Címkézett bejegyzés

Ünnepeltjeink

Augusztusban sem feledkezünk meg ünnepeltjeinkről, hiszen az Előre-család számos tagja ebben a hónapban ünnepli születésnapját.

Augusztus elsején Gera Imre – az akadémia pótolhatatlan és fáradhatatlan tagja nyitotta az ünnepeltek sorát. Móga Ilona (Ica néni) a klub örökös és nélkülözhetetlen segítségét augusztus 14-én köszönthetjük. Dr. Barta Szabolcs csapatorvosunk augusztus 16-án vághatja meg születésnapi tortáját, míg Kozma János igazgatósági elnökünknek augusztus 24-én gratulálhatunk. A sort Zahorán Balázs és Dávid Zoltán Gergő zárja, előbbi augusztus 26-án jubilál a huszadikkal, utóbbi pedig augusztus 27-én lesz 16 éves – így bevethetővé válik az NB II-es keretben.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Cél a középmezőny eleje

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Sajtótájékoztató

Újra együtt!

Az egy hónapos pihenő után labdarúgó csapatunk megkezdte felkészülését a 2018-as év kihívásaira. Játékosaink az ünnepek után élményekkel feltöltődve tértek vissza a Kórház utcába és örülnek, hogy folytathatják a közös munkát.

Bár játékosaink jó része a napokban már átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, a hagyományoknak megfelelően vezetőink és a szakmai stáb együtt köszöntötték az együttes tagjait. Kozma János megköszönte az eddig elvégzett munkát, majd elmondta a klubvezetés 2018-as évre kitűzött elvárásait, és tájékoztatást nyújtott a klub pillanatnyi helyzetéről is. Megtudtuk, hogy a konkrét cél: minél jobb eredmény elérése a bajnokságban, a tabella 1-5. pozíciójának megszerzése, és a Magyar Kupa sorozatban való továbbjutás. A Békéscsaba 1912 Előre a 2018/2019-es szezonra is első osztályú licencet igényel majd, és a folytatásban is az állandóság elvét szeretné előtérbe helyezni. Továbbra is az a célkitűzés, hogy játékosaink olyan szintre juthassanak el, hogy majd alkalmasak legyenek az NB I-es bajnokságban is helytállni. Folytatódni fog a már korábban megkezdett szoros együttműködés az Akadémiával, hogy minden tehetséges, saját nevelésű játékosnak legyen módja és lehetősége bemutatkozni akár a másodosztályú bajnokságban. Elnökünk azt is elmondta, hogy nagyon szeretnék, ha az Előre második csapata kiharcolná a feljutást a Megyei I. osztályból, és újra elindulhatnánk az NB III-as bajnokságban. Hangsúlyozta, hogy a megyei bajnokságban való visszajátszást adott esetben senki ne tekintse büntetésnek, vagy visszalépésnek – hiszen az első keret egyik kiemelt feladata az is, hogy ezen a szinten is hatékonyan segítse második csapatunk céljainak elérését.

Igricz Mihály klubigazgató örvendett, hogy az ünnepek alatti egyéni felkészülést, profikhoz méltóan, mindenki komolyan vette, – hiszen láthatóan kitűnő állapotban érkeztek meg labdarúgóink az első edzésre. Felhívta a figyelmet, hogy a tavaszi szezonban mindenki csakis a kitűzött célokra koncentráljon, és ne azzal foglalkozzon, hogy az esetleg lejáró szerződésének mi lesz a sorsa. Elmondta, hogy a vezetőség mindenkivel, a megfelelő időben le fog ülni, hogy a 2018/2019-es idényre vonatkozó terveket egyeztetni tudja. Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánt mindenkinek!

Jakab Péter az Akadémia vezetője úgy fogalmazott, hogy nagyon jó újra együtt látni az Előre-családot és elmondta, hogy csakis akkor lehetünk sikeresek és eredményesek, ha a kitűzött feladatokat együtt, egyetértésben, közösen és lelkiismeretesen végezzük el. Ehhez kívánt kitartást és további sportsikereket az új esztendőben is!

Boér Gábor: – Jelen pillanatban már tényleg csak felkészülésről beszélhetünk, hiszen a játékosok igen komoly egyéni programot kaptak a szünetre, és igazi profikhoz méltóan – az eredmények azt mutatják -, hogy betartották az utasításokat, nagyon jó állapotban érkeztek vissza. Ennek nagyon örülök, ez is azt bizonyítja, hogy kitűnő alanyok foglalnak helyet az öltözőben. A felkészülés hosszú lesz, sok időt fogunk a hidegben eltölteni, de mindezt azért tesszük, hogy eredményesen tudjunk majd szerepelni a tavaszi szezonban is. Az első két nap még arról szól, hogy minden szempontból felmérjük labdarúgóinkat, és akkor talán egy olyan összképet kapunk a csapatról, amellyel lehet majd dolgozni. Ez alapján fogjuk még jobban és pontosabban belőni azokat a terheléseket, amelyek természetesen már vázlatszerűen megvannak, és akkor tényleg testre- és egyénre szabott munkával tudjuk focistáinkat terhelni. Továbbra is szeretnénk a bajnokság egyik élcsapata lenni, de azt látni kell, hogy közvetlen riválisaink sokkal komolyabb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek. Ettől függetlenül megpróbáljuk mindenkivel felvenni a versenyt és a pályán eltüntetni ezeket a különbségeket. Szeretnénk megtartani a bravúros harmadik helyet, és amennyiben módunkban áll, közelebb kerülni a két első csapathoz. A realitás viszont jelen pillanatban azt mutatja, hogy az MTK és a Kisvárda mindenféle területen előrébb tart nálunk, de vannak olyan csapatok is, akik a tabellán mögöttünk, viszont más értelemben előttünk helyezkednek el. Azt megígérhetem, hogy ezeket a differenciákat megpróbáljuk munkával, lelkesedéssel és minél nagyobb precizitással annulálni. Nagyon tartalmasnak ígérkezik a tavaszi idény, hiszen a Kupában is talpon vagyunk és szeretnénk ott is minél tovább jutni. Fontos, hogy az év első igazi megmérettetésén, Nagykanizsán már olyan állapotban legyünk, mintha akkor kezdődne a bajnokság. Frissnek, élesnek kell lennünk, erre hegyezzük ki a felkészülést, hiszen tényleg fontosnak tartjuk azt a mérkőzést. A bajnokságban az MTK ellen kezdünk – nem szeretnék ennyire előre szaladni az időben – de véleményem szerint méltó ellenfélként, egy igazi rangadóval indulunk majd neki a bajnokságnak. Addig viszont nagyon sok edzés és munka vár ránk. A programot igyekeztünk ennek megfelelően összeállítani, és azért sem játszunk ezúttal túl sok mérkőzést, hiszen a szezon bő három hónapja alatt rengeteg meccsen kell majd helytállnunk. Minden edző és játékos is szinte az élete végéig tanul, fejlődik és normális esetben megpróbál minden új szezonban valamilyen téren hozzátenni még egy kis pluszt a munkához. Így lesz ez most is, megpróbáltuk a rendszert kiegészíteni újabb dolgokkal, még precízebben és pontosabban fogunk néhány területen dolgozni, és ezáltal talán még hatékonyabbak tudunk majd lenni. Nyilván az időjárás sok mindent befolyásol majd, de a téli felkészülés már csak ilyen. A munka mennyisége biztosan nem változik, hiszen az őszi szezonra is megfelelőképpen, minőségben sikerült felkészülnünk. Bizonyos finomításokat viszont mindenképpen eszközölni fogunk, főleg a háttérben történő folyamatok tekintetében – elsősorban a regenerációra és a rehabilitációra gondolok. Az is biztos, hogy sokkal több időt töltünk el majd a pályán, a játékosok sokkal többet lesznek kint – szeretnénk ha még profibban élnének és dolgoznának, és ha a sérülésmegelőzés még hatékonyabban tudna működni. Összességében szeretnénk ha a felkészülésünk még minőségibb lenne a tavaszi szezonra, és ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor az eredmények sem fognak elmaradni.

A rövid vezetőedzői eligazítást követően megkezdődött a valódi munka, és csapatunk a Fű3 edzőpályán tartotta meg első tréningjét. A keretből csak Eszlátyi István hiányzott, mindenki más megjelent és felvette a munkát. A szakmai stáb elmondása alapján legfeljebb egy igazolást terveznek, amely akár már napokon belül meg is valósulhat.

Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a 7.Tv 2018. január 12-én és 15-én (péntek és hétfő) 19:00 órától kezdődő Híradó, valamint Kezdőkör című műsorait, melyekben beszámolókat láthatnak-hallhatnak az első napokról.

A felkészülési időszakot természetesen szinte napról-napra követni fogjuk, és minél részletesebben igyekszünk majd beszámolni minden lényegesebb eseményről, történésről.

A Kórház utca marad a hazai pálya

Tavasszal is a felújítás alatt álló Kórház utcai stadionban fogadja ellenfeleit a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata. Erről a csütörtöki pályabejáráson döntött a klub a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a hatósági szervek képviselőivel.

Fotó: Kovács Dénes

A téli szünet ellenére a Kórház utcában decemberben és januárban sem állt meg az élet. Az új lelátón zajló munkálatok mellett a létesítmény jelenleg is használható részét vizsgálták a biztonságtechnikai bejáráson.

– Minden félszezon előtt, nyáron és januárban az esetleges változások miatt kötelező megvizsgálni a pályát, hogy megfelel-e az előírásoknak. Az első szempont mindig a nézők biztonsága, mindenki ebből a szempontból vizsgálódik. A legfontosabb, hogy megfelelő-e a vendégek kiszolgálása, megfelelő-e beléptetés, biztosítottak-e a menekülési útvonalak, megfelelő állapotban vannak-e a szociális helyiségek – emelte ki Kozma János, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatósági elnöke.

A mérkőzések megrendezésének nincs akadálya, azonban a jelenleg is használatban lévő lelátón a következő hetekben ki kell alakítani a kameraállások helyét az esetleges élő tévé-közvetítések miatt.

Az új lelátó építési munkálatai jelenleg belülről látványosabbak, habár most még nehezen felismerhető a hazai együttes öltözője. A kivitelező ezekben a napokban a gipszkartonfalakat állítja fel, de folyamatosan zajlanak a gépészeti- és elektromos szerelések is. Emellett jelentős lépésnek számít a padlófűtés kialakítása.

– A jó időre való tekintettel gyakorlatilag tudunk külső munkákat is végezni a létesítményen. Jelen pillanatban a tenisz klub felőli homlokzatot állványoztuk fel, a bádogozási, illetve a hőszigetelési munkákat helyeztük előtérbe – árulta el Szolga Krisztián építésvezető.

A következő hetek egyik leglátványosabb pontja a tetőszerkezet tartóvázának elhelyezése lesz. Kozma János igazgatósági elnök hangsúlyozta: a megvalósítás közben több változtatásra is szükség volt, így a tervek szerint júniusra készül el teljesen az új lelátó.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://behir.hu/elore-a-korhaz-utca-marad-a-hazai-palya