2020. 06. 05. Archívum – 2020., Archív
Egy legenda búcsúzik, hiszen Hanyecz János kapusedzőnk visszavonul a profi labdarúgástól. Az Előre-családot azonban nem hagyja el teljesen, hiszen a békéscsabai utánpótlás-nevelésből továbbra is kiveszi majd részét. A mindig vidám, poénoktól, ugratásoktól és elementáris beszólásoktól egyáltalán nem mentes Jani-bácsit kérdeztük emlékeiről, döntése hátteréről.
– Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a labdarúgással? Mindig kapus szerettél volna lenni?
– 1974-ben Endrődön, az ottani együttesben kerültem örök életre szóló kapcsolatba a focival. Akkor balszélsőként játszottam az ifi-csapatban és az egyik mérkőzésre nem érkezett meg a kapus, így edzőnk Fülöp Imre bácsi – aki egyébként a testnevelő tanárom is volt – beállított a helyére. Nagyon örültem, hogy beállhattam a csapat mögé és annyira jól sikerült a bemutatkozásom, hogy a másik kapusnak meg is köszönték addigi segítségét – ettől kezdve pedig minden ment a maga útján. 1978-ban kerültem Békéscsabára és egészen 1983-ig az Előre játékosa voltam. Az utolsó évben – bár az első osztályban játszottunk -, de ekkor szerződtem Szarvasra és 1994-ig ott is maradtam. Mindkét klubra igen jó szívvel emlékszem vissza, nagyon szép éveket tölthettem el, sok-sok élménnyel gazdagodtam, melyeket természetesen sosem felejtek el. Az 1994/1995-ös bajnokságban majdnem felkerültünk az NB I-be, de ekkor igazolt le a Diósgyőr. Két évet töltöttem el a DVTK kötelékében – igaz már 34 éves voltam, de hatalmas élmény volt számomra, hiszen például Verebes Józsi bácsival is együtt dolgozhattam. Sajnos egy osztályozón a Fehérvár ellen nem sikerült a feljutás, lejárt a szerződésem, így hazajöttem. Békésen, a harmadosztályú csapatban védtem még négy éven keresztül, majd levezetésképpen a megyei csapatban egészen 45 éves koromig álltam a kapuban.
– Vontál már egyenleget? Hány tétmérkőzésen védtél és hány meccsen ültél a kispadon?
– Igazából még nem számoltam össze, de talán majd most sort kerítek rá. Az biztos, hogy az első osztályban 30 mérkőzésem van, a másodosztályban pedig legalább négyszáz meccsen segítettem csapataimat, edzőként pedig Gyomaendrődön kezdtem működni az akkori harmadosztályban. Amikor kiesett a csapat a bajnokságból, akkor eljöttem és Békésen trénerkedtem tovább. Sajnos itt is kiesés lett a vége – akkor kértek fel, amikor már nem sok esély volt a bennmaradásra. Elkerültem Vésztőre, ott is két szép esztendőt töltöttem el, mint kezdő vezetőedző – hiszen az NB3-ban mindig csak beugró voltam addig. A folytatásban Kondorosra fújt a szél, ahol szintén sok időt töltöttem el. Amikor Dajka László visszakerült Békéscsabára, akkor lettem kapusedző az Előrénél.
– Mióta dolgozol az Előre kötelekében és miért döntöttél úgy, hogy visszavonulsz a profi labdarúgástól?
– Kilenc éve edzem a lila-fehér klub hálóőreit, de most már fizikailag nem tudom megfelelőképpen ellátni feladataimat, így bele kell törődni abba, hogy az ember felett eljárt az idő. Nagyon bízom benne, hogy az utódom nálam sokkal jobban tudja majd segíteni szeretett klubunk dolgait és nemsokára ismét az első osztályban szerepelhet majd a Békéscsaba.
– Melyek voltak a legemlékezetesebb időszakok és mérkőzések számodra – akár résztvevőként, akár a kispadon ülve?
– Nyilván mindenkiben, így bennem is elsősorban az első osztályú meccsek maradtak meg örök emlékként, bár sok más nagy derbiben is volt részem. Kapusként védtem a Győr ellen, amikor nyolcas osztályzatot kaptam a teljesítményemért, ez hatalmas elismerés volt számomra. Sajnos nem sikerült megkapaszkodnom az NB I-ben, voltak jobb képességű kapusok az akkori állományban – közepes szintű labdarúgónak tartottak, így nem kaptam túl sok lehetőséget a bizonyításra. Voltak jó mérkőzéseim és voltak olyanok is, amelyek nem sikerültek fényesen, az idő azonban megszépíti az eseményeket, így gyakorlatilag csak a jó dolgokra emlékszem az egészből. Edzőként megéltem az utolsó első osztályba jutást – ez hatalmas dolog volt, mondjon bárki-bármit. Le a kalappal az akkori srácok előtt, hatalmas munkát, lelkesedést tettek abba a szezonba és ki is jött a lépés mindenkinek. A legutóbbi szép emlékem pedig a tavaly decemberi győztes kupameccs a Fradi ellen.
– Találkozhatunk még Hanyecz Jánossal, ha igen hol és mikor?
– Természetesen nem fordítok teljesen hátat a focinak, hiszen az akadémián pályagondnoki feladatokat látok majd el, ahogy eddig is. Ha pedig belefér még az időmbe a legkisebbek edzéseit is szeretném majd segíteni. Nagyon sok sikert kívánok a csapatnak, a vezetőknek és a szakmai stábnak a jövőre nézve! Vannak tehetségeink, akik vélhetőleg minél előbb beváltják majd a hozzájuk fűzött reményeket, de ehhez természetesen rengeteget kell még mindenkinek dolgozni. Az biztos, hogy megpróbáltam minden tőlem telhetőt megtenni és köszönöm mindenkinek a lehetőséget, a sok-sok mérkőzést, izgalmat, sikert és szomorúságot – a foci már csak ilyen, minden egyben!
Jani, köszönünk mindent! A “sas tojást” sosem feledjük!
M.B.
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.
#dresscodeviolabianco #csakfoci #foci #labdarugas #magyarfoci #1912elore
Közösségi média