Címkézett bejegyzés

Mindenki együtt

Jó hangulatban telt a kedd délelőtt a Liláknál, hiszen első és második együttesünk összevont fotózása zajlott.

Vezetők, szakmai stáb, játékosok, drukkerek – mindenki együtt volt a Kórház utcai Stadion centerpályáján. Korábban jelentkezett szurkolóinknak lehetősége nyílt a békéscsabai legendákkal együtt fényképezkedni, így kicsiktől a nagyokig, kortól, foglalkozástól és nemtől függetlenül Ők szerepelnek majd az Előre idei kiadványain. Klubunk tiszteletbérletekkel köszönte meg a segítséget és a részvételt, majd a közel két órás elfoglaltság után mindenki folytathatta napi programját. Labdarúgóink edzéssel folytatták, majd a közös ebéd után videózás, és az esti tréninggel zárul a mai nap.

– Egy ilyen fotózásnak is lehet pozitív hangulata, kis ugratások, poénok mentek egymás között, egy ilyen közös program mindig össze tudja kovácsolni a társaságot – árulta el Bényei Balázs.

– Most már a frissítés lesz az elsődleges, illetve játszunk még a hétvégén egy főpróbát, Szerbiába utazunk, egy szerb másodosztályú csapattal mérkőzünk, úgy gondolom, hogy az egy komoly erőfelmérő lesz, látjuk majd, hogy hol tartunk – fogalmazott Boér Gábor edző.

[nggallery id=149]

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.behir.hu/2016/07/19/jo-hangulatu-pillanatkep

Menetrend mizéria

Miután 2016. július 16-án (szombaton) a Magyar Labdarúgó Szövetség megküldte a harmadosztályú bajnokságban érintett kluboknak a 2016/2017-es szezon sorsolását, tovább bonyolódott a helyzet a lebonyolításokkal kapcsolatban.

sorsolas

Az már korábban tudható volt, hogy a másodosztályú idény 38 fordulójából 31 vasárnapi, 5 szerdai és 1-1 csütörtöki és szombati napokra esik. Ezzel szemben a harmadosztályú mérkőzéseket főképp szombaton lenne szükséges lebonyolítani. A sorsolás több szempontból – utazás, szervezés, lebonyolítás, regeneráció, visszajátszók, szabadnapok – is aggasztó, így az NB II összes csapata egységesen tiltakozik az MLSZ-nél. Az ügyben a HLSZ-hez fordultak, amely közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban. Az érintett húsz klub vezetése maradéktalanul egyetért a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének beadványával.

Eseménynaptárunkban rögzítettük az összes számunkra is lényeges labdarúgó programot, így egyértelműen láthatók és érzékelhetők a menetrend sarkalatos pontjai. Az alábbiakban pedig a szövetség által megküldött sorsolások tervezetét is letölthetik.

line_purple

A Merkantil Bank NB II Liga 2016-2017. évi tervezett programja:

[gview file=”http://1912elore.hu/site/wp-content/uploads/2016/07/sorsolas_nb2_2016_2017.pdf”]

line_purple

Az NB III 2016-2017. évi tervezett programja:

[gview file=”http://1912elore.hu/site/wp-content/uploads/2016/07/sorsolas_nb3_2016_2017.pdf”]

line_purple

 

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – SZEOL SC

[nggallery id=148]

Felkészülés: az újonc ellen folytatjuk

A 2015/2016-os szezon NB III Közép csoportjának ezüstérmese, azaz a 2016/2017-es másodosztályú idény egyik újonca – a SZEOL SC csapata ellen folytatjuk a felkészülési mérkőzések sorozatát szerdán 18:00 órától az Algyői Sportközpontban.

promo_elore_szeol_web

A szegedi együttes teljes körű átalakítással – új címerrel, szakmai stábbal és igazolásokkal vágott neki a felkészülésnek és a biztos bennmaradást tűzte ki célul. Halkó Pál, a SZEOL ügyvezetője elsőként a személyi változásokat jelentette be: Siha Zsolt, korábbi pályaedző sportigazgatóként folytatja a csapat mellett, a szakmai igazgató a pro licences Lóczi István lett, aki az utánpótlásban is tevékenykedik. Siha helyére pályaedzőnek Makra Zsoltot nevezték ki, aki tavaly a feljutásból még a pályán vette ki a részét.

Az SZVSE-pályán is megkezdék a felkészülést: műanyag székeket szereltek fel és festési munkálatokat is végeztek. Igazolások tekintetében már tudni lehet, hogy megállapodtak a 20 éves, harminckétszeres görög utánpótlás-válogatott Konsztaninosz Ikonomou-val és sikerült megtartaniuk két szerb focistájukat, Makszimovicsot és Tomisicset is. Több próbázó is megfordult a SZEOL háza táján, például Péter Antal jó benyomást tett a kék-feketék vezetőségére, így szeretnék szerződtetni a játékost. A Szigetszentmiklós középpályása – Lévai Norbert, a Szentlőrinc szélsője – Harsányi István, a Vasas U19 középpályása – Mendebaba Szása, illetve a Békéscsaba II. belső védője – Lászik Milán is a napfény városába teszi át székhelyét.

Első felkészülési mérkőzésükön gólnélküli döntetlent értek el a Hódmezővásárhelyi FC ellen, az elmúlt szombaton viszont 1-2 arányban, hazai pályán kikaptak a Ceglédtől.

A csapatunkkal utazó két próbajátékos lehet a két utolsó befutó a Liláknál, hiszen nálunk folytatja pályafutását a Fradi fiatal támadója, Popov Patrik. Vezetőedzőnk elmondta, a fiatal játékossal megegyezett a vezetőség, már csak a szerződés véglegesítése van hátra.  A 18 esztendős Popov Patrik a 2014/2015-ös szezonban az NB I-ben is szerepet kapott, a PMFC elleni bajnokin mutatkozott be a Ferencvárosban. Az előző idényben az FTC második csapatának tagjaként 29 NB III-as bajnokin lépett pályára és 17 gólt szerzett, amivel második helyen végzett a Nyugati csoport góllövőlistáján. Szintén a keret oszlopos tagja lehet Ribánszki László – a 31 éves kapus is, aki Mezőkövesdről kölcsönbe kerülhet a viharsarokba.

Zoran Spisljak szerint a soron következő mérkőzéseken is többféle összeállítást és taktikai felállást próbálunk majd ki. A csongrád megyei csapattal egyébként szeptember közepén, a Merkantil Bank NB II Liga 10. fordulójában, Szegeden találkozunk legközelebb – amikor már értékes bajnoki pontokért megy a harc.

Idegenben kezdünk

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2016. július 5-én megküldte a résztvevő csapatoknak a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjának sorsolását.

Természetesen a menetrend a csapatok egyeztetései és egyéb körülmények után még változni fog, de addig is lehet ide-oda latolgatni az esélyeket. Az biztos, hogy az őszi szezonban elvileg tízszer játszunk hazai pályán és az is, hogy idegenben kezdünk a Cegléd ellen, valamint velük is fejezzük be téli szünet után. Az igazi nyalánkságok augusztus végén kezdődnek, amikor a Puskás Akadémiát fogadjuk, november végén pedig a Szpari is Békéscsabán teszi tiszteletét. Hosszabb szünet csak augusztus 28 és szeptember 11. között lesz, amikor válogatott edzőtáborok és VB-selejtezők is színesítik a programot.

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2016.07.31.v18:00Ceglédi VSEBékéscsaba 1912 Előre
02.2016.08.07.v17:30Békéscsaba 1912 ElőreBalmaz Kamilla Gyógyfürdő
03.2016.08.10.sze17:30BudaörsBékéscsaba 1912 Előre
04.2016.08.14.v17:30Békéscsaba 1912 ElőreSoroksár SC
05.2016.08.21.v19:00Szolnoki MÁV FCBékéscsaba 1912 Előre
06.2016.08.24.sze16:00 (TV)Békéscsaba 1912 ElőrePuskás Akadémia FC
07.2016.08.28.v17:30Master Good KisvárdaBékéscsaba 1912 Előre
08.2016.09.11.v16:30Békéscsaba 1912 ElőreSwietelsky-Soproni VSE
09.2016.09.15.cs18:00HR-Rent KozármislenyBékéscsaba 1912 Előre
10.2016.09.18.v16:00SZEOL SCBékéscsaba 1912 Előre
11.2016.09.25.v16:00Békéscsaba 1912 ElőreCigánd SE
12.2016.10.02.v17:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
13.2016.10.16.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreVác FC
14.2016.10.22.szo17:00ZTE FCBékéscsaba 1912 Előre
15.2016.10.30.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreMosonmagyaróvári TE 1904
16.2016.11.06.v13:30BFC SiófokBékéscsaba 1912 Előre
17.2016.11.20.v15:00Békéscsaba 1912 ElőreNyíregyháza Spartacus FC
18.2016.11.27.v13:00Dorogi FCBékéscsaba 1912 Előre
19.2016.12.04.v15:00Békéscsaba 1912 ElőreSzeged 2011
20.2016.12.11.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreCeglédi VSE

line_purple

Tabella-sorsolás Naptár

line_purple