Címkézett bejegyzés

Örökrangadó Szegeden

A 47. örökrangadó következik 2024. október 20-án (vasárnap) 17:00 órától a Szent Gellért Fórumban, ahol a Szeged-Csanád Grosics Akadémia fogadja együttesünket a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Ez az a mérkőzés, amelynek igazából nem kell reklám, hiszen minden szurkoló, játékos és stábtag egyaránt tisztában van azzal, hogy mit jelent mindkét város számára egy Szeged – Békéscsaba meccs. A két fél közös történelmét már számtalan alkalommal elemeztük és nyilván mindenkinek más-más jut eszébe, amikor egymással összefüggésben emlegetjük a klubokat attól is függően, hogy melyik oldallal szimpatizál. A szegediek természetesen utolsó győzelmüket emlegetik felületeiken, nekünk viszont elegendő a tényeknél maradni, hiszen mindenféleképpen kedvezőbbek az adatok számunkra.

Az eddig egymás ellen lejátszott 17 másodosztályú mérkőzést szemlélve 8 csabai és mindössze 2 szegedi győzelmet olvashatunk ki a számokból, a fennmaradó 7 találkozás alkalmával pedig döntetlen eredmény született. Mindez, na meg az utóbbi évek eredményei is arra engednek következtetni, hogy mi vagyunk a szegediek mumusai. Legutolsó találkozásunk alkalmával, 2023. március 5-én 1-1 arányú döntetlen született itthon, előtte 2022. szeptember 4-én 3-3-ra végeztek egymás ellen a csapatok Szegeden. Győzelmet utoljára mi szereztünk, hiszen 2021. december 12-én szintén idegenben törtünk borsot a kék-feketék orra alá, amikor 1-2 arányban elhoztuk a három pontot a Tisza-partjáról.

Az sem elhanyagolható tényező, hogy következő ellenfelünk 2024. augusztus 26. óta nyeretlen, azóta négy döntetlenre futotta erejükből és a teljesítmény tükröződik is a táblázaton elfoglalt pozíciójukban. Michael Boris együttese kilenc forduló teljesítése után 2 győzelem, 6 döntetlen, 1 vereség, valamint 12 pont birtokában a bajnoki táblázat 10. helyén áll, ami jelenleg még igen messze van bármelyik feljutást érő helyezéstől. A helyzet úgy áll, hogy a rangadó elnevezés ezúttal a pontszámok alapján is teljesen jogos, mert csapatunk mindössze három ponttal lemaradva tőlük, a 14. helyen áll. Amennyiben ismét győzni tudnánk Szegeden, akkor előznénk, hiszen pontszámban beérnénk őket, viszont győzelmeink száma abban az esetben már több lenne. Egy szó mint száz, ez a győzelem mindenféle értelemben igen fontos lenne!

A válogatott szünet adta időt a klubok jó része igyekezett felkészülési mérkőzéssel kihasználni, ahogy csapatunk is tette. Szombaton az első osztályú DVSC együttesével játszottunk a Debreceni Labdarúgó Akadémián, ahol a piros-fehérek 4-2 arányban győztek. A mérkőzés célja elsősorban a gyakorlás volt, több olyan labdarúgónk is pályára lépett, ezáltal bizonyítási lehetőséget kapott, akik eddig nem feltétlenül fértek a kezdőbe és/vagy sérülésből tértek vissza. A szándék egyébként mindenképpen az, hogy tavaszra teljesen ki tudjunk egyenesedni és minimalizálva legyen a sérültek, valamint betegek száma, hiszen úgyis minden abban az időszakban dől majd el – létfontosságú lesz, hogy melyik csapat tud majd több humán erőforrást tűzben tartani. Arról nem tudunk, hogy a szegediek edzőmérkőzéssel készültek volna az elmúlt hétvégén, de nyilván mindenki másképp osztja be erejét és idejét.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (1-0)

Amennyiben nem tudnak ellátogatni személyesen a mérkőzésre, akkor figyelmükbe ajánljuk helyszíni élő közvetítésünket, melyet az alábbi hivatkozás alatt érhetnek el:

https://www.youtube.com/watch?v=hkJvBQnaBjs

Felhívjuk a figyelmet, hogy az alábbi hivatkozásra kattintva mindenképpen érdemes online módon elővételben megváltani a belépőket, hiszen így sokkal gyorsabban be tudnak majd lépni a stadionba:

https://jegymester.hu/production/741430/szent-gellert-forum-szeged-csanad-grosics-akademia-bekescsaba-1912-elore/74001486

Természetesen érkezünk még a héten további információkkal is, így aki velünk tart egészen biztosan teljes képet kaphat majd a dél-alföldi rangadóról.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Korábbi hivatkozások:

https://1912elore.hu/site/beharangozo-bekescsaba-1912-elore-szeged-csanad-grosics-akademia-20230305/

https://1912elore.hu/site/beharangozo-szeged-csanad-grosics-akademia-bekescsaba-1912-elore-20220904/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Élőben közvetítjük a Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést

Élőben közvetítjük a 2024. október 20-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025. 10. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Szeged-Csanád - Grosics Akadémia - Békéscsaba 1912 Előre

Itt jelezzük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása okán az MLSZ versenyrendszereiben üzemelő bajnokságok mérkőzéseinek közvetítési, rögzítési és műsorjogait az MTVA gyakorolja. A nagypályás felnőtt, vármegye II. osztály és a feletti, illetve egyes futsal és utánpótlás – mérkőzéseket csak az MTVA írásbeli, díjköteles engedélye birtokában lehet rögzíteni, közvetíteni és részben, vagy egészében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Az MTVA az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az adott mérkőzést a közmédia nem közvetíti.

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=hkJvBQnaBjs

Hajrá Lilák!


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Felkészülési mérkőzések

Felkészülési mérkőzések 2017/2018. tavaszi szezon

Edzőmérkőzések - NB II 2017/2018-as tavaszi szezon

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Helyszín
Végeredmény
2018.01.2011:00Békéscsaba 1912 ElőreBékéscsaba 1912 Előre II.Békéscsaba8-0 (3-0)
2018.01.27.12:00Balassagyarmati VSEBékéscsaba 1912 ElőreBalassagyarmat0-1 (0-0)
2018.02.03.11:00Szolnoki MÁV FCBékéscsaba 1912 ElőreSzolnok3-0 (1-0)
2018.02.03.16:00Békéscsaba 1912 ElőreFüzesgyarmati SKBékéscsaba4-2 (2-1)
2018.02.08.13:30Békéscsaba 1912 ElőreFK TSC Bačka TopolaBékéscsaba1-0 (1-0)
2018.02.10.11:00Békéscsaba 1912 ElőreHódmezővásárhelyi FCBékéscsaba2-0 (0-0)
2018.02.17.11:00 (UTC+1)UTA AradBékéscsaba 1912 ElőreVilágos, Románia3-1 (1-0)

Edzőmérkőzések - Megyei I. osztály 2017/2018-as tavaszi szezon

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Helyszín
Végeredmény
2018.01.20.11:00Békéscsaba 1912 ElőreBékéscsaba 1912 Előre II.Békéscsaba8-0 (3-0)
2018.01.27.11:00Békéscsaba 1912 Előre II.Várfürdő Gyulai TFCBékéscsaba6-1 (3-1)
2018.02.02.18:00Békéscsaba 1912 Előre II.Szeghalmi FCBékéscsaba6-0 (3-0)
2018.02.07.18:00Várfürdő Gyulai TFCBékéscsaba 1912 Előre II.Gyula1-2 (1-1)
2018.02.10.14:00Kecskeméti LEBékéscsaba 1912 Előre II.Kecskemét2-1 (0-0)
2018.02.14.17:00Füzesgyarmati SKBékéscsaba 1912 Előre II.Füzesgyarmat6-1 (0-0)
2018.02.17.11:00Hódmezővásárhelyi FC Békéscsaba 1912 Előre II.Hódmezővásárhely0-1 (0-0)

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Tartozz közénk! Szurkolj velünk!

A Békéscsaba 1912 Előre 2024. július 15-én (hétfőn) kezdi meg a 2024/2025-ös idényre érvényes bérletek értékesítését.

Vásárolj Te is bérletet és támogasd a klubot!

A bérletekkel minden hazai bajnoki, valamint MOL Magyar Kupa mérkőzés megtekinthető és a hazai lelátón bármelyik szabad ülőhely lefoglalható. Érdemes szezonbérletet váltani, hiszen ilyen módon jóval olcsóbban tekinthetők meg a mérkőzések. Míg a belépőkkel 2.000,- és 1.000,- forintos egységáron látogathatók a meccsek, a szezonbelépőkkel már 1.667,- és 833,- forintos egységáron szurkolhatnak a Kórház utcai Stadionban, azaz 2.500,- vagy akár 5.000,- forint megtakarítás is elérhető az egész szezonban!

Típus
Belépő / Ft / fő / mérkőzés
Bérlet / Ft / db
Felnőtt NB2
2000
25.000
Diák-nyugdíjas NB2
1000
12.500

A bérletek megvásárolhatók az Előre Székház Gazdasági Irodájában 2024. július 15-től (hétfő). Nyitvatartás: munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között. Fizetés: készpénzzel vagy bankkártyával.

Vásárolj Te is bérletet és támogasd a klubot!

Hajrá Lilák!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

UTA Arad – Békéscsaba 1912 Előre

 

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

UTA Arad – Békéscsaba 1912 Előre

3-1 (1-0)

Időpont: 2018. február 17. (szombat) 11:00 óra (UTC+1) / 12:00 óra (UTC+2)

Helyszín: Stadion “Otto Greffner” Șiria

Cím: Világos 317341, Románia

Arad: Bodea Robert, Polgar Norbert, Manea Alexandru, Iuga Rafael, Dinculescu Iulius, Iuga Angelo, Tănase Ionut, Petra Mihai, Hlistei Catalin, Buia Darius, Curtuiuș Marius. Cserék: Barna Alexandru, Jorza Amir, Rosca Mihai, Pruna Victor, Toma Dorin, Popa David, Lazar Denis, Federico Sorrato, Cocian Angelo.
Vezetőedző: Cristian Todea

Békéscsaba: Máthé Gábor, Seres Bence, Dlusztus András, Dávid Zoltán, Mészáros Márk, Lustyik Levente, Hursán György, Gyurján Bence, Tóth Dániel, Szatmári István, Viczián Ádám. Cserék: Ribánszki László, Nagy István, Kálmán Szilárd, Zahorán Balázs.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Hlistei (45. perc), Dinculescu (57. perc), Buia (59. perc), Tóth Dániel (74. perc).

Az első negyedórában kiegyensúlyozott mezőnyjáték folyt a pályán. A 15. percben sarokrúgást végezhetett el a hazai együttes, a beívelt labdát Tanase 17 méterről lőtte rá, amely azonban elkerülte a kapunkat. A következő két percben háromszor is szögletet harcoltunk ki, egyelőre eredmény nélkül. A 35. percben még mindig 0-0 az állás, egyetlen említésre méltó esemény Viczián kapufája volt. A 38. percben Buia 25 méterről lőtt fölé. A 42. percben Hlistei a tizenhatoson belülre került, majd Dinculescu lőtt a kapu mellé. A 45. percben egy jogos tizenegyest védett Máthé kapus, majd a kipattanót Hlistei a kapufára rúgta, de a labda onnan újra elé került, és ebből már gólt ért el: 1-0.

Az 57. percben Curtuiuș fejesét védte kapusunk, de a kipattanót Dinculescu már értékesítette: 2-0. Az 59. percben Curtuiuș passzolt Buia felé, aki nem hibázott és ismét növelte a vendéglátók előnyét: 3-0. A 74. percben Tóth Dániel révén szépítettünk: 3-1.

Összességében egy igen hasznos és pörgős mérkőzésen tisztességesen helytálltunk, amely a felkészülés befejezéseként teljes mértékben elérte célját. A második félidőben rengeteg lehetőséget szalasztottunk el, amennyiben a befejezéseink pontosabbak, úgy egészen másképp alakulhatott volna az eredmény. Természetesen az összeállítást már a közelgő nagykanizsai túra is befolyásolta, hiszen messzire kell utaznia csapatunknak.

A felkészülési időszak utolsó tesztje következik idegenben, a román másodosztályú UTA Arad ellen. Az eddig 25 bajnoki egységet gyűjtő aradiak jelen pillanatban a húszcsapatos bajnokságuk 12. helyét foglalják el. Mivel vendéglátóink saját stadionja még nem áll rendelkezésre, így a találkozót Világoson (Békéscsabától hozzávetőleg 90 km) rendezik meg. Az 1945-ben alapított, piros-fehér egyesület január 8-án kezdte meg felkészülést a tavaszi szezonra. Azóta több edzőmérkőzést is játszottak melyeken – hivatalos honlapjuk közlése szerint – a következő eredmények születtek: Szeged 2011 – UTA Arad 2-2, Lunca Teuz Cermei – UTA Arad 1-0, UTA Arad – Szeged 2011 1-0, UTA Arad – Ripensia Timişoara 4-2, UTA Arad – Șoimii Lipova 4-0, CSM Școlar Reșița – UTA Arad 0-0, UTA Arad – Crisul, Chisineu Cris 0-2.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.uta-arad.ro/stiri/sambata-amical-uta-elore-bekescsaba/4074

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/217820632121709/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: