Címkézett bejegyzés

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 33. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!
Békéscsaba 1912 Előre
1
Szolnoki MÁV FC
2
0'
Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Máris Dominik, Király Patrik, Fazekas Lóránt, Hodonicki Márk, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Winter Dániel, Szabó Péter, Bor Dávid Ferenc, Ilyés Tamás. Mikló Roland, Sipos Gábor, Tóth Dániel, Farkas Botond Gergő, Varga Szabolcs, Bora György. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
0'
Hegedüs Lajos, Gohér Gergő, Sipos Zoltán, Tisza Kálmán, Busa Bence Zoltán, Kurdics Levente, Lakatos István, Kovács Olivér, Szekszárdi Tamás, Tóth Bence, Földi Marcell Sándor. Cserék: Kovács Péter Ákos, Dudok Tamás, Tóth László, Tömösvári Bálint, Kónya Márk, Csörgő Raul, Antal Gábor. Vezetőedző: Romanek János
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér szerelésben a vendég csapat. A hazai csapat kezdte a találkozót.
8'
A csapatoknak nemcsak egymással, hanem a viharos erejű széllel is meg kell birkózniuk, amely az első félidőben a vendégeket támogatja.
14'
Tisza beadását Czinanó magabiztosan húzta le.
22'
Az első szögletéhez jutott a hazai csapat, Király beadását Hegedűs ölelte magához.
23'
Busa Bence kapott egy jó indítást a bal oldalon, egy jó csel után éles szögből kilőtte az alsó sarkot.
26'
Máris kapott kapott egy átadást a félpálya felénél, három jó csellel tisztára játszotta magát és magabiztosan helyezte a labdát a jobb alsó sarokba.
33'
Szabadrúgáshoz jutott a Szolnok együttese, Sipos Zoltán csavarta fölé a labdát.
36'
Tóth Bence kísérletezett egy távoli lövéssel, ami alaposan célt tévesztett.
45'
A játékvezető 1 percet hosszabbít.
45'
1-1
46'
Elkezdődött a második félidő, a vendégek indították útjára a labdát.
51'
Sipos Zoltán csavarta a labdát a hazai kapura, a felső lécen csattant.
56'
Földi próbálkozott egy 20 méteres lövéssel, de a hazai védők szögletre mentettek.
59'
Kitl Miklós - Szabó Péter
60'
Egy szögletvariáció után Siposhoz került a labda, aki a tizenhatos sarkától védhetetlenül csavart a bal felső sarokba.
65'
Horváth Péter - Mikló Roland és Puskás Gábor - Ilyés Tamás
72'
Szabó 18 méteres lövése a kapu mellett szállt el.
72'
Lakatos István - Csörgő Raul
73'
Sipos Zoltán 25 méteres lövését Czinanó magabiztosan fogta.
75'
Sipos Zoltán - Tömösvári Bálint
82'
Nikola Pantovic - Tóth Dániel
84'
Egy kipattanó labdát Farkas 20 méterről lőtt kapásból kapura, Hegedüs remek vetődéssel mentett.
90'
A játékvezető 4 percet hosszabbít.
92'
Busa Bence - Tóth László
95'
1-2

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 31. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!
Békéscsaba 1912 Előre
4
BFC Siófok
1
0'
Winter Dániel, Farkas Márk, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Máris Dominik, Király Patrik, Fazekas Lóránt, Sipos Gábor, Hodonicki Márk, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Krnács Richárd, Kitl Miklós, Szabó Péter, Bor Dávid Ferenc, Váradi Ádám, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Albert István, Tóth Dániel, Farkas Botond Gergő, Varga Szabolcs, Bora György. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
0'
Hutvágner Gergely, Deutsch Bence, Medgyesi Márk, Varga Bence, Elek Bence, Szakály Attila, Jagodics Bence, Kiss Balázs, Balogh Bence Benitó, Benczenleitner Barna, Varjas Zoltán. Cserék: Boros Roland, Szmola Bálint Gábor, Horváth Milán Gábor, Farkas Gábor László, György Nico Julian, Horváth Péter, Polényi Gábor. Vezetőedző: Domján Attila
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, sárga szerelésben a vendég csapat. A hazaiak kezdték a találkozót.
8'
Varjashoz került a labda, aki 22 méterről lövésre szánta el magát. Nem túl erős, de jól helyezett lövése a hazai kapu bal sarkában kötött ki.
16'
Jagodics Bence
18'
Jagodics Bence újabb sárga lap, kiállítva.
19'
Egy kapu előtti kavaródás során Jagodics szabálytalankodott: A játékvezető büntetőt ítélt, amit Lukács magabiztosan értékesített.
24'
Pantovic egy jó csel után 25 méterről célozta meg a siófoki kaput, de lapos lövése mellé szállt.
29'
Egy siófoki támadást a hazai védelem szögletre hárított.
30'
Egy újabb siófoki támadás akadt el egy rossz átadással.
31'
Király lőtt 17 méterről, de ez nem okozott gondot a vendégek kapusának.
38'
Puskás lapos beadása jelentett veszélyt, végül a siófoki védők felszabadítottak.
39'
Mrdgyesi próbálkozott egy távoli lövéssel, de az semmi veszélyt nem jelentett Winter kapujára.
40'
Puskás átadását Lukács vette át, majd egy csel után 18 méterről védhetetlenül lőtte ki a jobb alsó sarkát a kapunak.
44'
Benczenleitner Barna
45'
2-1
46'
Elkezdődött a második félidő, a vendégek indították útjára a labdát.
47'
Egy gyors csabai összjáték után Horváth lőtt 18 méterről. A kapufáról a kapus hátára és onnan szögletre pattant.
48'
Az elvégzett szöglet után nem sikerült felszabadítaniuk a vendégeknek, egy lepattanó labdát Lukács lőtt kapura az ötös vonaláról.
51'
Máris került kecsegtető helyzetbe, de kisodródva Hutvágnert találta telibe.
55'
Lukács folytatta parádés sorozatát, egy kapu előtti kavaródásból talált ismét a siófoki kapuba.
56'
Elek Bence - Horváth Péter és Benczenleitner Barna - Farkas Gábor László
57'
Egy jó baloldali támadás végén Hodonicki beadását mentették szögletre a vendégek.
58'
Király Patrik - Váradi Ádám
65'
Kiss Balázs - György Nico
71'
Nikola Pantovic - Varga Szabolcs és Máris Dominik - Szabó Péter
76'
Sipos Gábor - Farkas Botond és Lukács Raymond - Tóth Dániel
79'
Medgyesi próbálkozott egy távoli lövéssel, de az jócskán elkerülte a csabai kaput.
83'
Szabadrúgáshoz jutott csapatunk,a 25 méterről lőtt labda a léc alá tartott, de Hutvágner a helyén volt.
85'
Varga egy jó csel után eresztett meg egy egészséges lövést, ami egy kicsivel fölé szállt.
90'
Egy hazai beadás Vargát találta kecsegtető helyzetben, de Hutvágner ismét a helyén volt.
90'
A játékvezető 2 percet hosszabbít.
93'
4-1

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 29. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!
Békéscsaba 1912 Előre
1
Aqvital FC Csákvár
1
0'
Winter Dániel, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Máris Dominik, Király Patrik, Fazekas Lóránt, Sipos Gábor, Albert István, Tóth Dániel, Hodonicki Márk, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Krnács Richárd, Farkas Márk, Gránicz Patrik, Zvara Levente Mátyás, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Varga Szabolcs. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
0'
Auerbach Martin, Karacs Dániel, Mim Gergely, Kártik Bálint József, Mészáros Dávid, Körmendi Kevin, Major Gergő György, Vaskó Tamás, Derekas Zoltán, Komáromi György, Molnár Rajmund. Cserék: Zelizi Patrik, Koval Viktor, Tamás Nándor Károly, Makrai Gábor, Ominger Gergő, Torvund Alexander, Dulló Martin, Hosszú Zétény, Baracskai Roland. Vezetőedző: Mónos Tamás
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, sárga szerelésben a vendég csapat. A vendég csapat kezdte a találkozót.
5'
Tóth visszafejelt labdáját Váradi lőtte kapura, Auerbach védett.
5'
A kontrából a vendégek kerültek jó helyzetbe, de Winter védett.
6'
Szöglet után Molnár Rajmund szerezte meg a vezetést.
10'
Lukács értékesítette a lerántásáért megítélt büntetőt.
12'
Egy jobboldali vendég támadás után Komáromi került óriási helyzetbe, lapos lövését Winter kispárgázta.
18'
Molnár viharzott el a bal szélen, ballábas lövése szögletre pattant.
19'
Vaskó fejéről a jobb kapufa mellé szállt a labda.
26'
Egy sok passzos, gyors támadás végén Máris került jó helyzetbe, de nem sikerült megszelídítenie a labdát.
35'
Karacs maradt a hazai tizenhatoson belül a földön.Rövid ápolás után térhetett vissza a pályára.
38'
Molnár kisérletezett egy lövéssel 18 méterről, de Winternek könnyű zsákmány volt.
39'
Egy Derekas lövést láttunk, melyet Winter magabiztosan hárított.
41'
Hodonicki Márk
45'
Lukács Raymond
45'
A játékvezető 1 percet hosszabbít.
45'
1-1
46'
Elkezdődött a második félidő, a hazaiak indították útjára a labdát.
48'
Mészáros Dávid
52'
Lukács Raymond megkapta második sárga lapját is.
58'
Váradi Ádám - Szabó Péter
60'
Major távoli lövésébe Kártik tette bele a lábát, Winter a balfelső sarokból bravúrosan tornázta ki a lasztit.
65'
Komáromi ballábas lövését Winter tolta fölé.
68'
Kártik fejesét Winter húzta le.
69'
Torvund próbálkozott, de Winter a helyén volt.
70'
Király Patrik
73'
Sipos Gábor - Zvara Levente Mátyás
75'
Kartik fejelt 5 méterről, a kapu mellé.
76'
Máris - Pantovic és Király - Varga
78'
Mészáros Dávid - Makrai Gábor
83'
Fazekas Lóránt
85'
Vaskó Tamás - Dulló Martin
90'
Komáromi lőhetett 22 méterről, Winter gyönyörű vetődéssel tolta ki a labdát a bal felső sarokból.
90'
A játékvezető 3 percet hosszabbít.
91'
Szabó Péter
94'
1-1

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 27. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!
Békéscsaba 1912 Előre
3
FC Ajka
2
0'
Békéscsaba: Winter Dániel, Farkas Márk, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Bor Dávid Ferenc, Váradi Ádám, Fazekas Lóránt, Albert István, Tóth Dániel, Hodonicki Márk, Bora György. Cserék: Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Szabó Péter, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Babinyecz Balázs, Sipos Gábor, Farkas Botond Gergő, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
0'
Ajka: Horváth Dániel Márk, Kenderes Zoltán, Csemer Gyula, Heffler Tibor, Csizmadia Zoltán, Tóth Gergely Csaba, Tajthy Tamás, Szarka Ákos, Szűcs Kristóf, Lehoczky Roland Patrik, Tar Zsolt. Cserék: Balogh Márton, Szabados István, Dragoner Dávid Filip, Berzsenyi Kevin, Vogyicska Bálint, Présinger Ádám, Görgényi Dávid, Sejben Viktor, Murka Benedek, Vizler László Tamás, Stoiacovici Dávid Tibor, Doncecz Levente. Vezetőedző: Kis Károly
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér szerelésben a vendég csapat. A hazai csapat kezdte a találkozót.
7'
Farkas Márkkal szemben szabálytalankodtak, szabadrúgáshoz jutott csapatunk.
9'
Csizmadia volt lesen.
12'
A vendégek szögletét Farkas Márk fejelte el a kapu elől.
16'
Heffler szabadrúgását Winter szögletre tolta, a beívelt labdát Szarka lőtte rá 13 méterről. Winter ismét bravúrral hárított.
17'
Egy hazai szöglet után Bor próbálkozott egy lövéssel, de Horváth hárított.
22'
Albert István
23'
A vendégcsapat Szarka Ákos góljával megszerezte a vezetést.
26'
Hodonicki éles beadásáról Lukács késett le.
28'
Pantovic pontos beadását Lukács fejelte kapura, Horváth szögletre mentett.
30'
Tóth Gergely
32'
Egy trükkös szöglet után Pantovic bombázott a kapu felé, Lukács egy hajszállal maradt le a labdáról.
33'
Egy kipasszolt támadás végén Csizmadia lőtt a hálóba.
37'
Csizmadia volt lesen.
42'
Szarka okozott ismét zavart a csabai kapu előtt, végül Winter húzta le a labdát.
45'
Pantovic szögletét Tóth fejelte kapura, kicsivel ment fölé.
45'
A játékvezető 1 percet hosszabbít.
45'
0-2
46'
Elkezdődött a második félidő, a vendégek indították útjára a labdát.
46'
Fazekas Lóránt - Sipos Gábor, Albert István - Máris Dominik
49'
Csizmadia volt lesen.
49'
Csizmadia ugrott ki lesgyanus helyzetben, pontos beadását Szarka lőtte kapura, de Farkas szögletre mentett..
52'
Egy szabadrúgás kombináció után, Tar került tiszta helyzetbe, de lövése a kapu fölé ment.
54'
hazai szöglet után Tóth nem tudta elég erősen megfejelni a labdát, így az Horváth kapus kezében kötött ki.
54'
Farkas Márk
60'
Máris Dominik
64'
Sipos Gábor
65'
Hodonicki Márk góljával szépített csapatunk.
65'
Tóth Dániel - Ilyés Tamás
72'
Lukács Raymond
74'
Bor Dávid - Mikló Roland és Váradi Ádám - Horváth Péter
76'
Csizmadia Zoltán - Sejben Viktor
78'
Egy vendég kapu előtti kavarodás után Lukács emelt Horváth kezébe.
80'
Pantovic beadását követően Lukács passzolt a hálóba.
82'
Kenderes Zoltán - Görgényi Dávid és Tóth Gergely - Murka Benedek
90'
Tajthy Tamás
90'
A játékvezető 3 percet hosszabbít.
91'
Lukács góljával fordított csapatunk.
94'
3-2

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 25. forduló
A bejegyzések automatikusan frissülnek!
Békéscsaba 1912 Előre
0
Budaörs
0
0'
Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Bor Dávid Ferenc, Máris Dominik, Király Patrik, Sipos Gábor, Bora György, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Winter Dániel, Gránicz Patrik, Váradi Ádám, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Albert István, Tóth Dániel, Hodonicki Márk, Farkas Botond Gergő, Varga Szabolcs. Vezetőedző: Schindler Szabolcs
0'
Slakta Balázs, Tányéros Ádám, Gyurácz András, Molnár Csaba, Winkler András, Molnár Tibor, Petneházi Márk, Murai Sándor Márk, Tóth Keve, Halácsi Fülöp Mirkó, Galambos Ádám. Cserék: Tóth Gábor Vilmos, Kapronczai Gergely, Papp Kristóf, Zsidai László, Csillag Dárius, Molnár Márkó Miklós, Balázs Zsolt, Kojnok Zsolt, Fényes Szabolcs, Vankó Imre, Gula Boldizsár, Lengyel Béla. Vezetőedző: Toldi Gábor
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, fehér szerelésben a vendég csapat. A vendég csapat kezdte a találkozót.
4'
Egy beadás után Bor lőhetett a tizenhatos vonaláról, magasan fölészállt a labda.
5'
Szabó került jó helyzetbe, jobblábas lövése a kapu mellé szállt.
6'
Winkler került helyzetbe, de ballábas lövése elkerülte a hazai kaput.
7'
Máris ugrott ki a vendég védők közül, beadását üggyel-bajjal hárították a fehér mezesek.
17'
Bonyodalmak a hazai kapu előtt, először Winkler helyzetét hárította Winter, majd a szöglet után a védelem mentett.
19'
Újabb ígéretes vendég támadás, Winkler beadását Murai fejelte a kapu mellé.
20'
Az ellentámadásból Szabó lőhetett kapura, de a vendég védők tisztáztak.
28'
Újra Winkler ügyeskedett a bal szélen, beadását Murai fejelte a kapu mellé.
37'
Egy beadás után Siposhoz került a labda, de fejese elkerülte a vendégek kapuját.
44'
Molnár Csaba
45'
0-0
46'
Elkezdődött a második félidő, a hazaiak indították útjára a labdát.
46'
Molnár Tibor - Vankó Imre
48'
Winkler élesen belőtt labdáját Winter ölelte magához.
54'
Ismét Winkler kapott egy hosszú átadást, jó csellel lerázta magáról védőjét, de jobblábas lövése elkerülte a hazai kaput.
59'
Vankó lövése szállt a hazai kapu fölé.
62'
Szabó Péter - Ilyés Tamás
66'
Winkler András - Kapronczai Gergely, Molnár Csaba - Csillag Dárius, Petneháti Márk - Zsidai László
69'
Farkas Márk
72'
Máris - Tóth és Király - Váradi
77'
Pantovic került kecsegtető helyzetbe, de jobblábas lövése elszállt a kapu előtt.
80'
A vendégek szabadrúgáshoz jutottak, Vankó beívelését fejelte kapura egy vendég csatár, Winter védett.
81'
Nikola Pantovic
83'
Nikola Pantovic - Gránicz Patrik
89'
Tűzijáték a csabai kapu előtt, 3 vendéglövés is lepattant mire sikerült felszabadítani.
91'
Szögletrúgásból ismét tűzijáték alakult ki, de a hazai védők végül felszabadítottak.
93'
0-0