Címkézett bejegyzés

Stadion építkezés 7. rész

A felkészülés ideje alatt stadionunk is épül-szépül. Látványosan, hirtelen kinőtt a földből az új lelátó és a kivitelező tájékoztatása szerint a bajnoki rajtra szinte az egész “kirakós” összeáll majd.

Stadion építkezés 6. rész

Az új építmény egy harmadáig, az első dilatációs szakaszig már állnak a tartóoszlopok. A kivitelező tájékoztatása szerint folyamatosan érkezik majd a 970 darab előregyártott betonelem, melyeket július végéig egy hatalmas kirakósjátékhoz hasonlóan daruznak, betonoznak és hegesztenek össze. Ez azt jelenti, hogy az előbb említett időpontra szerkezetkész állapotba kerülhet az új épület.

Az oszlopok már önmagukban is impozáns látványt nyújtanak, de a java és a leglátványosabb szakasz még csak ezután következik, amikor hatalmas, több tonna súlyú elemeket emelnek majd a helyükre.

Rendben halad a Kórház utcai stadion felújítása

A békéscsabai Kórház utca stadion lelátójának bontási munkálatait befejezték – a régi, fedett lelátót teljes egészében lebontották. A helyére egy vadonatúj, komplett épület készül, lelátóval, kiszolgáló egységekkel és a technikai eszközök számára létfontosságú elemekkel.

Jelenleg a mélyalapozási, cölöpözési munkálatok zajlanak, utóbbiból összesen 286 készül el. Az eredeti terveken módosítaniuk kellett a szakembereknek, ugyanis a munkálatok során előre nem várt nehézségekkel szembesültek. Kiderült ugyanis, hogy a talajvíz sokkal magasabban van, mint azt az előzetes feltárások mutatták, valamint a közművek kiváltásával is foglalkozniuk kellett az építőknek.

A további munkálatok már látványosabbak lesznek, amelyek a kivitelező elmondása alapján határidőre – július közepére – elkészülnek.

Stadion építkezés 5. rész

Ismét látványosabb szakasszal folytatódhat a Kórház utcai Stadion átépítése.

20170323_stadion_01

A kivitelező tájékoztatása szerint akár már a jövő héten megkezdődhetnek az új építmény alapozásának előkészületei. Jelen pillanatban talajmunkálatok és a keletkezett törmelék elszállítása, valamint rekultiválása folyik és az időjárási, valamint egyéb organizációs körülmények függvényében a következő napokban újabb fázisba léphet a rekonstrukció.

20170323_stadion_02

Biztonságtechnikai ellenőrzés

Szerdán délelőtt 11:00 órától – a korábban már előre kijelölt időpontban – került lebonyolításra a szokásosnak nevezhető, szezon előtti biztonságtechnikai ellenőrzés, pályabejárás a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség, Békéscsaba Megyei Jogú Város, a Békéscsabai Rendőrkapitányság, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatal Hatósági Főosztály Népegészségügyi Intézete, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai köszöntötték egymást és gyors egyeztetés, valamint a korábbi megbeszélések eredményeinek felelevenítése után, elvégezték a szükséges vizsgálatokat és megtekintették a stadionrekonstrukciós munkálatok pillanatnyi állapotát is. Alapvetően csak néhány, gyorsan kezelhető feladat megoldása szükséges még, így a bejárás teljes sikerrel zárult. Nincs tehát akadálya a további hazai, másodosztályú mérkőzések lebonyolításának. A résztvevő felek hangsúlyozták, hogy közös érdek a mérkőzések zökkenőmentes lebonyolítása és biztosították egymást a hatékony és gyors együttműködésről.

Köszönjük szépen a sportszövetség és a hatóságok gyors, eredményes munkáját, segítségét, valamint konstruktív hozzáállását!