Címkézett bejegyzés

Makó FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés

Makó FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

?-? (?-?)

Időpont: 2020. július 18. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Erdei Ferenc téri Sporttelep

Cím: 6900 Makó, Erdei Ferenc tér 7.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/700153290544118/

Megyei csapatunk is elkezdte a felkészülést

Megyei I. osztályú csapatunk 2020. július 6-án (hétfőn) elkezdte hathetes felkészülési programját. Sok távozó, új érkezők, de a cél egyértelműen a bajnokság megnyerése és a feljutás. Érkezünk az első tréning felvételeivel, melyeken Brlázs István Gábor vezetőedző is kameránk elé állt.

Hajrá Lilák!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Mi lesz a Megyei I. osztály sorsa?

Ahogy a másodosztályban, úgy a megyei szintű labdarúgásban sem ismert még miként alakulhatnak a létszámok, milyen lebonyolítási rend szerint mérkőzhetnek a csapatok?! Sőt amennyiben nem lesz megfelelő mennyiségű induló, még az is elképzelhető, hogy ez az osztály egy időre teljesen megszűnik – erről is nyilatkozott Szpisják Zsolt, a Békés Megyei MLSZ igazgatója.

– Kérdőívet küldtünk ki az egyesületeknek, amelyben azt szerettük volna megtudni, ki-milyen korosztályos csapatokat fog indítani az új szezonban, illetve melyik osztályban indítja felnőtt együttesét. A klubok többsége nem tért el az előzetes telefonos megbeszéléseken képviselt álláspontjától, akadtak azonban ellenpéldák is. A visszajelzések tíz együttes részvételét ígérik biztosra, ami kevés. A realitás a tizenkettő és tizennégy közötti létszám, ami akkor teljesíthető, ha minden egyesület egységesen gondolkodik.

– Mit kell ez alatt érteni?

– Kérdeztem a csapatvezetőktől, hogy hajlandóak-e önmérsékletet tanúsítani és egységesen, reális mértékre csökkenteni a játékosok javadalmazását? Nem kaptam egyértelmű választ. Már tavaly is próbáltunk élni a hatáskörünkkel, hiszen az I. osztályban nem kötelező csak egy nagypályás utánpótláscsapat indítása, mellette lehetett dönteni a nagypályás U16 vagy a csökkentett létszámú U15 nevezése között, de az U19-es nagypálya mellett a beinduló futsal-bajnokságok közül is választható lehet egy másik korosztályos együttes versenyeztetése. A csapatok egyedi finanszírozására viszont nincs hatásunk. Hiába követelik vezetők, hogy vessünk véget az ismert problémáknak, ez az érintett sportvezetőkön múlik.

– Mennyiben változtathat ezen az elmúlt hónapok járványügyi helyzete?

– Relevánsan. Már nem hivatkozási alap, hogy a Megyei I. és a Megyei II. finanszírozása között nagy különbség lenne. Prognosztizálható, hogy a jövőbeli megye egyben szinte csak olyan egyesületek lesznek, amelyek nagyobb részét helyi labdarúgók alkotják. Jó példa erre a Gyoma­endrőd, a Mezőhegyes, a Dévaványa, a Jamina SE, az Előre II., az Orosháza, vagy a Szarvast és a Gyulát is ide sorolhatom.

– Mi történik akkor, ha ezúttal sem jön össze a kalkulált tizenkét–tizennégy tagú mezőny a megyei első osztályban?

– Erre egyelőre nem gondolunk, mivel ebbe az osztályba most akár még a megye háromból is egyenes az út. Mivel egyik csoportból sincs kieső, így a felfelé áramlás alapját is mindenhol a megye egybe fellépők jelentik, csak így keletkezhetnek üres helyek. Minden követ megmozgatunk annak érdekében, hogy összejöjjön a tervezett számú csapat és ehhez minden segítséget megadunk a kluboknak. Ha a megye egy létszáma nem rendeződik, akkor az OMTK-Rákóczi, a Gyomaendrőd, a Mezőmegyer és az Újkígyós marad a harmadik vonalban, a Szabadkígyós, a Végegyháza és a Méhkerék pedig a megye háromban. A történelemben nem volt olyan, hogy egy megyében ne lenne legalább nyolc csapat, amely vállalná a megmérettetést. Országosan is élénk médiaérdeklődés kísérné azt, amikor meg kell nevezzük, ki-miért nem vállalta a magasabb osztályú megmérettetést. Ha nem jön össze minimum nyolc gárda, akkor vagy más megyébe irányítjuk a teljes mezőnyt, vagy az alsóbb osztályba tereljük, így lesznek olyan egyesületek, melyek alacsonyabb szintre kerülnek. Ha megszűnik a megye egy, akkor osztályonként akár kilenc egyesület is számolhat azzal, hogy kvázi kiesik.

A Magyar Labdarúgó Szövetség területi igazgatói ülésén a következő bajnoki év kérdései is napirendre kerültek. A nevezési határidő az új idényre a Nemzeti Bajnokságokban és a megyei osztályokban is: 2020. július 3. Az MLSZ tervei szerint a létszámoktól függően az új bajnoki idény augusztus 15-én vagy 22-én kezdődhet. A felvezetést a Magyar Kupa selejtezői jelentenék. A másodosztály valószínűsíthető kezdési időpontja augusztus 2. vagy 9. lehet.

Amatőr licenc

Néhány nap pluszt kaptak a késlekedő csapatok

A Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a nevezés egyik alapfeltételének számít az amatőr licenckérelem megléte, amelyet az egyesületek elektronikus úton, az MLSZ IFA rendszerébe kell 2020. április 14-ig hiánytalanul feltölteniük-benyújtaniuk. Az MLSZ Békés megyei társadalmi elnökségének határozata szerint idén a Megyei II. osztály A-csoportjában szereplő, illetve az oda pályázó együtteseket is érinti az eljárás, egyelőre azonban nem fog összeomlani a rendszer a klubok igyekezetétől.

– Öt csapat hiánytalanul becsatolt minden aktát, tíznél folyamatban van az eljárás, számos érdekelt azonban még el sem kezdte az adatok feltöltését – tájékoztatott a pillanatnyi helyzetképről Szpisják Zsolt, az MLSZ területi igazgatója. – Mivel idén kibővült a licenckérelemre kötelezettek köre, ezért több olyan együttes van, amely segítségre szorul, de akadnak olyanok is, akik még ezzel a lehetőséggel sem éltek, pedig a jelenlegi egészségügyi helyzet sem írhatja át a határidőket – azok jogvesztő hatályúak. Mindez annyit jelent, hogy akik kicsúsznak a határidőből, a 2020/2021-es bajnoki évben csak a B-jelű csoportban versenyezhetnek, ami vélhetően ősztől is a harmadik vonalat jelenti. Számszerűen 26 együttes jöhet képbe az eljárás kapcsán. A megye-egyből 6 – a Körösladány NB III-as kérelmet adott be, az Előre II-nek az NB II-es gárda révén lesz licence –, a Megyei II. osztály A-jelű szekciójából 16, a B-ből pedig a feljutásra pályázó OMTK-Rákóczi, Gyomaendrőd, Mezőmegyer, Újkígyós kvartett számára lehet releváns a licence megszerzése.

Az igazgató azt is hozzátette, hogy felmerülő dilemmák és problémák esetén bármiben szívesen áll a klubok képviselőinek rendelkezésére.

A licenckérelem eljárási időpontjai

A licenc kérelmi dokumentáció benyújtásának határideje:
2020. április 14. (mivel április 10. munkaszüneti nap, így a beadási határidő április 14. éjfélre módosult)!

Hiánypótlások határideje:
2020. április 25.

Versenybizottsági határozatok kiküldési határideje:
2020. április 30.

II. fokú eljárás sportszervezeti fellebbezés beküldési határideje:
2020. május 10.

Az MLSZ Békés Megyei Igazgatóságának közleménye

A korábban kiküldött dr. Vági Márton főtitkár által jegyzett levél értelmében valamennyi bajnoki osztály bajnoki- és kupamérkőzéseit zárt kapuk mögött kell lejátszani.

Az eljárásrend szerint a megyei mérkőzéseken 25-25 fő vehet részt csapatonként.

A megyei igazgatóság által az alábbi értelmezésben szükséges a 25 főt megadni:

Hazai csapat:

  1. Kezdő csapat és cserejátékosok a jegyzőkönyv szerint
  2. Kispadon helyet foglaló regisztrációs kártyával rendelkező személyek a jegyzőkönyv szerint
  3. A klubnál tevékenykedő olyan vezető, akinek nincs IFA regisztrációs száma – max 2 fő (elnök, polgármester)
  4. Médiamunkatárs 1 fő (aki tájékoztat a megyei médiumok felé)
  5. Médiamunkatárs +1 fő (tudva lévő, hogy a megyei meccsek közvetítési jogtulajdonosa is az M4 sport. Örömmel vesszük, hogy egyre többen készítenek felvételt a mérkőzésekről, ezt támogatjuk! Jelen helyzetben a 25 fő terhére részt vehet felvételt készítő személy

25 fő felett:

  1. Rendezők – felnőtt mérkőzéseken 5 fő, utánpótlás 2 fő, kizárólag rendezői mellényben!
  2. Labdaszedők max. 4 fő – 14 éven felül, kizárólag megkülönböztető mezben, amely eltér a rendezők színétől.
  3. Technikai személyzet (szertáros, pályagondnok…)

Vendég csapat:

  1. Kezdő csapat és cserejátékosok a jegyzőkönyv szerint
  2. Kispadon helyet foglaló regisztrációs kártyával rendelkező személyek a jegyzőkönyv szerint
  3. A klubnál tevékenykedő olyan vezető, akinek nincs IFA regisztrációs száma – 2 fő (elnök, polgármester)
  4. Buszvezető

A rendezői létszám szűkítésének oka, hogy alapvetően zárt kapus mérkőzésekről lévén szó, nincs szükség a maximális rendezői létszámra.

A fenti előírások megyei szinten lehetőséget biztosítanak arra, hogy az egyesületek kiskapuk keresésén gondolkozzanak, ezért került a rendezők és labdaszedők száma pontosításra megyei szinten.

Rendezőként és labdaszedőként sem lehet jelölni sérült és/vagy eltiltását töltő labdarúgó.

Az Igazgatóság tisztában van azzal, hogy „normál” esetben mennyi rendező és labdaszedő vesz részt a mérkőzéseken, így arra kérünk mindenkit, hogy kellő odafigyeléssel szervezze meg a fenti személyeket.
A fentiekről listát kell kitölteni, melyet pénteken küldünk ki.

Ha van ellenőr, akkor azt a mérkőzést megelőző 45 percen belül át kell adni a mérkőzés ellenőrének, mind hazai, mind vendég oldalról. A csapatok előzetesen meg fogják kapni, ha megy ellenőr.

Ahol nincs ellenőr, ott a játékvezető részére 30 perccel mérkőzés előtt.

A megyei igazgatóság tiszteletben tartja minden a labdarúgásban érintett személy véleményét, szívesen fogadja az ezzel kapcsolatos leveleket – mint azt a korábbi felhívásra is tette – , ellenben a helyzet súlyosságára való tekintettel maximálisan elvárja a csapatoktól az előírások betartását.

Az előírások be nem tartása esetén maximális szigorral kell eljárni a vétkes csapattal szemben!

Természetesen előfordulhatnak olyan szituációk, esetek, amelyek a fentiek szempontjából egyedi kérdéseket vetnek fel, ezen esetekben kérem keressenek az érdekeltek!

Abban az esetben, ahol olyan a sporttelep, amely nincs körbe kerítve, egyedi megbeszélés lehet szükséges a fentiek betartása érdekében! Az érdekelt egyesületek kérem keressenek!

A fentiek betartását az ellenőrök és annak hiánya esetén a játékvezetők jelentése alapján maximális szigorral bíráljuk el.

Az ellenőr és annak hiányában a játékvezető joga és kötelessége mérkőzés előtt eldönteni, hogy a mérkőzés megtartható-e, vagy mérkőzés közben joguk annak félbeszakítása, beszüntetése probléma esetén.