Címkézett bejegyzés

Nem nyaralni megyünk

Két héten belül másodszor utazik Somogy megyébe az Előre, ezúttal a BFC Siófok lesz a vendéglátónk. Nyaralásról azonban szó sincs, hiszen élesedik a helyzet a Merkantil Bank NB II Ligában. A tabella első négy helyezettje között mindössze 6 pont a különbség, tehát egy fordulón belül is jelentős változások következhetnek be. Ezzel csapatunk befejezi idegenbeli szereplését ebben a szezonban.

A néhány évvel ezelőtt még első osztályban szereplő Siófok jelen pillanatban a táblázat 11. helyén, mindössze 27 ponttal, 6 győztes és 9-9 döntetlen, valamint elvesztett mérkőzéssel a tarsolyában várja a 25. forduló történéseit. A feladat azonban korántsem egyszerű, hiszen ellenfelünk igen elszánt és a bajnokságban maradásért küzdenek. A liláknak sem kicsi a tét, hiszen nem szabadna további pontokat hullajtanunk ahhoz, hogy feljutási reményeink életben maradhassanak.

“Ezúttal is a három pont megszerzése a cél és szeretnénk megtörni a döntetlen mérkőzéseink sorozatát. Úgy gondolom, hogy a kondícióval, a hozzáállással és labdarúgóink teljesítményével is minden rendben van. Egyszerűen fejben kell magunkat rendbe tenni, hogy utolsó vendégszereplésünk alkalmával győzelemmel tudjuk megörvendeztetni szurkolóinkat. Mindig vannak zavaró körülmények – ilyen a futball – és természetesen mi is figyelemmel kísérjük az élvonalbeli történéseket, de ezektől egyelőre függetleníteni kell magunkat és mindenkinek az előtte álló feladatra kell koncentrálnia. Úgy gondolom, hogy nincs okunk szégyenkezésre, azt ahol most tartunk – legyünk őszinték – senki sem várta tőlünk: a csapatépítés első évében, hat fordulóval a bajnokság vége előtt, az előkelő harmadik helyen vagyunk és még bármi lehetséges. Természetesen továbbra is mindent megteszünk a győzelemért és a végső sikerért, hiszen a kitűzött céljainkat másképp nem tudjuk elérni.” – nyilatkozott Zoran Spisljak vezetőedző.

A Siófok tavaszi pontgyűjtögetését a Csákvár állította meg a 24. fordulóban, amikor 1-0 arányú vereséget szenvedtek. Az előző három mérkőzésen azonban összesen kilenc gólt szerző Balaton-parti együttes remek szériát produkált. Nem véletlen a javuló tendencia, hiszen télen nagybevásárlást tartottak. Az új edző – Soós Imre kezébe került a kormány és szinte egy komplett kezdőcsapatra való, egykoron az élvonalban is megfordult játékos szerződött a sárga-kékekhez. Az eredmény ismert: a tavasszal eddig lejátszott kilenc meccsen ötször nyert, egyszer döntetlenre végzett a gárda, s csak a listavezető Vasastól, Cegléden, valamint Csákváron szenvedett vereséget.

Minden csapatrészben található olyan futballista, aki nyugodtan szerepelhetne akár az első osztályban is. Tajti Norbert éveket töltött a Diósgyőr kapujában, Mogyorósi József Kecskeméten, Siófokon, Ivancsics Gellért a Honvédban és Pápán, Andorka Péter Szombathelyen, Nagy János Újpesten vált ismert játékossá. A Fradiban nevelkedett, villámgyors Gálos András, Peszmeg Viktor és Papp Máté, az ex-vasasos Polényi Gábor, valamint a győri Csató Martin egyaránt a következő generáció tehetséges képviselője, azaz csapatunknak a legjobb formájára lesz szüksége, ha pontokat akar elhozni.

Tavaly októberben a Kórház utcában Kertész góljával győztünk 1-0 arányban – sajnos ezúttal tőle nem várhatunk segítséget. A múlt héten Mursits Roland, Juhász György és Prasler Thomas Michel is kisebb sérüléssel bajlódott, de hétvégére ők és a többiek is bevethetők.

A mérkőzést Gyarmati II. Gábor játékvezető dirigálja, segítői Horváth Zoltán, Hofbauer Roland lesznek.

Ha tehetik, kísérjék el a csapatot és szurkoljanak a liláknak! Szurkolói buszt nem tudunk indítani – sajnos nem találtunk megfelelő, szabad kapacitással rendelkező vállalkozót. Megértésüket köszönjük!

A vendég belépőjegy ára: 1.000,- Ft.

Kapcsolódó cikk:
http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-fgsz-siofok-20141018/

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre

kaposvari_rakoczi_fc_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 24. forduló

Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (1-1)

Időpont: 2015. április 18. (szombat) 19:00 óra

Helyszín: Kaposvár, Kaposvári Rákóczi Stadion

Játékvezető: Böcskei Balázs

Asszisztensek: Kepe Arnold, Kovács II. Gábor

Tartalék játékvezető: Farkas Mátyás

Kaposvár: Bozsó Antal, Kovács Olivér, Kiss Márton, Rajczi Péter, Petrók Viktor, Vermes Krisztián, Lakatos Gergő, Faggyas Milán. Hadaró Valentin, Nagy Krisztián, Albert Ádám. Cserék: Balogh Bence, Somodi Bence Máté, Király Vitalij, Fejős Áron, Házi Bence, Olasz Dénes, Dominic Luka.
Edző: Prukner László

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Birtalan Botond, Borbély Bálint, Bagi István, Spitzmüller István, Király Patrik, Szilágyi Péter, Vólent Roland. Cserék: Mursits Roland, Tölgyesi Viktor, Balázs Richárd, Prasler Thomas Michel, Fehér Zsolt, Berki Péter, Balogh Milán.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Gólszerzők: Borbély Bálint (15. perc), Lakatos Gergő (35. perc).

Sárgalapok: Spitzmüller István (13. perc), Lakatos Gergő (23. perc), Király Patrik (55. perc), Albert Ádám (65. perc), Olasz Dénes (92 perc).

A 15. percben Borbély Bálint szabadrúgásánál Bozsó kapus későn indult el, így a labda a hálóba jutott (0-1). A 35. percben Faggyas beadása után Lakatos Gergő közelről a kapuba fejelt (1-1). A térfélcserét követően mindkét csapat nagy vehemenciával kezdett. Spitzmüller lövésével indult a második játékrész, de az sajnos elkerülte Bozsó kapuját. Zoran Spisljak cserékkel próbálta frissíteni csapatát. Előbb Prasler érkezett Bagi helyére, majd Balogh Milán váltotta Királyt. A hajrában Vólent is pályára került és egy perccel később akár a meccset is eldönthette volna, de Petrók bravúrral mentett előle. A hajrában Prasler állította komoly próba elé Bozsó kapust, újabb gól azonban már nem született.

A Békéscsaba továbbra is őrzi veretlenségét, bár egy győzelem mindenképpen optimálisabb lett volna. Még egyszer játszunk idegenben ebben a szezonban, aztán a mindent eldöntő öt hazai mérkőzés következik. A sorrend az élen változatlan maradt, bár a különbség némileg nőtt.

Zoran Spisljak: – Még egy izgalmas meccs, amely sajnos csak egy pontot ért. Mindkét csapat szeretett volna nyerni, mindkét együttes sok hibával játszott, de mi közelebb álltunk a győzelemhez. Az a kicsi plusz hiányzott, amit a következő mérkőzésen be kell pótolnunk. Köszönjük szurkolóinknak, hogy elkísérték a csapatot!

line_purple

 line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Felkészülünk!

Szerdán is kemény munkát végeztek labdarúgóink és látszott, hogy mindent beleadtak. Mindenki bizonyítani szeretné, hogy helye van a csapatban – hiszen Zoran Spisljak nemsokára kijelöli az utazó keretet. Pénteken délelőtt útra kel csapatunk, ahogy a bajnokság 24. fordulója is elkezdődik. A cél ezúttal Kaposvár és természetesen a három pont megszerzése. Bár minden a terveknek megfelelően halad, ettől függetlenül a tabella 15. helyén álló Rákóczi ellen csak a győzelem lenne elfogadható. Szurkolóink is készülnek, több kontingensben érkeznek majd biztatni a lilákat. Egy biztos, nem lesz egyszerű a győzelem, de focistáink mindent megtesznek majd az üdvösség érdekében!

A házigazdáknak eddig nem alakult legjobban a szezon, hiszen a 4 győzelemnek, 6 döntetlennek és 13 elvesztett mérkőzésnek köszönhetően mindössze 18 pontot sikerült vadászniuk. A gólkülönbség sem kirakatba való – mínusz tizennégy. Ettől függetlenül érdemes a statisztikát is böngészni, hiszen a két csapat 1998 óta öt alkalommal találkozott egymással és a Békéscsaba négyszer, míg vendéglátónk csak egyszer tudott diadalmaskodni. Döntetlen eredmény eddig még nem született. Az őszi szezonban itthon 1-0 arányban mi voltunk a jobbak, de az előzményekből is látható – az idei év kiegyensúlyozott másodosztályú bajnokságában, a kötelezőnek látszó mérkőzéseket sem lehet félvállról venni. A 23. fordulóban tisztességes zakóba (3-0) szaladtak bele a Somogy megyeiek Siófokon – egyáltalán nem jött ki a lépés, de a legjobb góllövőjükre külön figyelnünk kell, hiszen Rajczi Péter 10 találattal jelenleg a góllövő lista 5. helyén áll.

“Az esetleges feljutással kapcsolatban még mindig korai számolgatni, hiszen soktényezős az egyenlet. Mindig az előttünk álló feladatra összpontosítunk és ezt szeretnénk százszázalékosan végrehajtani. Tiszta fejjel, koncentrált és egységes csapatjátékot nyújtva nem lehet gond.” – nyilatkozta mesterünk.

A Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó mérkőzés 2015. április 18-án (szombat) 19:00 órakor kezdődik. Az összecsapást Böcskei Balázs vezeti, Kepes Arnold és Kovács II. Gábor segítségével.

egyutt_erosebbek_vagyunk

A mérkőzésről Facebook oldalunkon élő beszámolót, az onlajnok.com weboldalon pedig eredményjelzést olvashatnak majd.

Jegyinformációk:
Vendég: 1.000,- Ft / db

http://www.rakoczifc.hu/index.php?m=jegyinfo

Kapcsolódó cikk:
http://1912elore.hu/site/ertekeles-bekescsaba-1912-elore-kaposvari-rakoczi-fc/

Kapcsolódó videó:

24. forduló

Ezúttal három nap alatt bonyolódik a Merkantil Bank NB II Liga aktuális (24.) fordulójának összes mérkőzése, melyből kettőt pénteken már lejátszottak.

Hat gól, két hazai győzelem, ramaty időjárás és 700 néző a tegnapi mérleg. Sopronban nem csak az eső esett, hanem a gólok is – így a Zalaegerszeg zsinórban a harmadik meccsét is elvesztette, végeredmény 3-2. Így a Sopron ideiglenesen a tabella 6. helyére tornázta fel magát.

Kiesési rangadón Csákváron, a hazaiak 1-0 arányban otthon tartották a három pontot, így nagy lépést tettek a bennmaradás felé, a Siófok pedig a múlt heti győzelem után, ezúttal pontszerzés nélkül utazott haza. Kimaradt helyzetek, meg nem adott tizenegyes és egy kiállítás is szummázza az összecsapást.

Szombaton öt mérkőzést kísérhetünk figyelemmel a második osztályban, közte a Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre találkozót is. Kezdési időpont: 19:00 óra. Csapatunk tegnap már elutazott és elfoglalta szálláshelyét, majd délután még egy átmozgató tréninggel hangoltak a mai esti összecsapásra. A dél-dunántúli helyszínre esőt és maximum 11 Celsius fokos hőmérsékletet jósoltak, így szurkolói szempontból meleg ruházat ajánlott. Vendéglátóink a tavaszi szezonban még nem tudtak győzni, a lilák viszont kilenc meccs óta veretlenek. Prukner László csapata nagyon készül és szeretnének elmozdulni a tabella utolsó előtti helyéről. Mi viszont bízunk a pontokban bővelkedő folytatásban és szeretettel várjuk szurkolóinkat a helyszínen!

A forduló vasárnap délután a Balmazújváros – Szigetszentmiklós mérkőzéssel zárul.

Kapcsolódó cikk:
http://www.rakoczifc.hu/index.php?m=blog&id=20150417155744280313

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka

fc_ajka_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 23. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka

0-0 (0-0)

Időpont: 2015. április 11. (szombat) 16:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Takács János

Asszisztensek: Szilágyi Norbert, Kulcsár Judit dr.

Tartalék játékvezető: Sipos László

Békéscsaba: Póser Dániel,  Bényei Balázs, Koszó Balázs, Balog Zsolt, Juhász György, Borbély Bálint, Bagi István, Spitzmüller István, Király Patrik, Szilágyi Péter, Viczián Ádám. Cserék:  Koszecz Kristóf, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Balázs Richárd, Prasler Thomas Michel,  Fehér Zsolt, Berki Péter.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Ajka: Jánosa Tibor, Zsirai Martin, Asztalos Dávid, Császár Attila, Zámbó Bence, Csordás Szabolcs, Köles János, Nagy Bálint, Németh László, Sowunmi Babatunde Thomas, Major Norbert. Cserék: Tulipán Ákos, Szabó Zsolt, Besztercei Attila, Lattenstein Norbert, Varga Gábor, Pál Dávid, Kalász Milán .
Vezetőedző: Jákli Péter.

Sárgalapok: Zsirai Martin (32. perc), Bényei Balázs (56. perc), Zámbó Bence (90. perc), Jánosa Tibor (93. perc), Szabó Zsolt (94. perc).

Piroslap: Nagy Bálint (75. perc).

A délutáni időpont ellenére több, mint 1.500 drukker előtt, jó hangulatban kezdődött a mérkőzés. A Békéscsaba rohamokkal indított, húsz perc alatt négy nagy helyzetet alakítottak ki, ám kapusuk – Jánosa Tibor hárította a jobbára valamelyik sarok felé tartó labdákat. A félidő második felére csökkent a tempó és leült a mérkőzés, leginkább mezőnyharc folyt a pályán, valamirevaló gólhelyzet nélkül.

A fordulás után lassabban eszméltek a a lilák, így néhány nem teljesen veszélytelen zöld-fehér helyzet is kialakult. A 60. perc után beindultak a cserék. Thomas, Balázs és Fehér is érkezett frissítésnek. Szinte kizárólag a vendégek kapuja előtt folyt a küzdelem és a lilák helyzetek garmadáját dolgozták ki. Negyed órával a vége előtt Nagy Bálint megkapta második sárga céduláját – így mehetett zuhanyozni. Az emberelőny és a néha "nyomasztó" békéscsabai fölény ellenére nem sikerült bevenni Jánosa kapuját. A hosszabbítás alatt a veszprémiek már tördelték a játékot és húzták az időt – így Takács játékvezető nem bánt szűkmarkúan a lapokkal. Végül maradt a gól nélküli döntetlen, lehet kozmetikázni a tabellát Kaposvárott.

Zorán Spisljak: — Az Ajka nagyon szervezetten játszott, kontrákra építettek, amik veszélyesek voltak. Nem tudtuk feltörni a vendégek védelmét, ha mégis túljutottunk rajtuk, akkor az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. De nincs veszve semmi, sok forduló van még hátra a bajnokságból. Köszönjük szurkolóinknak a biztatást és szeretnénk, ha a májusi öt hazai mérkőzésünkön is segítenének a csapatnak!

Jákli Péter: — Az első félidő után a Békéscsaba benyomott bennünket a kapu elé, mégis a legnagyobb gólszerzési lehetőséget mi hagytuk ki. Az egy pont megszerzésében bíztunk, amit lelkes és szervezett játékkal sikerült is elérnünk.

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple