A reggel közzétett hírrel ellentétben a mai napon sajnos elmarad a délutánra tervezett mérkőzés. A szervezők hibájából a bolgár csapat nem tudta visszaigazolni a mérkőzést, így a Békéscsaba 1912 Előre csütörtökön nem tud edzőmérkőzést játszani. Hatalmas szervezkedés kezdődött, hogy péntekre még sikerüljön egy ellenfelet szerezni. Amint friss adatokat kapunk, azonnal tájékoztatjuk Szurkolóinkat! Megértésüket és türelmüket köszönjük!
A törökországi edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzésén a Békéscsaba 1912 Előre csapata a PFC Slavia Sofia, bolgár első osztályú csapattal méri össze erejét, amely jelen pillanatban (a klub honlapja szerint) a saját tizenkét-csapatos bajnokságának 9. helyén áll.
A mérkőzés 2015. február 12-én (csütörtök) 16:00 órakor (magyar időszámítás szerint) kezdődik.
Gólszerzők: Király P. (38.), Vólent (78.), illetve Tyukalov (tizenegyesből 69.)
A Békéscsaba ismét jól játszott és 2-1-re nyert az Amkar Perm fiataljai ellen.
Vasárnap játszotta második törökországi felkészülési mérkőzését az NB II második helyén álló Békéscsaba, amely az orosz élvonalbeli Amkar Perm junior csapatával találta magát szemben.
Az első percekben ugyanazt a harcos, agresszív Előrét láthattuk, amit két napja. Az orosz fiatalok kicsit megilletődve kezdtek, először mégis Mursits Rolandnak akadt dolga. A nemrég igazolt kapusnak a hosszú sarokból kellett kiszednie egy távoli lövést a tizedik percben.
Két perccel később hatalmas csabai lehetőség maradt ki: Birtalan hozta szinte kihagyhatatlan helyzetbe Vólent Rolandot, de a támadó közelről mellé lőtt. Fél óra elteltével elmondható, hogy jobban játszott a Békéscsaba, de összességében nem igazán találják egymáson a fogást a felek.
Néhány perccel később ismét Vólent került helyzetbe, de ezúttal is célt tévesztett. A 34. percben ígéretes szögből végezhetett el szabadrúgást az Előre, de Spitzmüller centikkel mellé tekert. A kirúgás után rögtön labdát szerzett a letámadó csabai csapat és néhány igazítás után Birtalan lőtt 25 méterről mellé. A 38. percben góllá érett a Békéscsaba fölénye: Vólent volt nagyon harcos a jobboldalon, lerázta védőjét, majd Király Patrik elé tálalt, akinek csak az üres kapuba kellett bepasszolnia a labdát (1-0).
A második játékrészt is jól kezdték a viharsarkiak, Bagi remek beadását azonban Szilágyi senkitől sem zavartatva, hét méterről a kapus kezébe fejelte. Az 54. percben egy oldalszabadrúgás utáni kavarodást követően Szilágyi 22 méterről fölé bombázott. A lilák mezőnyfölényben játszottak, az orosz fiatalok ritkán értek fel Mursits kapuja elé. Néhány perccel később Balog Zsolt szerzett labdát, a kontrát a veszélyesen futballozó Birtalan lövéssel fejezte be, az orosz kapus viszont vetődve védett.
A második félidő derekán futószalagon jöttek a békéscsabai helyzetek, Vólent ballal a kapust, Szilágyi jobbal a kapufát lőtte telibe. A 69. percben tizenegyest rúghattak az oroszok Juhász György szabálytalansága után. A büntetőt Tyukalov magabiztosan értékesítette (1-1). A semmiből jött az egyenlítés, eddig még helyzetük sem volt a meccsen. Nem is hagyta szó nélkül a Békéscsaba: Vólent egy jobbról érkező beadás után fejjel volt eredményes a 78. percben.
Az utolsó percekben növelhette volna előnyét a Békéscsaba, de az orosz kapus kétszer is ziccerben védett. A lilák megérdemelten nyertek, az eredmény az orosz fiatalokra nézve hízelgő.
Békéscsaba: Uram János, Farkas Márk, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Szabó Péter, Babinyecz Balázs, Kovács Ádám Tibor, Bora György, Horváth Péter, Styecz Bence, Paudits Patrik. Cserék: Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Máris Dominik, Pap Szabolcs, Ilyés Tamás, Fazekas Lóránt, Zelik Csaba, Sipaki Patrik Martin, Kasik Ákos. Vezetőedző: Preisinger Sándor
PMFC: Helesfay Dónát, Rácz László, Futó Zsombor, Katona Levente, Kónya Dávid, Adamcsek Máté, Grabant Bence, Óvári Zsolt Levente, Preklet Csaba, Króner Martin, Bartha László. Cserék: Hermány Bence, Sági Milán, Németh Márk, Keresztes Barna, Gajág Gergő, Bohata Ádám, Tihanyi Olivér László, Archie Hawkins, Geiger Norbert Attila, Hegedűs Márk. Vezetőedző: Vas László
Gólszerzők: Szabó Péter (10. perc), Grabant Bence (28. perc).
Sárga lapok: Kitl Miklós (41. perc), Styecz Bence (59. perc), Katona Levente (62. perc), Preisinger Sándor (68. perc), Rácz László (72. perc), Tihanyi Olivér László (77. perc).
Piros lap: Paudits Patrik (63. perc).
Csütörtökön Békéscsaba is vékony hópaplanba burkolózott és ezúttal nem olvadt, feladva ezzel a pályamunkásoknak a leckét, akik több napon keresztül keményen dolgoztak azért, hogy játékra alkalmassá tegyék a Kórház utcai gyepet. Még kisebb hófoltok sem maradtak, attól eltekintve, hogy fagyos volt a talaj, egészen jó állapotú játéktér fogadta a csapatokat.
Fotó: Such Tamás
Szinte azonnal ellenfelére rontott a Békéscsaba, amely szerette volna feledtetni a két héttel ezelőtti Ajka elleni csúnya hazai vereséget. Szabó Péter révén hamar megszerezte a vezetést a házigazda, mégpedig az Előre színeiben a 100. mérkőzésén pályára lépő Nagy Sándor aktív közreműködésével. A pécsiek gyorsan felocsúdtak a bekapott gól után és még nem telt el fél óra, amikor Grabant révén sikerült egalizálniuk. Újabb gól már nem született a félidőben, de ez nem jelenti azt, hogy unalmas lett volna a mérkőzés. Itt is, ott is akadtak lehetőségek. Amikor Paudits kezezése után tíz emberre fogyatkozott az Előre, felcsillant a vendégek előtt a győzelem lehetősége, több akciót is vezettek, ám az eredmény nem változott. Élvezetes, jó iramú, színvonalas csata zajlott a jól előkészített pályán, igazságos döntetlen született.
Preisinger Sándor:– Az első félidőt jól kezdtük, vezettünk is, de utána kaptunk egy olyan gólt, amire egész héten készültünk. Mentálisan és harciasságban teljesen rendben volt a csapat, azokat a dolgokat, amiket akartunk, meg tudtuk játszani az első félidőben, a másodikban viszont fegyelmezetlenség miatt kaptunk egy kiállítást. A folytatásban tisztességgel küzdött a csapat.
Vas László:– Jól kezdtük a mérkőzést. A Békéscsaba az első adandó lehetőségnél egy védelmi hiba miatt megszerezte a vezetést. Ettől függetlenül a srácokra nem lehet egy rossz szavam sem, mert felálltak és csinálták, amit kellett. Volt több lehetőségünk is, hogy megszerezzük a vezetést, ezekkel sajnos nem tudtunk élni. Az összképet tekintve csalódott vagyok, mert ebben a találkozóban szerintem több volt.
A Békéscsaba gólszerzői: Vólent (24.), Király P. (39.)
Péntek délelőtt a román másodosztály Keleti-csoportjában harmadik helyezett Academica Arges ellen játszotta utolsó törökországi felkészülési mérkőzését az NB II második helyén telelő Békéscsaba.
Az első lövés a csabaiakhoz fűződött: Birtalan beadását Király Patrik fejelte vissza Vólent Rolandnak, aki azonban rosszul találta el a labdát. A tizedik percben óriási román helyzet maradt ki: Juhász Györgyöt verte meg az ellenfele a jobboldalon, a beadást megcsúsztatták, a hosszúra bevetődő játékos azonban a kapu torkából fölé lőtt. Az első húsz percben nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, mindkét gárda remekül zárta le a területeket, de a románok többet birtokolták a labdát.
A 22. percben az egyik román támadó megpróbált eljátszani egy tizenegyest, de a játékvezető nem ette meg a színészkedést. Két perccel később Szilágyi Péter szép passza után Vólent már csak a kapussal állt szemben, és okosan a kapu hosszú oldalába passzolt (1-0). A Békéscsaba hozta az eddig megszokott hajtós, pörgős, megalkuvást nem tűrő hozzáállását, bár a játéka egy kicsit akadozott. A vezetőgól után átvette a játék irányítását a magyar együttes, de az utolsó passzokba vagy a beadásokba rendre hiba csúszott.
A 39. percben megduplázta előnyét az Előre: Birtalan jobboldali szólója után Királynak csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát (2-0). Két perccel később Vólent tört kapura, de 15 méterről leadott lövését a kapus bravúrral védte.
A szünet után megélénkült a románok játéka, de helyzetig nem jutottak a passzív Békéscsaba ellen. A kissé beszorult viharsarkiak ellen a hatvanadik percben egy átlövéssel próbálkozott az ellenfél, a távoli bomba centikkel kerülte el a kaput. A második félidőben fölényben játszott a román együttes, de egy ideig egyik oldalon sem alakult ki gólhelyzet. Nagyon visszaesett az iram és a színvonal, az elmúlt napokhoz képest melegebb időjárás, és a déli időpont rányomta a bélyegét a találkozó utolsó negyedórájára.
A 83. percben ziccerbe került a románok jobbszélsője, de a kapu mellé lőtt. Érett a gól, és bizony a hajrában szépített is az Academica: a csabai védők gyűrűjében lőtték ki a hosszú sarkot 14 méterről. A meccs végére kicsit szétesett a magyar csapat korábban masszív védelmi vonala, de a győzelem nem forgott veszélyben.
Újabb kemény erőpróba előtt áll csapatunk, hiszen 2021. február 14-én (vasárnap) 14:00 órától, a pillanatnyilag bronzérmes helyen álló PMFC együttesét fogadjuk a Kórház utcában.
Pontmentés vagy pontvesztés Kaposvárott, ki-ki máshogy értelmezheti az előző fordulót?! Lehet azon is elmélkedni, hogy az igencsak könnyű síppal megítélt büntető jogos volt, vagy nem? Az viszont biztos, hogy az egy pont sokkal jobb, mint a nulla! Az is biztos, hogy az első félidő helyzetei alapján akár már a mérkőzés első részében lezárhattuk volna a találkozót. Ezáltal visszaálltunk a 10. pozícióba, ami a győzelem esetén akár jobb is lehetett volna. Az előző mérkőzésen is kiviláglott, hogy ebben a bajnokságban, minden mérkőzésen az utolsó pillanatokig szükséges koncentrálni, hiszen számtalan találat született már a hosszabbításokban. Az viszont mindenképpen bizakodásra adhat okot, hogy sokkal jobban néztünk ki és a mutatott játék – amely számtalan lehetőséggel párosult – is nagyságrendekkel jobb volt, mint az Ajka elleni hazai mérkőzésen. A gólhelyzeteket azonban sokkal, de sokkal jobb arányban kell értékesítenünk a jövőben!
Következő ellenfelünk az idei másodosztály abszolút meglepetés csapata. Az előző idényben még az NB III Közép-csoportjában vitézkedtek, most azonban olyan szinten megvetették a lábukat az NB II-ben, hogy bármelyik együttessel szemben komoly ellenfélnek bizonyulnak. A 12 győzelem, 7 döntetlen és mindössze 4 vereség, valamint az ezekből adódó 43 bajnoki pont nem a véletlen szülötte. Vas László neveltjei igencsak odatették magukat ebben az idényben és sikert-sikerre halmoztak, mindössze a Nyíregyháza, a Budaörs, a DVSC és az ETO tudta őket egyszer-egyszer két vállra fektetni. Legutóbb az 5. fordulóban, 2020. augusztus 23-án találkoztunk velük Pécsett, amikor küzdős mérkőzésen gól nélküli döntetlen született. A két mérkőző fél közötti különbség 12 pont és 7 pozíció, így jelen helyzetben kimondhatjuk, nem mi vagyunk papíron az esélyesebbek. Azonban ez semmit sem jelent, hiszen láttuk már csapatunkat bravúrosan játszani a Vasas, vagy éppen a Szeged ellen, ahogy azt minden lila-fehér érzelmű szurkoló szereti – így aztán semmi sincs kőbe vésve. Hinni, tenni és dolgozni kell továbbra is a győzelemért, akkor jönni fognak az eredmények!
Sajnos az eltiltások és sérülések továbbra sem kerülik el az Előrét, hiszen ezúttal Lukács Raymond és Király Patrik kénytelen kihagyni színes lapok miatt a 24. fordulót. Sérültjeink listáján továbbra is Hursán György, Pilán Márkó, Hodonicki Márk, Gránicz Patrik és Mészáros Márk szerepel – ilyen módon rájuk sem számíthat Preisinger Sándor. Egy szó, mint száz ezúttal jócskán rövidebb lesz a kispad, de ettől függetlenül azon játékosainknak kell megoldani a feladatot, akik bevethető állapotban vannak. Sajnos hazai mérlegünk a 2020/2021-es idényben nem túl fényes, hiszen az eddigi 11 mérkőzésből mindössze két alkalommal tudtuk itthon tartani a három pontokat, ezáltal igencsak itt lenne az ideje, hogy a hazai pálya “előnye” ebben az értelemben is érvényesüljön.
PMFC – Békéscsaba 1912 Előre (2020. augusztus 23.)
A két együttes egymás elleni mérlegét vizsgálva, mindkét osztályban vendéglátóink felé billen a mérleg nyelve. Az 1974 óta lejátszott negyvennégy első osztályú meccsből húsz alkalommal a pécsiek, tizenötször mi győztünk, kilencszer pedig döntetlen eredmény született. A másodosztályban mindössze háromszor találkoztak a felek és ebben az osztályban is egyszer vendéglátóink tudtak győzni, a másik két alkalommal pedig pontosztozkodásra került sor. Érdekességképpen: a két együttes összecsapásai alkalmával, csupán három alkalommal (1978, 1986 és 2020) maradtunk gól(ok) nélkül.
A Pécsi Mecsek FC keretében nem történt változás a télen – legalábbis nem érkezett igazolásokkal-távozásokkal kapcsolatos hír. Ez a tény érthető is, hiszen a csapat teljesítménye egyáltalán nem indokolta a változtatást. A felkészülési időszakban négy edzőmérkőzést játszottak: PMFC – Paksi FC 1-3, Soroksár SC – PMFC 0-4, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – PMFC 3-2, Szentlőrinc – PMFC 1-1. Január második hetében négynapos harkányi edzőtáborban készültek, amely a beszámolók szerint igen jól és tartalmasra sikerült. A hétközi MOL Magyar Kupa 8. fordulójában 0-1 arányban kikaptak a Szombathelyi Haladástól, de ettől függetlenül nagyszerű teljesítménnyel a legjobb 32 között zárták a sorozatot. A sormintára tekintve, visszafelé: győzelem-vereség-döntetlen, így aztán ember legyen a talpán, aki meg tudja jósolni, ezúttal melyik arcukat mutatják majd Békéscsabán. Az viszont biztos, hogy felénk igen régen jártak tétmérkőzésen, hiszen utoljára 2004. november 27-én (Előre FC Békéscsaba – Pécsi MFC 2-1) tették tiszteletüket a Viharsarokban. Szerzett gólok tekintetében egyenletes az eloszlás, hiszen Geiger Norbert Attila 6, míg Adamcsek Máté és Óvári Zsolt Levente 4-4 találatnál tart – rájuk tehát mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani.
További hír, hogy Bajner Bálint, Tölgyesi Viktor és Batizi-Pócsi Balázs sérülés miatt kihagyja a békéscsabai találkozót, jelenleg rehabilitációjukat végzik. Rajtuk kívül Katona Levente, valamint Adamcsek Máté hétvégi játéka vált kérdésessé, ellenben ismét a pécsiek segítségére lehet kapusposzton Helesfay Donát.
Vas László, vezetőedző (PMFC):– A hazai mérkőzésből kiindulva egy masszív, stabil csapatnak tartom a Békéscsabát, amely a vírushelyzet miatt komoly problémákon ment keresztül. Úgy néz ki, az edzőváltás óta ebből is megtalálták a kiutat, az új edző személyével pedig egy jó stílusú és gólra törő futballt próbálnak játszani. Nehéz meccsre számítok ellenük, vasárnap valószínűleg mindkét csapatnak meg kell küzdenie a külső, időjárás okozta körülményekkel. Véleményem szerint, amelyik együttes jobban tud ehhez alkalmazkodni, könnyebben tudja a maga javára fordítani a találkozót.
A Békéscsaba 1912 Előre – Pécsi MFCmérkőzés játékvezetőjeként Veizer Rolandot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Berényi Ákost és Punyi Gyulát jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Rúsz Márton látja el. Az 1979-es születésű sporival utoljára 2020. november 4-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs 0-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 1.015 sárga- és 70 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 24. fordulójátfebruár 14-én (vasárnap) 14:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – PMFC, Aqvital FC Csákvár – Kaposvári Rákóczi FC, Budaörs – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, BFC Siófok – Szolnoki MÁV FC, WKW ETO FC Győr – Dorogi FC, Nyíregyháza Spartacus FC – DEAC, 19:30 órától Szombathelyi Haladás – Vasas FC, valamint február 15-én (hétfő) 20:00 órától DVSC – Gyirmót FC Győr párosításokban rendezik meg.
A Kolorcity Kazincbarcika SC – Soroksár SC, valamint a Szentlőrinc – FC Ajka összecsapások a pályák állapota miatt elmaradnak, így ezeket a párharcokat március 10-én (szerda) 14:30 órától pótolják.
A bajnoki táblázatot a DVSC (51 pont) vezeti, második helyen a Vasas (45 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a PMFC (43 pont) áll. A sereghajtó helyeken ezúttal a Kazincbarcika-Csákvár-DEAC trió osztozkodik.
Az időjárási körülmények margójára tartozik, hogy a szerdai kupaforduló tapasztalatai után a Magyar Labdarúgó Szövetség folyamatosan monitorozza a pályák állapotát, ezáltal minden nap fotókkal illusztrált tájékoztatást kell beküldeni a kluboknak. A pályák és az időjárás függvényében bármikor-bármelyik mérkőzés megrendezése bizonytalanná válhat, amennyiben az adott játéktér nem bizonyul játékra alkalmasnak. A Békéscsaba 1912 Előre továbbra is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne legyen szükség egy-egy mérkőzés halasztására, azonban a játékosok egészsége mindennél fontosabb és a centerpályában okozható esetleges maradandó károsodás elkerülése szintén lényeges. A folyamatosan hulló csapadéktól egyébként igencsak felázott és nedves a pálya, hiszen ilyen mennyiséget már a vízelvezető rendszer sem tud teljes egészében feldolgozni, ráadásul az előző éjszaka tisztességes mennyiségű hó is hullott. Meglátjuk…
Amennyiben viszont megrendezésre kerül a mérkőzés, akkor Nagy Sándor pályára lépése újabb jubileumot jelenthet, hiszen 2017-es leigazolása óta ez lenne 100. bajnoki meccse lila-fehérben! Előre is gratulálunk és további sok sikert kívánunk! Köszönjük, Sanyi!
A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen szerencsére továbbra is mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja a keret kijelölését.
Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős, szeles időjárás várható, a hőmérséklet -1 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2021. február 14-én 17 óra 07 perckor nyugszik.
A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a Békéscsabai Médiacentrum Kft. jóvoltából ezúttal is tudják majd élőben követni az összecsapást, hiszen live stream formájában YouTube csatornájukon, Facebook oldalukon, valamint a 7.Tv műsorán is közvetítik az eseményt.
Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.
Közösségi média