Címkézett bejegyzés

MOL Magyar Kupa 6. forduló

A MOL Magyar Kupa 2021/2022-es szezonjának következő fordulójában a sorozat legjobb 8 csapata küzd meg egymással.

Mivel a Békéscsaba 1912 Előre 3-1 arányban kiejtette az első osztályban szereplő Gyirmót FC Győr együttesét, így teljes jogú résztvevője a negyeddöntőnek.

A 2022. február 9-én megtartott sorsolás értelmében a Békéscsaba 1912 Előre az Újpest FC csapatát fogadja majd.

Hivatalos játéknap: 2022. március 2. (szerda).

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Centenáriumi kupaszezon előtt állunk, hiszen éppen száz évvel ezelőtt az 1921/22-es idényben szerepelt először a Békéscsaba a Magyar Kupában.

Az idei kiírás legjobb 64 csapata között ezúttal egy másik nagymúltú klub, a Dorogi FC az ellenfél 2021. szeptember 18-án (szombaton) 19:00 órától a békéscsabai Kórház utcai Stadionban. Sajnos az előjelek inkább vendégeinknek kedveznek, hiszen a bajnokságban még nyeretlen a Békéscsaba és az utolsó előtti helyen szerénykedik a tabellán, a dorogiak ezzel szemben nagyszerűen rajtoltak, hiszen csak négy pont választja el őket a dobogótól.

A főtábla harmadik fordulójában már beszállnak a két legmagasabb osztály csapatai is, az új szabályoknak megfelelően a fordulót hétvégén rendezik, egy meccs dönt a továbbjutásról és mindig az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbítás után is döntetlen az állás, a továbbjutást büntetőrúgásokkal döntik el a csapatok.

Mindkét csapat játszott már kupadöntőt, bár az utóbbi időkben egyik fél részére sem termett túl sok babér a sorozatban. Tavaly is kiderült, hogy a bajnoki forma semmit nem számít a kupasorozatban, hiszen több olyan csapat is igen jól szerepelt, amelyek saját bajnokságukban az elvárások alatt teljesítettek – így vélhetően komoly izgalmakból ezúttal sem lesz hiány. A két csapatnak közös kupamúltja nincs, az első osztályban viszont kétszer, a második vonalban pedig már 14 alkalommal találkoztak. Az összesített mérleg szerint a Békéscsaba számít esélyesebbnek, hiszen az idők folyamán már nyolc alkalommal győztük le a Komárom-Esztergom megyeieket. Persze tudjuk, hogy a statisztika csak akkor ér valamit, ha aszerint alakulnak az eredmények és az is teljesen egyértelmű, hogy a dorogiak az idén hasítanak – legalábbis eddig.

Az utóbbi évek legnagyobb sikerét a 2015/2016-os Magyar Kupa kiírásban arattuk, amikor a legjobb négy közé verekedtük be magunkat, végül az akkori győztes Újpest ellenében búcsúztuk egy vereséggel (2-0) és egy döntetlennel (1-1). A tavalyi kiírásban a Békéscsaba a hetedik fordulóban, 2020. október 29-én fejezte be, amikor a koronavírus-járvány miatt, U19-es csapatunkkal kiállva egy emlékezetes és tanulságos mérkőzésen 0-3 arányban kikaptunk a Diósgyőrtől. Keretünket szerencsére – legalábbis jelen pillanatban – hasonló hátráltatás nem fenyegeti, ám mentálisan és fizikálisan egyáltalán nem vagyunk a topon. Legalább 3-4 hétre kiesett a munkából Mikló Roland, aki az Ajka elleni bajnokin szenvedett komolyabb lábsérülést, Kovács Ádám Tibor megfázással küzd, valamint Paudits Patrik pályára lépése is kérdéses még. Az is biztos, hogy a szakmai stáb több olyan játékosnak is bizalmat szavazhat ezúttal, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Jelen állapotunkban a fő cél a bajnokság és a csapat kiegyenesítése, így a kupameccs jó alkalmat teremt játékpercek szerzésére és az éles szituációkban való szereplésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy elengedjük a továbbjutás lehetőségét, mert az biztos, hogy mindenki minden tőle telhetőt meg fog tenni a győzelem érdekében – másképp nem is lenne értelme az egésznek!

Fenyvesi László neveltjei az idei bajnokságban eddig igen jól szerepelnek, hiszen nyolc forduló után négy győzelem, egy döntetlen, három vereség, valamint 13 bajnoki pont birtokában, a táblázat hatodik helyéről várhatják a folytatást. A tavalyi szezont a 14. helyen fejezték be és csupán jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előztek meg minket, a Kupában pedig a 8. fordulóban, a Ferencváros ellenében (1-2) estek ki. Utoljára 2021. augusztus 8-án, az idei bajnokság 2. fordulójában találkoztunk velük, amikor idegenben szenvedtük 2-1 arányú vereséget. Keretükben több ismerőst is felfedezhetünk, hiszen Mursits Roland és Dlusztus András korábban a Békéscsabát is erősítette.

Színes cédulák miatti eltiltásokról egyelőre nincs értelme szót ejteni, hiszen a Kupában mindenki tiszta lappal indul.

Schindler Szabolcs: – Visszatérésem sajnos rosszul sikerült, hiszen két vesztes mérkőzésen vagyunk túl. Tudtam mit vállalok el és azt is, hogy nehéz helyzetben van a csapat, hiszen jelen pillanatban kieső helyen állunk. Látom a problémákat és azt is, hogy mentálisan nagyon lent vannak a játékosok, hiszen az előző időszak sikertelenségei komoly nyomokat hagytak – ebből próbálom kirángatni őket. Mind a két utóbbi mérkőzésünket megnyerhettük volna, de a döntő pillanatokban sajnos hibáztunk, ezért semmit sem lehet a szerencsére vagy szerencsétlenségre fogni. A Soroksár ellen 2-2 után jól játszottunk, majd saját hibánkból kaptunk egy buta gólt, az Ajka ellen viszont a cél az volt, hogy a második félidőben megnyerjük a mérkőzést, egyenlítettünk és megvoltak a lehetőségeink is – nem sikerült, mert nem volt tökéletes az összpontosítás. Úgy érzem, hogy inkább a fejekben kell rendet rakni és akkor tudunk majd előrébb lépni. A cél első lépésben mindenképpen az, hogy biztonságos pozícióba kerüljünk, ameddig ez nem valósul meg, addig nem lehet másról beszélni. A játékosok is tudják, hogy sokkal több van a csapatban, sok jó képességű játékos van a keretben, így rendezni kell a sorokat, amit remélhetőleg minél gyorsabban sikerül megvalósítani és akkor ki tudunk majd lépni a veszélyzónából. Tavaly sokkal könnyebb helyzetben voltam, hiszen a keret nagy részét én raktam össze és elvégeztem velük egy nyári felkészülést. Most több új játékos is van, két nappal a Soroksár elleni mérkőzés előtt csatlakoztam a munkába, tehát nagyon kevés időm volt eddig a csapat játékát építeni. Igazából ezen kell generálisan változtatunk, mindenkinek sokkal többet kell beletenni és sokkal fegyelmezettebben kell dolgoznia. Ebben is látok hiányosságokat, de bízom benne, hogy mindenki gyorsan magáévá tudja tenni azt a filozófiát, amit képviselek. Annak örülök, hogy NB II-es csapatot kaptunk a Kupában, hiszen azok a játékosok, akik az első két mérkőzésemen kevesebb lehetőséget kaptak, tudnak majd játszani szombaton. Nem szabad nézni az ellenfeleket, inkább azt mondanám, hogy jelen helyzetünkben a saját játékunkat kell építenünk, nekem az a legfontosabb most, hogy a csapatom végre rendben legyen! Ha az együttest fel tudom hozni egy olyan szintre, ami az általam elvártaknak megfelel, akkor teljesen mindegy, hogy melyik csapat ellen játszunk, bárki ellen lehet majd esélyünk. Véleményem szerint az idei bajnokságban kevesebb pont is elég lesz a feljutáshoz, hiszen nagyon kiegyenlített a mezőny. Az idén már rengeteg körbeverés volt, tehát nincsenek lefutott meccsek, így jó eséllyel azok a csapatok lehetnek majd a befutók az élbolyból, akik idegenben is jobban teljesítenek.

Az Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC mérkőzés játékvezetőjeként Katona Balázst akkreditálta a szövetség. Segítőiként Garai Pétert és Juhász Lászlót jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős, szeles időjárás várható és 24 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap 2021. szeptember 18-án (szombaton) 18 óra 50 perckor nyugszik, tehát a bemelegítésre már kapcsoljuk a villanyfényt.

A mérkőzés megtekintése a klubvezetés döntése értelmében ingyenes, védettségi igazolvány – a vonatkozó és érvényben lévő szabályozások szerint – továbbra is kötelező!

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://molkupa.hu/cikkek/igy-varja-a-kuparajtot-az-elitmezony

MOL Magyar Kupa 7. forduló

A legjobb 64 csapat részvételével folytatódik a MOL Magyar Kupa.

A 7. fordulóba továbbjutott 2020-2021. évi NB I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságban szereplő csapatok nevei külön serlegbe kerültek elhelyezésre. A 2020-2021. évi NB II. vagy alacsonyabb osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságban szereplő csapatok közül kihúzott sportszervezethez került kihúzásra a 2020-2021. évi NB I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságban szereplő sportszervezet csapata. A mérkőzések kisorsolását követően a sorsolás a 2020-2021. évi NB II. és alacsonyabb osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságban szereplő sportszervezetek párosításával folytatódott.

A pályaválasztás joga

Amennyiben a két csapat között bajnoki osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó. Amennyiben azonos szintű osztályban játszanak, akkor az a pályaválasztó, amely csapat a 6-11. fordulókban kevesebbszer volt pályaválasztó. Amennyiben így sem dönthető el a pályaválasztás, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

A továbbjutás szabályai

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A sorsolás értelmében a Békéscsaba 1912 Előre a DVTK csapatát fogadja a legjobb 32 közé jutásért. A hivatalos játéknapok: október 27 és 29 között.

Hajrá Lilák!

64 csapattal folytatódik a MOL Magyar Kupa

Szombaton, a Puskás Akadémia FC Toponár SE elleni 7-0-s győzelmével ért véget a MOL Magyar Kupa 6. fordulója. A következő kör sorsolását szintén szombaton, 19:15 órától tartják az M4 Sport stúdiójában.

Az idei MK-kiírásra összesen 480 csapat nevezett az ország minden tájáról. A mezőny nagyobb része már augusztus elején megkezdte szereplését a megyei selejtezőkben, ahonnan végül 47 együttes került fel a főtáblára. Hozzájuk csatlakozott 49 NB III-as, 20 Merkantil Bank Ligás és 12 OTP Bank Ligás csapat, így alakult ki a 128-as főtábla mezőnye. A legtöbb mérkőzést szeptember 18-20-án játszották le a csapatok, néhány találkozót pedig a koronavírus-járvány miatt új időpontban kellett pótolni. Ezek közül a Toponár SE–Puskás Akadémia FC 0–7 volt az utolsó, még le nem játszott párharc. Ennek pótlása után következhet a 7. forduló sorsolása, ahol az elsőosztályú csapatok kiemeltek lesznek, tehát még nem kerülhetnek össze egymással.

A két sorsoló Szekeres Tamás, hétszeres MK-győztes illetve Tököli Attila, háromszoros kupagyőztes lesz a szombati eseményen, ahol a legjobb 64 csapat kap ellenfelet – köztük minden NB I-es és NB II-es csapattal, akik még mind versenyben vannak.

A legtöbb gólt az előző körben a ZTE lőtte, amely csapat 11–0-ra győzött Mezőkeresztesen, a Kisvárda 10-et lőtt Kecskéden és a Csákvár is tízig jutott Szarvaskenden.

 A 47 megyei csapatból 46 a megyei I. osztályból került a főtáblára, egyedül a Ráckeve VAFC érkezett ennél is alacsonyabb osztályból, a Pest megyei II. osztályból. Ők rögtön az azóta a Bajnokok Ligája főtáblájára jutó Ferencvárost kapták és bár szépen helyt álltak, végül 6–1-es vereséget szenvedtek.

A továbbjutók szombaton, 19.15-től kapnak ellenfelet, az M4 Sport stúdiójában – a sortolást pedig a szurkolók élőben követhetik majd a televíziók előtt.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.mlsz.hu/hir/64-csapattal-folytatodik-a-mol-magyar-kupa

MOL Magyar Kupa 6. forduló

Százhuszonnyolc csapat, köztük az első- és a másodosztály teljes mezőnye száll harcba az Európa-liga indulást is jelentő 2021-es címért. A főtáblára az alacsonyabb osztályú együttesek között megyei másodosztályú gárda is kvalifikálta magát.

Az idei kiírásra összesen 480 csapat nevezett az ország minden tájáról. A mezőny nagyobb része már augusztus elején megkezdte szereplését a megyei selejtezőkben, ahonnan végül 47 együttes került fel a főtáblára. Hozzájuk csatlakozik 49 NB III-as, 20 Merkantil Bank Ligás és 12 OTP Bank Ligás csapat, így alakul ki a 128-as főtábla mezőnye.

A sorsolás a kiemeltekkel, azaz a profi csapatokkal indul. Az OTP Bank Liga és a Merkantil Bank Liga együttesei egy-egy alacsonyabb osztályú ellenfelet kapnak, s ezek lesznek minden esetben a pályaválasztók. Egy összecsapáson dől el a továbbjutás kérdése, az MLSZ elnökségének döntése értelmében a 128-as főtábla első teljes körének mérkőzéseit hétvégén, szeptember 18-20-án rendezik, ezzel is lehetőséget teremtve a kisebb csapatoknak kiemelkedő összecsapások rendezésére. A sorsoláson kialakuló párosítások közül az M4 Sport még a héten kiválasztja azokat, amelyek élőben képernyőre kerülnek.

A sorsolás értelmében a Békéscsaba 1912 Előre a Vác FC csapata ellen lép pályára idegenben a legjobb 64 közé jutásért.

A Kupában továbbjutó csapat meghatározása:

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.

Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

Cserelehetőség:

A verseny jegyzőkönyvében sportszervezetenként maximum 7 fő cserejátékos neve szerepeltethető.

Pályára lépő cserejátékosok száma sportszervezetenként maximum 3 fő.

Amennyiben a mérkőzés 2 x 15 perces hosszabbítással folytatódik egy további cserejátékos (akár kapus is) pályára küldhető, függetlenül attól, hogy a rendes játékidőben a csapat felhasználta-e az összes engedélyezett cseréjét.

A mérkőzések játéknapja és kezdési időpontja:

2020. szeptember 19. (szombat) vagy 2020. szeptember 20. (vasárnap) 15.00 óra

Az M4 Sportcsatorna által közvetítendő mérkőzés, a TV által kijelölt kezdési időpontban kerül megrendezésre!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/versenykiiras-2020-2021-magyar-kupa/