Címkézett bejegyzés

Hat csapat is idegenben játszik hazai pályán

Hat másodosztályú együttes játszik idegenben hazai pályán a 2018/2019-es szezonban, hiszen stadionjuk már vagy még nem felel meg az előírásoknak.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának határozatai alapján engedélyezte, hogy a Budaörs Tatabányán, a Cegléd Tiszakécskén, a Kazincbarcika Putnokon, a Monor és a Vác a III. kerületi TVE Stadionban, valamint a Vasas Újpesten rendezhesse meg hazai mérkőzéseit.

Játékoskeret 2018/2019

Néhány nap maradt hátra a felkészülési időszakból, hiszen a hétvégén már kezdődik a 2018/2019-es bajnoki szezon. A Békéscsaba 1912 Előre első csapata 2018. július 29 és december 16 között 21 bajnoki mérkőzést játszik, ebből 11 alkalommal hazai pályán. A Magyar Kupa idei küzdelmeihez a kiírás szerint szeptember 22-23-i hétvégén, a hatodik fordulóban csatlakozunk majd.

A Békéscsaba 1912 Előre 23 fős játékoskerete (ABC rendben) – zárójelben az új mezszámok: Babinyecz Balázs (20), Dávid Zoltán Gergő (3), Gránicz Patrik (10), Hursán György (19), Ilyés Tamás (17), Király Patrik (18), Lustyik Levente (6), Máris Dominik (15), Mészáros Márk (8), Mezei Szabolcs (7), Nagy Sándor (5), Pilán Márkó (27), Pusztai András (21), Ribánszki László (23), Szalai Dániel (16), Szatmári István (9), Szélpál Norbert (42), Tóth Dániel (11), Uram János (1), Urbin Péter (13), Váradi Ádám (14), Viczián Ádám (22), Zahorán Balázs (2).

Csapatunk átlagéletkora így 22 év, mely egyedülállónak nevezhető a másodosztályú bajnokságban. A klubvezetés által meghatározott cél ebben az idényben a biztos bennmaradáshoz szükséges pontmennyiség minél előbbi biztosítása, ezután pedig reálisan nézve az 5-10. pozíciók valamelyikének megszerzése.

Örömünkre szolgál, hogy a több száz utánpótlásban focizó fiatalból bőven van merítési lehetőség, így a minőségi szakmai munka beváltja a hozzá fűzött reményeket. A vezetőség, a szakmai stáb és szurkolóink közös érdeke egyaránt az, hogy ne vásárolt, igazolt vagy éppen kölcsönbe érkező labdarúgókkal álljunk helyt a bajnokságokban. Az Előre nem először bizonyítja, hogy bátran lehet számítani a saját nevelésű játékosokra, nem kell idegenlégiósok hadával feltölteni a keretet.

Az Előre tavalyi csapata nagyon sokat kihozott magából, hiszen bajnoki bronzéremmel zártunk egy igen kiegyensúlyozott mezőnyben. Jórészt ennek is köszönhetően játékosaink jócskán felértékelődtek. Ahogy az a szezonok közti szünetekben lenni szokott, ezúttal is volt némi játékosmozgás az öltözőben. A távozók (Birtalan Botond, Dlusztus András, Gyurján Bence, Nagy István, Kiss László és Máthé Gábor) helyét az arra érdemesnek ítélt, saját nevelésű, békéscsabai vagy Békés megyei kötődésű, fiatal labdarúgóink veszik át – akik ezáltal profi szerződést és igen komoly lehetőséget kapnak a bizonyításra. Szerencsére a csapat gerincét sikerült egyben tartani, és az építkezés következő fázisában Boér Gábor vezetőedző és szakmai stáb a garancia, hogy az együttes jó kezekben van.

A Békéscsaba 1912 Előre céljai és cselekvési metodikája évek óta szinkronban van az MLSZ új ösztönzési rendszerével, melynek középpontjában a tehetséges játékosok kinevelése áll. A fiatal játékosok szerepeltetését célzó közvetlen ösztönzés helyébe a kizárólag objektív eredményességen alapuló produktivitási pontszám lép. A nyártól élesben induló rendszerben az egyesületek annak figyelembevételével jutnak hozzá a működési alapforrásokhoz és kiegészítő támogatásokhoz, hogy képzésük során hány professzionális labdarúgót nevelnek ki.

Az MLSZ vezető testülete úgy ítélte meg, hogy a fiatalok játéklehetőségét az elmúlt években támogató, úgynevezett “fiatalszabály” jó irányba tett lépés volt, de az élvonalban nem minden profi klub számára jelentett valódi ösztönzést. Ezért döntött úgy a szövetség, hogy a minőségi utánpótlás-nevelést támogató új eszközt vezet be: a produktivitási rendszert, amely kizárólag a teljesítmény, a pályán töltött idő alapján honorálja a játékosokat nevelő egyesületeket.

A szövetség céljai változatlanok: a magyar futball csak akkor lehet sikeres, ha egyre több minőségi fiatal magyar labdarúgó kap lehetőséget a szereplésre. Az új pénzelosztási szabályok szerint valamennyi utánpótlás-neveléssel foglalkozó sportszervezet alaptámogatásban részesül a TAO-rendszeren keresztül, aminek mértéke igazodik az egyesület méretéhez és szintjéhez. Ezzel szemben produktivitási támogatásban kizárólag azok a sportszervezetek részesülnek majd, amelyek érdemi mértékben részt vettek profi és/vagy utánpótlás és felnőtt válogatottban szereplő játékos nevelésében. A támogatást pontszámítási rendszer alapján határozza meg a szövetség: minél több, minél magasabb szinten szereplő futballistát nevel egy klub, annál magasabb anyagi támogatást kap. Emellett megmarad a közelmúltban bevezetett nevelési költségtérítési rendszer, amelyben a klubok egymás felé fizetik a nevelési költségtérítést a profi szerződéssel nem rendelkező játékosok átigazolása során. Ennek célja – az MLSZ szerint – az átgondolt átigazolási politika és a nevelőegyesületek képzési munkájának elismerése.

Az NB II-ben mind a hazai játékosokra, mind a fiatal játékosokra vonatkozó eszközrendszer változatlan marad. Az elmúlt idényekben az MLSZ a “fiatalszabállyal” anyagilag ösztönözte, hogy egy csapat U20-as játékost szerepeltessen, illetve legfeljebb három külföldi labdarúgó lépjen pályára.

Az egyéni és csapatfotózásra július 30-án (hétfőn) kerül sor, így az új egyéni fotók aktualizálására, valamint a szokásos szezon előtti kiadványunk megjelentetésére is csak ezután kerül majd sor.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/category/csapat/csapat-2018-2019-nb-ii/

Sorsolás

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága 2018. július 18-án, a 086/2016. számú határozatában közölte a Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es őszi szezon (1-21. forduló) mérkőzéseinek kezdési időpontjait.

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2018.07.29.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreCredobus Mosonmagyaróvár
02.2018.08.05.v17:30BudaörsBékéscsaba 1912 Előre
03.2018.08.12.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreCeglédi VSE
04.2018.08.19.v18:00ZTE FCBékéscsaba 1912 Előre
05.2018.08.26.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreBSS Monor
06.2018.08.29.sze19:00Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre
07.2018.09.02.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
08.2018.09.16.v17:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
09.2018.09.25.k19:00Békéscsaba 1912 ElőreWKW ETO FC Győr
10.2018.09.30.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBudafoki MTE
11.2018.10.03.sze19:00Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
12.2018.10.07.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreKaposvári Rákóczi FC
13.2018.10.21.v14:30Duna Aszfalt TVSEBékéscsaba 1912 Előre
14.2018.10.28.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBalmaz Kamilla Gyógyfürdő
15.2018.11.04.v13:30Vác FCBékéscsaba 1912 Előre
16.2018.11.07.sze19:00Békéscsaba 1912 ElőreDorogi FC
17.2018.11.11.v13:30Soroksár SCBékéscsaba 1912 Előre
18.2018.11.25.v18:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
19.2018.12.02.v13:00KBSC FCBékéscsaba 1912 Előre
20.2018.12.09.v13:00Credobus MosonmagyaróvárBékéscsaba 1912 Előre
21.2018.12.16.v13:30Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/sorsolas-eredmenyek-tabella-menetrend/tabella-sorsolas-2018-2019-nb2/

Itthon kezdünk

A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában 2018. július 6-án kisorsolták a Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezonjának menetrendjét.

A sorsolás szerint a Békéscsaba 1912 Előre hazai pályán kezd 2018. július 29-én (vasárnap) a Credobus Mosonmagyaróvár csapata ellen.

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2018.07.29.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreCredobus Mosonmagyaróvár
02.2018.08.05.v17:30BudaörsBékéscsaba 1912 Előre
03.2018.08.12.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreCeglédi VSE
04.2018.08.19.v18:00ZTE FCBékéscsaba 1912 Előre
05.2018.08.26.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreBSS Monor
06.2018.08.29.sze19:00Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre
07.2018.09.02.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
08.2018.09.16.v17:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
09.2018.09.25.k19:00Békéscsaba 1912 ElőreWKW ETO FC Győr
10.2018.09.30.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBudafoki MTE
11.2018.10.03.sze19:00Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
12.2018.10.07.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreKaposvári Rákóczi FC
13.2018.10.21.v14:30Duna Aszfalt TVSEBékéscsaba 1912 Előre
14.2018.10.28.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBalmaz Kamilla Gyógyfürdő
15.2018.11.04.v13:30Vác FCBékéscsaba 1912 Előre
16.2018.11.07.sze19:00Békéscsaba 1912 ElőreDorogi FC
17.2018.11.11.v13:30Soroksár SCBékéscsaba 1912 Előre
18.2018.11.25.v18:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
19.2018.12.02.v13:00KBSC FCBékéscsaba 1912 Előre
20.2018.12.09.v13:00Credobus MosonmagyaróvárBékéscsaba 1912 Előre
21.2018.12.16.v13:30Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs

Figyelem! A menetrendben pályaválasztói jogcserék, esetleges televíziós közvetítések, valamint a csapatok jóváhagyott egyéni igényei okozhatnak még változásokat.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.mlsz.hu/file/newse/20611/file/merkantilbankligasorsolas.docx

Gólösszefoglaló 2017/2018-as tavaszi szezon

Ezért végeztünk a 2017/2018-as bajnokság bronzérmes pozíciójában: az egész szezont tekintve 19 győzelem, 8 döntetlen és 11 vereség, 64 lőtt gól és az ezzel együtt járó 65 pont.

A bajnokság gólkirálya Birtalan Botond lett 22 találatával, de a többiek sem tétlenkedtek hiszen Urbin Péter 8, Szatmári István 6, Gránicz Patrik 5, Mészáros Márk 4, Nagy István 4, Gyurján Bence 3, Szélpál Norbert 3, Nagy Sándor 2, Tóth Dániel 2, Király Patrik 1, Kiss László 1 és Viczián Ádám szintén 1 góllal járult hozzá csapatunk sikeréhez.

A tavaszi gólszüret 17 mérkőzésen összesen 25 találatot hozott, így jött össze a mérkőzésenkénti 1,5-ös átlag.

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/golosszefoglalo-20172018-as-oszi-szezon-20171214/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: