vasárnap) 16:00 órától, hazai pályán kezdheti meg csapatunk a 2016/2017-es bajnoki év tavaszi szezonját, amikor a Budaörs együttesét látjuk vendégül az átépítés alatt lévő Kórház utcai Stadionban.

20170221

A hónap utolsó vasárnapja igazi fociélményt és programot kínál mindenkinek, aki a békéscsabai lelátókat választja – annál is inkább hiszen több, mint két hónap telt el az utolsó tétmérkőzés óta (Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE 2016. 12. 11.). Aki egy korai ebéd után máris a Kórház utca felé veszi az irányt, az 12:00 órától (megváltozott időpontban) második csapatunk első hazai bemutatkozását (Békéscsaba 1912 Előre II. – Szigetszentmiklós) is megszemlélheti a műfüves pályán (a meccs megtekintése ingyenes), további látnivalókat pedig az NB2-es mérkőzés kezdetéig, akár a stadion átépítése is szolgáltathatja a nagyérdeműnek. Bár a mérkőzés napján nem folynak majd munkálatok, a pillanatnyi állapot, a részben már lebontott, régi lelátó furcsa, de egyben érdekes látnivalót kínál. Az már teljesen biztos, hogy innen nincs visszaút, ismét lezárult egy korszak az Előre életében – ezt is megéltük!

Aktuális ellenfelünk Tatabányán kezdte meg a felzárkózást a középmezőnyhöz, hiszen emberhátrányban, pont nélkül küldték haza a Soproni VSE együttesét a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában. Sajben Máté 28. percben szerzett találatára Supka Attila együttesének nem volt válasza, így maradt az egygólos előny a budaörsiek számára: Budaörs – Swietelsky-Soproni VSE 1-0. Huszonegy lejátszott meccs után Bognár György – vezetőedző csapata a 16. pozícióból, 7 győzelem, 1 döntetlen és 13 vereség, valamint 22 pont birtokában várja a békéscsabai megmérettetést. Legutóbb 2016. augusztus 10-én találkoztunk velük idegenben, akkor számunkra kedvezőtlen 1-0 arányú hazai győzelem született. Ahogy az már lenni szokott, az átigazolási időszak szele következő ellenfelünket sem kerülte el. Távozott: Bogár Péter, Tulipán Ákos, Ferkó Ádám, Gál Szabolcs, Ténai Attila, Miskei Milán. Érkezett: Horváth Roland (Csákvár), Horváth Gábor (Cegléd), Wild Tamás (Cegléd), Vajda Dániel (Budapest Honvéd).

A szilveszter után nem túl sok pihenőt kaptak a zöld-fekete mezesek, hiszen már január 2-án megkezdték intenzív felkészülési programjukat. A hathetes trréning folyamán – balmazújvárosi edzőtáborozással egybekötve – nyolc felkészülési mérkőzést játszottak (sorrendben): DVTK – Budaörs 2-0, MTK II. – Budaörs 2-3, Budaörs – Monor 2-1, Budaörs – Jászberény 4-1, FC Hatvan – Budaörs 1-2, Budaörs – Hódmezővásárhely 1-1, Budaörs – RKSK 1-2, FK Haniska (szlovák) – Budaörs 1-4.

Vendégeinknél sérültekről nem tudunk beszámolni, Menyhárt Attila azonban az előző mérkőzés 18. percében piros lapot kapott, így neki automatikusan ki kell hagynia a viharsarki túrát.

Zoran Spisljak: – Sajnáljuk, hogy elmaradt az első mérkőzésünk – nem rajtunk múlott. Ettől függetlenül ugyanúgy dolgoztunk a héten, mintha lejátszottuk volna a Balmazújváros elleni meccset. Vasárnap a Budaörs érkezik és természetesen emlékszünk a tavalyi, idegenbeli összecsapásra, amikor egy olyan meccsen veszítettük el a három pontot, ahol végig mi domináltunk. Több helyzetet is kialakítottunk, de egy mérkőzés végkimenetelét nem ez határozza meg. Akkor a vendéglátóink élni tudtak azzal a lehetőséggel, ami adódott előttük, így otthon tartották a bajnoki pontokat. Itt a lehetőség, hogy orvosoljuk a fiaskót és tovább javítsunk a mérlegünkön. Mindenféleképpen nehéz meccs vár ránk, a Budaörs egy szervezett, magabiztos, kellemetlen ellenfél – úgyhogy mindent bele kell adnunk, hogy jól sikerülhessen a tavaszi szezon első mérkőzése. Sérültjeink közül Bagi Pista már megkezdte az edzéseket, de rá még egészen biztosan nem számíthatok, Gránicz, Viczián és Kálmán pedig kisebb húzódással küzd, eltiltottunk nincs.

– Örvendek annak, hogy végre elindult az építkezés és a hosszú-hosszú előkészületi munkálatok után már látható eredménye is van a rekonstrukciónak. Úgy gondolom, hogy a város, a klub és a közönség is megérdemel egy új, modern létesítményt, ahol nemsokára már egészen más körülmények között lehet majd mérkőzéseket rendezni és játszani. Addig a közönség türelmét és megértését kérjük a nem éppen idilli állapotok miatt, de ez egy ilyen szintű átalakítással együtt jár.

Kozma János: – Nagy reményekkel várjuk a tavaszt, optimistán nézünk a folytatás elé, kevés a lemaradásunk – a stáb is azt várja, hogy feljutó helyen végzünk a szezon végén.

Juhász György: – Mindenki nagyon készül a hétvégi összecsapásra, győzelemre készülünk, teli energiával várjuk az összecsapást.

Nagy István: – Nagy harci kedvvel várjuk a mérkőzést. Sajnáljuk, hogy elmaradt az első forduló, de így legalább hazai környezetben kezdhetjük a tavaszt. Mindenféleképpen győzelemmel szeretnénk bemutatkozni.

Bognár György: – A Békéscsaba hazai pályán erősebb játékerőt képvisel mint a Budaörs. Nekünk az a dolgunk hogy megpróbáljunk legalább egy döntetlent elérni. Nyilván győzelemre játszunk, ha ebből kijön egy döntetlen akkor is elégedettek leszünk.

A mérkőzést Kovács J. Zoltán játékvezető igazgatja, akivel 2016. augusztus 21-én találkoztunk utoljára a Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre (2-0) mérkőzésen. A spori pályafutása alatt 694 sárga- és 52 piros cédulát osztott ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint február 26-án (vasárnap) erősen felhős idő várható, maximum 8 Celsius fokos hőmérséklettel – csapadék azonban nem valószínű.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy látogassanak ki a stadionba és szurkolásukkal segítsék győzelemre mindkét csapatunkat, hiszen a hamisítatlan lila-fehér vasárnapon erre minden esély megvan!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!