Címkézett bejegyzés

Ellenfél-mustra: Karcagi SC

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a Karcagi SC következik.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Karcagi SE 1-4 (1-1)

Tizennyolc év után tér vissza a Karcag csapata a másodosztályba, hiszen a 2024/2025-ös idényben kiharcolta a feljutást. Imponáló eredménysorral (21 győzelem, 7 döntetlen és 2 vereség), de mindössze három pont előnnyel a DEAC előtt, tehát 70 egységet gyűjtve nyerték meg az NB III-as bajnokság Észak-Keleti csoportját. Ez persze még nem jelentette a feljutást, hiszen az osztályozón a sorsolás értelmében a Nagykanizsa együttesét kellett legyőzniük. Ahogy az várható volt vérre menő, kiegyenlített küzdelem folyt mindkét mérkőzésen. Az első és a második meccs is 2-2-es döntetlenre végződött, ezért büntetőkkel kellett eldönteni a feljutó kilétét. A feszültséget a Karcag bírta jobban és 4-3 arányban harcolták ki végül a másodosztályú indulási jogot.

Karcagi SE - Békéscsaba 1912 Előre II. 2-1 (1-0)

Egymás elleni múlt

A Karcag elleni mérlegünk kétarcú, hiszen a 2022/2023-as harmadosztályú idényben kétszer kikaptunk tőlük (Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE 1-4 és Karcagi SE – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-1), a második vonalban viszont még sosem tudtak minket legyőzni, hiszen szempontunkból 1-1 győzelmet, illetve döntetlent olvashatunk ki az adatokból. Utoljára második csapatunk találkozott velük 2023. április 26-án, amikor Békéscsabán 1-4 arányú karcagi győzelem született.

Karcag Liget úti Sportcentrum

Fotó: Karcagi SC

Stadion

A Liget úti Sport- és Szabadidőközpont a kormány 9 milliárd forintos támogatásával újult meg az Erzsébet-liget projekt első fejlesztéseként. A helyi Önkormányzat által életre hívott és a közelmúltban megvalósított “Erzsébet-liget projekt” közvetlenül e sportcentrum mellé került. Az Erzsébet-ligetben épült fel a milánói világkiállítás magyar pavilonja, itt létesült Közép-Európa egyik leghosszabb kerékpáros pumpapályája, egy 200 négyzetméteres háromgenerációs játszótér és több közösségi tér – a Rónai Malom és Life- levegőminőség javító bemutató épület is. A 25456 négyzetméteres telek új, vetett füves futballpályája és új futóköre mellett a terület nyugati felén építhették fel a lelátóval is ellátott, 2855 négyzetméteres főépületet, ahol a lelátó alatt alakította ki a kivitelező a játékosok öltözőit és egyéb kiszolgáló helyiségeket.
Konditerem, birkózóterem, squash pálya, aerobik és asztalitenisz terem is szolgálja az itt sportolókat, míg az épület emeletéről lehetséges a lelátóra kijutni. A telek keleti felére egy új, 1823 négyzetméteres, fedett műfüves csarnoképületet emeltek, itt a szükséges öltözői és vizesblokkok felett szintén lelátó épült, kifejezetten a futballpálya vendégszurkolói számára, ahová két oldalról egyeneskarú lépcső vezet fel. E megoldással jól elkülöníthetők a hazai és a vendég szurkolók, sőt, a beléptetés is különválasztható. Karcag Sportpályájának régi bejárata helyére új, 821 négyzetméteres fogadóépület került, amelyben nemcsak a pénztár, a porta és a büfé kapott helyet, de emeletére került a létesítmény adminisztrációs irodája sőt, szolgálati lakások is.

Békéscsaba 1912 Előre - Karcagi SE 2-1 (1-0)

Aktualitások

Új szint, régi tűz jelmondattal vágtak neki a felkészülésnek és a keretük is alakulni látszik – amire persze szükség is van, hiszen a másodosztályt már illik komolyan venni. Érkeztek: Kovalovszki Máté (Nagykanizsa), Vida Máté (Vasas), Fazekas Lóránt (Békéscsaba), Bodor Zoltán (Siófok), László Dávid (Nagykanizsa), Hidi Patrik (BVSC), valamint Pap Zsolt (Kisvárda), Szekszárdi Tamás (Szentlőrinc). Távoztak: Ádám Ferenc, Bernáth Ákos, Caba Gabriel, Csörgő Raul, Maruscsák Jan, Varga Balázs. Eddigi felkészülési mérkőzéseiken pedig az alábbi eredmények születtek: Soroksári SC – Karcagi SE 0-1, Ferencvárosi TC II. – Karcagi SE 0-2, Nyíregyháza Spartacus FC – Karcagi SC 3-0,  Tiszafüredi VSE – Karcagi SC 3-2, Tiszaújváros – Karcagi SC 1-2. Az biztos, hogy iszonyú nehéz lesz újoncként elérni a bennmaradást, hiszen igen veretes a résztvevő csapatok névsora és az ország legjobb 28 klubja között szerepelni sosem egyszerű, viszont nagyszerű.

M.B.


https://www.karcagsport.hu/

https://www.facebook.com/karcagisc/


7/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ellenfél-mustra: HR-Rent Kozármisleny

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a HR-Rent Kozármisleny következik.

Békéscsaba 1912 Előre - HR-Rent Kozármisleny 1-1 (0-1)

A 2024/2025-ös évadban a Kozármisleny óriási meglepetésre féltávnál vezette az NB II-es bajnokságot. A fantasztikus ősz után az első öt tavaszi meccsen csak egy pontot szereztek (azt az egyet egyébként éppen ellenünk) – így a feljutásról lemondhattak, de ezzel együtt is sokáig harcban álltak a dobogóért. Végül a klub történetének legjobb helyezésével zártak, hiszen negyedik lett a Baranya vármegyei csapat. Pinezits Máté vezetőedző alakulata adta a góllövőlista második helyezettjét is, a 18 találatos Kirchner Krisztián személyében.

Egymás elleni múlt

A Baranya vármegyeiekkel találkoztunk már 2016-ban a kupasorozatban is, amikor még oda-visszavágós rendszerben ejtettük ki őket (2-1 és 1-1). A bajnoki mérkőzéseket vizsgálva is mi állunk jobban, hiszen a meccstörténelem tanúsága szerint szempontunkból 3-3 győzelem, illetve döntetlen, valamint 2 vereség olvasható ki a statisztikákból. Az elmúlt idényben nem bírt egymással a két együttes, mindkét alkalommal 1-1 arányú döntetlenre végeztünk velük szemben, így utoljára 2017. április 9-én tudtuk legyőzni őket, igaz akkor tisztességes 5-1-es végeredménnyel. Mindentől függetlenül a Misleny igen kellemetlen ellenfél, akik az utolsó utáni percig tudnak meglepetést okozni, úgyhogy továbbra is kiemelten kell rájuk figyelni!

HR-Rent Kozármisleny - Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (0-0)

Stadion

A csapat 2017-ben vehette birtokba az új Kozármislenyi Stadiont, ekkora épült meg a 600 fő befogadására alkalmas főlelátó, a kétemeletes klubház és az új öltözők. Az épületegyüttesben helyet kapott egy kis műfüves pálya és egy futballcsarnok is. A stadion befogadóképessége 2000 fő (600 ülő-, 1400 állóhely).

Kozármislenyi Stadion

Aktualitások

A felkészülést június 21-én kezdte el a baranyai csapat. A tavalyi keretből távozott Schuszter Ronald és Rácz László, akik az élvonalba feljutott Kazincbarcikában folytatják pályafutásukat, valamint Kirchner Krisztián is. Továbbá a kölcsönben tavaly náluk szerepelt Vajda Roland, aki a Videotonhoz igazolt. Pinezits Máté vezetőedző továbbra is számíthat Lékai Soma, Gajág Gergő, Turi Tamás, Horváth Dániel, Horváth Péter, Kozics Barnabás, Kócs-Washburn Erik, Pesti Zoltán, Kocsis Gergely, Acsádi Ábel és a kölcsönből visszatérő Lengyel Noel játékára. Eddigi új igazolásaik: a korábban Hollandiában is megfordult Dobos Áron, az NB III Nyugati csoportját megnyerő Mosonmagyaróvár csatára Szalka Dominik, Tatabányáról Harsányi Dániel, Bíró Márk az osztrák Siegendorf együttesétől, Papp Zétény Paksról kölcsönbe, Babinszky Bence NB III-as gólkirályként tér vissza Kaposvárról, Máté Csaba a Paks második együttesétől, Bakó Sámuel az MTK Budapesttől, Nahirnij Artem, valamint Hódmezővásárhelyről Dóra Donát. Felkészülési mérkőzéseiket tekintve eddig a következő eredményekről tudunk: Majosi SE – HR-Rent Kozármisleny 0-3, Kecskeméti TE – HR-Rent Kozármisleny 3-2, NK Osijek – HR-Rent Kozármisleny 6-0, valamint Vasas FC – HR-Rent Kozármisleny 3-0.

M.B.


https://www.kozarmislenyfc.hu/

https://www.facebook.com/kozarmislenyfc


6/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ellenfél-mustra: FC Ajka

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most az FC Ajka következik.

Békéscsaba 1912 Előre - FC Ajka 3-0 (1-0)

Az előző idény egyik közvetlen riválisát, az FC Ajka csapatát tárgyaljuk, melynek eddigi legnagyobb sikere, hogy a 2022-2023-as idényben az NB II harmadik, dobogós helyén végzett, ezenkívül pedig még háromszoros harmadosztályú bajnok is a klub. A 2024/2025-ös szezon a Veszprém vármegyeiek számára sem volt izgalmaktól mentes, hiszen bennmaradásuk az utolsó fordulóban a Gyirmót elleni meccsen dőlt el, melyet végül 0-1 arányban megnyertek. Így aztán 8 győzelem 11-11 döntetlen és vereség birtokában, 35 pontot gyűjtve és minket két egységgel, valamint egyetlen helyezéssel megelőzve a 13. pozícióban végeztek. A szezon pikantériája volt még szempontunkból, hogy oda-vissza megvertük őket (Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka 3-0, FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre 0-1), utóbbi vereségük pedig volt játékosunk és mesterünk, Schindler Szabolcs távozását is okozta februárban, helyét megbízott vezetőedzőként Gaál Bálint vette át. Csak egy plusz információ, hogy Schindler Szabolcs a Gyirmót FC vezetőedzőjeként éppen volt csapata ellen szenvedett vereséget, most pedig a Vasas FC II. másodedzőjeként tűnt fel újra. Visszatérve a zöld-fehérekre: a Mezőkövesd elleni május 4-i mérkőzésük előtt Hannich Péter is csatlakozott a szakmai stábhoz. A 68 éves, UEFA A-licenccel rendelkező szakember tapasztalatával és ötleteivel segíti kollégáját – jelezte a klub hivatalos weboldala -, Hannich Péter pályafutása során több magyar csapatnál is dolgozott sportigazgatóként vagy edzőként, többek között az ETO FC Győr, a Gyirmót FC, a Pápai ELC, a Veszprémi LC és a Csornai SE együtteseinél. Az új felkészülési időszak előtt viszont ismét változásokat jelentettek be Ajkán: a 2025/2026-os idénynek a Horváth András, Gaál Bálint edzőpárossal vág neki a csapat, míg Hannich Péter sportigazgatóként folytatja. Szóval volt, illetve van változás bőven, meglátjuk mennyire lesz hatékony az új stáb prosperálása. Azt is tudni illik, hogy 2025. februárjában kooperációs megállapodást kötöttek az akkor még első osztályú Fehérvár FC csapatával, de mivel az új idényben már a Videoton FC Fehérvár néven a Fejér vármegyeiek is a Merkantil Bank Ligában indulnak, így ennek a megállapodásnak ilyen módon nyilván nem lesz már létjogosultsága.

FC Ajka - Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)

Egymás elleni múlt

Az egymás elleni mérleget az utóbbi (2024/2025.) szezon erejéig már érintettük, de összességében is jobban állunk, hiszen szempontunkból 7 győzelmet, 1 döntetlent, valamint 5 vereséget olvashatunk ki a számokból és utoljára 2023. május 21-én tudtak minket 2-1 arányban legyőzni. A két csapat kizárólag a másodosztályban találkozott és a mérkőzések történetét 2013-tól kezdve eredeztethetjük.

Ajkai Városi Sportcentrum

Fotó: FC Ajka

Stadion

Az FC Ajka vezetőtestülete és a Sportváros Nonprofit KFT. kiemelten foglalkozik a város sportéletével, az elmúlt években az Ajkai Városi Sportcentrum óriási fejlődésen ment keresztül. A hét hektáros területen négy nagyméretű futballpálya található. A centerpálya, mögötte egy műfüves pálya, a túloldalon pedig egy-egy NB III-as licenc-szel rendelkező nagyméretű füves pálya. A centerpályát a 2020/2021-es szezon utolsó hazai mérkőzését követően jelentősen felújították, megszűnt a körülötte lévő atlétikai futópálya és néhány méterrel közelebb került a szurkolói zónát elválasztó kerítéshez, így a főlelátó (nyugati oldal) sokkal közelebb került a játékosokhoz. A vadonatúj vízelvezető rendszer, a gyepszőnyeg beültetése, a két új eredményjelző tábla beüzemelése, a sajtórészleg felújítása, illetve a lelátó teljes átfestése és a székek lerakása az összes lelátó részen mindössze négy hónapot vett igénybe, így az új szezont már szinte egy komplett új stadionban kezdhette a csapat. Korábban a VIP-részleg is teljes felújításon esett át, ezzel biztosítva a profi körülményeket NBII-es mérkőzéseket.

Aktualitások

Az új szakmai stáb és a klubvezetés valószínűleg nem szeretne hasonló álmatlan éjszakákat, mint amilyeneket a 2024/2025-ös tavaszi szezonjában átélhettek a szurkolók. Úgy néz ki, hogy igen komolyan beleálltak az igazolásokba és jó eséllyel ütőképes csapatot sikerül majd kiállítaniuk. A cél nyilvánvalóan a sima bennmaradás és a biztos középmezőnyt célozzák meg, amihez jó alapot adhat a keret jelentősebb átalakítása. Távoztak: Balogh Márton, Borsos FilipZsolnai Richárd, Nikola Pantovic, Tajthy Tamás, valamint Szarka Ákos is. Érkeztek: Lakatos Márk (Szentlőrinc), Gregor Zalán (Csákvár), Debreceni Zalán (Paks), Csörnyei Zsombor (FC Ajka utánpótlás), Cipf Dominik, valamint a 2023/2024-es idény gólkirályát és az előző idény második helyezettjét Kirchner Krisztiánt (Kozármisleny) is sikerült szerződtetniük. A csapat magját is egyben tartották, hiszen hosszabbított: Csizmadia Zoltán, Kenderes Zoltán, Tóth Gergely, Jagodics Bence, Doncsecz Levente, Sejben Viktor és Horváth Dániel is. Az igazolási szezonnak pedig még koránt sincs vége, úgyhogy további változások is várhatók. Edzőmeccsek tekintetében hét ellenfelet is sikerült lekötniük, ebből az első alkalommal a Budafoktól kikaptak 2-1 arányban, majd a folytatásban a Zalaegerszeggel szemben is hasonlóképpen maradtak alul (2-1), de a harmadik meccsükön az FC Sopront már 4-3-ra sikerült megverni. Június 9-én pedig két újabb előkészületi mérkőzést is beterveztek és a következő eredmények születtek: FC Ajka – VFC Veszprém 0-0, valamint FC Ajka – AFC ASA Tg. Mures 2-0.

M.B.


https://fcajka.hu/

https://www.facebook.com/fcajkaofficial


5/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ellenfél-mustra: BVSC-Zugló

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a BVSC-Zugló következik.

Békéscsaba 1912 Előre - BVSC-Zugló 2-2 (0-1)

A Budapesti Vasutas Sport Club-Zugló, közismertebb nevén a BVSC-Zugló a főváros XIV. kerületének csapata, amely számos más sportágban (pl. úszás, ökölvívás, vízilabda) nemzetközi szinten is érdekelt. Talán leírható, hogy a 2024/2025-ös idény egyik meglepetés csapata a másodosztályban, hiszen újoncként 8 győzelem, 14 döntetlen, 8 vereség birtokában 38 bajnoki pontot gyűjtöttek, ezáltal a 9. pozícióban végeztek, tehát igen messze álltak a kieséstől. Ennek ellenére a szezon végeztével vezetőedzőt cseréltek, Csábi Józsefet Dragan Vukmir váltotta. Az előző idényben a BVSC legeredményesebb játékosa egyébként Pekár László volt 8 góllal.

BVSC-Zugló - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)

Egymás elleni múlt

A két csapat egymás elleni statisztikáját mindhárom NB-s ligában elemezhetjük, de ezúttal maradnánk az aktuális második vonalbeli mérlegnél. Ebben az osztályban szempontunkból 5 győzelmet, 3 döntetlen, valamint 6 vereséget találunk és ahogy több más csapat, így a mi orrunk alá is borsot törtek az elmúlt idényben, mert idegenben kikaptunk (0-1), itthon pedig döntetlent (2-2) sikerült elérni velük szemben. A kék-sárgákkal kapcsolatban is van tehát törleszteni valónk, így bízunk benne, hogy az új szezonban sikerül visszavágni!

BVSC-Zugló Stadion

Stadion

A BVSC Szőnyi úti stadionját az elmúlt években többször is felújították, a gyepszőnyeget pedig tavaly ősszel cserélték ki. A lelátók kicsit furák és némileg áttekinthetetlenek (nyilván meg kell szokni), de mindenképpen megmaradt a retro érzés – persze ez csak a mi szubjektív véleményünk.

BVSC-Zugló

Fotó: BVSC-Zugló

Aktualitások

A nyári felkészülést Dragan Vukmir irányításával kezdte el a BVSC, az első edzőmeccsét pedig a Budaörs ellen játszotta, amelyen 3-0 arányban győzni tudott. A folytatásban a Videotontól 3-1-re kikaptak és a tervek szerint megmérkőznek még a Siófokkal és a Csákvárral is. Az érkezési oldalon Csernik Kornél (Tatabánya) említhető egyelőre, távozók viszont többen is vannak – a kölcsönben szereplő játékosokat visszahívták klubjaik -, így Hidi Patrik, David Nwachukwu, Kocsis Bence, Batai Tamás, Erdélyi Benedek, Kovács Dominik és Ábrahám Márton Ákos is máshol folytatja.

M.B.


https://bvsc.hu/

https://www.facebook.com/profile.php?id=100064452741780


4/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ellenfél-mustra: Budapest Honvéd FC

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a Budapesti Honvéd FC következik.

Budapest Honvéd FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-0 (3-0)

Fotó: Budapest Honvéd FC

A szóban forgó klub históriája igen veretes, hiszen tizennégyszeres magyar bajnokról van szó. A komplett történetükre ezúttal nem térnénk ki, inkább csak az utóbbi időszakot tekintjük át. 2003-ban megtörtént az, ami a csapat fennállása óta még soha, kiesett a Kispest az NB I-ből és a Kft. csődje miatt elvesztette nevét és címerét. Ebben az évben közel állt ahhoz, hogy a legendás kispesti csapat végleg megszűnjön, 2017-ben viszont Marco Rossi irányításával már 14. alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot. Egyszer fent, máskor lent és 2023-ban újra lent, mert a Honvéd ismét kiesett a másodosztályba. A 2024/2025-ös idényben sokáig a tűzzel játszottak, hiszen a 21. fordulóban még a kieső helyen álltak a Merkantil Bank Ligában. A szezont Csertői Aurél irányításával kezdték a piros-feketék, de az 5. fordulóban már Laczkó Zsolt vezetőedző ült a kispestiek kispadján, a bajnokságot pedig Feczkó Tamás vezetésével fejezték be. A Honvéd jó hajrájának köszönhetően végül a 8. helyen fejezte be a 2024/2025-ös idényt.

Békéscsaba 1912 Előre - Budapest Honvéd FC 1-1 (1-1)

Egymás elleni múlt

A két klub egymással szembeni múltját vizsgálva nem tudjuk mással kezdeni, mint a szívünket melengető 1988-as kupagyőzelemmel (Békéscsabai ESSC – Budapesti Honvéd SE 3-2). Összességében egyébként a két fél közös történelme inkább az első osztályban íródott, így aztán bőven van merítési lehetőség. A két csapat 55 alkalommal találkozott egymással bajnoki mérkőzésen, így 29 fővárosi, valamint 12 csabai győzelmet olvashatunk ki a számokból, a fennmaradó 14 döntetlen mellett. A második vonalban csak kétszer, 2024. október 27-én (Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC 1-1), valamint utoljára 2025. április 27-én (Budapest Honvéd FC – Békéscsaba 1912 Előre 3-0) találkoztunk velük.

Bozsik Aréna

Fotó: Budapest Honvéd FC

Stadion

2018. szeptember 22-én egy gálamérkőzéssel színesített családi nap keretében a klub és a szurkolók elbúcsúztak a Bozsik Stadiontól, hogy a helyén egy minden igényt kielégítő, UEFA 4-es besorolású új stadion épüljön fel. Az avató ünnepségre 2021. július 24-én került sor, a Honvéd az EL-győztes spanyol Villarreal B-csapata elleni barátságos mérkőzésen vehette először birtokba az új, immár Bozsik Aréna névre hallgató létesítményt.

Budapest Honvéd FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-0 (3-0)

Fotó: Budapest Honvéd FC

Aktualitások

A Honvéd keretében több olyan játékos is megtalálható, akik nevei más irányból talán mindenki számára ismertek. Ilyen például a rutinos 41 esztendős hálóőr Tomas Tujvel, aki nemrég hosszabbította meg szerződését. A nyári átigazolási időszakban Csákvárról Kispestre tette át székhelyét a 28 esztendős Varga Bence, de Zuigéber Ákos is a XIX. kerületben folytatja. Visszakerült a kölcsönből Dúzs Gellért és leigazolták Gyurcsó Ádámot is. Távoztak: Bévárdi Zsombor, Megyeri Gábor, Holman Dávid, Ene Kornél, Nyitrai Bence, Vernes Richárd, Farkas Balázs, Krajcsovics Ábel és Átrok Zalán is. Látható tehát, hogy  szinte új csapat épül és Kispesten nyilván elsődleges cél lesz a feljutás. Felkészülési mérkőzéseik sorát a Tiszakécske ellen kezdték, akiket 0-3 arányban legyőztek, majd a Kecskemétet is megverték 1-4-re és a Maccabi Haifa mindössze 0-1-re tudta őket legyőzni. Nyilván mindenki tudja, hogy az edzőmérkőzésekből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de az eddigi eredménysor arra enged köveztetni, hogy a Honvéd jelentős tényező lehet majd a Merkantil Bank Ligában.

M.B.


https://www.honvedfc.hu/

https://www.facebook.com/honvedfc/


3/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.